Szakkör | Page 652 | Látszótér

Akt tanulmány

Fájdalom

A régi ház körül

Egy olyan udvarbelsőt látunk, sejthetően téli időszakban, ahol nagyon kevés hó is érzékelhető a kertben, régi, omladozó téglafalaknál, falra akasztott különböző virágtartókkal, egy régi kanapéval, gömbölyödő cicával. Egy enteriőr a megközelítés, amely nyilván archaizál, archaizálna feladata szerint. A XIX. századi festészet, és elsősorban a polgári kultúrához tartozó festészet előszeretettel historizál, előszeretettel használja ezt az eszközvilágot, és ennek nagyon nagy a lexikális háttere. Érdemes talán az Estiklopédiában a historikus festészet kapcsán egy kicsit körbenézni. Rég elfeledett házak talicskákkal, tehenekkel, szerszámokkal, stb, stb. Tehát az egésznek van egy romantikája, ennek a stílusnak. Az a kérdés, hogy ez a kép mesterségbelileg tartalmazza-e ezt a szakmai eszközt. Alapvetően véleményem szerint az eszköztár jelen van a képen. A cica a vörös kis szőrzetével, a bolyhosodó farokrésszel, a régi pad, az omladozó falak, az elpusztult virág, tehát minden jelen van, csak éppen valami miatt ez a fajta archaizálás és historizálás nem áll össze. Ennek pedig az az oka, mert szerintem az alkotó nem kereste meg a megfelelő képkivágást, nyilván más olyan privát tárgyak is lehetnek ebben a belső udvarsarokban, amelyek már nem hozzák ezt a rítust, és ezek miatt keresett egy olyan beállítást, ahol nincsenek zavaró tárgyi motívumok. De így innen viszont ez a belső tér, a falak perspektívája, ebbe a belső udvarba való belátás, az pedig teljes egészében elveszik, és így ezek a sötét margaréták és egyéb ilyen foltfelületek nem tartják össze a ritmust a háttérben látható fehér pad és cica kapcsolatával, hanem valójában egy kicsit összezavarosodik ez a kép. Egy albumkép maradékának tűnik ez az egész, miközben a szándék és a megfigyelés egy nagyon jó irány. Nem baj historizálni, és nem baj romantikát keresni, csak természetesen szakmailag ezt úgy is kell megvalósítani. Én visszaadnám ismétlésre ezt a házi feladatot. (szőke)

jobb|bboj - normál - lab|bal
Az embereknek oly hasonló a két arcuk, hogy alapesetben fel sem tűnik a különbség. Azonban ha elővesszük a geometriai módszereket, akkor kiderül, hogy mindenki legalább kétszínű…
(az előző "tengelyes tükrözés" ismétlése)

András egy ilyen leckét már beküldött, és ez annak a javítása, az értékelés értelmezése utáni újbóli megközelítése ennek a témának. Én nagyon örülök annak, hogy az András komolyan vette azt, amit mi kértünk, és ez tükröződik is ezen a képen. Majdnem azt mondtam, hogy triptichon, de igazándiból mégsem az, merthogy ha nagyon megpróbálok elvonatkoztatni attól, amit ő mint technikai játékot mutat itt nekünk a tükröződéssel és a tükrözéssel, akkor azt mondom, hogy három különböző létállapotot látunk, három különböző Gimesit látunk. Nyilvánvaló, hogy ő segít ebben nekünk a leiratban, mégis azt mondom, hogy akár tudatos volt, akár a tudatalattija dolgozott abban, hogy milyen beállítást választ, és hogy ebben a beállításban az ő haja, ami nagyon jellegzetes dísze Andrásnak, hogy ő ezt hogyan állítja be, hogy ez mennyire beállított vagy mennyire spontán, azt innen nem fogom tudni megállapítani, de egy biztos: nagyon érdekes az, hogy ezek a formák miképp jelennek meg, merthogy ha tudjuk azt, hogy bizonyos nézetek szerint a jobb agyfélteke - bal agyfélteke milyen területekért felelős, akkor nagyon érdekes, hogy pontosan ezek a jelzések megjelennek a haj formáival, vagy akár a szem, a tekintet által, és ezt az ismétlés az, ami felerősíti és számunkra egyértelművé teszi. Tehát én nagyon örülök annak, hogy az András hajlandó volt ezzel a képpel, ezzel a megoldással ennyit törődni, és hogy tényleg komolyan vette az elemzést. Úgyhogy én megadom a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szellemtánc

Izgalmas az a torzításos játék, amelyet a háttérben az emberi kezekkel hoz létre a készítő. Egy előtér-középtér variációval dolgozó képet küld be az első leckére, amelyben érdekesen, központosan, jól élességet állítva ez az esztergált gyertyatartó-forma és rajta a gyertya, mint egy felkiáltójel, egy karmesteri pálca irányítja ezt a képet. A háttérben ezek az elúszó szellemformák pedig egy kicsit megbontják a ritmust. Nekem az a problémám ezzel a képpel, hogy maga a képzőművészeti forma, a gyertyatartó, és a gyertya formája olyan, mintha kicsúszna lefelé a vízszintes keretrészből, tehát amennyire lehet ez egy prekoncepció, hogy ismerje az ember ezeket a gyertyatartó-típusokat, nagyon jó lett volna, ha a kép alját megállítja a gyertyatartó talpa, amely nyilván ennél szélesebb és szétcsúszik a talajon, hogy tartsa magát a gyertyát. Tehát énnekem annyi a problémám, hogy jó lett volna, ha ez megoldható, hogy a gyertyatartó alja jelen legyen ezen a képen. Kettő disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Fehérfarkas fáradt
Daninak

Egy nagyjából négyzetes formátumú képet látunk, és erre a négyzetes formátumra még a háttérben lévő csempefugák is ráerősítenek, rásegítenek. Mint önportré, a képen, mivelhogy valószínűleg tükröződő felületen készült ez az exponálás, látszik maga a kamera, ez a mágikus eszköz, ami számunkra rögzíti azt az állapotot, amit a szerző velünk közölni akar. Ugye a cím ezt egyértelműen közli, hogy fáradt. Nagyon örülök annak, hogy a Camilla előző képeinek elemzésénél folytatott diskurzus mintha elindított volna valami olyan utat, vagy útkeresést, ami pontosan talán annál az egyszerűsítésnél is érződik, hogy a címben tulajdonképpen ennyit közlünk, hogy fáradt, és nem akarunk ennél sokkal nagyobbat markolni, nem akarunk ennél sokkal nagyobb kunsztokat megmutatni, mint egy ilyen helyzetjelentést. Én arra szeretném a Camillát bátorítani, hogy igen, hogyha ezzel egyetért, akkor ezek a nagyon apró kis gesztusok, ezek a nagyon apró kis rezdülések azok, amiknél meg tudja ragadni a nézőt úgy, hogy közben saját magát is, úgymond, csúnya szóval, föltálalja elé. Merthogy nagyon jól tükröz egy létállapotot az a helyzet például, amit a sminkelésnél látunk, hogy szinte a szem az már csak jelzés értékkel van jelen, tehát annyira sötét, annyira fekete maga a szem körüli festés, és maga a tónus megválasztása is. Tehát én azt mondom, hogy ez egy háromdisznós kép, azért háromdisznós kép, merthogy az egyszerűsítés, az egyszerű szavak kimondása az nem is olyan kis feladat, mint ahogy az ember azt gondolná, hogy annyit mondjak, hogy fáradt vagyok. Úgyhogy köszönöm. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szabadba vágyok
Ilyen szép napsütéses téli napokon, az ebédemet kanalazva, ezt látom s
vágyódom a szabadba - sétállni, fotózni. De nem lehet, hisz vár a munka, s
számítanak rám...

Mostanában sokszor elhangzik elemzéseknél az előtér-középtér-háttér viszonylat. Ez azt jelenti, hogy a kovácsoltvas kerítésforma, amely nagyon jó kiválasztással a kép elejében valamilyen ablakkeret szegélyezésében látszik, a középtér fenyőkkel és ott egy fatörzzsel szintén érzékelhető, és a háttérben valamilyen épület okkersárgája sejthető. Ennél a képnél is azt mondanám, hogy ha a megfigyelés folytatható, érdemes a belső fényviszonyokat, melyek itt az előteret, tehát a rácsozat felületét, vagy a keretrészt jelzik, megnézni akár egy belső megvilágítással a síkokat, a három különböző síkot szétválasztandó, kicsit foglalkozni ezzel. Az előtér-középtér-háttér viszonylatában más-más napszakban is megfigyelni ezt a jelenséget, amely ezt a hármas tagozódást még jobban felerősítené. Hiszen itt most a kovácsoltvas felületek mellett a gyönyörű szép fenyő formák mint egy mesekönyvnek a feltáruló de rácsozott titkos kertjének kapuja kellene hogy érzékelhető legyen. Éppen a fények nem megfelelő megválasztása okozza azt, hogy összemosódnak a tónusok. Azok a szürkék, amelyek itt az előtérben jelen vannak tónusvilágában, ha egy picit hunyorítunk a képre, hasonló értéket mutatnak fekete-fehérben, mint a fenyőlombok sötétjei, és ebbe csak átsejlik valahonnan az a háttérben lévő sejtelmes épület, de nem tagozódik eléggé. Tehát én azt mondanám, hogy egy disznó, és ismétlést kérnék, amennyiben lehetőség van erre a belső felületből való kilátásra, visszatérni, és az alkotónak ezt ismételni. (szőke)
értékelés:

talp-fa

A tizenegyes lecke szimbolikus megközelítését látjuk, és ehhez egy abszolút mértékben felső gépállást, mint egy térképészeti leiratot látunk. Látjuk a tilefonokat, látjuk a vasúti sín felületet, látjuk az öreg, idős talpfákat, és a bazaltkavicsokat. A kép egy aszimmetrikus de ritmikai játék, olyan, mint egy kis zenei kompozíció. Én egy jó megoldásnak gondolom azt, hogy itt most ebben a ritmikában választotta az alkotó a fák-vasak-bazaltkő kapcsolatrendszerét. Ami az én megjegyzésem lenne, hogy érdemes lenne ugyanebben a beállításban különböző napszakokban megfigyelni ezt a jelenséget, mert elképzelhető, hogy a fény másképpen érkező megvilágításai az árnyékokat, de egyáltalán a felületek színezetét is megváltoztatná, amely még jobban a dombormű ritmikájára, felületi különbségeire koncentrálna. Eltolná esetleg ennek a naturális üzenetét, és akkor még jobban egy zenei kompozícióvá válna mindaz, amit itt látunk. Még egyszer mondom, hogy az irány jó, és az is érződik, hogy a Béla szeret ilyenfajta tárgyi kultúrákat rögzíteni, tehát azt sejtem, hogy nem gond azt mondani, hogy ha megvan a két disznó, mégis kérnénk egy ismétlést akár ugyanezzel a beállítással más fényviszonyokban. Még ne adj'isten egy éjszakai kis zseblámpás megvilágításban is, mert ez, amit itt Béla önmaga számára és számunkra is fölvet, mélyebb értelmezést kíván. Szerintem nagyon jó az, amit ő most egy karcolat szintjén, vázlat szintjén itt elkészít. Többet érdemel a kép. Ezért mondtam azt, hogy két disznó megvan, de véleményem szerint ismétlés. (szőke)
értékelés:

Kedves

Egy fekvő formátumú képet látunk. Nagyon határozottan vannak meghúzva a képhatárok, nagyon határozott ollómozdulatokkal van körbevágva ez a kép. Ezzel nem biztos, hogy minden ponton száz százalékig egyet tudunk érteni. Egyrészt a haj a kép bal oldalán nagyon szép eséssel, nagyon szép ívekkel végződne, hogyha nem lenne levágva. Ugyanez igaz a kép jobb oldalán a pólónál, vagy a kép tetejénél. Tehát hogyha meghozunk egy ilyen döntést, hogy vágunk, szívfájdalom nélkül, sokkal határozottabban kell vágni, akkor el kell döntenünk, hogy mi az, ami számunkra fontos ebből a képből, a többit kíméletlenül le lehet vágni. Ha viszont nem ezt a döntést hozzuk meg, akkor ezeknek az íveknek, ezeknek a formáknak jó, hogyha megadjuk a lehetőséget, hogy befejeződjenek. A másik, hogy érzek némi különbséget a kép címe és a kép tartalma között. A képnek ugye az a címe, hogy kedves, és nyilvánvaló, hogy maga az üzenet és a gesztus alapvetően erről szól, de hogyha letakarjuk a szájat, vagy letakarjuk a szemet, akkor a letakarással a két képfél másról beszél. Mást üzen a szem, és mást üzen a száj. A szájon van egy mosoly, míg a szemnél (lehet, hogy a félprofilos beállításból fakadóan, mivel a szeme sarkából tekint ránk az alkotó, és ez ráadásul egy szemüveggel keretezve is van) egy pici gyanakvás, egy pici távolságtartás is érzékelhető. Erre egyébként még ráerősít maga az, hogy a gondolhatóan a fényképezőgépet tartó kéz is egy távolságtartást mutat pont abból kifolyólag, hogy fölemelt kart látunk, még hogyha csak a vállnál csonkolva is. De mindenféleképpen egy nagyon erős és nagyon személyes üzenetnek gondoljuk, tehát nagyon jó az irány. Erre én megadnám a két disznót, de a két disznó mellett is ismétlést kérnék. A folytatásnál talán arra kell majd több figyelmet fordítani, hogy milyen környezetben mutatjuk magunkat, mert hogyha egy picit döntöm a kamerát, vagy picit emelem a kamerát, akkor lehet, hogy ez a csempesor például be tud fejeződni a kép tetejénél, és akkor nincs ez a vágás a kép hátterénél. (szőke-hegyi)
értékelés: