Eléggé távol áll tőlem ez a lecke, és sokat gondolkoztam rajta, hogy mit is fényképezzek... és hát ez lett belőle.

Én azt szeretném, ha Dóra kicsit közelebb hozná magához a Csendélet leckét, azt írja, hogy eléggé távol van tőle ez a lecke. Ehhez azt tudom javasolni, hogy akár elmegy egy könyvtárba, akár bármelyik képzőművészeti múzeumba, ha bemegy, ott biztos van művészeti bolt, biztos, hogy fog tudni találni csendélettel foglalkozó könyvet. Nem kell megvenni, senki nem fog rászólni, ha csak úgy lapozgatja - lapozgassa őket, hogy kicsit közelebb kerüljön hozzá a csendélet. A csendélet sosem tárgyak önmagában, sosem a tárgyak egymáshoz való viszonyáról szól, mindig az alkotó lelkivilágáról szól, arról a helyzetről, amit ő mesélni akar. A csendéletnek a lényege az, hogy olyan történetet tudjon nekünk előadni, ami úgy, és csak úgy megfogalmazható, de mindenféleképp mese, még akkor is, ha krumplik, zöldségek, vagy gyümölcsök vannak rajta. Ráadásul ennek esztétikai formában kell megjelennie. Itt most vannak bohócok, ezek egymással kommunikálnak, az egyik a középső ujját mutatja a másiknak, érdekes figurák, de hogy ez most miért lett lefényképezve, azt nem tudom, nem derül ki számomra, hogy mit akar ezzel közölni. Ezek biztos színesek, de valamiért most fekete-fehérben lettek lefotózva. Valamiért a haja annak a jobb oldali pumuklinak le lett vágva, ahogy a bal oldalinak le lett vágva a füle meg a sapkája meg a teste. Valamiért mindegyiknek le lett vágva a lába, de ezt sem értem, hogy miért. Ha ez egy beállított szituációs gyakorlat, az érdekes lehet, hogy eljátszunk ezekkel a bohócokkal egy történetet, ami egy emberi történet, és oda beteszem őket, mint bábuk, de mégis a valóságot próbálom tükröztetni, akár ál-szoció játékot is lehet ezekkel játszani. Ez érthető, és jól visszafejthető üzenet lenne, most nem nagyon látom át, hogy mi akar lenni, mi történt. Olyan, mintha egy nagyobb képből egy kisebb képkivágást kaptunk volna. Csendéletként ez nem értelmezhető. Beszéljük meg a hozzászólásoknál, hogy ez miért lett csendélet. Átteszem a Szorgalmiba, és ott folytassuk a beszélgetést róla. (hegyi)

Ő az én kis házi kedvencem.

Volt nekem is akváriumom, és volt benne házmester hal. Az, amikor az üvegről szedegeti le a szöszöket, akkor eléggé félelmetes szája volt, de tényleg egy izgalmas darab. Nem egy könnyen fotózható halacskáról van szó, nem az a bambulok, és úszok a vízben, és élvezem a sodrást, hanem egész nap teszi a dolgát, amikor meg pihenőre elmegy, akkor el is bújik. Tehát vagy munka közben tudod lefotózni, vagy sehogy. Ha munka közben van, akkor azt eléggé egzaltáltan csinálja, ezért nem könnyű helyzet vele dolgozni. Egy kicsit a színvilág az, ami nekem távolságtartó, ez a zöldes fátyol. Lehet, hogy ez az akvárium világítása miatt van így, ezen kicsit módosítottam volna. Dóra, ez kérdés nekem, mert ez távolságtartóvá tesz, kicsit bizalmatlan így ezzel a zöldes árnyalattal. Ettől ez a halacska még jobban beleolvad a hátterébe, persze ők védekeznek is ezzel a beleolvadással, de ezen talán kellene egy kicsit segíteni. Az ötlet jó, bár a hal, mint házi kedvenc tőlem mindig távol állt, mert nem nagyon hagyják magukat simogatni, és a testi kontaktus fontos nekem a házi kedvenchez, de ez az én nyavalyám. Megvan a három csillag, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Menci néni megmutatja nekünk a kertjét, mi pedig nagy érdeklődéssel figyeljük. Menci néni, anyu, és én vagyok a képen. Azért ez lett a kép címe, mert mindannyian másképp vagyunk barátai Menci néninek, de mégis ugyanúgy szeretjük.

Amikor elkezdtük a Barátság leckét, jó pár évvel ezelőtt, akkor egyszer csak arra kellett ráébrednünk, hogy jönnek a kutyás-macskás képek, legfőképp a kutyások, mert ugye a kutya az ember legjobb barátja, és ilyen megoldások jöttek a barátságra, amitől egy kicsit az értékelő elcsüggedt, hogy ennél azért tovább is kellene jutni. Lám-lám, itt egy kép, ami, még ha nem is tökéletesen komponált, de mégis erről a helyzetről érdekes módon mesél, nem a megszokott módon. Igen, lehetett volna pontosabban fogalmazni, hogy az árnyalakok jobban bekerüljenek ebbe a képbe, talán, ha kicsit oldalirányban szélesebb lenne, akkor ez erősebben tudna megfogalmazódni. De maga a lecke, függetlenül attól, hogy én magam voltam az, aki bejelentette, hogy ezeket áttesszük a Házi kedvenc leckébe, erre a képre úgy tudok most nézni, hogy ez egy jó megoldása a Barátság leckének. Azért mondom ezt, mert, bár látszólag a kutyán van a hangsúly, és ő a központi figura, de azért itt az árnyalakok is elég sok mindenről mesélnek: a kutya helyéről ebben a csapatban, hogy ki mellett van, ki a főnök, hogy a csapattagok egymással milyen kommunikációban vannak, tehát az irány nagyon jó. Egy kicsit a kompozícióra tessék figyelni, ha nagyon szűkre komponálunk, akkor óhatatlanul csorbulnak a dolgok, ezeknél a modernebb gépeknél a kereső nem is a száz százalékos képet adja, tehát még rá is lehet hagyni ezzel, tehát egy kicsit próbáljuk meg lötyögősebbre venni. Kettő csillag a kompozíciós problémák miatt, de a megoldás jó. (hegyi)
értékelés:

Az én vágyam az, hogy egyszer majd repülhessek. A magasban lenni. Fentről nézni lefelé, hogy milyen picik is onnan nézve a dolgok.

A képben az az érdekes, és erről rendkívül sok hozzászólásban beszéltünk a kommentárok alatt is már, hogy egy olyan formai játékot talált Dóra azzal, hogy a perspektivikus rövidülés olyan optikai csalódással együtt működik, amivel tulajdonképpen az ember fejében könnyen fölcserélhető a fönt és lent, a közel és a távol. Ezt sikerült neki úgy megfognia, és úgy beállítania ennél a képnél, hogy folyamatosan azon gondolkodik az ember, hogy most én ülök a fa tetején, és lefelé nézek a földre, vagy ez az égig érő nagy fa, és szeretnék oda feljutni. Ebben még az üzenet is érdekes és játékos, hogy szeretne magasan lenni, és onnan lefelé nézni, és most döntse el a néző, hogy ez most a magasan lenni, a fölfelé hatolás vágyáról szól, vagy már fent vagyunk, és onnan lefelé nézünk. Azért fontos ez, mert ezek megfigyelések, amelyek később is fontosan, hogy tudjam azt, hogy mivel tudtam ezt a hatást elérni. Semmi baj nincs azzal, hogy ha ezt más máshogy értelmezi, de most a kommentárokhoz globálisan mondom, hogy ha nagyon más képet akarunk alkotni, mint amit az alkotó beküldött, akkor kettő eset lehetséges: vagy a kép rossz, vagy a mi értelmezésünk olyan szinten más irány, hogy akkor lehet, hogy érdemesebb a vagdosás meg elforgatás helyett elkészíteni a magunk verzióját, mert az akkor rólunk fog szólni. Azt el kell tudnunk fogadni, hogy az Estiskolán a képeknek java része szerencsére érzelmi megközelítésekről szól, és ezzel ritkán van vita, az érzelmeit valakinek kétségbe vonni ritka eset, hogy érvényes dolog. Az egy másik pillanat, hogy bizonyos érzéseket, főleg ha személyek is vannak a képen, jó pillanatban kapott-e el az alkotó. Ennél a képnél az alkotó rejtve marad, és csak az élmény mutatódik meg, ez egy eléggé egyértelmű üzenet. Én örülök ennek, és megvan az ötös leckéd a három csillaggal. Dóra, azért én azt kérem tőled, hogy ne hagyd el ezt a leckét, hanem mesélj nekünk még a vágyaidról képben. (hegyi)
értékelés: