Véleményem szerint az egy jó irány, ha Bara képeit megnézzük, hogy keresi folyamatosan a strukturális felületeknél a geometriát. A képen látható kihúzható ruhaszárító rendszer nagyon hasonló tengelyben fut, mint a háttérben látható hat- vagy tízemeletes bérházépület. Majdhogynem azt is mondhatnánk, hogy a két perspektivikus vonal összehozható. Ebben a képben igazából véleményem szerint ez a titok, a geometria térbeli összekapcsolása. Ehhez csak egy parányi beleavatkozásra lett volna szükség, ami például a ruhaszárító körülbelül két centiméterrel felénk való elmozdítása, és abban a pillanatban a tengelyek összekapcsolódtak volna, és a függőleges zsaluzott vasbeton fel, amiről pattognak le a meszelt felületek ritmikai játékot hozott volna létre. Úgy gondolom, hogy a tizenhármas lecke épített környezetben Barának egy nyolcvanöt százalékos megoldási képlete került ide, majdnem tökéletes a kép. Csak így súgva jegyzem meg, hogy ha az a szárító egy nagyon picit felénk van húzva, akkor a jobb alsó sarokban látható árnyékfelületek is egyből játéklehetőséget kapnak. Tehát ez, és nem azért, mert a Bara képei nem szeretem, hanem sarkallva ezzel az intenzívebb munkára, ez egy egydisznós kép, és várom a további képeit. (szőke)
értékelés:

Ezt mi nagyon szeretjük, ezt a képet, és nagyon-nagyon boldogok vagyunk, hogy ezeket a saját történetében a Bara megtalálja és megtisztel bennünket azzal, hogy beletekinthetünk az ő mikrovilágukba a kisgyermekével. Nincs mit hozzáfűzni ehhez a képhez, mert hiszen az eddigiek alapján is jól látható, a telefonon tükröződő arc, a kisgyermek félig kitakart felülete az arcánál, és minden.
   Arról mesélj – így Hegyi -, mert a kommentárokban van egy kérdés, és én ezt szeretném, hogyha segítenél megvilágítani, hogy ugye ez nem egy centrális kompozíció, hanem erősen balra komponált kompozíció, és ez egy vita volt a kommentárokban.
   Ami visszahúzza ezt a balra bukó felületet – magyarázz Szőke -, az pontosan az, hogy az a kinyitható kis rádiótelefonka-tükör, vagy én nem tudom, hogy hogy jön létre ez a dolog, az egészen a kép bal oldalára van tolva, és a benne tükröződő furcsa kancsal tükröződés az pedig visszacsavarja a jól látható emberi arcot. Ez az erőteljesen balra tolj helyzet, ez löködi, és csinál egy a képen nem látható, de talán úgy mondhatnám, hogy egy vízszintesen balról jobbra forgó kört. Ugyanis folyamatosan Bara kislányára nézünk, majd onnan a tükörhöz, és annyira fojt bennünket a bal oldal, hogy rögtön utána átnézünk a jobb oldali háttér felé, de a szemünket már ez a háttér löki vissza a kislánya arcához. Ez a nyughatatlanság okozza ennek a képnek a dinamizmusát. Ez egy nem látható, vízszintesen működő, balról jobbra forgó kör. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Bara világában, amiket eddig láttunk, a terek, a tereken a különböző épített formákon való átlátások szinte építészeti szempontból is fontos megfigyelések. Itt is egy ilyen ritmussorozatot láthatunk. Elvétve ezeken a ritmusokon megjelennek emberek, viszont itt hadd próbáljam megjegyezni, mivel ő a huszas lecke riport kategóriájára küldte ezt a sorozatot, hogy a képek önmagukban azt mutatják, hogy a Barának van ilyen fajta érzékenysége, képessége, hogy ezeket a vasbeton szerkezeteket megérezze, képzőművészetté, ritmussá varázsolja. Majdhogynem azt mondom, hogy ez szinte egy csettintés, és a Bara tud egy jó képet készíteni valamilyen épített felületről. Itt ilyen sorozatot látunk, ugyanakkor én azt mondanám, hogy a riport mint olyan, amely tulajdonképpen egy történet is, igen, láthatóak ezen emberi alakok, mégis, számomra nem áll össze szerves egész üzenetté a képsor, hanem önállóan is kiállítható képkockákat látok itt. Valamilyen szervező erő, elsősorban történeti szervező erő számomra hiányzik ebből a kategóriából. Talán nem furcsa azt mondani, hogy például filmekben a riport az – és kapcsolódva ide megint azt mondom, estiklodépiai szinten is - riposzt, valamilyen fajta monológ, vagy beszélgetés, vagy emberi párbeszéd. Ezt én csekélynek érzem itt most ebben a rendszerben. Nem értem. A tudósítás jellegét igen, de nem értem mitől emelkedik ez riport kategóriává. Úgyhogy én visszaadnám ezt ismétlésre ebben a házi feladat kategóriában, márpedig a Bara a húszas lecke riport kategóriára küldte ezt a képsort. (szőke)

Kedves Bara, az előtérrel kezdtem volna valamit. Itt ahol állsz, itt azért ebben a bizonyos hármas térelrendezésben, amit nem elsősorban síkban, hanem előrehaladva vízen járó hajó, két emberi alak, rakpart, fotós viszonylata, itt a fotós előtt valamit belógattam volna azért, mert ez egy határozottan tájkép kategóriába illő megfigyelés, és mint olyan ennek a tájképnek a térbeliség a lényege és itt az előtér nincs megoldva. Mindenféleképp valamit ide, ebbe az alsó jobboldali háromszögben lévő sötét foltba, itt valamit el kellett volna helyezni, amin megcsillan egy kis fény. Ez segítené elő még jobban azt a távolságot, ami a folyami hajó, madarak, horgászó, vagy nézelődő emberi alakok sziluettje és az előtér kapcsolatában van. A kép fölső vízszintes felülete improvizatívan van vágva épp azért, mert ez a térszerkezet nem lett eldöntve. Ha jól látom ott a Parlament van. A háttérben lévő Budai hegy, házak, talán Bem rakpart, Clark Ádám tér. Ez a szakasz, ez igazából nincs eldöntve, hogy mért ott van vége a képnek. Azért van ott vége a képnek, mert addig tartott a fényképezőgép fölső peremrésze. Márpedig ezt el kellett volna dönteni, hogy mit, hol, miért metszek. Vagy le kéne a fölső szakaszból még egy nagyon picit vágni, hogy csak a szürkék domináljanak a háttérben, akkor van az a trikolór helyzet, mint egy zászlónál, vagy pedig tovább kellett volna kiengedni, hogy azok a szép ívek amik a Szabadság szoborral és a fölső felületekkel ugyanígy szürkévé jelentkeznének, vagy a Parlament formái, hogy akkor az meglegyen, vagy pedig visszább venni, hogy az a szürke csík legyen a záró momentum. Úgyhogy mivel ez egy tájkép, nem ezt mutatja a kép, ezért ez egy disznó, mert tudsz jobbat. (szőke)
értékelés:

reakció: Fehér Vera: Élettér c. almás képére

Első ránézésre a kép izgalmas attól, hogy az alkotó alkalmaz egy viszonylag egyszerűnek mondható trükköt, hogy megfordítja 180 fokkal a képet, és ettől megbolondít minket, hogy most hol a fent és mi a lent és honnan nyúl az a kis kéz. Ugyanakkor az a bajom ezzel a képpel, hogy ez önmagában kevés. Az a kis kéz ott olyan hideg, annyira kint van kiszorulva a képből, miközben a kép közepén egy nagy flekkben nem történik semmi, tehát, tulajdonképpen, hogyha ritmikailag veszem ezt a dolgot, akkor nem jó helyen van és nem jó méretben van ez a kéz beletéve ebbe a képbe. Tehát a láncreakcióba nem tudjuk belerakni. Ha gondolja a Bara, akkor ismételje meg ezt a képet. (szőke-hegyi)

Ha a bal oldali négy darab autógumit kivennénk a képből, akkor akár egy olimpia karikacsoportot is láthatnánk, sőt, egy egész extrém plakátfotó-ötletet. De hát benne van az a négy kerék. Nem baj, mert ettől van viszont arányban a (Fábry megnyalná a tíz ujját) dizájncenter forma. Mert végül is azt látjuk itt, hogy a nagyvárosban élő ember hogyan teszi szerethetővé, hogyan alakítja át az urbanizált világot maga körül a természet által. Ez egy érdekes megfigyelés. Azt ugyan nem értem, hogy megint itt valami szendvics-szerkezet van, az előző Duna-part van ott. De miért? Szóval én ezt nem értem, úgy gondolom, hogy ehhez a képhez az nem tartozik hozzá, én ezt nem tudtam volna értelmezni, ha nem segít Zsolt benne, de annak örültem volna, hogyha valamilyen ember megjelenik ezen a képen. Az nagyon jó, hogy az egésznek van egy ilyen szürkés, kékes, sötétes tónushangulata. Talán ez a tónushangulat, és hogy most segítettek, hogy ugye a Duna-part tükröződései azok a barna foltocskák, mert azt hittem, hogy tök jó hogy így össze van sprézve a háttérben lévő téglafal, nagyon jó a színvilága ennek a képnek. De valami hiányzik belőle, vagy azért, mert nem annyira embertelen, vagy azért, mert valahol az embernek mint olyannak meg kéne jelennie ebben a játékban. Ez egy szubjektív vélemény, nekem ez a véleményem. (szőke-hegyi)

Nagyon szeretem ezeket a megfejtéseket, amikor az egyébként jól ismert helyzeteinkben találnak – akár ezt a Domján Péterre is mondhatom, amikor talált egy ilyen híd alatti helyzetet, akár most a Barára –, ugyanis ezek azok a dolgok, amik mellett az átlag földi halandó elrobog az autóval vagy a kerékpárral, és észre se veszi, hogy tulajdonképpen mit lát. Ezek a találkozások ezért is nagyon fontosak, mert nem is a fénykép igazán az, ami ebben magával ragad, hanem az a figyelmesség, hogy valakinek ez fontos. Én ezért mondom azt, hogy nekem erre megvan a három disznó, merthogy elkezdhetnénk most mondani, hogy igen, de miért nincs ott egy pecás fiú, milyen jó lett volna, hogyha még azt is megadja a jó sors, hogy az legyen, vagy miért nem megy rendőr motoros csónak, miért nem szalad egy másik után és akkor az dinamizálná ezt a színházi függöny helyzetet. Mégis azt kell hogy mondjam, hogy én annak örülök, hogy ezt így megtalálta a Bara (szőke-hegyi)
értékelés: