Egy olyan képet kapunk, ami szerkesztettségében izgalmas számomra: az a tagolás, ami a külső és belső tér tagolása nagyon jól jellemzi a vonat utakat, ahogy elfoglaljuk a kupét, ha időben érkeztünk, jó helyünk van, ha nem sikerül kellő gyorsasággal elfoglalnunk a kabint, akkor kiszorulunk a folyosó felé. A folyosó történetek is megvannak, amikor búcsúzkodunk a rokonoktól, barátoktól, vagy utazás közben a cigarettánkat szívjuk, vagy a büfékocsi felé megyünk. És itt van a külső rész is, ami a várakozásé, a búcsúé, tehát mind a három terep jól beazonosítható, és mindezzel a kompozíciós játékkal és ezzel a vázlattal, amit Anita itt mutat nagyon erősen utal arra a gesztusra, ami a Geri arcán és testtartásán látszik. Jelentéssel bír a ruha, az az üzenet is, ami a pólón van - az érti ezt elsősorban, aki tudja, hogy Geri hol járt, és mit csinált, hogy ez miért fontos számára. Ugyanakkor a gesztus, a kifordulás a folyosó felé szintén fontos üzenet, mert nyilván az ember, ha nézelődni akar, akkor valószínűleg az ablaknál foglal helyet, és a külvilágot nézi, figyeli az elsuhanó fákat, de Geri most a folyosót szemléli, de a tekintete azt mutatja, hogy befelé utazik. Valószínűsítem, hogy nem azzal foglalkozik, hogy ki áll a folyosón, és mit csinál, mert a tekintetből és az arcmimikából nem az következik, hogy valamilyen jelen idejű történethez csatlakozna, hanem azt mutatja, hogy egy belső kép feldolgozása zajlik épp nála. Ezért is választotta azt a pozíciót, amit fölvett, mert ahhoz, hogy az ember a belső emlékeit előhívja, a külső zajt csökkentenie kell, vagy olyan monotonitási szintre hozni, ami nem zavarja be ezt az emlékfelidézést. Én ezt egy jó ötletnek tartom, és a Magány leckére tökéletesen jó megoldás abban a tekintetben, hogy mindez a helyzet, még akkor is, ha társas helyzetben vagyunk, jellemzően egy magányos történet. Mindenfajta érzelmi feldolgozási helyzet egyszer csak, még akkor is átvált egy személyes belső úttá, ha átbeszéltük a barátokkal, és annak a feladatát már az ember nem tudja megosztani mással. Anitának annyi személyes üzenet van, hogy az első három leckével se ártana, ha újra foglalkozna. (hegyi)
értékelés:    

Menekülés a fénybe?

Látunk három figurát, akik ebből a képből nem eldönthetőek, hogy így kész is vannak, ahogy látjuk őket, avagy ők alapjai valaminek azok közül az Anita-féle bábok közül, amik aztán felöltöztetve nyernek végső formát. Ha ez utóbbiról van szó, az azért izgalmas számomra, mert eszembe jut az az idézet egy építésztől, akit megkérdeztek, hogy miért díszíti olyan magasan az épületeket mindenféle gyönyörű felső szobrokkal, meg mindenféle díszekkel, mert az utcáról nem lehet látni, mert több tíz méter magasan vannak, és onnan senki nem látja. Erre azt mondta ez az építész, hogy a madaraknak. Ezt azért mondom itt, mint idézet, ez nagyon érdekes és elgondolkodtató kérdés, mert az, hogy kis mellbimbóik és kis köldökük van ezeknek a babáknak, ha ők föl is vannak öltöztetve, akkor senki nem fogja látni, hogy nekik ilyenjük is van. Ez megint egy érdekes kérdés, ez egy megszemélyesítés. Van ennek egy mágiája. Az, hogy ők hárman itt ülnek, mint a három fivér vagy nővér, egymásra tett lábbal lóbázzák magukat, ez egy vidám helyzetnek tűnhet. És mégis, a világítási helyzet, ami egy nagyon kopogós, ha fototechnikailag nézem rossz és elhibázott megvilágítás, de mégis van egy filozófiai mondanivalója az egésznek, hogy ez a vidámság mennyire valós, vagy mennyire színlelt. Tehát érzelmileg nagyon sokat ad ez a kép. Technikában kellene ezen még dolgozni, ezt a kopogósságot kellene valahogy úgy megoldani, hogy megmaradjon az üzenet jellege az egésznek, de ne legyen ekkora dinamikai különbség. Az árnyékban lévő formák abszolút laposak így, a fényben lévő forma nagyon kiégett, közben a belógó párnadarabok, vagyis a kompozíciós rész is esetleges. Ha vannak ilyen figuráid, én szeretném, ha ezeket a játékokat csinálnád, beállíthatsz ilyen szerepjáték helyzeteket, ezek nagyon sokat tudnak mesélni, de akkor ezekre tessék odafigyelni. Ismétlést kérek. (hegyi)

Játszótéren.

Nagyon erős képet kapunk Anitától. Egy olyan fotót, ami attól izgalmas, hogy olyan mélységélességet állított Anita, amivel ez az egész kép nekem úgy tűnik, mintha a szereplő otthon egy kanapén feküdne, és a háttérben ez egy tapéta lenne. Egészen furcsa a dolog, hogy fénytanilag is az előtér és a háttér ennyire különválik, és ezt segíti a deszka, amin Kittit látjuk, segíti az a függőleges oszlop, ami keretezi ezt a képet, ezek mind-mind hozzásegítenek minket ehhez az érzéshez, de tényleg olyan, mintha egy beállított otthoni helyzetben imitálnánk azt, hogy kint vagyunk a szabadban. Ha ezt az érzést próbálom magamban keresni, akkor azt mondom, hogy igen, az is egy érdekes helyzet, ahogy Kittit látjuk itt most ezen a képen. A leirat azt mondja, hogy játszótéren vagyunk. Van a kamaszkornak egy olyan pillanata, amikor az ember vágyik arra, hogy a gyerekkori játékaival játsszon, de kezd belőle kinőni, és ez csalódásokat tud okozni. Lehet, hogy ezt látjuk a képen, mert én is voltam úgy, hogy elmentem arra a játszótérre, ahol hintafogóztunk, beültem a hintába, és már nem tudtam rendesen hintázni, mert útban volt a lábam, és bele is szorultam a hintába, de akartam volna még azt az élményt újból átélni. Nagyon keserű volt azt megtapasztalni, hogy ez már elment ez a hajó. Valami melankóliát, szomorúságot látok ezen a képen, lehet, hogy ez ebből adódik, hogy Kitti most szembesül azzal, ami ebben a helyzetben a játszótéren őt éri, mint élmény. Örülök ennek a képnek, főképp ezek a térbeli játékok izgalmasak számomra, amik létrejönnek. Abszolút tudatosnak gondolom ezt Anitánál, ugyanis a kompozíció is erre van kihegyezve, hogy megmaradhasson az az oszlop, mert egyébként semmi nem indokolná más, hogy miért van odaszerkesztve Kitti a képen, ahova. Ez az oszlop húzza ezt vissza. Az is érdekes, hogy átlátunk mellette a háttérbe, és ott van egy fényes rész, ahol a fűzfa mellett, tovább, a távolba is tudunk nézni. Onnan várnánk egy szereplőt, valakit, nyitva van ez a hely. (hegyi)
értékelés:

Látjuk itt ezt az ipari alpinistát, aki ráhegeszti a tortára a gyertyát, zseniális a cucc, ráadásul ezek a fekete virágok őrületesek. Van ebben valami kis fricska. Elképzelem, ahogy Geri kedvet kap, és utána az egész giccses kis Boldog születésnapot feliratot is összehegeszti, ha nem figyelünk oda, és jót röhögünk az egészen. Én erre tudnám őt sarkallni, hogy igen, Geri, nyugodtan barmold össze, ha az neked nem tetszik, néha ellent lehet szegülni azoknak az esztétizálásoknak, amivel az embert bombázzák, mondjuk a szülők. Ez a része az üzenetnek Gerinek szól. Ami a képben tetszik az a személyesség, és az, hogy Anita megfigyeli ezt a helyzetet, hogy a fia tulajdonképpen túlmozgásosan a születésnapi gyertyát nem egy gyufával gyújtja meg, hanem egy lánghegesztő aparáttal. Izgalmas, és a gesztus is abszolút rendben van. Jókor és jól készült el a kép, minden oké. Az, hogy ez a Család leckébe van beletéve, azzal nem nagyon tudok egyetérteni, mert a családról itt nem nagyon van szó, hanem csak Geriről és az ő ünnepéről. Inkább az Ünnep leckébe lett volna szerencsés betenni. Várnám azt, hogy ez most miért is a családról szól, hol van a családra erre utalás. Nem nagyon látom ezt. Miközben egyébként minden rendben van, egy csillagot tudok csak erre adni, erre tessék odafigyelni. (hegyi)
értékelés: