Előtér-háttérel dolgozik az alkotó, és mivel már voltak nagyon erős munkái, így megkockáztatom, hogy kicsit határozottabb leszek a képpel. Az üresség természetesen arra utal, hogy a télre, a téli időszakra egy szép szobrot az önkormányzat becsomagol, vigyáz rá, hogy ne legyen baja a szobornak, és ettől tulajdonképpen egy avantgarde képzőművészeti alkotás lesz akaratlanul is. Nyilván ez egészalakosban lenne igazán érdekes, hogy a parkosított klasszicista épületkörnyezetben egy nejlonfóliával, cukorspárgával és leukoplaszttal összeragasztgatott avantgarde szobrot látnánk, ami alatt lehet, hogy egy történelmi személyiség lapul. A Zsolt itt közben említett egy világhírű performert, Christo a neve, akinek ez a mániája, és van is hozzá pénze és kapcsolatrendszer, hogy olyan helyen csomagol be a világ számára jól ismert épületeket, formákat, véleményem szerint eléggé értelmetlenül, a neoavantgarde egy híres művészéről beszélünk. A probléma ezzel a képpel az, hogy ha ezt az abszurditást keressük, ha azt keressük, hogy a szobor identitása, eleve a szobor egy abszurd dolog szokott lenni, hogy ennek a különlegessége most, eben a környezetben egy becsomagoltság, egy szürreális információ, ez egyrészt akkor él, ha a térből kiderül, hogy ez hol abszurd, és ez most nem teljesen érzékelhető, másrészt az abszurditás az anyagok különbözőségből is adódik, tehát abból, hogy az átlátszó cellux, a spárga, a fólia gyűrődései mind egy nem élő, hanem egy manipulált környezetet mutatnak. Ezek tónusokat, foltokat, ritmusokat is jelentenek. Hogyan keresgélünk itt mi az estiskolán, és ezt direkt mondom megint az Anitának, hogy miközben nagyon jók a meglátásai, az ötletei, a fénnyel tessék dolgozni! Ha ideviszek megint egy olyan fényvisszaverő anyagot vagy táblát, amit a képen kívül elhelyezve a kép jobb alsó részén reflexként használok, akkor kaphat egy olyan megvilágítást ez a szobor forma, amitől még jobban elválik a szobor a környezetétől, még szürreálisabb, még absztraktabb lesz. Tehát világítással, fénnyel, esetleg más napszakot választva létre tudom hozni, hogy ez a forma még extrémebb legyen abban a környezetben, ahol Anita most észrevette. Mert nagyon jól csodálkozik rá, veszi észre, a külvilág abszurditását, de amikor ezt le akarja képezni, akkor elmaradnak az érzékeléshez tartozó pici kis morzsák, amitől ez a képen is érthető lesz. Tehát túl gyorsan hozza létre a képet, kevesebb eszközzel, kevesebb olyan tartalékjelzéssel, mint amit ő a valóságban lát, és emiatt mi ezt már nem úgy érzékeljük. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szép. Finom, de jó lenne, ha Anita is megjelenne, ott a víztükör, ellepont lehetne a sziluett. Kár, hogy tépett a levél széle. Ennél többet nem tudok mondani erről a képről. (hegyi)
értékelés:

A táborban sokat foglalkotunk a csendéletekkel, amíg Anita ott volt, láthatta, azt remélem, hogy a rögtönzött bemutató segíthetett neki, talán ő is érzi, mi az, amit el lehet mondani erről a képről, de a többieknek akik nem voltak jelen, segíthet, ha leírom a gondolataimat. Menjünk sorban. A tárgyak elrendezése, a kompozíció az, ami miatt egyáltalán ez a lecke feladásra került, hiszen minden munka alapja a kompozíció, akár filmes, akár fotós munkáról legyen szó, és ezt a legjobban a csendéletekkel lehet gyakorolni. Anita klasszikus csendéletet rendezett be, ennek külön örülök, hogy nem valami elvont, modern és ettől az áttételei miatt nehezebb feladattal fog neki ennek a leckének, hanem virággal, zöldséggel és gyümölccsel. A tárgyak összeválogatása az első feladat egy csendéletnél, hogy mi mivel harmonizál, mi mire felel, mi az, ami ellenpont lehet, a színek, a formák, az asszociációk - tehát egyrészt a kompozíciót ez eleve meghatározza majd, másrészt a kép hangulatát is nagyban befolyásoljuk ezzel a döntéssel. A virágra jól felel a szőlő, az almára a tök, színben a zöldek és sárgák jól mutatnak, ehhez ez a fád, fáradt vörösekkel játszó virág jól tud társulni. A formák teljesen rendben vannak, amiben dinamizálni lehetne az a színek megválasztása. Ha zöld a szőlő és zöld az alma, akkor az nem biztos, hogy jó, ha egymást fedi, vagy ha igen, akkor minden egyébnek is ebben a színtartományban jó lennie és akkor egy monokróm rendszert hozunk létre. Van olyan szőlő is, ami nem a feketébe hajló vörös, hanem egy átlátszóbb, inkább a virág szirmait idéző szín, talán az jobb lett volna. Ráadásul az nem árt, ha ezeket a tárgyakat szükség szerint letakarítjuk, másról szól a viaszréteg, ha csak a szőlő a téma, és másról, ha csak egy a többi elem között, most ez a viasz koszosságot mutat, valahogy jó lett volna ezt megmosni. A másik, hogy figyelni kell arra, hogy beteg gyümölcsöt ne tegyünk a képre, mert elviszi a mondanivalót, egy dúsabb, egészségesebb fürt kellett volna. A tök rendben van, talán abból is lehetett volna erősebb, formásabb, de végülis ezt lehet a komponálással is javítani. Az almánál az a kérdés, hogy ha zöld, legyen zöld, ez a sárgás beütés bizonytalanná teszi a dolgot. A virág szép, jó ötlet a háncs borítás a vázán, de ha ezt választjuk, akkor ezt a színt takarni kell a fényből, hogy ne ugorjon ennyire előre. Talán egy kevés kék, vagy lila még jót tett volna, néhány szem szilva mondjuk. A kompozíció most balra van rendezve, ez elfogadható döntés lehet, de ebben az esetben a drapéria nem hajolhat lefelé, a ráncok, a formák ugyanolyan képalkotó elemek, ha kivasalom előtte ezt a lepedőt, akkor utána szebb lesz az a formavilág, amit mutat ez az anyag. A másik, hogy ha tudom, hogy fehér a lepedő, akkor a világításnál is ezt figyelembe kell venni. Kis ellenoldani derítés jöt tett volna a formáknak, az almán lehet megfigyelni, hogy a lepedő véletlenül ver vissza valami kis fényt és máris élni kezd, térbe helyeződik az alma. Szóval egyrészt két malacos, másrészt ismétlés. (hegyi)
értékelés:

Nagy örömömre szolgál, ha valaki elkezdi újra megoldani a leckéket - a táborban beszéltünk róla, hogy az lenne az igazi, ha egy kört végigcsinálna mindenki úgy, ahogy kedve van, abban a sorrendben, aztán a következő kört már valóban sorban haladva oldaná meg, szóval ez lehet, hogy hatékony lenne - és ez a megoldás nagyon finom, nagyon erős. Kompozícióban annyit tudnék javasolni, hogy a kép tetejéből lehetne vágni és a szalmabálából kiugró oldalra kiálló rész a mell ellenpontjaként nem biztos, hogy szerencsés, míg a haj hátsó részénél kifejezetten zseniális az, ahogy a kiálló szálak hajként funkcionálnak. Szigorú leszek, egy malac az ólban marad a kompozíciós dolgok miatt. (hegyi)
értékelés:

Itt megint azt kell, hogy mondjam, hogy igen, beleteszitek valamilyen leckébe, mert bemozdult, merthogy elmozdult az a fodrász – én nem tudom, hogy ezt tényleg a mozgás leckébe kellene-e beküldeni. Nem tudom, majd rámszóltok, ha nem, és akkor abbahagyom, de melyik lecke micsoda, de pl. ennek akár a gyermekkor leckében is több helye volna, mint a mozgásban. Mert ez egy erős és jó kép – picit szűkre van vágva, egy négyzetes formát elviselt volna ez a kép, de ha már vágtunk a gyerek fejéből akkor akár a fodrászéból is lehetne fönt, ha már ilyen feszes kétoldalt, akkor legyen feszes fönt is, de azt mondom, hogy ez egy nagyon szuggesztív és erős kép. És pont azt a megadó és tűrő helyzetet mutatja - én rühellek fodrászhoz járni, majdnem olyan, mint a fogorvos, ott is a gyereket beültetik egy ilyen székbe, ott ül szerencsétlen, és saját döntésétől függetlenül valaki a sorsa fölött, a haja, a kinézete fölött dönt, ráadásul egy idegen ember babrál rajta éles szerszámokkal. Legalábbis én így éltem meg, nem tudom, hányan vagytok így ezzel. Úgyhogy én ezt nagyon szeretem, de két disznó, a kompozíció miatt. (hegyi)
értékelés:

...és énekelt a kései őszi napsütésben...

Volt már egy ilyen képe az Anitának, ha jól emlékszem egy alsóbb gépállásból készítve, és itt ennek az ismétlését látjuk. Maga az ismétlés jó, tehát javul a helyzet, de én mégis azt mondom, hogy ennél a képnél van egy olyan kis problémám, hogy az Anita itt belekomponálta magát a kukoricaszárakba, ami nem baj, csak abban nem vagyok 100 %-ig biztos, hogy ez jó-e, hogy oda van-e jól belekomponálva. Merthogy ettől a kép baloldala meg üres, lyukas. Ha pl. az árnyék átkerülne a baloldalra, a jobboldalon meg megmaradna a kukoricaszár, akkor lehet, hogy kevésbé lenne lyukas ez a kép. Itt tömegelhelyezésekkel dolgozunk, és a tömegek elhelyezése adja a kompozíció rendjét. Ezért mondom mindig, hogy csendélet, csendélet, csendélet. Nagyon kevés csendéletet fotóztok, és a csendéletnél nem az a kérdés, hogy mire húzzátok rá, hogy az csendélet. Nem. A klasszikus csendéletről beszélünk, amikor leteszünk egy asztalra egy poharat, üveget, káposztafejet, vagy egy tököt, tökmindegy, és ebből megpróbálunk egy kompozíciót létrehozni. És azért fontos ez, mert a tömegelhelyezést, a színeket, formákat és fényeket lehet vele gyakorolni. Úgyhogy én itt most azt mondom, hogy köszönöm, látom a javítást, de visszaadom ismétlésre az ismétlést, egyrészt a kompozíción kellene javítani, másrészt én arra kérném az Anitát is, hogy próbáljon meg elmélyedni a csendélet leckében is. (hegyi)

Még egy alma?

Volt egy programunk, ami egy közösségi program volt hátrányos helyzetű fiataloknak, egy tábor, és itt az egyik programpont a lovaglás volt, és ott lakik egy csacsi is, ami lehet, hogy egy ló, és azt látjuk, amint ezt a lovat, vagy csacsit valaki almával eteti. Talán annyit jegyeznék meg, hogy ebben a helyzetben, bár tudom, hogy az állatok hamar végeznek és elmennek, mégis egy pillanattal korábban fényképezve az alma nagyobb szerepet kaphatott volna, és András keze is kevésbé lenne csonkolva, az ujjai vége, de azért ez egy nagyon kedves megfigyelés, hibái ellenére is van benne személyes érintettség. (hegyi)
értékelés: