Idegen civilizáció

Idegen civilizáció... egy nagyon érdekes képet látunk, engem egy kicsit a Pirx kapitány kalandjaira emlékeztető megoldás, amikor tudjuk, hogy a televíziózás korai korszakában készített sci-fi volt, amiben a hajszárítótól kezdve a sótartóig a film alkotói mindent megpróbáltak háztájiból felhasználni, hogy ezeket a tárgyakat más kontextusba, más megvilágításba helyezve létrehozható az az illúzió, mintha az űrben vagy a jövőben járnánk már. Kicsit ezt érzem ennél a képnél is, mintha akár a Hold felszínén [telehold van ma, tudtad?] egy űrjármű próbálná felfedezni ezt a közeget, tehát egy nagyon jó játékot hoz létre az alkotó ezzel a képpel. Ami számomra egy picit kérdéses, hogy ha megfigyeljük ezt a helyzetet, és eljutunk oda, hogy kiválasztjuk a helyszínt, a szereplőt, akkor ahhoz, hogy az illúzió tökéletes legyen, minden olyan zavaró elemet ki kell tudnunk venni, ami esetleg most ennél a képnél megjelenik. Gondolok itt a jobb felső sarokban lévő törött formára, az íves formák stadionszerű megnyilvánulásánál a kép közepén áthúzódó egyenes valami faágdarabra – tehát ezeket a problémás helyzeteket ki kell tudnunk már a kép készítése előtt szedi ebből a környezetből. Ennyi manipulásása a környezetnek szükséges lehet, hogy az az üzenet jel/zaj viszonya javuljon. Egyébként a kép az nagyon tetszetős – bár nem igazán tudom eldönteni, hogy miért a mozgás leckére érkezett, persze lehet azt mondani, hogy ez a hangya ez mozog a képben, de én ezt a szorgalmiba áttenném, és úgy az egy disznó megvan rá. Én azért a Nórát arra sarkallnám, hogy próbálja meg ezt a világot magában feldolgozni, mert ahogy a munkáit nézem, őt izgatja ez a fajta helyzet, de akkor pontosan az előkészületek koncentrálásával kell úgymond a gyakorlással segíteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nagyon izgalmas az, ahogyan a három ujj körbefogja ezt a kis kelta nyakéket, ezt a formát, és a makróvilágban felfokozott értékeket képviselnek az emberi test részei, és a kézzel készített ékszer, amelynek valamilyen kis madzagja is felfedezhető még itt a kép alsó részén. Egyértelműen a kelta motívum itt a fontos, arra koncentrál az élesség, ugyanakkor van egy olyan sejtésem, hogy mivel ez egy nyakék, és ezt továbbgondolva ez valakinek a nyakában helyezkedhet el, talán azért is van megemelve, sőt magának a fotósnak a nyakában lehet ez a nyakék. Ebből én arra a következtetésre jutottam, hogy az igazi történet itt az, hogy mindenfajta út és kérdések és történelem kapcsán önmagamban, Karinthy: Utazás a koponyám körül, az önmagam megfigyelését végzem, önmagamban járok, és ha ez elfogadható, akkor véleményem szerint a jobb alsó sarokban lévő ujjbegy, vagy általában az ujjakba beágyazódó történelmi üzenet, ennek a kapcsolódása a fontos – ezáltal én egy picit spontánnak érzem azt, hogy a baloldalon lévő ujjbegy és a motívum baloldali széle élesek; nyilván ez szuperközeliben nem könnyű, de ha ez a nyaklánc még megvan, ha a mozdulat még reprodukálható, érdemes lenne a képet úgy megismételni, hogy a jobb alsó sarokra vinném át az élességet, mert az ember, és az emberen átszűrődő történet a fontos itt. Nem egy múzeumban fotóztam le egy tárgyat, hanem a nyakamból lelógó, a testemhez érintkező szakrális üzenetet próbálom meg megfigyelni. Magyarul magamat fotózom, az én történetemet helyezem piedesztálra. És még egy gondolat, hogy itt is létrejönnek formák, ahol a madzag beérkezik, és ezek nincsenek befejezve. Nincs a képen az az összecsomózott madzag, a kép alsó sarkán amiről beszélünk, ez az életlenség miatt és az árnyékok miatt, amitől kiderülne, hogy a nyakamban van, ez vágva van a képen, elvágta az íveket, miközben ezek ritmizálnának ezzel a motívummal. Nagyon jó az irány, az egy disznó megvan rá, és ha lehetséges, akkor ismételni kellene a leckét. (szőke)
értékelés:

Hommage to Escher

Egy útiképet látunk, és mint ilyen, a cím is erre utal, hogy egy képeslapot próbál a szerző átnyújtani nekünk, és archaizál is, öregíti a felületet, nyilvánvalóan olyan, mintha a hetvenes években adták volna fel ezt a képeslapot, csak most ért volna ide, tehát van benne egy ilyen vágy, és ezt jól is teljesíti a kép, ugyanakkor a témája is éppen ilyen fontos, mint az a forma, amit alkalmaz, ami szintén egyrészt egy útikép, másrészt meg a képeslapok kedvenc témája, igaz a képeslapokon ritkán szoktak direkt módon ott legyen egy emberalak is, mert az mindenféle kérdéseket vet fel, de az biztos, hogy egy nagyon érdekes kint-bent viszony, egy nagyon érdekes perspektivikus helyzet, a térélmény megbolondítása szerepel ezen a képen. Ami számomra kérdéses, az a kép bal felső sarka. Én elhiszem, hogy ott az egy rom és ott hiányzik belőle, de talán lehetett volna egy olyan nézőpontot keresni és úgy komponálni, hogy ez a fajta térjáték megmarad, de nem ilyen erőteljes az a lyuk a kép bal felső sarkában, és még az is lehet, hogy ha a fotós egy lépést balra mozdul, akkor az a probléma megoldódik. De azért én ezt egy nagyon jó üzenetnek érzem, két disznó. De a személyesség megint. Ezek útiképek. Valami hiányzik belőlük. Talán azt tudnám mondani, hogy a Nóra küldte be azt a repülőteres képet, meg a dombot a keresztekkel, és ugyanúgy nincs rajta a Nóra, és mégis olyan intenzíven tud kiválasztani valamit ott, határozottan, meggyőzően. Ezekben a képekben, amiket a Nóra legutóbb készített az érződik, mintha megilletődött volna ettől a helytől. (szőke)
értékelés:

Beszéltünk már talán annál a templomromnál a fényről, az ellenfényről is, és itt nyilvánvalóan a régi kőépület, aminek már csak a szabadkéményei dupla rúd formájában és a falai látszanak, hogy ez a sötét folt uralja ezt a képet, mintha egy hadihajó lenne, ami valaha a tengeren járt, és a tenger visszahúzódásával itt maradt volna a parton. A képet ez a párhuzamosság uralja, középpontozásban, a két kémény, ami kiemelkedik a falak közül, és véleményem szerint szépen vannak vágva ezek a ritmusok a szirtfelülettel, ami mögött hátul a tenger megjelenik, és itt elől ez a házikó megbújik, és sötét falaival itt mesél nekünk. Én ezt egy jó képnek érzem, egy útikép nyilvánvalóan, és ebben a kategóriában megfigyelésként nagyon jó. Azért itt is jelezném, hogy Nóra gyere bele ezekbe az élményekbe, szűrd át magadon, tedd rá a kézjegyedet, blablabla... azt a kategóriát már teljesítetted, hogy jó minőségű tájképeket tudsz készíteni. (szőke)
értékelés:

A kereszt persze nem kőkorszaki, a környezete sem, csak a hangulata olyan.

A képnél a fényforrás ebben a középkori épületromban felülről érkezik, így a faragott korpusz és a keresztforma ellenfényes, azaz a fotós és a fényforrás között helyezkedik el a lefényképezett forma. Ilyenkor az a forma, amit lefényképezünk teljesen részletszegény, sötét, sziluettes lesz, vagy pedig valami körülötte lévő, tejszerű ragyogás egybemossa a felületet. Itt sejtésem szerint a mért fény a kőfelületre történt meg, és emiatt a szobor alsó fele jól látható, a kereszt felső része pedig szinte víziószerű, kiégett, és ez az álomszerű, kiégett hatás nagyon jól működik ebben a múltat idéző környezetben. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy a keresztforma osztódik a háttérben lévő torony szürkés felületével, és a jobboldalon perspektivikusan látható fallal, és a toronyforma az beleosztódik ebbe a keresztalakzatba, ami pontosan középre van komponálva. A háttér az viszont egy aszimmetrikus, háromosztatú ritmikai játék, és a kép szimmetrikus keresztformáján lévő figura is jobbra mozdul el, tehát a kép most egy picit jobbra húz, és egy enyhe kameramozdítással ez a szimmetriára való törekvés helyrehozható lett volna, és akkor talán a torony nem vágja ezt a keresztformát, vagy még jobban a háttérrel együtt játszva jobbra elmozdulva, egy furcsa, fehér-szürke-fehér ritmikai játékot lehetett volna létrehozni. Csak egy nagyon picit igazítottam volna a beállításon, akár jobbra, akár balra, lehetséges, hogy akkor ez a ritmus jobban működik. A kép alsó részén, ahol ezek a kövek össze vannak ragasztgatva, ott látunk egy átjárót, és ez a kompozícióban nem kap hangsúlyt. Ha balra toljuk el a kamerát, akkor lehet, hogy az az átjáró is kap egy hangsúlyt a kép alsó sarkában. (szőke)
értékelés:

A délutáni nap fénycsíkjai elbúcsúztattak és haza is vártak a reptéren.

Azt kell, hogy mondjam, bizonyos tekintetben ennek a történetnek egy klasszikus értelmezését láthatjuk, hiszen ez vagy egy repülőtér, vagy egy vasúti pályaudvar, ahol az utasok mozognak, és volt egy film, Központi pályaudvar a címe és Walter Salles rendezte, tehát nagyon érdekes viszont az az alkotói döntés, hogy ezt a történetet ezekben a fényviszonyokban ábrázolja az alkotó. Azért mégpedig, mert az elutazás és a hazaérkezés az mindig egy érzelmi attitűd, egy érzelmi hozzáállás, egy viszonyulás is. Vagy nagyon várjuk, hogy mehessünk, vagy nagyon várjuk, hogy hazaérjünk, mindenféleképpen van egy érzelmi hullámzása, ritmikája ezeknek a történeteknek, és ez a képi megfogalmazás pontosan ezt a fajta viszonyulást segíti, mivel nagyon drámaiak ezek a fények, pontosabban maguk a fények reménykeltőek, melegek ezek az aranyló sárgák, de maguk az alakok a férfi-női pár, akik együtt cipelik ezt a csomagot, és még a nejlonzacskóban a tax-free shopban vásárolt italok is ott vannak, de mégis ezek az alakok sziluettként jelennek meg, fekete formákként, negatív formákként, és ugyanígy az épületből is az alkotó úgy döntött, hogy nemcsak a fényekkel foglalkozik, hanem arányítja a kép felső hatodában, az ajtók fölött lévő, fekete vagy nagyon sötét tónusú épületrészhez, amin ugye elolvashatjuk, hogy kijárat, meg vannak piktogramok mis, de mégis, ez a nagy fekete forma kiemeli azt az irányt, és súlypontban egyensúlyozza azt az üzenetet, amit a hívogató fény jelent. (szőke-hegyi)
értékelés: