PAZ/365/II/Kétszáznyolcvanhárom - A táskám én vagyok

Mindennapjaink nélkülözhetetlen hozzátartozója. Mindig is táskás voltam, illetve batyus, tarisznyás, hasitasis, satöbbi. Jöttünk-mentünk, szinte állandóan úton voltunk, néha csak egy fél órára, máskor fél napokra. Kötelező menetfelszerelés az alapvető tartozékokkal: zsepi, toll, törlőkendő, notesz, cukorka, kézfertőtlenítő, kiskés, könyv, körömreszelő és még egy csomó apróság, amire csak szükség lehet házon kívül. Nem érhet váratlan helyzet felkészületlenül út közben. És persze minden évszaknak, funkciónak, hangulatnak megvan a maga táskája, a táskáknak meg a története és tartalma, mint abból már szemezgettem. Szóval a lényeg, a heti feladat a táskádon keresztül te magad. Lehet külső ábrázolás használat közben vagy pihenőben a széktámláján és akár belsőleg is vagy külső-belső egyszerre, ahogyan neked tetszik. Kíváncsi vagyok az útitársaitokra kívülről is meg belülről is, nektek mik a báziskellélek?

365/283 - A sapka

Bevallom, nekem a 90-es évek semmilyen, nem köthető hozzá semmi megfotózható dolog. Talán a sapka, a peruiak az aluljáróban, bár lehet, hogy az is korábbi idő.

3F365.2.282
Miért a hónap képe:

Feri képe történetiségét illetően hatott rám, a sűrítésével. Bevallom, erről a képről Ferivel váltottunk levelet, mert véleményem szerint ha ez aktban készül el, akkor kevésbé lenne zavarba ejtő, mint így. Tudom, meglepő első olvasásra ez a gondolatsor, de próbálom elmagyarázni. Az elsődleges üzeneti réteg a várakozásé, szemlélődés, a bent és kint, ez érthető és világos. De azzal, hogy minden álomszerűsége ellenére megmaradunk a valóságnál, és ezt a ruha erősíti fel, azzal olyanná lesz a kép, mintha valami öregek otthonában készült volna, ahonnan már nincs tovább, nincs kiút, kijárás. Ezt erősíti az ablak keresztje és az is, hogy miközben a figura kifelé néz, tehát számára a külvilág fontos, de mi, a nézők ebből semmit sem érzékelhetünk. A bentitől elfordult, de a kintihez is csak szemlélőként van köze, karba font kezével a nyugalom mellett a tétlenség, elutasítás, tehetetlenség is bekapcsolódik. Ha akt készül, átkerül a szociografikus irányról a hangsúly az általánosra, a formákra, és egyből eltűnik ez a nyomasztó érzet. Remélem, Feri ezt egyszer megcsinálja aktban is, úgy, hogy az asztalon is lesz egy hamutál vagy egy szemüveg, könyv, valami, ugyanígy életlenben, mint most van. Szóval egy szónak is száz a vége, ez a kép jó, erősen üzen, emellett ha a havi anyagot nézem, Feri az egyik legösszeszedettebb alkotó. Nem mondom, hogy minden képe találat, de érződik rajta, hogy dolgozik azzal, hogy birtokába vegye a képnyelvet, és ez fontos. (hegyi)