Munkák | Látszótér

Szűrés

A Gellért hegy tetejéről az egész város látható. Ez az egyik fő célom volt amikor BP en voltam hogy a goldenhour ban csináljak egy képet amikor a nap meleg színei még karcolják az eget de a város már izzik az elektromosságtól. Számomra sikerült az elképzelés. :) Olcsó 4 ezer ft os állványommal a söröző részeg külföldi turisták kezein lábain át sűrű "sorry " keretein belül készítettem ezt a panoráma képet. Az állványom gyakorlatilag használhatatlan volt úgyhogy időzítővel fényképeztem. A leglágyabb fuvallat is bemozgatta a gépet mivel a tripodom nak nem volt hely hogy maximálisan kinyissam. Ebbe volt meló ebbe a képbe. Nekem ezekért a pillanatokért éri meg fotózni. :)

Itt is az arányokkal van problémám. Ez most oké, fekvő, de egyrészt ferde a horizont, másrészt most ez olyan filmes hatású képarány, ami idegen a fotóban. Lenn simán lehetne annyival több, hogy kijöjjön a 3:2-es arány. A másik a golden hour. Ez picit azon már túl van, sok a kék. Talán 5-10 perc, nem sok, ennyi lehet a difi. És még egy kérdés. sRGB-ben dolgozol? Mert ha igen, akkor ha van mód a gépeden, állítsd át adobe RGB-re és az utómunka során is tartsd meg ezt a színteret, menteni, ha photoshop, akkor save for web, és ott vedd ki a pipát az sRGB konverzióból. Ugyanis az sRGB egy nyomorult szegény színtér, kukába való volna, ha vennék a technikusok a fáradtságot végre, még a vacak katódsugaras monitorok idején és a web kezdetén volt ez egy kényszerű divat, hogy ebbe kellett konvertálni, de ezen már jócskán túl vagyunk, és emiatt lehet túlszaturált és természetellenes a vörös, a sárga, a narancs. (hegyi)
értékelés:

Buda. A nap mikor alvásnak indul mielőtt becsukná szemeit még álmosan ledobja aranyló köntösét világunkra. És felöltözteti ugyan abban az ékességben és ragyogásban. Mindent hirtelen arannyá és drágakővé változtat ez az erő. Hirtelen azt hihetjük hogy az örök valóságban vagyunk. Megáll az idő ilyenkor és megszűnik a tér. Mély levegőt veszel ami ugyan ezzel a langyos érintéssel tör utat magának a tüdőig és meg sem áll a szívig. Szívod magadban ezt az érzést és szemlélődsz. Az arany idővel rézzé, majd sárgarézzé fakul. Már tudod hogy ez csak káprázat volt. Az idő rabja vagy de hálás vagy hogy ha csak egy kis időre is átélheted azt a csodát ami az élet.

Kristóf, ami működik a melósoknál, az itt most túl sok, a színekre gondolok. Pontosabban, lehet teljesen átértelmezni a színteret, de annak kell valami indoka legyen, és akkor ezt határozottabban kell megtenni. Most ez így a színhiba határán mozog. A másik, hogy nem nagyon értem a ragaszkodásod az álló formátumhoz. Lenn is és fenn is felesleges ennyi tér. Ha mindenképpen ez a kivágás, akkor négyzetesben működhet, de állóban nekem ez nem jön be. (hegyi)

Budapest. Járom a várost és mindenhol daruk, munkagépek. Emberek akik kezükkel formálják az acélt, öntik a betont. Egyszerű nevek. Pista Józsi Feri Laci. Kisemberek akiknek megmondják mi hogyan legyen mettől meddig dolgozzanak. Ők nem bonyolítják túl a folyamatokat. Ők azok akik a papíron és digitális számokban lévő grafikákat terveket megteremtik a világunkban. Ők azok akik kis emberek mégis a legnagyobb dolgokat ők viszik végbe. Láthatóvá tenni a láthatatlant. A tervből valóságot hoznak létre. A projektek elkészültével nem az ő nevük fogja fémjelezni azt amit alkottak. Mégis ezek a nevek azok akik nélkül nem lenne semmi. Adjunk hát hálát a Pistákért, Józsikért, Ferikért, és Lacikért. :)

Nagyon fontos szerepe van annak, hogy a kamerát hova helyezed, honnan nézed, mutatod a szituációt. Nem lehet szemmagasságból ilyet jól megoldani, mivel ki kell emeld a szereplőket, úgymond fel kell emeld ahhoz, hogy ők legyenek a főszereplők. Egyszerű ez, lejjebb kell guggolni. Akkor a szerszám és az ember is feljebb kerül, így formailag is kikerül a csövekből és egyszerűsödik, egyértelműbb lesz a kompozíció is, és nem lesz ekkora felesleges tér a feje felett. A szín, meg minden más egyébként elég izgalmas, szóval van ebben power, csak komponálni kell pontosabban. (hegyi)
értékelés:

Természetesen kedvenc helyszínemen Budapesten kattintottam a képet. Lenyűgöznek a nagy épületek belsejében lévő belső kis kertek amiket teljesen körül ölelnek a falak korlátok emeletek. Kicsit magába húz ez az egész. Romos omladozik minden. Nagyon trash érzése van az embernek. Régi életek szaga érződik ezeken a helyeken. Először bántó szagot érzel a nyomorúság és reménytelenség érzése majd az egész valahogy illattá romantizálódik. Talán azok a könyvek történetei, vagy a filmek amik itt játszódtak. Van valami kettős érzés ami egyszerre vonz és taszít. Zárva vagy. Amerre csak nézel falak kosz és az idő munkája szembesít a kevés beszűrődő fényben. Felnézel és ott van az ég a szabadság üzenetével a remény romantikus illata. Valami ilyesmit érzek az ilyen belső kertekben. Dolgoztatok már ezzel a témával? :) Akinek van kedve megtisztelni a véleményével szívesen fogadom! :)

Kezdjük ott, hogy jókat írsz. Nem minden köszön vissza a képen, de amit írsz, akár az is megfotózható lenne. Aztán meg, jó a kép is, alapvetően. A forma, amit megláttál, jól jön elő. De van pár problémám, amit majd legközelebb érdemes megfontolni, ha folytatod a melót ezzel. Két dolog, amit a helyszínen kell megoldani. Az egyik, hogy az arányok miatt a kamerának még lejjebb kell kerülnie, hogy a házból több legyen, mert most az ég dominál, holott a háznak kéne. Az ég csak egy dísz, szimbólum. A másik, hogy érdemes olyan időt választani, amikor azért némi felhőzet van. Vagy madár, vagy repülő, valami. És végül az utómunka, kevésbé kopogós és tónusaiban kiegyenlítettebb kéne legyen, nem HDR, isten ments, de a sötét részek nagyon feketébe kormolódnak most. Ettől még, a folytatás reményében kapja a 3 csillagot. (hegyi)
értékelés:

Számomra a fotózás helyettesíti az időgépet. Amióta megvan az első gépem mindent lefotóztam. Imádom az életet és utálom az elmúlást. Ezzel ha csak illúzió formájában is de képes vagyok megállítani az időt és vissza térhetek a pillanatokhoz érzésekhez amiket újra át akarok élni. Ha sikerül másokkal is megosztanom ezzel érzéseket dupla öröm. :)

Az elmúlásnak is van szépsége, de nem erőltetem rád. Ez egy jó portré lenne, fenn picit sok. De ezt a szelektív színezést ezt kérlek, felejtsd el. Béna, olyan mű, idegen a fotózástól. Reklámosok olykor használják, ott se szeretem, de igazán ez olyan dolog, ami hasonlatos a barnításhoz, giccses és mache, csinált dolog, elveszik a kép értéke, hitelessége, hangulata, minden. (hegyi)
értékelés:

Mi a szabadság? A korlátok nélküliség? A választás lehetősége? Vagy csak egy hamis érzés? A szabadság egy tudatállapot? Nehéz megfogalmazni hogy mi a szabadság. Az biztos hogy egy fantasztikus érzés és nagyon ritka az, amikor egy rövid időre a téridő börtönében egyszer csak megtapasztaljuk. Csodáljuk ezt az érzést de amint nyúlunk felé, már el is röppent.

Ez egy jó üzenet lenne, fekvőben. Úgy, hogy a nő keze ne csak mint egy fuldoklóé úgy legyen jelen. Tudom, hogy a pillanat és a madár, és minden együtt nem könnyű, de a galamb egészen jól irányítható kis kenyérgalacsinokkal, szóval azért valamennyire ismételhető a szitu. Ha jó idő lesz, ezt az üzenetet érdemes újragondolnod, mert jó lenne a gondolat, csak a forma most ellene dolgozik. Adok rá mégis csillagot, mert az is erény, hogy a pillanat megvan. (hegyi)
értékelés:

Budapest Váci utca. Szeretem az igazságot, és nem csak a szebbik részét látni az életnek. Hiszen köztünk vannak az elesettek is, akik segítségre szorulnak. Ez a kép nem csak arról mesél hogy egy hajléktalan kéreget. Egy kettétört sors várja, nem a felszabadulást, de legalább egy falatra valót. Egy olyan világból kiált felénk, ahol már nincs önelégültség, önhittség, felfuvalkodottság, büszkeség. Ami maradt, az élet. Ilyenkor szívünkben is érezzük hogy jön egy érzés, amely abból a világból való ahol nincs önelégültség önhittség,.. fájdalom és bánat. De engedünk e ennek a tiszta érzésnek hogy adjunk. Ezáltal ha csak egy kicsit is kapcsolatba kerülünk azzal amit bár odafent keresünk, pedig szívünkben lakozik. ( Nikon D3300 1/40 s f/5,3 75 mm )

Kristóf, végre eljutottam a képhez, picikét megkésve, amiért elnézést. Leszögezem, hogy a kép alapvetően jó, hogy megszületett, mert van miről beszélgetni. Erénye, hogy a nézőpontja jó, nem fentről le, ahogy azt sokan csinálják városfotó vagy szoció címén. Nekem kicsit sötétek a tónusai, akár zsáner, akár szoció, a tónus is orientáló, ezért finomabban kell adagolni, mert hatásvadász lehet, és az nem jó. Te itt azt választottad, hogy egy viszonyrendszert mutatsz, ő és a sétálók. Ő kuporog, a lábak szintjén, a többi masíroz el mellette. Ez is érvényes. De egy igen fontos, a kép szempontjából a legfontosabb momentum most mellékszereplő így. És ez a kendő és az arcot takaró kéz. Ha én csinálom, erre fókuszálok, ez a fontos ugyanis, minden más csak ahhoz kell, hogy ezt építse. Jó, most is a képen van, ezért vehettem észre, de most egyenlő a hatása a többi kellékkel úgymond. Pedig ez az igazi üzenet. A szégyené. A személytelen, dehumanizáló szituációé, élethelyzeté. Szóval persze, három csillag, kiemelkedő munka, de most azt mondom, hogy folytasd ezt a felfedezést, de ne légy szégyenlős és merj közel menni, merj dönteni és azt közölni, ami fontos. Igen, ehhez kapcsolat is kell, és most, ez a pont, ahonnan fotóztad, bár a képszerkesztés okán érthető, de mégis átbillen a lesi pozícióba. Szóval hajrá, várom a munkáid. (hegyi)
értékelés:

Nikon d 3300 f5.3 1/320 iso 100
A kép Budapesten a Szabadság téren készült. A múltszázad eleji díszes villanyoszlop és a természet zöldjéből előbukkanó épület, alatta a teraszos kávézóval egyből komponálásra késztetett. Pest a legjobb hely portrézásra véleményem szerint, viszont korán sem könnyű. Annyi minden van hogy valami, vagy valaki mindig belelóg, szóval folyamatosan koncentrálni kell vagy utó munkálni. Próbáltam ezekhez mérten viszonylag jó kompozíciót találni. A lány lábfeje nincs a képen, de ezt direkt van így. Szerettem volna egy kis sejtelmességet belevinni ami a női természetet hangsúlyozza ki.

Ami rögtön szembeötlik, a színvilág. Nekem nagyon furcsa érzetem támad ettől a kékes-zöldes beütéstől, amit ez hordoz, mint fekete-fehér kép. Olyan, mintha valamit el akarnál nekem adni, és ez egy csomagolás lenne, mert nem vagy biztos abban, hogy önmagában a kép működik. Ennél jobban kell magadban bízz. Ami még fontos: talán ez a kép fekvőben izgalmasabb lenne, ugyanis ahhoz, hogy ez valóban egy nagyvárosi lány érzetet keltsen, ahhoz nekem több kellene a környezetből. Nem állóban fotóznám ezt, hanem fekvőben, és akkor az ő megjelenése ebben a térben jobban értelmezhető lenne. Ez most olyan nekem, mintha ez egy elrontott portré, csak közben a modellt hirtelen a nagymamája felhívta, hogy vigyen haza a piacról fél kiló krumplit. (hegyi)
értékelés: