A hangulat, a tónusok jók. A helyszín is izgalmas. Az, hogy csálé, az nem öröm. A másik, hogy nem tudom eldönteni, hogy az asztalhoz várunk valakit még, vagy a háttérbe, mi a fontos. Ebben neked kell segítsd a néződ. (hegyi)
értékelés:
Ez egy igazán nehéz döntés volt. Sok jó kép született ebben a hónapban is. Aztán megláttam Szalai Olivér, Nesz című képét. Szavakat sem igazán találtam, hogy a bennem keltett érzéseket hogyan írjam le. De megpróbálom. Ahogyan a növény levelei centrikusan, befelé a sötétség felé irányítják a tekintetemet. Magával ragad és elnyel. Győzedelmeskedik. Nem tudni, mit rejt a sötétség. Nem azért, mert nem lehet látni, azért, mert nem lehet kiismerni. Van valami, ami megfejthetetlen számomra. Valami, ami hideg és riasztó, valami embertelen. Ismerjük az érzést, amikor egy könyvet olvasunk, és tudjuk, hogy tragédia lesz belőle? Érezzük, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látjuk, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudunk szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudjuk, sem az irányt megváltoztatni. De egyben jó is, mert a sötétség az illatok ideje, a sötétség a látás ideje, a sötétség a felfedezés ideje, a sötétség a vágyak ideje, melyek világosban nem lehetségesek. Hát én ezért választottam, ezt a képet a hónap képévé. (Harangozó Zsófia)
Kocsiból készült kép, menet közben. Néhány pillanat jutott csak a komponálásra, exponálásra.
Itt is az van, hogy ami az önportrén túl van, főleg jobbra az a fal, az már leesik, viszont a két portré nem erős eléggé. (hegyi)
Arra kell törekedni, hogy legyen valami története a képnek, vagy valami olyan formai ügy, ami miatt megakad a szemem rajta és nem ereszt. A mozgás egy effekt marad csak, ha a kép szétesik kompozíciójában. (hegyi)
"Bemozdulás" c kép kapcsán felmerült projekt -2-ik napos próbája.
A kompozíció nem rossz, ahogy az sem, hogy nem minden ismétlődik egyforma erővel. Tehát technikailag érdemes lenne ezzel még foglalkoznod. (hegyi)
Az arányok sokkal jobbak, nem is értem, miért nem szeretted a lépcsőt előtte. A tónusokkal még mindig nem vagyok megbarátkozva. (hegyi)
Azt hiszem, két bajom van ezzel. Az egyik, hogy a perspektívája kicsit el van torzulva, emiatt hiába jó a felső széle, ha alul ferde, és ez zavaró. A másik, hogy én nem itt vágtam volna alul, a padok teteje nekem jobb lezárást adna, mert a pad lényeges elem egy ilyen térben. És egy kis színhőmérséklet korrekció azért tenne jót, mert akkor az aranynak, a sárgáknak több tónusa jönne ki, ha nem lenne alapvetően erre az arany hangulatra még rátolva azzal, hogy sárgás a színhő is. (hegyi)
értékelés:
Sokat gondolkodtam ezen a képen. Valami nem kerek. Értem, miért így vágtad ki. Értem, hogy az ablaküveg két rétege adja a duplázást, de ehhez jön még egy bemozgatás is, és ez így már nekem sok. Azt nem tudom, hogy megtalálható-e az a pont, ahonnan ez a duplázás kevéssé erős, ki lehet-e szűrőzni, nyilván ez mind elvenne a spontaneitásából. Szóval oké, jó ez, de valahogy elfáradok a duplázás okán, és emiatt nem is nézem annyit a képet, hogy elkezdjem felfedezni a terepet. Lehet, hogy egy közelebbi portrénál kevéssé zavarna. Nem tudom. (hegyi)
értékelés:
Most haragszom, két dolog miatt. Az egyik, hogy itt most ez a tónusrend kifejezetten ellene dolgozik annak, hogy értelmezhető legyen a kép poénja és szociója is. A másik, hogy érthetetlen, miért vágtál lenn és fenn a képből. Olivér, tartsd a 3:2-es arányt, vagy a 4:3-ast, vagy az 1:1-est. Ne variálj, amíg nem érzed teljesen a kompozíciót és a tömegelhelyezést. A kép jó lenne, sőt, de így nem működik. (hegyi)
értékelés:
Formailag és tartalmilag nem tudok ebbe a képbe belekötni, úgy is mondhatnám, hogy ez így van kész, ahogy van. Amivel vitám van, az az utómunka, nekem az, ha ennyire becsukódnak a tónusok és redukálódik a dolog, akkor az egyfajta drámát hoz, ami persze jó, érvényes, csak ahhoz a tartalomnak is igazodnia kell, és ha dráma, akkor az ha nem jelenik meg másban a képen, csak tónusban, valami hiányérzetet ad. Ennyi talán, de mondom, a kép maga jó. (hegyi)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…