Munkák | Látszótér

Szűrés

Igy láttam én

Mindig nehéz feladat elé állítják magukat a fotósok, amikor valami nagyon ismert formát vagy helyzetet vagy történetet szeretnének ábrázolni fotográfiai úton – ugye itt az Eiffel tornyot látjuk alulnézetben, aminek egy érdekes utalása, hogy Budapesten a Nyugati pályaudvar hasonló szerkezettel, felfogással készült, tehát nekünk is megvan a magunk Eiffel által tervezett szerkezete. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon nehéz valami újat, valami személyeset találni és mutatni – a kép címe arról beszél, hogy így láttam én, azaz ezt a fajta személyességet próbálja a saját Eiffel-tornyom című dolgot akarja megmutatni nekünk – de hát ha visszalapozunk az estiskolán is akár, egy félévet, itt is egy nagyon hasonló beállítással találkoztunk már. Tehát itt is, a képben a megfejtés kulcsa mindig is a személyesség, az a fajta személyesség, amit oly sokszor számonkérünk a munkáitoknál, hogy hogyan kerül bele Polyák Erika ebbe a történetbe? Mert ezt a képet ilyenformán bárki, aki alááll ennek a szerkezetnek, az elkészítheti. És ezesetben nincsen más kapaszkodónk, mint az a személyes jelenlét, amivel mi rendelkeztünk csak – hogy én voltam ott, 2008 október 10-én Párizsban, ez az én történetem, az én élményem – és ezt az én-élményt kell valamilyen formában a képre ráhelyezni. Hogy milyen formán, arra nem tudok – nem is akarok tanácsot adni, azért nem, mert az a Hegyi vagy a Szőke Eiffel-tornya lesz, de mindenféleképpen ezt az irányt javaslom. Úgyhogy nagyon köszönjük ezt a leckét, és a képet, de ez a személyesség erről a képről hiányzik. (szőke-hegyi)

Naplemente
A Tisza tónál készült fotó egy séta alkalmával.

Emlékszem, Erika ebből a képből többféle kivágást mutatott már, és ezeknél a képeknél külön kell választani azt a helyzetet, ami nekünk személyesen fontos és egy emléket hív elő, mert ehhez éppen elég lehet egy olyan kép, ami mondjuk egy lemenő napot ábrázol és egy helyet felidéz, valamire hasonlít, valamire emlékeztet; és azt a helyzetet, amikor valami egyetemes érzést szeretnénk létrehozni és nem saját magunkban felidézni, hanem a nézőben létrehozni, ami valami közös élmény megélését segíti elő. Ennél a képnél a kép 90 %-a egy viszonylag homogén felület, a vízen egy viszonylag nyugodt felületet látunk, amin visszatükröződik a nap, aztán látunk egy tájrészletet, ami szintén eléggé homogén, nincsenek kiugrások vagy hegyek benne; és egy felhőt, égrészletet, szintén viszonylag homogén fény-, és felhőfoltokkal. És a naplementés képeknél megszokott módon láthatjuk azokat a fénypászmákat, amiket a felhőkön átsütő fény létrehoz. Tehát az a plusz hiányzik erről a képről, ami túlmutatna azon, hogy ez az Erika egy élménye. Tehát pl. én elmegyek a Balatonhoz, és ott volt egy jó program, egy nyári este, beszélgetés, és tábortűz, és pl. ennek az élménynek az előhívására ez a kép tökéletesen alkalmas. De a néző a saját emlékét sajátos módon rögzíti, és nem fogja mondjuk ez a kép előhívni az ő pl. velencei tónál vagy máshol. Ezeknél a képeknél mindig egy kicsit túl kell játszani azt a helyzetet, ami az alap történet, tehát pl. drámaibb víznek, fodrozódó felhőknek, csillogó napsugárnak kell lennie – mint a színházban, ahol a normál beszédhez képest pl. szélesebb gesztusokat használnak. Nagyon nehéz feladat egy naplemente képnél mondjuk újat mutatni, merthogy szerintem naponta tízezernyi ember fényképez naplementét a világon, és ebből legalább egy-kettő extra; és még ezekre is azt mondjuk, hogy jó, jó, de hol van az a különlegesség, ami túlmutat azon, amit már láttunk festményen vagy fotográfián. Én nagyon köszönöm ezt a képet – ha gondolod, akkor a továbblépés itt az lehetne, ha a képen megjelenik a személyesség, akár az alkotó, akár a baráti köre, akár egy történet, ami a naplementét átemeli abba a kategóriába, amhol már elfogadható üzenetként a többiek számára. (hegyi)

Mi együtt
Nyaralás.....végre együtt :)

Nagyon érdekes, hogy az Erika egy ilyen kicsit rosszalkodó módon a családot nem az asztal fölött fogalmazza meg, hanem az ilyen nagy családi összejöveteleknél szokásos módon, mindig az asztal alatt történnek a dolgok, ő odasandít, és ez a megfigyelés, ami itt látható, természetesen különböző karaktereket is mutat. A kis narancssárga strandpapucsot, a térden elhelyezett vörös sapkát, a barnás bőrű női lábat a baloldalon, és talán az alkotó összezárt combjait itt a közelünkben. Szerintem nagyon izgalmas és nagyon jó, ahogyan a család így van megfogalmazva, ugyanakkor lehet, hogy ezek a barnára festett vas formák egy kicsit túl zaklatottan vannak itt a lábak keringőjében, és emiatt lehetséges, hogy érdemes lenne ezzel a fajta üzenettel többet is foglalkozni, mert ezek a barna formák összezavarják a képet. Én most megelőlegezek két citromdisznót, amennyiben Erika elkezdesz ezzel az asztal alatti világgal foglalkozni, és ha megpróbálsz ezekből verziókat készíteni. Azaz az ötlet nagyon jó, csak ezek a barna izék itt összezavarják a történetet, ez egy jó elindulás, amivel kellene még foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Naaaaaaaa
Ismeretlen volt a Mesének /ő a akik ugrik :)/a folyó. Félt és nem is kicsit.

Hát, mi is azt mondjuk, hogy naaa, mert ez megúszós dolog, ezt a helyzetet már megmutattad filmen is, beküldted, és arra elmondtuk már a magunk véleményét, ne játsszuk már azt, hogy most megint beküldjük azt a lovat abban a folyóban. (szőke)

Nyugalom
Meditálásra a legjobb hely.

Nagyon izgalmas a kép, mert ha megnézzük, a hátdörzsölő melletti két mécses mivel két oldalról világítja meg a tárgyat, egy piramis formát hoz létre az árnyék, ez így egy igen kellemes meditációs sarok és személyes élettér, a kád, ebből ez az üzenet jól jön át. Nagyon jó az a szint, amit most kezdesz beindítani, talán még az élességre kellene figyelned, hogy a képen valahol legyen élesség, mert az vezeti a néző szemét. (szőke)
értékelés:

Tavasz
A képen érzékeltetni szeretném a tavaszt. Előtérben a virágzó fa, háttérben ahogy nyírja a füvet /levágott és a megnőtt fű/.

Abszolút lehet érezni a tavaszt, Prága környékén a főhős a fűnyíróval éppen a kisvakondot keresi és vidáman issza a szvkatovblazomár sört, nagyon jó érzésű tavasz, ott a vidámság, kikelet, indulás. Egy picit ha balra mozdulsz, nincs akkor a házfal benne, és a főhőst sem takarják el a virágok. (szőke)
értékelés:

Jégbe zárva
Egy befagyott tó szélén találtam ezt a kagylót.

Azt gondoljuk, hogy szorgalmiként ez egy szép, furcsa üzenet, ha nem tudnánk, hogy ez jég, akár képsérülésnek is látszódna a felület és nagyon érdekes, ahogy a kavicsok közt a kagyló megjelenik. (szőke)
értékelés:

Mozgás

Ha jól értelmezem egy gyors expozíciójú képet látunk, mivel megfagytak a vizek, érdekes formák jönnek elő. Jó lenne, ha elkezdenénk a komponáláson is gondolkodni, és az asszociációkon is. (szőke)
értékelés:

Nagyon örülünk, hogy mozgóképet kaptunk. Ebben a filmben vannak vágások, az egyik kérdésem az, hogy látom az indulását a filmnek, nagyon izgalmas, szépen látszik a ló és lovas kapcsolata, de mivel a lovacska megugrik, amikor a hasa alját éri a víz, így magát a fürdetést nem láthatjuk, de így is izgalmas a film középső szakasza, és azt érzem, hogy a filmnek nincs vége. A lovas és a ló kijön a partra, nincs befejezés. A másik gondom, hogy ez egy szeretetteli film, ha nem is vidám, de örömteli, és így nem értem, miért van zenében erre ráhúzva egy keresztény, szakrális, de minden tekintetben fájdalomtól teli, még akár azt is megkockáztatom, melankólikus zene. Nem értem a zene és a kép viszonyát, annál is inkább, mert itt nincsenek eredeti hangok, tehát a némafilm fölötti hang fontosabb ritmust kap, mint amit gondolnánk és a kapcsolódást nem értem. Azt már ki se merem mondani, hogy milyen asszociációkat indít el. Mit fájlalok? A nyár elmúlását, vagy történt valami, amit soha nem tudunk meg ebből a filmből? Nem érzem adekvátnak a zenét. Tehát örülünk a filmnek, de a két probléma miatt ez egy disznó. (szőke) értékelés:

Nyolcadik lecke

Kedves Erika, nagyon szépen köszönjük ezt a képet. Valójában több probléma van ezzel a fotóval, csak felsorolásképpen: a vízben lévő ágak rendetlensége, a függőlegesek dőlése, a szikla tömegek aránytalansága, az eldöntetlenük szereplő bekukucskáló hölgy a képtetőn, ezért erről részletesen nem tudunk elemzést adni. (szőke)

Nagyon melegem van

Kedves Erika, és többiek, akik gyereket, kutyát, családot fényképeztek, szeretném felhívni a figyelmeteket két igen fontos dologra, ami ezeken a fotós területeken sokszor okoz félreértést vagy gondot. Az egyik, hogy a gazda szeme, a szülő szeme másképp, kevésbé kritikusan szemléli a portré alanyát, mint egy kívülállóé. Tehát könnyen kerül ki kevésbé szerencsés beállítású, az alanyra nézvést nem előnyös kép is a szerető fotós keze közül. A másik, hogy a szeretet, rajongás túlédesíti a fényképet, mint egy cukormáz, fogyaszthatatlanná téve azt. Családi fotóalbumokba így kerül be a félig lemaradt, vizes kutya, vagy az üvöltő, spenóttól csuszpájzos gyerek éppúgy, mint a régi korok beállított, nagy masnis, grübedlis, kisvonattal a hóna alatt álló kislány, vagy a gombolyag mellett édesen alvó kiscica. Egyik se jó irány, és nehéz helyzetbe hozza azt, aki kívülállóként kénytelen a képet nézni, arról nem beszélve, ha véleményt is kell róla mondania. Márpedig abban maradtunk veletek, hogy az Estiskolán akkor tanulunk egymástól a legtöbbet, ha kertelés nélkül elmondhatjuk a véleményünket. Természetes, hogy senkit nem áll szándékunkban megbántani.
Ennél a képnél több tipikus hiba is van. Az egyik, hogy lemaradtak alkatrészek a kutyáról, a lába, a szőrvégek, emellett nem lett a fényképezésre felkészítve az állat. Gondolom rohangált a kertben, aztán a nagy melegből befutott a konyhába, ahol platty, elfeküdt, és most piheg szegény. Ráadásul a szeme is be van gyulladva. Na de akkor miért fotóztad le? Úgy tűnik, itt is vakut használtál, pedig nem egyszer elmondtam, hogy nem szabad vakuzni az állatot. Ha nem vaku, akkor valami erős műfény lehet, ezt te tudod. A póz, amiben fekszik, nem mutatja meg a testi adottságait, a lábait, a formáját, nem előnyös. Ha együtt vagyunk egy állattal, ismerjük, tudjuk, mikor van jó formában, mikor alkalmas arra, hogy megörökítsük. Ilyen képet a családi albumba se csináljunk, mert ez egy rossz pillanat. Biztos van olyan helyzet, amikor a kutya élénkebb, ki lehet vinni a fényre, ha van kert, vagy egy parkba, ahol természetes fényben és környezetben szebben mutat. Ha pedig egy állat már nagyon öreg, beteg, akkor ne fényképezzük, vagy nagyon figyeljünk arra, hogy a képen, amit készítünk, ne legyen szánalmas, vagy visszataszító. A fénykép megörökít egy pillanatot, ez nagyon kifejező szó. Az a pillanat örökké tart (vagy amíg a fénykép). Nem lehet tudni, hogy mi volt előtte és mi lesz utána, hogy baleset érte a kutyát, és felkelt-e valaha is arról a konyhakőről. Én most erre nem adok disznót. (hegyi)

Ötödik lecke

Ha a házi feladat szempontjából nézem a képet, akkor úgy érzem, mivel itt technikai trükk is alkalmazva van (kép szélein elhomályosodik a kép), arra következtetünk, hogy ennek a leckének az üzenete nálad maga a férfi, az ember, aki itt büntetve van, be van zárva a kalodába. De annak ellenére, hogy a kép szélei életlenek, mégiscsak lehet látni a dzseki madzagját, a bermuda nadrágot, ettől nem tudok elvonatkoztatni. Vagy valamivel takarni kellett volna, vagy ott vágni a kompozíciót, a kaloda alatt, hogy az üzenetre koncentrálhassunk, hogy az én vágyam az, hogy a férfit börtönbe zárjam. Így most a kép több irányt céloz meg, és nézőként nem tudok dönteni, hogy ez csak egy kirándulási kép, ahol vicces pózban játszunk, vagy a férfi leigázása a fő mondanivaló. Így ez egy marionett helyzet, de ahhoz nem elég abszurd (és a művi életlenítés is ellene dolgozik) és humoros. Ez a kép jelen állapotában arról szól csak, amit látunk, bebújt Zoli vagy Miki a kalodába és mosolyog. (szőke)
értékelés:

Nyomok a homokban
Egy ló sétált el a tengerparton és még frissiben, mielőtt a hullámok elmosták volna, lefotóztam. Nekem nagyon megtetszett, remélem, másnak is.

Kedves Erika, ez egy szimpatikus kép, szorgalmiként egy disznót adunk érte, szép absztrakt formákat figyeltél meg, a struktúrákat is jól mutatod. (szőke)
értékelés:

Szorgalmi portré

Ehhez a képhez azért nem tudunk igazából hozzáfűzni semmit, mert olyan pontosan illeszkedik, talán egy gyógyfürdőben lehetünk, ahol a gőzben látható a fotó alanya, olyan szépen társul ez a paszteles impresszionisztikus, szinte akvarellszerű folthatás azzal a fajta gesztussal és mosollyal az arcon, tehát a helyszín kiválasztása annyira pontosan illeszkedik az arc üzenetéhez, ami miatt igazából ezt a képet nem is érdemes elemezni. Az egészben egyszerre van egy időtlen, éteri, valahonnan a mélyből előbukkanó és mégis egyszerre van jelen benne a drámaiság is. Talán ha lehetőség lesz rá, hogy a képet megismételd, akkor még annyit meg lehet próbálni, hogy a fürdőruha két pántját addig, amíg a fotózás van, eltüntetni a vállakról és így az egész akár egy barokk angyalképpé vagy oltárképpé is válhatna, mert ezek a pántok most visszahúznak a valóságba, azzal, hogy támpontot adnak. Nagyon szép üzenet. (szőke)
értékelés: