Örülök annak, hogy János küzd ezzel a feladatsorral, és arra szeretném kérni, hogy ne adja fel ezt a küzdelmet! Olvastam a kommenteket, és ennek tekintetében lehet, hogy én leszek a rossz hír hozója, mert én nem vagyok elégedett ezzel a képpel. Azért nem, mert ez egy színjáték. Nyilvánvaló, hogy mondhatjátok erre azt válaszként, hogy na, de hát minden ilyen önkép színjáték valahol. Igen, csak az nem mindegy, hogy ez a színjáték hihető-e, vagy sem. Másképpen is fogalmazhatok, talán erős szóval, és ezért kerülném is azt, hogy ez ragadjon be, de értelmezni kell azt, amit mondtam, és talán ebben az értelmezésben segít, ha azt mondom, hogy ripacskodás. Amikor túljátszunk valamit, amikor túlságosan végig van ez az egész gondolva, és ettől elveszik a spontaneitása. Értem én, hogy beakasztottad magad a ruhás szekrénybe, mert ott lógsz te, mint ruha, és az egésznek van egy ilyen orwelli érzete is talán, vagy tudnám hozni a Szép új világot példának, de akkor ezt egy kicsit össze kell koszolni. Nem lehet ez ennyire rendezett. Ezt többféleképpen meg lehet oldani: világítással, a pózzal, amit felveszel. Azt gondolom, hogy ez ha a színpadi technikát mondom, akkor a Stanislavski módszert tudnám példa képpen felhozni, hogy meg kell azt tudni élni. Ahogy az üvöltésnél fontos az, hogy az az üvöltés elhangozzon, mert attól, hogy kitátom a számat, attól még nem lesz üvöltés, ez is fontos, hogy megtörténjen, és ne csak eljátsszuk. Várnám azt, hogy érkezzen erre egy ismétlés. Ne dobd félre, és azért ne, mert te vetetted ezt fel, és akkor már csináljuk végig, de akkor tessék azt elgondolni, hogy ezt hogyan lehetne jól megoldani. Nem biztos, hogy a szekrény lesz a megfejtés. (hegyi)

Az az érdekes, hogy a kép megad minden választ, ezt nektek kell majd megtanulni olvasni. A tónusok! Megint azt mondom, hogy pofon egyszerű a kérdés, hol vannak a legvilágosabb pontok? Tessék berajzolni erre a képre. Húzd körbe egy filccel a két fület, a orcánál, a pofacsontnál a két flekket, húzd be a nyakat, ezek azok, amik a legvilágosabb pontokat képviselik. Na, most akkor megkérdezem, hogy hova esnek ezek a pontok, tömegelhelyezésben ezek mennyire kiegyensúlyozottak. Nem azok, mert ha egy másik filccel elkezdenéd a sötét foltokat bejelölni, azok csak a felső régióban vannak, és ettől az egész lecsúszott. Én elfogadom, hogy ez az egész gondolatiságában ide kellene, hogy komponálódjon, de a világítás ennek ellene dolgozik. Ezért nincs kész a kép. Mi a megoldás? Az, hogy csinálsz valamit a hajjal, világítsál oda egy kicsi surlófényt, és máris felhúzza az egésznek a grafikáját, és onnantól kezdve, mivel oda is elkezdenek majd kerülni pontok, csökkenti a súlyát a mérleg serpenyőjében a sötét tónusoknak, és növeli a súlyát a világosabb tónusoknak, és máris elkezd a mérleg mutatója középre visszaállni. Egy másik irány lehet az, hogy lesötétíted a mellkas részt, és az lesz megint egy ilyen sejtelmes valami, és abból kezdesz el dolgozni. Igen ám, csak hogy ha lesötétíted a mellkas részt, akkor elveszíted annak az egésznek a terét, tehát, akkor tulajdonképpen majd lógni fog a semmiben egy fej, ami kevésbé érdekes. Úgyhogy világítási problémáim vannak. (hegyi)
értékelés:

Jó ez a ritmus, tetszik, főképp az, hogy valahogy érdekes módon az egész megfordul, és akár gondolhatnám, vagy akarhatnám azt gondolni, hogy ez akkor most mégiscsak felfelé van. Azért a voksunkat a lefelé haladásra tettük, de benne van ebben a ritmusban az is, hogy talán ez mégiscsak felfelé mutat. Attól van ez, hogy a világítás a segítségére sietett az alkotónak, és az a placc, ahova megérkezünk, az világosabb, ettől közelebbinek tűnik, és ez bolondítja meg a teret. Jó ez a ritmus, jó a lecke felfogása is. Oldalirányban nekem szűk, főképp a jobb oldalon. Jó ötlet, 2 csillag, mert azt észre kell venni, hogy a tömegelhelyezés hova tart, tehát nem elég az, hogy ez a ritmus megvan, a tömegekkel is kell tudni játszani. János, ez fontos, nem hagyhatod el! (hegyi)
értékelés:

Maradjunk abban János, hogy ezt a képet sem teljesen értem. Van egy fajta pantomimes jellege a dolognak, de túl sok minden viszi el a figyelmemet. Ez az lepedő (vagy nem tudom, hogy mi) ezekkel a kockákkal nem nagyon értelmezhető a számomra, az ökölbe szorított kéz sem, én legalábbis nem így relaxálok. Ha ez valami információs rezgést akar jelezni ez a fekete csík, mint egy ilyen gondolatáramlást, akkor azért ennek valamilyen tömegének kell lenni azon kívül, hogy ez fekete. Szóval, van még ezzel mit küzdeni, de ne add fel, mutasd, hogy mit akartál ezzel, menjünk egy kicsit beljebb ebbe a témába, kérek egy ismétlést. (hegyi)

Az a helyzet János, hogy nem nagyon értem, hogy ezt most honnan és miért, és hogyan van lefényképezve. A két oldal között olyan szinten erős itt a különbség, hogy az egyik oldal abszolút bebukott. Nem vagyok meggyőződve arról száz százalékig, hogy jókor fényképezted le ezt a helyzetet. Arról sem vagyok meggyőzve, hogy ennyit kell adni a két oldalsó házból, mert ettől feleslegesen sok lesz az ég, ráadásul egy nagy szürkeség, amit ott kapunk, tehát, ott formában valahogy elbillen az egész. Az összhatása olyan ennek a képnek, mintha a statív, amire a gépet tetted volna, az udvarban focizó gyerekek által egy labdával meg lett volna pattintva, és hanyatt esett volna a kamera. Tehát, nem nagyon tudom ezt most hova tenni. Egyrészt beszélgessünk erről, mert ez a kérdés foglalkoztat engem, másrészt meg érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy majd aktuálisan akkor, amikor ez a kép elkészíthető újra, akkor esetleg egy ismétlést lehet, hogy ez megérne. Ahogy látom, ez nem ma készült, úgyhogy János, sokadszor mondom el neked, vedd komolyan, kapcsolj rá a tempóra. (hegyi)