"Azt mondják, Japánt a kard alkotta. Az istenek egy korallpengét merítettek a vízbe, és amikor kiemelték, négy tökéletes csepp hullott vissza az óceánba. Ezekből lett Japán négy szigete."
/Az utolsó szamurájok/
Ez természetesen csak egy szabad asszociáció. Lehetne a kép címe Négy vízcsepp is, vagy csak Vízcseppek, meg sok minden más is. De nekem ez jutott róla eszembe.
Szeretem ezt a képet, ezt leszögezem, még ha vannak is pici pontatlanságok a kép jobb felső sarkában, mégpedig azért, mert az élesség-életlenség, a tükröződések, a lencseformák, a fénytörés, az egész optikai játék át van szűrve egy olyan, és itt nagyon jó is a címválasztás, mert egy olyan hangulaton, ami ezeket a japán metszeteket hordozza, vagy akár mondhatjuk a mostani kortárs japán építészete, ahol a tereket nagyon minimalista szín és formavilággal lakják be, tehát szerintem ez egy nagyon szép és pontos üzenet. Ráadásul figyeljük meg a kompozíciót, négy vízcseppet látunk itt, és ez a négy vízcsepp tökéletesen elegendő a tányér ívével arra, hogy bemozdítsa a kompozíciót, és a szemünk folyamatosan vándoroljon ezeken a valószínűleg szomorúfűz vagy valamilyen virágnak a levelein, amit itt látunk. Ráadásul az élesség megválasztásával az alkotó egyszerre tudta létrehozni, egy felületen a lazúros, festményszerű elmosódott vonalakat, és a nagyon konkrét és realista, noha torzított formákat. (szőke-hegyi)
értékelés:
Itt nem egy szokványos triptichont látunk, hanem egy három képből álló sorozatot, nem is így elemezném, hanem hogy egy témát három képben dolgoz fel az alkotó. Ez egy nagyon érdekes megfigyeléseken alapuló megoldás, a testfelületen létrejövő árnyékokból létrehoz olyan konstrukciókat, amiket akár egy tetoválószalonban is elkövethettek volna, olyanok ezek, mint egy-egy Chopin-etűd, ilyen rövid kis hangulatfutamok. De a női testet használja háttérként. Az első képen talán egy kart látunk, amin egy levél hagy nyomot, a másodikon lábat látunk, ami közé egy kis virágot látunk beszúrva, és az vet árnyékot, nagyon érdekes, hogy maga a virágforma amikor ismert és a maga fényében és formáiban jelenik meg, akkor ez egy kedves forma, míg az árnyéka az egy eléggé agresszív és szúrós formává válik. A harmadik képen pedig egy bokát, vagy csuklót látunk, amin egy kerti szömörcének, szamócának, bubujkának, csipkebogyónak látjuk a termését és ezáltal Jugendstil formákat idéző árnyékot. Mindhárom árnyék tulajdonképpen más-más korhoz vagy stílushoz kapcsolódik, ez az első például lehetne valami kelta virágforma, a második akár egy japán harcművészeti szimbólum, a harmadik meg ez a Jugendstil forma. Nagyon érdekes tehát, hogy ezekből a valós természeti dolgokból miket figyelt meg, nagyon kedves és szép üzenet. (szőke)
értékelés:
Azt nem teljesen értem, hogy a Nóra ezt miért a szorgalmira küldte, ezt itt most csendben megjegyzem, és én átteszem ezt a barátom kategóriába. Tulajdonképpen egy portrét látunk valakiről, egy erős és egy nagyon jól megfogalmazott portré, ansnittből fényképez a fotográfus, a modell nem néz bele a kamerába, maga elé néz, nem látjuk a száját, mert a válla eltakarja, és mégis, a kalap, a váll, és a háttér vonalai egy nagyon érdekes perspektívajátékot mutatnak, és mind mind erősítik ezt a merengést, ezt a fáradtan magam elé meredést, nézgelődést, töprengést. Mivel látszik, hogy a modell szeme nyitva van, de lesüti és ez abszolút, mivel semmilyen más szereplő nincs a képen, ez abszolút azt mutatja, hogy egy egyedüllét, egy magányosság-élményt vett észre az alkotó. (szőke)
értékelés:
Babos Anita Völgyvirág c. képének a párja, ha kissé megkésve is.
Sokakat megihletett ez a virágforma és ez a szereplő, ez a helyzet az Ősök Házában... de hol a nyele ennek a virágnak? A múltkor még megvolt. Hogy kerül ez most oda, mi tartja? Lebeg. Levitál. Nagyon ügyes a fotós, hogy egy ilyen lebegő ufót meg tudott örökíteni. A leiratban is elhangzik, hogy egy másik kép ihlette, ill. annak a párja ez a fotó, hogy itt a modell átles ezen a virágformán, de itt is érzékelhető, hogy az előtérben mint egy grafikai elem jelentkezik ez a forma. (szőke)
értékelés:
Egy tengerparti kövön hagytam ott, ha csak ideiglenesen is, a lábam nyomát. Akkor jólesett végre kimászni a szúrós-kavicsos tengerből egy nagyobb sziklára; elég hideg volt a víz.
Nórától már egyszer kaptunk egy talp leckét, amikor a vízparti homokba tette a lábát, és annak az elmosódott lenyomatát kaptuk, arra utalhat ez, hogy a Nóra szeretheti a vizet, az ilyenfajta játékokat, aztán az is eszembe jutott, hogy ez olyan, mint amikor, nem tudom, ki játszott ilyent, amikor a kéz élét bekentük tintával, és ezzel, mint egy bélyegzővel lehetett a papírra ilyen lábnyomot nyomdázni, és aztán az ujjunk hegyével csináltuk meg hozzá a lábujjakat. Ez ilyen szempontból egy érdekes és jó meglátás. Nekem az a bajom vele, hogy nagyon ki van szakítva a reális környezetéből, ugyan sejtjük hogy ez egy kő, hogy ennek a kőnek van valami térbeli kiterjedése, de semmi támpontot nem kapunk, és ettől az egész nem tud másra támaszkodni, mint erre a képi jelre, ami a talplenyomat. Ez a lenyomat viszont a kő struktúrájából adódóan szaggatottan, tépetten, töredezetten jelenik meg; a kő struktúrája a láb-talplenyomat struktúráját modulálja, befolyásolja, alakítja. Ugyanakkor ennek a módosulásnak nem kapjuk meg az értelmező környezeti ábrázolását. Ettől az ember elkezdi magát a formát kritizálni; miért van megszakadva a baloldalon, miért nem jók a lyukak a lábujjaknál, mik azok a fekete izék – azaz elkezdünk kritizálni egy történetet, ami ha nagyobb képkivágást használunk, akkor minden kérdésre választ kapnánk, úgyhogy szerintem ezeknél a helyzeteknél valamennyit mindig mutassunk meg a környezetből, hogy értelmezni tudjunk. Szerintem a talp leckére ez egy tökéletesen jó meglátás, és megfejtés, de a kivitelezésben van egy ilyen baki, tehát az irány jó, és ez kap egy disznót, és azt mondom, hogy ha nincs túl hideg még, és van mód ezzel kísérletezni, akár azzal, hogy különböző időpontokban tesszük oda a láblenyomatot, és a nap ereje felszívja ezt, de mindenesetre érdemes lenne ezzel tovább foglalkozni. Még az ősember barlangrajzait is idézi ez a fajta felismerés, de érdemes lenne ezzel többet foglalkozni. (szőke)
értékelés:
Igazából nem tudom eldönteni, hogy itt valami igazi szappanbuborékfúvás lehetett, amit aztán utólagosan az alkotó kiszínezett, nem tudom eldönteni, de az jól látható, hogy van egy tengerparti vagy más partmenti sík tér, ahol ezek a színes kis buborékok megjelennek. Szerintem a színes buborékok mennyisége a határmezsgyén mozog, hogy itt most a színes gyermekálom irányítja az egész múltbeli üzenetet, vagy ezek igazából csak átsejlenek az üzeneten. Ez igazából döntés kérdése, pengeélen táncolunk, ahol véleményem szerint sem nem elég sok a buborékok mennyisége, sem nem elég leheletnyi. Olyan az egész, mintha ráfröccsentek volna a festékek a képre. Ha utólag még a képbe bele lehet avatkozni – mert az irány szerintem jó – akkor ezzel kellene játszani, hogy megpróbálni több ilyen színes dologgal dolgozni, vagy kevesebbet használni. (szőke)
értékelés:
Ebben a képben minden kétséget kizáróan benne vagyok.
Ez valami krómozott oszlop, és már rögtön mondom, hogy van ez a fő modell ott, aki a fotós, de van ott a háttérben még egy kis figura is, aki felemelt kézzel lépésben is szereplője ennek a dolognak, mert a két testméret a két helyzet egy háromszöget ad ki, és ez egy nagyon erős kompozíciós rendet mutat – ha az lemarad, akkor majdnem értelmetlen a kép. Az a jó, hogy a házifeladat szempontjából az épített környezetben a tér töréseit, formáit, torzulásait tudatosan arra használja fel, hogy miközben van itt egy üzenet, egy mesélés, a két személy között is, de abszolút a környezetről is szól a kép. És azért is jó a lecke, mert benne van a Nóra is – de nem az a lényeg, hogy ott látom őt, mert ha más állna ott, akkor is benne lenne, hanem a szemlélete van itt, a viszonya ezzel az épített környezettel. Ez az úton járásnak is egy asszociációja, ahogyan az az út ott elgörbül. Ráadásul nézd meg, honnan vannak a törések, minden őfelőle torzul, ő van a középpontban. A felezővonal nagyon jó, nekem nagyon tetszik, hogy olyan, mintha kézzel lenne megrajzolva. (szőke)
értékelés:
Nem véletlenül nem küldtem még be valódi házifeladatot a barátság leckére; nagyon nehezen megfogalmazható témának tartom, érlelem is már egy ideje. Ez úgymond egy első megfogalmazás, egy kiindulási pont; a barátság fogalmának mintegy kívülről történő megközelítése, a felületesebb, nem intim, hanem könnyed barátság, haverság, ismeretség felől. És csak egy tükörmennyezet kellett hozzá. :-)
Már láttunk ilyent valamelyik leckére, hogy az alkotó a tükröződésekkel, a plafonon lévő, talán üvegfelületekkel játszanak el, és mivel ezek a tükrök darabokból vannak, a kamera és a plafon közötti dőlésszög sem pontos, és emiatt a képen vannak torzulások, és ezt a puzzle-dolgot pont ez teszi érdekessé. Ráadásul attól, hogy ez a tükröződés jelen van, és a fotós ezt észreveszi, van az egészben valami furcsa helyzetjelentés, egy furcsa felülről érkező megfigyelés, ahogy látjuk ezeket a parányi embereket ebben a kis közösségi vagy házibuli hangulatát, hiszen valami étteremben van ez az egész történet, olyan, mintha belepillantanánk valahol egy privát környezetbe, és ez a mozaikszerű, mint egy kis képregény ez a megfigyelés nagyon izgalmas. Eszembe jut róla a Sas Tamás filmje a Presszó. Az egy nagyon furcsa film, ahol a Tamás azt csinálja, hogy a kamerát mint egy gyóntatószéket használja, és rengeteg vallomásszerű dolog történik benne, rég láttam, de ha jól emlékszem a kamera el se mozdul benne, hanem egy helyről dolgozik, ez azért érdekes, mert egy nagyon tehetséges operatőrről van szó, aki rengeteg helyen dolgozik, és egyszercsak hoz egy döntést, és egyszerűen puritán módon leszúrja a kamerát és egy helyről készít el egy komplett játékfilmet, ami hát színészileg sem egy egyszerű dolog. De ettől az egész olyanná válik, mint egy gyóntatószék, vagy akár egy tükör. Ugye a tükröket se nagyon helyezgetjük a lakásban, az ott van valahol és nagyon sok mindent lát, hiszen odamegyünk, belenézünk, és itt is valami ilyen játék zajlik. Miközben nem tartom valószínűnek, hogy ez a Közel-Keleten készült, mégis van az egésznek valami móros vagy algíri, egyiptomi hangulata, ezektől az izgalmas színektől, a kockáktól, a ritmusoktól, az egésznek van egy fura popos, hippis hangulata is, meg még Klimt is eszembe jut róla, ő is használja ezeket a formákat, színeket, vonalakat. Nincs annyi drámaiság a képben, mintha Schiele lenne, de szerintem ez egy jó kép. Én teljesen elfogadom ezt a barát kategóriába, ráadásul itt pont indokolt ez a kockák, mert itt igazából felfedezhetjük, hogy van ez a társaság, meg van itt egy pár is, a jobb alsó sarokban, meg egy másik társaság is a karosszékekben, a maguk történeteivel, ahogy beszélgetnek, összebújnak. Nagyon izgalmas ez a kép, sokáig el lehet nézegetni. Érdekes lehet nézni, keresni olyan sörözőt vagy nem tudom mit, és figyelni, hogy hogyan alakulnak ki ezek a csoportok, és itt is megemlíteném Muybridge nevét, akinek a Mozgásanatómiáját aminek két részéről tudok, az emberi és az állati mozgásról. És itt tulajdonképpen egy emberi mozgásanatómia-tanulmányt látunk, helyzeteket, csoportlélektant, hogy hogyan mozognak el, milyen mozgáskódokkal ülnek ott az emberek. (szőke)
értékelés:
Keresztek hegye, Litvánia. Egészen különleges hangulatú hely.
Az útiképek kategóriájában, amik most érkeznek, a csendéletre érkezett ez a dolgozat. Litvánia a leirat szerint, és valószínűleg egy keresztény temetkezési hely fekete-fehér képen, fekvő formátumban. Vagy egy domboldalon vagyunk, vagy alsó gépállásban, hiszen a szürke háttér előtt életlenben nagyon sok keresztet láthatunk, mint egy Golgota-dombon, és sejthetően a kép közepén áthaladó forma, ami szinte szénfekete itt nálam, ez is egy kereszt oszlopa lehet, és ezen majdnem szupermakróban egy ilyen nyakék, egy csont vagy műanyag keresztforma látható. A kép elsődleges dinamikája ez a fekete-fehér ellentét, egy elég közérthető szimbolikával, a fehér kereszt és a szénfekete háttér, ez elsősorban a kép legfontosabb üzenete, egyfajta dialektikus ellentétpár-képlet, ami az alkotóra, az ő alkotási folyamatára nézve az útiképekhez képest igenis hordoz egy egészen különleges, személyes hangulatot, a képből árad a hit, a hittel kapcsolatos kérdéskör, az önértékelés és az önálló útkeresés. A kép alapvetően pont ezekkel a földből lándzsaszerűen kiálló formáktól, a sok helyütt megtalálható hegyes záróformákból adódóan – kör alakú, megnyugtató forma tulajdonképpen csak kettő van, a harmadik kis gyöngy már vágódik – ezek az éles-hegyes formák határozzák meg a kép hangulatát, az égre meredő, keresztényi formákon túl egy sokkal éteribb keresést is mutatnak, ezek az egyenesek, rudak, a kör, a magába záródó egység ellentétformái, folyamatosan egyfajta személyiségkeresést jelentenek. Ezért nagyon fontos egy a kép, hogy miközben egy utazás, egy körút során egy idegen ország bejárása során úgy érkezik ide hozzánk egy alkotás, hogy az 100 %-ig átszűrődik az alkotó belső személyiségén, belső keresésein, a nőiséggel, a világgal való alapvető kérdések keresését, egy ettől teljesen távol álló formavilágban is tudja adoptálni. Ezért ez a kép három disznó. (szőke)
értékelés:
Szegény punk, minden igyekezete ellenére inkább volt szomorú és elhagyatott, mint feltűnő vagy polgárpukkasztó...
Elsőre az jutott eszembe, hogy Nóra valószínűleg azért utazott el Észtországba, hogy megkeresse a vágyait, tehát itt tulajdonképpen Nóra alteregóját látjuk, hogy milyen haja lenne neki, ha szabadon száguldozhatna – lehet, hogy ez egy önarckép csak Nóra nem merte arra a kategóriára beküldeni? :-) – nagyon remélem, hogy nem egy korai kép, ahol a Nóra punk korszakából látunk itt egy emlékképet... vagy lehet, hogy ezt ő ott kint be merte vállalni – de félretéve a viccet szerintem a leirat nélkül is – ami itt abszolút arról beszél, mint a kép is – ez a kép nagyon is erősen beszél, erős közlés arról a helyzetről amit a Nóra itt meglátott, talán egyetlen egy megjegyzésem lenne, persze itt nyilvánvaló, hogy... nekem itt a felső részből hiányzik még. Ez a kép kibírna akár egy négyzetes formát is, úgy, hogy a felső részhez adjuk hozzá a teret. Persze ehhez kell az is, hogy ott felül legyen még annyi szabad tér, ezekkel a macskakövekkel, hogy ne legyen ott más tárgy, ember semmi, hanem legyen tere ennek a helyzetnek, és akkor a kompozíció jobban tudna mozogni, jobban tudva érvényesülni, tehát most egy kicsit szűkre van komponálva a dolog. De ettől függetlenül egy nagyon jó meglátás, és nagyon jó elbeszélő portrét látunk itt. Nekem lenne egy címötletem erre a képre; a szomorú napsugárlány. Mert itt a napsugárnak a kis rajzolt íveinek csak a fele látszik csak, de nekem olyan az egész, mintha egy ilyen mese lenne, egy rajzolt napocskával ott a fej körül. A szorgalmira az egy disznó abszolút megvan. (szőke)
értékelés:
Egy műemlék patika ablakában állt ez a hasas, régi üveg, tele kék folyadékkal, amiben megpillantottam a világot... illetve annak egy részét. Fejjel lefelé, és ez most nagyon stílszerűnek érzem.
Mondhatnánk, hogy egy nagyon szűkre vágott enteriőrt látunk, mert egy épületbelsőben vagyunk, ahol egy üveget fotózott le az alkotó, és mégis, mivel kihasználja az üveget és a benne lévő folyadékot ami mint lencse, egy fordított képet mutat az utcán lévő történetről, és így a kint és bent egyszerre jelenik meg a képen. Ráadásul a kép torzított, mintha egy halszemoptikával készült kép lenne, ami az optikán megjelenik, ugye az üveg formájából adódóan, ettől hoz ez olyan érzetet is, mint régen ezek a hóeséses gömbök, amikben hullott a hó és volt benne egy történet, és megráztuk a gömböt, és gyönyörködtünk benne, azaz ez egy plusz érzés, és ettől válik személyessé a kép, és azt kell, hogy mondjam, amit oly sokszor kérünk, hogy legyetek rajta a képen, az itt nagyon jól megfigyelhető, hogy a képen szereplés nem azt jelenti, nem csak azt jelentheti, hogy direktben rajta lenni a képen, hanem hogy ezeket a plusz érzéseket is bekapcsoljuk a történetbe. Talán egy megjegyzés, hogy nem tudom, hogy hogyan folytatódott az üveg teteje ott, nem biztos, hogy jól és szépen, és azért történt a vágás, és ugyanígy a kép alsó részénél a vetett kék árnyék szintén szép jeleket hagyhat a párkányon, ezért mondom, hogy az alkotó tudhatja, hogy belefért-e volna valamivel több a képbe, de azért ezt egy háromdisznós munkának tartom. (szőke)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…