kitekintés a posztmodernből

Na ez kurvajó. Én a sisakos reklámból még adnék, mert az lenne a szubjektív, személyes fűszere a dolognak, de így is igen látványos és na, hát benne vagy, benne van az építészet zsenialitása, már amikor hagyják, hogy működjön. Köszönöm, ez jól esett. Na, ja, és az a fej ott, az a rendezetlenség, az az, ami az előző képednél is kéne, mármint nem konkrétan a fej, hanem ez a fajta "koszolódás". (hegyi)
értékelés:

rend, van

Hamburg, parkolóház

Azt hiszem, hogy az, amiért ez megfogott téged, az a képhatáron kívül maradhatott most, mert anélkül, hogy a környezetet látnám, így, ez a maradék, ami képre került nekem annyira nem izgalmas. Gondolom a környezetéből lógott ki ez a nagy rendezettség, de annyira zártak a formák, hogy nem látok be a falon túlra sehol, és hát igen, még valami: a rendhez hogy jól ábrázoljuk, kell egy kis kosz, egy kis hiba, rendezetlenség valahová, egy kilógó autó orra, vagy a fene tudja, itt mi lehetett volna, de ahogy a káoszt se lehet csak rendezetlenséggel mutatni, így ezt se, mert kell valami viszonyítási lehetőség. A mihez képest. (hegyi)

Kelenföld

Én ezt a képet így szeretem, ahogy van. Végre érzem azt, hogy olyan képet kapok tőled, amire figyeltél, ahol benne van az építész rajongása, a mértan, a tömegelhelyezés, minden, és még érzelmeket is tudsz vele sugározni. Olvastam János kommentjét, igen, lehetne kontrasztosabb is akár, de nekem akkor elvinné nagyon a geometriába, és a líra, a mese lehet, hogy úgy elveszne. Szóval szuper, nem tudok mit belekötni. Ez is ritka. (hegyi)
értékelés:

csata után

gyerekzsúr utózöngéi

Nem áll össze a történet. A végén lelocsoltátok a gyerekeket? Neked fejben megvan az egész nap, ez oké. És ilyenkor jön az, hogy az ember valamit kiragad, ami neki vicces vagy fontos, csak a baj az, hogy a néződ nem volt ott. Így neki itt most valami folyosó van, slag, néhány dolog a fűben, egy indokolatlan szórófej és ennyi. Ahhoz, hogy egy képben legyen történet, rendezni kell a "filmet". Máshogy nem megy. (hegyi)

körte és reszelő

Lehetne ez csendélet, de az arányokkal baj van. Egyrészt a reszelőből több kell. Alul jócskán vágható, majdnem négyzetesig, tehát lenne hely a vasnak. Mert az kell ellenpontnak. Ami bajos még, hogy ott a körte szára. Na, az nem kéne. A körte lágy formái kellenek és a reszelő, semmi más. Kérek ismétlést. (hegyi)

kancsó

Az üveg fénytörése miatt kialakló fényes kontúrok érdekeltek meg az, hogy egy ilyen üveg tárgynál nehéz megállapítani merre áll.

István, örülök, hogy újra itt vagy, én ezt a képet nagyon kedvelem, van atmoszférája, hangulata. De haragszom is, drága István, te egy építész ember vagy, mi a tökért nem egyenes a polc, miért hagyod ferdén a dolgot? Ennek akkor van húzása, ha a mértani szerkesztettség is megjelenik, és ennek ellenpontja lehet a lírai élesség-életlenség, és a tónus, a fád hangulat. Na de ha nincs megcsinálva rendesen a koordinátarendszere, akkor cseszhetem, akkor a hangulat se maradéktalan, mert gyakja a szemem a ferdeség. Kérlek, tudod te ezt, figyelj picit jobban oda erre, mert ha ezt leszámítom, a kép hibátlan. Lenne. (hegyi)
értékelés:

Konyha, asztal

A fiam előszedte a pentacon six-et. Belenézve a mattüveges keresőbe valahogy sokkal könnyebb komponálni. Nem tudom igazán tettenérni miért. Lehet, hogy a mattüveg kisebb mélység élessége, a képarány vagy valami más de kísérlet képpen elkezdtem keresni ugyanazokat a beállításokat digitálissal és hatványozottan nehezebb. Miért van ez? Neked van ötleted Zsolt, vagy bármelyikőtök?

István, ez egy igen jó kompozíció, amit találtál, és kedvelem is eléggé, van benne valami a klasszikus fotográfiából, de van egy bajom. Minden ferde. Valami, ami az asztalon van, az a reszelő, ha ahhoz lövöd a függőlegest, akkor van egy alapvonal, alaphang, amihez már a többi beáll. De így ez felborul. (hegyi)
értékelés: