Az egy fontos értelmezése ennek a képnek, ahol a méretek, méretarányok, az ember és az épített környezet viszonylatát fejezi ki Gergő. Lehetne egyrészt ennek a kompozíciós ritmikának az összefüggéseit elemezni, de én valami mást próbálnék ennek a képnek kapcsán picit megszólaltatni, és fogadjátok ezt el, hogy esetleg nem a szokványos módon szeretnék két szót mondani erről a képről. Ez pedig látszólag teljesen nem ide kapcsolódó ötlet lesz. Mondom is a megoldást. Madách Imre: Az ember tragédiája. Ha esetleg egy picit az ember itt mindentől eltekint, házi feladattól, eddigi eseményektől, vajon szerintetek nem érzékelhető-e egy kis játékossággal az emberi alak, a férfialak feltekintő testtartásából adódó, fény segítségével létrejövő, falon látható árnyékról az, hogy az egy női figura, egy női árnykép? Nem olyan-e, mint valamilyen kettős történet: a parányi ember a nagy térben, a nagy alkotásban, a nagy kőműves rendszerben, egy nagy gépezetben tekint valahol a sorsa elé? Mert ha esetleg elfogadható ez a furcsa asszociáció, akkor véleményem szerint azért fontos a tizenhármas lecke épített környezetben Csősz Gergely munkája, mert egy nagyon őszinte, de tökéletesen a mostani élethelyzetére rímelő kérdésfelvetés pofonegyszerű eszközökkel való létrehozása. Valójában azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatjuk itt ennek a képnek kapcsán azt, hogy (és van erre már több példa az Estiskolában) a legegyszerűbben, látszólag könnyedén, hosszú-hosszú érlelési munkával létrehozott dolgok a legerőteljesebbek. Tehát én ezt egy háromdisznós képnek gondolom, és nagyon köszönöm, hogy a Gergő nagyon határozottan megy a saját történeteiben. (szőke)
értékelés: