Öröm, ha valaki újra kezdi a leckéket, hiszen új értelmezések is megjelenhetnek ahogy telik az idő, és ez mindenképpen megér egy disznót, bíztatásként. De a kép sajnos nem az, amit Barától várnánk. Ha azokat a képeit nézzük, amiket a kerítés mögött készített a barátnőjéről, akkor minimálisan azt a szintet jó lenne tartani. Miért bemozdult, miért pontatlan, miért a varrásnyomon van az élesség, ha az ékszer fontos, akkor miért nem az van kiemelve, értem én, hogy minden ellen lázadunk és mindenben avantgardok vagyunk, de ez nem jelentheti azt, hogy pontatlanok vagyunk. Az alkotótól láttunk már pontos fogalmazásokat is, a fél kézzel gyorsan odatett megoldást tőle nem fogadjuk el. (szőke)
értékelés:

örök emlék...

Gondolom ez valami útikép, az a bajom, hogya kinyitnám az Estiskola összes mozgással kapcsolatos házi feladatát, 96 darabból 84 biztos, hogy a metró lenne, meg az elszaladó vasút, meg a kisautó, szóval fölvetném azt a problémát, amit az előbb mondtam a pitypangos fűfavirág porzó tavasz asszociációra, hogy lépjünk már túl ezen. A pedellus mondja, hogy amikor valaki készít egy útiképet, akkor az egy jó technika, ha azt mondja, hogy hazajöttem, és legalább fél évig ne is nyúljon hozzá. És fél év múlva nézze meg, hogy mi az, aminek tényleg él még a hatása. Kezdjen el a mozgással foglalkozni mélyebben, mert egy tehetséges alkotó és kérem, hogy ne azt kelljen látnom, hogy gyűjtitek a sok pontot, hanem egy picit mélyedjetek el. (szőke)

Egy fekvő formátumú képben ahhoz a problémához szeretnék visszatérni, ami Feri munkája kapcsán felmerült, és ott az fogalmazódott meg, hogy túl szűkre van vágva a képi információ. Itt pedig fordított helyzet van, véleményem szerint több a képen látható jelzés, mint amit a valódi üzenet tartalmaz, túl tág a kép, a mi elképzelésünk szerint egy plakát és az előtte elhaladó emberi alak, és sejthetően a plakáton látható emberek, ezek ellentétes mozgása adja a kép játékát, izgalmát. Egy kimerevített állókép előtt látható mozgásban lévő ember filozófiai kettőssége adja a képnek a lényegét, de a beküldött kompozíció sokkal tágabb, egy másik kép sarka, konnektorok, szóval szűkítenénk, azt kell mondani, hogy most nincs eldöntve, hogy a fényképész mire akar fókuszálni, fű fa, virág, bokor is belecsúszik a képbe. A megfigyelés nagyon jó, de nem sűrített a mondanivaló, az irány jó, de azt mondanám, hogy javítani a leckét. Egy disznó az alapötletért. (szőke)
értékelés:

Nagyon szeretjük a képet, én is és a pedellus is, nagyon közel van hozzánk, hogy ezzel a világos arcfelülettel és a sötét hátterekkel jól dolgozik az alkotó. Sokadszor mondom el, hogy szerintem fontosak a képek címei, de az is fontos, hogy a nézőt segítsük abban, hogy a cím valahova egy összetettebb, még jobban érthető közelségbe vigyen be minket nézőket. Nem tudom, hogy mennyire érthető. Keresem, kapaszkodom, hogy mi köze a bánathoz ennek, itt, ahol a száj gesztusai, a mimika nem jelenik meg, fogalmam nincs, hogy mitől bánat, a fotós a bánatos, vagy mi történik. Az a helyzet, mint a többi verbálfotó esetén is, hogy itt az történik az alkotási folyamatban, hogy a fotós készít egy portrét a modellről, majd a portrét megnézi otthon és hoz neki egy érzést, hogy egy bánatos hangulatot vél felfedezni és ezért ezt adja neki címnek és innentől neki a kép a bánatról szól és nem pedig az történik, hogy ő a bánatról szeretne csinálni egy képet és eleve, amikor a kép elkészül, már bánatként készül el, mert akkor az az érzés rajta lenne a képen. Így a fotós asszociációja van a képhez fűzve és nem a kép hordozza magában a bánatot és a néző nem biztos, hogy a bánatra fog asszociálni, mert a cím utólag lett machinálva rá. Tudnod kell, hogy mire megy ki a fuvar még a kattintás előtt, sűrítsd össze ezt a gondolatot és ahhoz a stílus és a forma már hozzá rendeződik, rendelődik, szinte magától. Ez egy disznó, és nem azért, mert rossz a kép, hanem mert mellémegy a feladat megoldásának. (szőke)
értékelés:

Mi lehet az ablakon túl?

Mint képek kell elemeznünk és nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy mire vágyik az alkotó, tehát az én megjegyzésem az, hogy a kategóriákat el kellene olvasni, hogy biztos arra küldte-e az anyagot, mert akkor ha igen, megfogalmazódik a kérdés, hogy mire vágyunk, arra, hogy az elmúlt időszakot, egy múltidéző állapotot újra meg tudjunk élni, bár elég érdekes a látvány, az egyértelmű, hogy a lakatlan épületbelső egy felújított hely, tehát olyan vegyített az egész üzenetrendszere a képnek. Egy piros ablakkereten keresztül néz be a fotós a térbe, nagyon érdekes, hogy a képnél az alkotó véleményem szerint a térben lévő képzőművészeti formát valójában is egy képkeretként használja. Ha minden információt félrerakunk, ezt a talán dolgozóasztalt és a konyhaasztal szélét és a nyitott ablakot, és csak hunyorítve próbáljuk folthatásaiban szemlélni a képet, akkor amiről már többször is szó esett az Estiskolán, a vörös és a szürke festő kapcsolatrendszere az elsődlegesen domináns a történetben. Azt pedig már megállapítottuk, hogy főképp a plakátfestészetben, gondoljunk akár Uitz Béla híres mozgósító plakátjaira a század elején, a képzőművészet nagyon sokszor használja ezt valamifajta vibrációra, felhívásra a szürke és vörös kapcsolatát. Ez azt jelenti erre a képre visszavetítve, hogy a kép nem azért sugároz feszültséget, merthogy törött ablakokat és elhagyott szobabelsőt látunk, hanem az alapvető képzőművészeti szabályok miatt dinamizálódik a kép egy színkód rendszer miatt. Itt a szürkéhez soroljuk a poros és törött üvegfelületeket is. A kompozíció talán azért is szándékolt, mert az előtérben lévő üvegfelület törésközpontja hasonló helyen van, mint a háttérben lévő félig nyitott ablak. De tárgyi rekvizítumai miatt inkább dokumentumfotónak tekinteném ezt a képet, mert a képen szereplő tárgyak belógnak, esetlegesek az elhelyezésben. Sűrítettebben, ezekre a konkrét tárgyakra is igaz, hogy a káoszt nem tudom használni a káosz ábrázolására. (szőke)
értékelés:

Bara, a Lajostól kérdd már vissza a fényképezőgéped, mert lefotózta a lepkédet. (szőke)

Két képet kaptunk megoldásként, mind a két képet kérte az alkotó, hogy helyezzünk el az oldalon. Véleményünk szerint mind a két kép ugyanazzal a problémakörrel dolgozik, csak annyi történt, hogy az élesség állítása változott meg. Mind a két kép önmagában érdekes kísérlet a tükröződésekkel, de a két kép gyöngíti egymást. Elsősorban azért, mert a fotós gondolatvilágában a varázsló, aki maga a fotós, trükkjének eszközét buktatja le. A két kép egymással párhuzamba állítva elveszíti azt a varázst, ami önállóan értelmezve megjelenik és így egy technikai játékká válik csak az, amit látunk, miközben meggyőződésünk, hogy az alkotó ennél többet szeretett volna megmutatni. Ha tisztázottak a gondolataink, akkor ha képesek vagyunk magunkkal távolságtartóak lenni, ki tudjuk választani azt az egyet, ami jól megmutatja azt az üzenetet, ami belőlünk árad, tehát a kettőből egy többet ér, mint a kettő együtt. Mi a felső képet tartjuk erőteljesebb, izgalmasabb üzenetnek, dolgoztat, mint nézőt, tehát a felső kép kapja a három disznót. (szőke)
értékelés: