Keretek

Nos, azt hiszem, hogy itt már jobban sikerült a mértani játék, kifejezetten tetszik az organikus és a geometrikus formák összeházasítása, a tónusaid is rendben vannak, szóval ez jó irány, ha ilyesmiket látsz meg, ezt így jó megcsinálni azt hiszem. A tárgyiassága, a konkrét formák, amik egyszerűségük mellett az ismétléssel érik el a hatást, ezek jót tesznek, kiragadnak a valóságból. (hegyi)

Ablakok

Ablakok

Azért vagyok zavarban, mert hogy a helyszín tökéletes lenne arra, hogy egyfajta optikai játékot játszhassunk, de ehhez az kéne, hogy tisztább legyen mértani értelemben a kompozíció. Úgy kell elképzelni, hogy lecsupaszítjuk a tartalmuktól és csak hasábokat, tömböket keresünk, azokat szerkesztjük össze, mintha vonalrajz lenne, akkor kiadhatja azt, hogy miképp lehet ezt megcsinálni. Egy biztos, hogy az alapzatnál az, hogy vannak-e autók és beazonosítható környezet vagy sem, az rajtad múlik, mindkét döntés rendben van, de egyik mellett le kéne a voksot tenni. (hegyi)

Houstoni ferde torony

Houstoni ferde torony

Nagyon szép épületet találtál, szeretem ezt a stílust, persze lehet mondani, hogy élesség, helló, merre jársz, vízszintes, meg ilyesmit, de mégis sikerült átadni egyfajta hangulatot. Picit olyan, mint amikor szalad alattunk az út és csak egy villanásnyi időre ugrik be egy-egy kép, épület, színhely, de már robogunk is tovább. Ha a cél ez volt, ezt sikerült teljesíteni. (hegyi)

Fehér álom, fekete szunnyadás

Fehér álom, fekete szunnyadás

Aludni sem kell,
Ébredni sem kell:
Én vagyok, én vagyok
Legboldogabb ember.

(Ady Endre: Obsitos vitéz nótája)

Én ezt kedvelem, meseszerű hangulatot hoz, jól van komponálva, de azt mondom, érdekes lenne, hogy mi lenne akkor, ha lejjebb mégy a kamerával és így a két kerítés között kisebb lenne a tér és a fácska jobban kiemelkedhetne, de azt kell mondjam, hogy ez így is érthető és érezhető kép. Jó az irány Szilárd! (hegyi)

Téliszünet

Téliszünet

Két hét puha meleg semmittevés.

Azt gondolom, hogy a kompozíció rendben van annak ellenére, hogy a torzítás miatt picit furák a falon a képek. De egyensúlyban tud lenni a bal oldali rész határozottsága miatt. A hangulat is nagyjából megvan, bár itt már befolyásol a világítás. Ugyanis a lámpa most elég sok, nem csak azért, mert a legvilágosabb rész és így elviszi a figyelmet, de hozzá képest a főalak már nagyon sötétbe burkolódzik. Persze, ez a valóság, így pihen, de a valóság és a képi másolata között van különbség, mert a szem részben nem ugyanazt fogja át, más a fényterjedelme, másrészt a képkivágás a valóságban nem ér véget a képhatárnál, ezen felül az idő, a mozgás vagy mozdulatlanság is más hatást ad valóságban, mint a képen. Szóz szónak is egy a vége, ez egy jó megfigyelés, jó hangulatábrázolás, átjön, de jót tett volna neki egy kis derítés, hogy ne legyenek az árnyékos részek ennyire bebukva mindenütt. (hegyi)

Rohan az idő

Rohan az idő

Szilárd, nagyon örülök, hogy újra látlak, és azt kell konstatálnom, hogy egy nagy ugrás történt nálad. Ez egy jól elgondold, jól megfigyelt, nem matekos, hanem esztétikai problémát megoldós, abszolút 10 pontos kép, még akkor is, ha én lehet, hogy a csaptelepből többet adtam volna, de így is maximális elismerésem, mert a víz, meg a tükröződés, szóval minden a helyén. Nem tudom, mi lelt, de ez a Szilárd az, aki kell, ez az a dolog, amit próbáltam neked magyarázni, hogy a kitalált sztoriban át kell billenni az ötletből a formába, az agymunkát kell transzponálni az esztétikába. Ez itt megvan! Ezt folytasd kérlek, ezt az irányt, és ezt a lelki és képi dolgot. (hegyi)

Aranyhíd

Aranyhíd

Nem a naphoz vezet csak egy villanykörtéhez.

A megfigyelés jó. A kivitelezés attól gyengébb, mert maga a helyszín olyan, ami túl sok egyéb képelemet tartalmaz, emellett a lámpa fénye sem olyan nagyon erős. Erre szoktam azt mondani, hogy tanulmány, ami azért fontos, mert ezeket az élményeket el kell raktározni, hogy amikor majd szembejön újra optimálisabb körülmények között, már felkészülten lehessen megfotózni. (hegyi)
értékelés:

Jönnek mennek az évszakok

Jönnek mennek az évszakok

"Nem gyakran látok 4 évszakot két nap alatt, de ha igen, akkor Texaszban ." Megy az ősz, de már itt a nyár. Ez megint telefonnal készült, nagyjából vakon, mert a napsütéstől nem láttam mi van a képernyőn. Utólag csak felbontást váltotattam meg. Próbáltam ugyanlevágni a betont az elejéről, de úgy tűnt azzal csak rosszabb lesz. Jöhetnek ötletek ki hogy fényképezte volna.

Jóllehet az okozta a problémát, amit leírsz, hogy nem volt kontrollod a napsütés miatt, a végeredmény tekintetében azt tudom mondani, hogy ahhoz, hogy érzékelhető legyen, amit leírtál, ahhoz lehet, hogy közelebb kellett volna menni, ezzel az oszlop és az autó is lekerült volna a képről, mert nem az út a problémás, hanem a sok egyéb zavaró képelem. (hegyi)

Vettem kocsit ezerért

Vettem kocsit ezerért

És egy ezer dolláros kocsi rendszeres használatának bizony következményei vannak.

Szilárd, sokáig várattál te is magadra úgy, ahogy Csongor is, és érdekes, hogy mind a ketten a kezetekkel kezdtek el valamit üzenni. Nekem ez most egy egészen erős kép. Megtaláltad a tónusrendben is, formailag is azt, ami fontos, ha nem is tökéletes az elhelyezése ennek az egésznek, mert talán egy kicsit felfelé a jobb felső sarok felé az egész kompozíciót eltolnám, de ettől függetlenül az üzenete jó. Abban nem vagyok biztos, hogy ha én lennék egy autószerelő tanítómester, akkor nem csapnék a kezedre, hogy fityiszt mutatsz az ujjaddal, mert aztán még valamilyen sérülés lesz, és utána meg megy a sírás-rívás az orvosi rendelőben. Ezt én ott nem csak ezért nem érzem indokoltnak, mert egy primér geg, hanem azért sem, mert ellene dolgozik annak, ami egyébként tökéletesen rendben lenne a szutykos kéznek, a köröm alatt összegyűlt olajnak, a kis szerszámnak, ennek a leterített rongynak, tehát minden más egyébként tökéletesen rendben lenne. Nekem ez már sok, a csúcsponton, úgymond a delelőn túlmutat, hogy bekerül egy ilyen fricska, hogy fityiszt mutatunk. Értem én, hogy az autónak mutatsz fityiszt, meg a kritikusoknak is, meg mindenki másnak is, mert te élvezed ám titkon azt, hogy egy viszonylag olcsón megvett autóból mit lehet kihozni. Valószínű, hogy kikapcsolódásnak se egy utolsó ez a helyzet, szóval várom én ennek a folytatását. Ettől függetlenül én erre megadom a 3 csillagot, mert erről még keveset beszéltünk, hogy egy-egy gesztusnak mekkora az élettartama, talán itt most annyit mondanék ehhez, hogy az időtállóság szempontjából nem mindegy az, hogy egy ilyen gesztus mennyire mutat primér üzenetet. Tehát én talán ezért nem gondolom azt, hogy ez jó irány lenne, hogyha ez a fityiszmutatás van, mert lehet, hogy mondjuk egy fél év múlva már nem ezt gondolod, és ez a pillanat rögzült. Úgyhogy ennyi az, amit én hozzátennék, de a 3 csillagos leckemegoldás megvan. Szeretném Szilárd, ha újból küldenél képeket, és szerintem ezzel nem csak én vagyok így, hanem a többi Látszóteres is. (hegyi)
értékelés:    

Nem

Nem

Ezt most vasárnap (április 6) találtam az út szélén. Legközelebb megpróbálom majd fényképezőgéppel is ha még megvan.

Érdekes az, hogy az épített környezet leckére küldted ezt, miközben a választásokról volt egy pályázatunk, és ez akár arra is lehet válasz, ráadásul a leiratban erre utaló nyomokat is találok. A megfigyelés jó, csak megint az a kérdés, hogy mi az, amire a voksunkat letesszük. Ebben, ami nekem izgalmas, az a piros tűzoltólétra, a matrac a felirattal, mellette a gereblye, vagy nem tudom, hogy mi az, meg mondjuk a korlát. A többi már annyira nem, a többi az már csak a szükséges rossz. Mi adódik ebből? Az, hogy ha egy kicsit másik irányból, vagy máshonnan közelítünk e tárgy felé kevésbé oldalról, akkor ez a tárgy lehet, hogy létrehoz egy olyan ritmus, ami utána már működik. Tehát, itt a tömegekkel és a formákkal kellene barátságba kerülni. 1 csillag, mert a megfigyelés fontos, csak a kivitelezéssel van probléma. Ha megvan az a fényképezőgép, akkor hajrá. Egyébként pedig Szilárd, azt mondom, hogy nagyon el vagyunk mi hanyagolva általad, tessék visszajönni! Aki egyszer már volt hónap képe, az már nem teheti meg azt, hogy utána az egészet ennyire félvállról veszi, tessék küldeni képeket. (hegyi)
értékelés:

Pihenek

A kép bár nem teljesíti az első leckét, hiszen Szilárdból csak a humorát kapjuk, de ő magából nem látok részletet, ugyanakkor azt kell mondjam, hogy a gesztus, a humorba szőtt üzenet igen jó, ritmusában is, térjátékában is. Ez a fallikus, férfi princípiumot idéző kép attól jó, hogy nem akar több lenni egy laza gesztusnál, egy kézmozdulatnál, de jól kapcsolódnak a formák, érdekes és dinamizáló a világítás is - egyetlen megjegyzésem van, hogy amikor egy gyümölcs kerül megörökítésre, és nem véletlenül használom ezt a szót, akkor nem árt figyelni arra, hogy sérült, tört, nem guszta részek lehetőleg ne legyenek hangsúlyosan a képen. A barnult pusztulás kezdete a csúcsnál olyan, amit le lehet csippenteni, a banán tűri az alakítást. Ez igaz a másik végére is, ahol letörték, azt is érdemes picit igazítani, hogy ne legyen ennyire kopogós. De mindettől eltekintve ez egy jó kép, köszönöm, a 3 csillag jár rá mint tárgyfotó. Első leckének te is kellesz, Szilárd. (hegyi)
értékelés:

Munka után

Munka után

És sör sincs itthon...

Nagyon örülök annak, hogy újra látom Szilárdot, és annak is nagyon örülök, hogy mindenféle külső behatás nélkül egyszer csak eljut odáig, hogy a környezettel valamilyen viszonyrendszert kezd kialakítani. Nem mondom azt, hogy ez már száz százalékosan kész van, mert nyilvánvaló, hogy ezen lehet még gondolkodni, hogy milyen párhuzamokat lehet még erre visszarímeltetni, de az, hogy a saját önarcképét behelyezi ebbe a térbe, és utána még ebben a térben ott van ez a virágfotó, vagy virág kép, nagyon jó gondolatnak tartom. És ez a kettő már most is elkezd tömegben egymással feleselni, egymásra rímelni, tehát ez egy nagyon jó irány. Én azt mondom, hogy ne álljunk itt meg. Ha a továbblépést kérdezed, akkor azt mondom, hogy ez egy tónusban is, és mindenben egy rendben lévő kép, tehát ezzel most már nincsen kérdés, amivel viszont van, az az, hogy oké, akkor ez a virág a falon miképp tud úgymond nem verbálisan, hanem artisztikusan átkerülni a valóságba? Tehát van egy festett kép a falon, és ez milyen ritmusban tud együtt dolgozni a testtel? Nem akarok itt nagy tanácsokat adni, mert hát ezt mindenkinek magának kell megtalálnia, de azért annyit hozzáteszek, hogy nagyon érdekes, és szürreális hatás lehet a testen a virág, a virágszirmok, főleg egy férfi testén. Férfi és virág. Ezek nagyon érdekes gondolatokat indíthatnak el, főleg úgy, hogy ott van a falon is egy. Csak mint játéklehetőséget mondom, hogy itt van egy ajtó, amin akár át lehet menni. Nagyon jónak tartom ezt az önportrét, és abszolút a 3 csillagos leckemegoldás kategóriába sorolom. (hegyi)
értékelés:    

Itt a tavasz

Itt a tavasz

Nehogy az előző feketefehér kép miat rámfogja valaki, hogy pesszimista lennék, itt egy kis szines. Ezt kb 1 hónapja fényképeztem amikor ezek a kis kedves vackok kezdtek mindenhol előjönni, csak nem volt időm feltölteni.

Szilárd, ez egy nagyon fontos helyzet, amit megláttál, ráadásul még esztétikában is egy elég jó irányt vettél fel, mert a zölddel ez a bordó nagyon jól ritmizál, nagyon jól dinamizálja ezt az egészet, mert a vörös már eleve egy dinamikus dolog, ez a kis gaz, növényke szintén. Egy dolog, amire érdemes ilyenkor odafigyelni, hogy itt van ez a két főszereplő, a vörösünk, meg itt van a zöld, és hogy mi van még? Ezt meg kell nézni, nem fog elszaladni. Odamész a kiskamerával, akár csinálsz egy tesztet, és utána megnézed, hogy mi van a képen még. És hogy ami a képre került ezeken kívül, az szükséges-e? Most menjünk ezen végig: a képen van egy vörös (talán) járdaszegély, ezzel úgy érzem, hogy nagy baj nincsen, a térbeliségét ábrázolja, ahogy a fénnyel bánsz, tehát az rendben van. Van a zöld növényke, és bár nem biztos, hogy optimális hely, ahonnan ezt lefotóztad, merthogy nem fordul nagyon felénk, eléggé meg van sértődve valamiért, de még ez is egy vállalható irány. Aztán, ahogy megyünk lefelé a növénykén, vannak a száránál ilyen kis koszok. Hogy azok oda belekeveredtek, valami szöszmöszök, vagy az a növénynek az elszáradt levele, azt nem tudom. Az már kérdés, azt már lehet, hogy egy kicsit kéne rendezni. Aztán megyünk még lefelé, és eljutunk az úttestig, és az úttesten is ott vannak ezek az uszadékok, vagy nem tudom mik, lehet, hogy a gyökerei, a fene se tudja. Ebből azért, amit lehet, főleg ezeket a nagyon határozott vonalakat, amik keresztezik ezt az egészet, érdemes lett volna eltakarítani valahogy. Nyilvánvaló, nem kell megölni ezt a kis gazt, mert akkor hogyan fogod lefotózni, de amennyit enged, annyit kellett volna tisztázni ezen. És hogyha ez megtörténik, utána már tényleg csak utómunka kérdése, hogy ez az egész egy kicsit kontrasztosabb legyen, kevésbé legyen ilyen fátyol rajta, és akkor a dolog működhet. Ezek nélkül viszont a témafelvetés az, amit értek és el tudok fogadni, de a képi megoldás még nincs a végállomásán. (hegyi)
értékelés: