Olyan ez, mint egy filmforgatási helyszín. És sokszor meg kell nézni ahhoz, hogy felfejtsük a szálakat, hogy vajon miért érezhető az, hogy bárhol lehet ez a helyszín, de biztos, hogy nem Magyarországon. Sejtéseink vannak csak, talán a fények, az építészeti rendszer, és nem utolsó sorban az öltözékek. Nyilván ehhez az is hozzájárul, hogy olyan időpontot kerestél, amikor az egyik peron üres, míg a másikon sok várakozó van. Jó a kép, talán csak a fenti képhatár az, ami lötyögős lett, mert van egy félbehagyott képelem, amire már nincs szükség, vágható lenne akár. (hegyi)

Azt hiszem, valami itt elveszett a kétdimenzióssá redukálás közben, nem csak két plusz dimenzió, hanem az a plusz infó, amit ott ezekkel EGYÜTT megláttál, viszont a redukció miatt ami maradt, az már nem hordozza, nem adja át az élményt maradéktalanul, ezért van, hogy a néző ilyenkor keres, keres, próbál, kapaszkodik, arcokat fürkész, hol a poén, de a poén az ott maradt az utcán. És még azt se tudom megmondani így innen a monitor mögül, hogy hogy lehetett volna áthozni. (hegyi)

János, azt kell eldönteni, hogy valóban a négyzetes megoldás azért készült, mert az az egyedül üdvözítő, vagy azért, mert mondjuk az 500 pixeles képmegosztón vagy az instagramon ez az elvárás. Értem én, ha az emberben felbuzog a publikálási vágy, hisz néha jól jön a buksisimogatás a dilettáns nézőktől, de azért olyan nagyon nem törném magam azért, hogy megfeleljek egy külső kényszernek, ha a kép maga ledobja magáról a négyzetet. Az, hogy ezek a képmegosztók a négyzetest preferálják, az az ő bajuk, de ha bedőlök nekik, akkor az meg az én saram. (hegyi)