Itt nem egy szokványos triptichont látunk, hanem egy három képből álló sorozatot, nem is így elemezném, hanem hogy egy témát három képben dolgoz fel az alkotó. Ez egy nagyon érdekes megfigyeléseken alapuló megoldás, a testfelületen létrejövő árnyékokból létrehoz olyan konstrukciókat, amiket akár egy tetoválószalonban is elkövethettek volna, olyanok ezek, mint egy-egy Chopin-etűd, ilyen rövid kis hangulatfutamok. De a női testet használja háttérként. Az első képen talán egy kart látunk, amin egy levél hagy nyomot, a másodikon lábat látunk, ami közé egy kis virágot látunk beszúrva, és az vet árnyékot, nagyon érdekes, hogy maga a virágforma amikor ismert és a maga fényében és formáiban jelenik meg, akkor ez egy kedves forma, míg az árnyéka az egy eléggé agresszív és szúrós formává válik. A harmadik képen pedig egy bokát, vagy csuklót látunk, amin egy kerti szömörcének, szamócának, bubujkának, csipkebogyónak látjuk a termését és ezáltal Jugendstil formákat idéző árnyékot. Mindhárom árnyék tulajdonképpen más-más korhoz vagy stílushoz kapcsolódik, ez az első például lehetne valami kelta virágforma, a második akár egy japán harcművészeti szimbólum, a harmadik meg ez a Jugendstil forma. Nagyon érdekes tehát, hogy ezekből a valós természeti dolgokból miket figyelt meg, nagyon kedves és szép üzenet. (szőke)
értékelés:

Babos Anita Völgyvirág c. képének a párja, ha kissé megkésve is.

Sokakat megihletett ez a virágforma és ez a szereplő, ez a helyzet az Ősök Házában... de hol a nyele ennek a virágnak? A múltkor még megvolt. Hogy kerül ez most oda, mi tartja? Lebeg. Levitál. Nagyon ügyes a fotós, hogy egy ilyen lebegő ufót meg tudott örökíteni. A leiratban is elhangzik, hogy egy másik kép ihlette, ill. annak a párja ez a fotó, hogy itt a modell átles ezen a virágformán, de itt is érzékelhető, hogy az előtérben mint egy grafikai elem jelentkezik ez a forma. (szőke)
értékelés:

Igazából nem tudom eldönteni, hogy itt valami igazi szappanbuborékfúvás lehetett, amit aztán utólagosan az alkotó kiszínezett, nem tudom eldönteni, de az jól látható, hogy van egy tengerparti vagy más partmenti sík tér, ahol ezek a színes kis buborékok megjelennek. Szerintem a színes buborékok mennyisége a határmezsgyén mozog, hogy itt most a színes gyermekálom irányítja az egész múltbeli üzenetet, vagy ezek igazából csak átsejlenek az üzeneten. Ez igazából döntés kérdése, pengeélen táncolunk, ahol véleményem szerint sem nem elég sok a buborékok mennyisége, sem nem elég leheletnyi. Olyan az egész, mintha ráfröccsentek volna a festékek a képre. Ha utólag még a képbe bele lehet avatkozni – mert az irány szerintem jó – akkor ezzel kellene játszani, hogy megpróbálni több ilyen színes dologgal dolgozni, vagy kevesebbet használni. (szőke)
értékelés:

Nem véletlenül nem küldtem még be valódi házifeladatot a barátság leckére; nagyon nehezen megfogalmazható témának tartom, érlelem is már egy ideje. Ez úgymond egy első megfogalmazás, egy kiindulási pont; a barátság fogalmának mintegy kívülről történő megközelítése, a felületesebb, nem intim, hanem könnyed barátság, haverság, ismeretség felől. És csak egy tükörmennyezet kellett hozzá. :-)

Már láttunk ilyent valamelyik leckére, hogy az alkotó a tükröződésekkel, a plafonon lévő, talán üvegfelületekkel játszanak el, és mivel ezek a tükrök darabokból vannak, a kamera és a plafon közötti dőlésszög sem pontos, és emiatt a képen vannak torzulások, és ezt a puzzle-dolgot pont ez teszi érdekessé. Ráadásul attól, hogy ez a tükröződés jelen van, és a fotós ezt észreveszi, van az egészben valami furcsa helyzetjelentés, egy furcsa felülről érkező megfigyelés, ahogy látjuk ezeket a parányi embereket ebben a kis közösségi vagy házibuli hangulatát, hiszen valami étteremben van ez az egész történet, olyan, mintha belepillantanánk valahol egy privát környezetbe, és ez a mozaikszerű, mint egy kis képregény ez a megfigyelés nagyon izgalmas. Eszembe jut róla a Sas Tamás filmje a Presszó. Az egy nagyon furcsa film, ahol a Tamás azt csinálja, hogy a kamerát mint egy gyóntatószéket használja, és rengeteg vallomásszerű dolog történik benne, rég láttam, de ha jól emlékszem a kamera el se mozdul benne, hanem egy helyről dolgozik, ez azért érdekes, mert egy nagyon tehetséges operatőrről van szó, aki rengeteg helyen dolgozik, és egyszercsak hoz egy döntést, és egyszerűen puritán módon leszúrja a kamerát és egy helyről készít el egy komplett játékfilmet, ami hát színészileg sem egy egyszerű dolog. De ettől az egész olyanná válik, mint egy gyóntatószék, vagy akár egy tükör. Ugye a tükröket se nagyon helyezgetjük a lakásban, az ott van valahol és nagyon sok mindent lát, hiszen odamegyünk, belenézünk, és itt is valami ilyen játék zajlik. Miközben nem tartom valószínűnek, hogy ez a Közel-Keleten készült, mégis van az egésznek valami móros vagy algíri, egyiptomi hangulata, ezektől az izgalmas színektől, a kockáktól, a ritmusoktól, az egésznek van egy fura popos, hippis hangulata is, meg még Klimt is eszembe jut róla, ő is használja ezeket a formákat, színeket, vonalakat. Nincs annyi drámaiság a képben, mintha Schiele lenne, de szerintem ez egy jó kép. Én teljesen elfogadom ezt a barát kategóriába, ráadásul itt pont indokolt ez a kockák, mert itt igazából felfedezhetjük, hogy van ez a társaság, meg van itt egy pár is, a jobb alsó sarokban, meg egy másik társaság is a karosszékekben, a maguk történeteivel, ahogy beszélgetnek, összebújnak. Nagyon izgalmas ez a kép, sokáig el lehet nézegetni. Érdekes lehet nézni, keresni olyan sörözőt vagy nem tudom mit, és figyelni, hogy hogyan alakulnak ki ezek a csoportok, és itt is megemlíteném Muybridge nevét, akinek a Mozgásanatómiáját aminek két részéről tudok, az emberi és az állati mozgásról. És itt tulajdonképpen egy emberi mozgásanatómia-tanulmányt látunk, helyzeteket, csoportlélektant, hogy hogyan mozognak el, milyen mozgáskódokkal ülnek ott az emberek. (szőke)
értékelés:

Szegény punk, minden igyekezete ellenére inkább volt szomorú és elhagyatott, mint feltűnő vagy polgárpukkasztó...

Elsőre az jutott eszembe, hogy Nóra valószínűleg azért utazott el Észtországba, hogy megkeresse a vágyait, tehát itt tulajdonképpen Nóra alteregóját látjuk, hogy milyen haja lenne neki, ha szabadon száguldozhatna – lehet, hogy ez egy önarckép csak Nóra nem merte arra a kategóriára beküldeni? :-) – nagyon remélem, hogy nem egy korai kép, ahol a Nóra punk korszakából látunk itt egy emlékképet... vagy lehet, hogy ezt ő ott kint be merte vállalni – de félretéve a viccet szerintem a leirat nélkül is – ami itt abszolút arról beszél, mint a kép is – ez a kép nagyon is erősen beszél, erős közlés arról a helyzetről amit a Nóra itt meglátott, talán egyetlen egy megjegyzésem lenne, persze itt nyilvánvaló, hogy... nekem itt a felső részből hiányzik még. Ez a kép kibírna akár egy négyzetes formát is, úgy, hogy a felső részhez adjuk hozzá a teret. Persze ehhez kell az is, hogy ott felül legyen még annyi szabad tér, ezekkel a macskakövekkel, hogy ne legyen ott más tárgy, ember semmi, hanem legyen tere ennek a helyzetnek, és akkor a kompozíció jobban tudna mozogni, jobban tudva érvényesülni, tehát most egy kicsit szűkre van komponálva a dolog. De ettől függetlenül egy nagyon jó meglátás, és nagyon jó elbeszélő portrét látunk itt. Nekem lenne egy címötletem erre a képre; a szomorú napsugárlány. Mert itt a napsugárnak a kis rajzolt íveinek csak a fele látszik csak, de nekem olyan az egész, mintha egy ilyen mese lenne, egy rajzolt napocskával ott a fej körül. A szorgalmira az egy disznó abszolút megvan. (szőke)
értékelés: