Egyes és kettes lecke egyben = 2 az 1 ben :)

Egy témának háromféle feldolgozását, amit az alkotó kérésére egyben közöltünk. Így most a három kép kívülről szemlélve valójában fényképezőgéppel írt film, nem a triptichon fogalmát közelíti meg számunkra, hanem a filmét, egy olyan filmét, aminél a három képet tekintve nem 100%-osan közelíthető meg a történet, és részben ez a plánok ide-oda ugrálásából adódik, másrészt ha a kamerával dolgoznánk, innen hiányoznak képi sarokpontok a történethez. Nehéz megfejteni, hogy a kiemelés a középső képben mit jelent, mitől haladunk befelé az eltakart száj felé és aztán mitől látjuk utána az optikától elfordulva az arcot. Én mégis azt csinálnám, hogy a képeket különválasztva, önállóan elemezném, külön próbálva befogadni.
   Az első kép, aminél a szájat takarja egy sál, ott számomra a háttér nagyon fontos, az a nonfigurartív valami, ami előtt a modell van, az a villámszerű jel, ami mindenképp azokat a szép barokkos hullámokat, amit a hajkorona rajzol, erős kontrasztba helyezi. Ez a kontraszt a színekben is megjelenik, a háttér hideg, taszító felületéhez az előtérben a vörös és annak árnyalatai dominálnak. A második képen mindez a háttér csak egy parányi mennyiségben van jelen, de ez a pici szürke nagyon jót tesz a vörös és testszínek dominanciája mellett, amiben mindenképpen a száj uralkodik, az a száj, ami itt különleges jelentőséget kap és túllép a fogalmon, elsősorban az ajakra helyezett erős vöröses festék miatt is, mindenképp egy külön felhívó jelként, egy manifesztumként van jelen a képen, ez uralkodik. Ezen a képen is van egy erős disszonancia, mégpedig a testékszer, amely ugyanolyan ezüstösen, furcsán, gömbszerűsége ellenére is testidegen módon van jelen, középpontozva, amely nyilván az ajak átszúrásával ott van egy markáns és meghatározó és harmonikus arcon, ez felfedezhető az orron is egy hasonló kis ékszerrel. Olyan, minthogyha ez a két disszonancia a képen ellentétben lenne azzal az érzéki és érzelemdús, szinte kiáltó vörössel szemben, ami az életről, az érzékiségről szól, talán ezt is feltételezhetjük, hogy pont ezért van ilyen határozottan metszve a portré és ezért nem láthatjuk a szemeket, amelyek oly beszédesen jelen vannak a felső képen és olyan határozottan válaszokat várva néznek bele az opikába. A második kép tulajdonképpen egyfajta áldozati állapotot is jelez, a száj vöröse ellenére kiszolgáltatott a második kép és ennélfogva sokkoló is. Teljesen más minőségben jelentkezik a második kép üzenete, mint a kezdő kompozícióé. Ugyanígy nagyon erős a kép harmadik kompozíciója, ahol a grafittik, mint egy afrikai rajz töredék a nagyvárost, urbanizációt, mint egy rituális üzenet jelzik a maguk törésvonalaival és ebben ugyanolyan játékosan, de tele szomorúsággal ott van mindaz, amit talán egy régi kép kapcsán Boticelli Vénusz születése képen a festő megfestett nekünk. A harmadik képnél ez a párhuzam, ami nagyon fontos arányaiban is, az alkotó jól komponál, metsz, bele a koponyába, a szélben lebegő hajkoronába, de teszi ezt azért, mert a tekintet és az arc nyitottsága bal felé, efelé az urbanizált háttér felé tekint nem éppen boldogan, melankólia, beletörődés jellemzi a képet. Nyilvánvalóan akkor közelíthető meg a három kép összessége, ha elfogadjuk, hogy van mögötte egy történet. A nehézséget az okozza, hogy érezhető, hogy a történet egyértelműen súlypontos, nagyon nehéz megfejteni úgy, hogy valójában nem sokat tudunk meg az alkotóról. Azt mindenképpen lehet érezni, hogy így, azzal a döntéssel, hogy a három képet küldte be együtt, a kiáltás vagy a felhívás, a mesélni akarás a legerősebb motívuma a három képnek. Itt vagyok, ez vagyok, lássatok, mesélek. Én mégis azt mondanám, hogy emellett bízhat az alkotó nyugodtan abban, hogy ezek a képek önállóan is megállják a helyüket, talán még erősebb is egyesével a bennük lévő üzenet, ha majd egyszer meri vállalni az alkotó, hogy ezeket önállóan is kiállítja. (szőke)
értékelés:

Természetesen az egy disznó megvan, annyit súgnánk Barának, hogy van ő annyira kreatív, hogy miért nem próbál kitalálni valamit és eldugni a képen, hogy kapcsolódhasson házi feladathoz, mert egyből meglenne a három disznó. Megőrülök. Tönkreteszik a dolgokat ezekkel a szorgalmikkal. Rég meglenne a 3 citromdisznó, ha mittudomén, Bara belesekedne a szemével a jobb sarkon, vagy beraknánk egy dunyhát valahová és azt mondanánk, hogy ott alszunk a lukban, vagy mittudomén. Komolyra fordítva a jobb oldalon lehetne vágni, hogy ne lukadjon ki a kép, érezni lehet ettől még, hogy folytatódik a lépcső, jobban le lenne zárva a képhatár. (szőke)
értékelés:

"...mindig a kín volt ólmos ostorom,
mindig magány a mély monostorom..."

Hát, ezzel így gondban vagyok, mert tudom, hogy ott vannak a fényképek körülötte, de kompozíciójában a haj sötétje jó lett volna, ha megmarad, az ágytakaró, ami a mellkast takarja feleslegesnek tűnik, mert ez a kiterített pozíció mást igényelne. Olyan ez, mint egy halottas kép, és nem vagyok biztos benne, hogy ez tudatosan történt. A nyaklánc nagyon idegen, egy beállított helyzetben ezt le kell venni, mert gyengíti az üzenetet, egy aktnál is le kell venni az ilyen manifesztumokat, hogy ne pornó legyen, és ezt a képet aktnak fogjuk fel, függetlenül attól, hogy egy torzót látunk csak. A kép a testtel, a test struktúrájával és gesztusával foglalkozik, de ehhez ez egy igen szűkre vágott kép, nem csak a hajnál, hanem a mellkasrésznél is. Az ötlet jó, szeretnénk látni egy javítást ebből, ahol több szerepet kaphat a test és a test líraisága, drámaisága is, tudatosabb megoldással. (szőke)
értékelés:

Nagyon szeretjük ezt a képet, jó, hogy az arcon van az élesség, de el vagyunk bizonytalanodva, mert ebben a kompozíciós formában, ahol a rácsok is szerepet kapnak, a beállítás vagy épp az élesség kérdése nincs eldöntve eléggé. Ahhoz, hogy az üzenet, az arc élni kezdjen, hogy az arc oválisai, ami olyan, mint egy folyami kavics, az ellentéttel, a rácsokkal működjön. Sokat gondolkodtunk, és végül arra jutottunk Hegyivel, hogy ott a megoldás, hogy egészen kis mélységélesség mellett, az arc és a rács között nagyobb távolságot kellene tartani ahhoz, hogy a rács ennél életlenebb legyen és akkor az arc egyből élni kezd. De ez csak úgy elérhető, ha igen kicsi a mélységélesség, az az arcon van tartva, a rács csak picikét van távolabb tartva az arctól és a világítással, a derítéssel kiküszöbölésre kerül, hogy a rács ne vessen árnyékokat az arcra, pontosabban ezek az árnyékok takarásban maradjanak. Ha van mód ismétlésre, kíváncsiak lennénk erre a megoldásra. (szőke)
értékelés:

Ha letakarjuk a rakpart részt, akkor egyből élni kezd az a játék, ami a valós és a tükörfelület között működik. Ez a kapcsolatrendszer a partrész miatt most leragad a valóságnál. (szőke)
értékelés:

Egyrészt akár egy Menzel filmből is lehetne egy kép, de akkor lehetne igazán ütős a megoldás, ha a háttérből előbbre kerülhetnének a tárgyak. Magyarán ha a szék és a lavór marad ott, ahol van, és az asztalt előrébb húzod, akkor egyrészt helyzetbe hozod az előteret is, másrészt a fa ágainak struktúrájából is jobban ki tudod emelni a fő motívumot. Mindenképp jó lenne, ha ezekkel a szép öreg tárgyakkal foglalkoznál, talán egy picit magasabb gépállásból is. Légyszíves ismételni ezt a témakört, amikor lehetőséged adódik, most ez két disznó. (szőke)
értékelés: