Már egy éve a barátomként tekinthetek rá. Volt egy bizonyos pillanat, ami rámutatott arra, hogy bízhatok benne. Őszintén elmondott olyan dolgokat is, amik nem túl kellemesek. Főleg nem egy akkor még idegennel megosztani. Őszinte szavak mellé, őszinte tekintet párosult. Kialakult a bizalom. Barátság. Szerelem.

Kedves Dóra, az előző képnél elmondottak erre a képre is igazak. Attól, hogy lefényképezel igen közelről egy szemet, még nem fog beindulni a történet. Lehet, hogy az arc többi gesztusa, és az a szituáció, amiben voltál egyértelműsíti azt, ami történt, de a néződnek ez nem jön le. Az első három leckével kellene még dolgozzunk, mert ezek azok, amik arra is szolgálnak a bemutatkozáson kívül, hogy „ingyér” kitapasztaljuk azt, hogy milyen portrézni, még mielőtt felkérnénk barátot, ismerőst, hogy álljon a kameránk elé. Akkor tudjuk azt, hogy mi az, amit "úgy gondoltunk", és az hogyan jelenik meg a valóságban, és hogy hol tud ez elcsúszni a végeredmény tekintetében. Ami a barátságot illeti: ezt most bemondásra kellene elhinnie a néződnek, hogy ő a te barátod, és hogy ővele milyen a kapcsolat, ez ebből a képből nem jön le. (hegyi)

Egyszerű kép, de közel állok hozzá. Azért nincs elforgatva, mert így fotóztam, és szerintem így nagyobb hatást ér el. Szeretem néha más szögből nézni a világot.

Az ötlet rendben van, tetszik az a ritmus, amit megfigyeltél a fával, ez a rezgés, ez a hullámzó világ, de valami a realitásból nekem hiányzik. A partból egy kicsi, vagy valami, ami a vízen úszik, tehát valamivel én visszahoznám a valóságot, mert önmagában ez ebben a formában nekem nem hordozza azt a dinamikát, amit egyébként el lehetne érni ezzel a képpel. Lehet, hogy az időjárás ennyire szomorú volt, amennyire itt a képen látjuk, de azért ezt utómunkával valamennyire helyre lehet billenteni, mert ez a szürkés-barnás árnyalat, amit kapunk elég saras hangulatot kelt, ez nem biztos, hogy előnye ennek a képnek. (hegyi)
értékelés:

Milyen pici ebbe a hatalmas világban... akárcsak egy csepp a tengerben.

Dóra, őszinte leszek veled: azt mondanám, hogy a kisebb leckeszámú feladatokat kezdd el megoldani. Nagyon nagy lépésekkel akarsz haladni, legyél egy kicsit türelmesebb ezzel az egésszel, mert ha az első pár leckével ritmusban elkezdesz haladni, akkor mire eljutsz a 32-es leckéig már nem lesz kérdés számodra, hogy mi az, ami kép, és mi az, ami nem, mi az, amit érdemes lefotózni, és mi az, amit nem. Gyönyörűek ezek a színek, magával ragadóak, de sem a helyzet, sem a világítás, sem a kompozíció nem igazolja az, hogy ez így, most ebben a formában kellett, hogy képre kerüljön. Egy kicsit menjünk vissza az első 10 leckéhez, és abban próbáljunk meg előrehaladni, és amikor azzal megvagyunk, akkor próbáljuk meg ezeket a nagyon magas leckeszámú leckéket megoldani, mert a biztonságot és a bizonyosságot, a saját munkádat és a saját irányodat neked kell megtalálni, ehhez pedig nem megspórolható az idő. (hegyi)

- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.
(Antoine de Saint-Exupéry)

Kapunk egy nagyon szépen összevizeződött rózsáról egy érdekes felvételt. Nem vagyok biztos abban, hogy fényviszonyban optimális volt a helyet akkor, amikor exponáltál. Feketék a levelek, kicsit döglött ennek az egésznek a tónusa. Nyilvánvaló, hogy ezzel lehetett volna mit kezdeni utómunkában is, lehetett volna bele életet lehelni akkor, ha ez az egy kép van, és nincs több, és mondjuk ez a nagyapám rózsája, aki már azóta nincs közöttünk, és a rózsája is kipusztult. Akkor ezzel kell valamit kezdenünk. Egyébkén azt mondom, hogy ismétlés azért, mert ahhoz a műhöz, amiből te a részletet adod, ahhoz hozzátartozik az a fajta szinte szerelem szintű érzelem, ami a kishercegnek az ő rózsája, hogy csak az a fontos, és maga az a döbbenet, amikor rájön arra, hogy de hát itt a földön millió rózsa van, mikor neki csak egyetlen egy volt. Itt van a kutya elásva, mert az illusztrációnál fontos az, hogy valami közünk legyen ahhoz a darabhoz, amihez az illusztrációt készítjük, és annak megfogjuk azt a pillanatát, ami a legfontosabb pillanat, vagy a kulcsmondat, és utána a körül kezdjünk el mozogni. A Kishercegben a rózsás történetnél az egyik a vizuálisan jól megfogható kulcsmondat pontosan ez, amikor megtalálja azt, hogy a földön sok rózsa van, és közben meg van az ő egyedüli rózsája. Én ezt a problematikát kezdeném el kibontani, ha már a Kisherceghez akarok nyúlni, akkor próbáljunk meg erre valamit ötletelni. Ismétlés. (hegyi)

Azt hiszem, hogy sokféle csend létezik. Itt a természet csendje látható. A számomra legkedvesebb.
Figyelni valami csodálatosat, a csendbe.

A leiratot értem, de a képi helyzetet nem. Ehhez a csendhez tökéletesen elégséges lenne ebben a fényviszonyban, ezzel a mélységélességgel az, ha ezeket a fűszálakat ábrázolnád mindenféle bogárka, meg egyéb manifesztum nélkül. Akkor érteném, gyönyörű struktúrák jönnének létre, pontosan azzal hoznád a csend élményét, hogy nincsen egy hangsúlyosan kiválasztott főszereplő. Most itt van. Ez a kis nünüke, aki legel ezen a kalászon, és ez maga már nem lehet a csend. Értem, amit leírsz, hogy figyelni milyen érdekes, de közben az a világ nagyon nem csendes, tele van élettel. Visszaadom ezt filozófiai továbbgondolásra, másrészt képileg sincs rendben valami azért, mert ha megfigyeled, ha ez a kis bogár nem lenne itt, akkor tónusban is és formában is egy egységes képet kapnánk. Most ez a nagy feketeség a kép közepén kibillent ebből, olyan, mintha lyukas lenne. Kicsit hunyoríts, és nézd meg, olyan, mintha át lenne lőve ez az egész. Szóval tónusban ez nekem nem tudja hozni ezt az élményt. Ismétlés. (hegyi)

Nehezen viselem ezt az időt... kimerítő.

Dóra, ez egy nagyon izgalmas kép. Egyetlen egy dolog: a kezedet tartsd a szemed és a képernyő közé, takard le az orrodat meg a szádat, hogy csak a szemed és a hajad legyen meg, és akkor látod, hogy mennyire élénk és titokzatos, mennyire jól működik a szemed a hajad tónusainak viszonylatában. Mindehhez képest az orrod, az arcod meg a szád nagyon túl van világítva. Ez ezzel a képpel is megoldható, hogy visszább veszel a tónusokból. Körberajzolod, kicsit kimaszkolod az egészet, visszaveszel a tónuson, és máris látni fogod azt, hogy ha ezt visszaveszed fényben, akkor egyből a szemed kezd el élni. Most egy picit ezek a formák ezt szétverik, miközben a szemedben van a titok, nem ebben a mosolyban, és nem abban, amit az arcnál látunk. A gesztus is fontos, de most elvitted a hangsúlyt a szemedről. Megvan a leckemegoldás, de játssz még ezzel egy kicsit, kérlek. (hegyi)
értékelés: