javítás.

Erről a képről beszélt Polgárfi Gabi egy műsorában, lényegesen jobb megoldás, mint amit az előző gondolás képnél kaptunk. Némi problémám van még mindig a dolog koncentráltságával. Jó a meglátás, jó, ahogy ezt Gergő elhelyezte. Az előtérben lévő murva kövei között megbújó levéldarabok, és egyéb formák zavarnak engem, másrészt valami faágacska belóg a kép bal fölső részén, ami megint kérdéses, és valahogy a világításban, az exponálás pillanatának megtalálásában fontos lenne, hogy ne legyen ennyire tárgyias. Mit értek ez alatt? Ami most ebben a képben nekem izgalmas, az az a játék, ami létrejön a kishajó fényei, meg a háttérben lévő hullám csillanása között. Ez az irány tökéletesen rendben van. Minden, ami ezen kívül van, ez ellen az erő ellen dolgozik. Itt találtál valami párhuzamot, és ez jól működik, de ennek ellene dolgozik most a parton lévő kavicsok csillanása, és a háttérben lévő nyugodt víztükör, meg az ég pluszban. Ez így lebuktatja az egészet, olyan, mintha egy werkfotót látnánk valamiből. Te vagy a balatoni csávó, neked kell tudni azt, hogy a Balaton mikor milyen, haragos, nem haragos, és ehhez a fényviszonyhoz tudod ezt az egész dolgot berendezni, hogy maga a hajó is úgy tudjon itt szerepelni. Megint van egy kérdés: a makett és a valóság párhuzamba állítása. Kérdés számomra az, ami itt még mindig nincs eldöntve, hogy ez a makett azért jó, mert makett, és ezzel valamit, mint emlék, elindít benned, amiben közben nem kis adag irónia is van? Vagy el akarjuk játszani, hogy ez a makett maga a valóság, és csak az utolsó pillanatban bukjon le, hogy ez nem az? Vagy egy távolságtartó megközelítést keresünk, mint talált tárgy, mint talált emlék próbáljuk ezt eladni? Ez egyikhez sem érzem, hogy letetted volna a voksodat. Ha ez egy talált tárgy, akkor lényegesen tárgyilagosabban kell megfogalmazni az egészet, leltárszerűen, akkor nem kell líra, és akkor valami szürrealitást bele kell vinni, hogy hol meg hogyan találtad. Ha a makett és a valóság közötti párhuzamot akarom hozni, akkor ez az irány, amiben most mész, nem rossz, de akkor ez a kavicsos megoldás, amit itt látunk, mivel ez is olyan, mintha nagy sziklák lennének, közben tudjuk, hogy ezek kis darabok, ez nincs jól megtalálva. Ha azt mondod, hogy ezt abszolút hitelesen szeretnéd megmutatni, és csak az utolsó percben derüljön ki a nézőnek, hogy ez nem egy valódi gondola, akkor nem kell belelátást adni a belső műanyag szerelékbe, és akkor van az, hogy olyan fénytani helyzetet kell keresni, amiben a sejtelmessége, a titokzatossága a dolognak felerősödik, és elhiszem utána, hogy ez a gondolás valóban a lagúnákon evez. Nem tudom, hogy mennyire érthető, örülök ennek az elmozdulásnak, még várnám Gergőtől ezt a döntést, hogy meghozza. Kérlek szépen, mivel ez neked egy fontos helyzet, ne dobd el, mint játékot, hanem próbálj ezzel dolgozni, mert amint ebben megtalálod a kifejezésnek azt a formáját, ami célhoz fog téged segíteni, abban a pillanatban fogsz arra is rájönni, hogy bármi más helyzetre ez utána, mint tapasztalat, ráhúzható. Ezt a tapasztalatot ne vond el magadtól, csináld végig. Ismétlés. (hegyi)

A mozgás áttételesen van jelen ezen a képen. Egyrészt nagyon dinamikus az a szobor, amit látunk, mint egy szabadság szimbólum, másrészt az a pár, aki a szobor talapzatán áll valamilyen testkommunikációban van, ők is nagyon izgalmas mozdulatokban vannak benne. A kettő viszonya, a szobor és az ember, a kettő elhelyezése az, ami még inkább létrehozza a mozgalmasságot. Én el tudom fogadni ezt a Mozgás leckére. Nagyon izgalmas az a kompozíció, ahogy a teret rendezte Gergő. Az, hogy ekkora teret hagy a kép bal oldalán, amerre mozdulunk, amerre ez a szobor is néz, az, hogy sziluettekkel dolgozik, de mégsem csak sziluettek vannak, hanem a plaszticitás, a térbeliség érzékelhető a képen, ezek nagyon fontos ügyek. Érdekes, nagyon jó az a párhuzam, ami a szobor mozdulata, és az alakok mozdulatai között vannak. Egészen jól kiegészíti egymást ez a két történet, nagyon dinamikus, nagyon tetszik a dolog. Talán a kép fölső részéből egy ujjnyit én vágtam volna. Addig, amíg a kép bal oldala felé nagyon is jól értelmezhető az, hogy miért kellett ekkora teret hagyni tömegelhelyezés miatt, ez a fönti résznél nem annyira igaz. Ha egy ujjnyit onnan levágunk, akkor még feszesebb, dinamikusabb lesz a kompozíció. Egy kis hiba a belógó fa forma, túl sok mindent nem lehet kezdeni vele, ez van. (hegyi)
értékelés:    

Érdekes dinamikai párhuzamot állít itt föl Gergő a kerékpárral, és azzal a megfigyeléssel, hogy ezek a fűszálak, amik itt a parkban láthatóak, valószínű, hogy valami nagy szeles időtől, vagy kutyafuttatástól, elhajlottak, és ezeken ilyen érdekesen csillog a napfény. Ez a része nagyon jó, kicsit olyan szürkés- fátyolos az egész, ezen nem ártott volna valamit segíteni a laborálásnál, de ez is elfogadható talán. Ott érzek egy pici bizonytalanságot, hogy az a kerékpáros, aki elhaladt, nyilvánvaló, hogy őt nehéz instruálni, hogy Béla bácsi, tessék visszafordulni, mert elrontottam, de talán egy kicsivel, ha hamarabb készül az expozíció, és ha Gergő úgy próbálja ezt összehozni, hogy az alakból talán a vállig eljussunk, ha a fejét nem is akarjuk megmutatni, akkor lehet, hogy jobb lett volna. De megvan a dinamikai játék: a pad, a mozgó kerékpár, az elhajlott fűszálak, ezek jól ritmizálnak. (hegyi)
értékelés:

Néma susogás

A madarak a szabadság jelképei suhannak itt el a téli városi környezetben, fekete-fehérben, mint egy régi kitekintés. Nagyon szerethető kép, talán az aljából lehetne vágni. Most többször elhangzott a történet, a történet mesélése. Esteleg megérne egy misét, hogy mindaz a rácsodálkozás, a városi ember részéről, amely történetíróvá tesz bennünket, kissé bővüljön. Gondolok itt: az alkotó szobájából kilátásra, lépcsőházi ablakra, mint szegélyre, vagy a szoba melegére, függöny szélre. Nyilvánvalóan nem ezt a képet szeretném megváltoztatni, hanem keresed a meséd kiindulását és szeretném, ha részesévé tennél minket. Három disznó és reménykedem, hogy egyszer ezt láthatjuk riportban is tőled. (szőke)
értékelés:

Talán ha jól sejtem, mert nem bírom itt a monitoron kivenni, talán egy kis hajó van a nádasban, de ezt szinte csak sejteni lehet. Érdemes lett volna egy zsebtükörrel, vagy valamivel azért egy picit rásegíteni erre a történetre, mert pont, ami a kép legfontosabb része, amellett, hogy egy tájképet látunk, egy természeti képet, nem nagyon rajzolódik ki nekem a táj főszereplője. És emiatt igazából ez a nádasos hangulat az, ami megmarad, hovatovább, mintegy szobabelsőnél egy óriás poszter, ami háttérként szolgál a családnak a szobában történő eseményekhez, meg az előtte lévő bútorokhoz. Nem kerül rá egy olyan plusz adalék az állóformátumú képre, amitől egy nagyon jó kezdés, helyrekerülhetne. Úgyhogy mivel a Gergőnek nagyon fontos és nagyon komoly munkái voltak, vannak, én drukkolva, de épp azért, hogy munkára serkentsem, én egy disznót adnék erre a képre. (szőke)
értékelés:

Életadó színözön, zötyögve a gőzösön...

Gergely, aki többször is volt itt az Estiskola táborokban, beszélgettünk, dolgoztunk, tulajdonképpen láttam gondolkozni, azóta, hogy személyesen találkoztunk az alkotásain keresztül számomra nagy változáson ment át. Legalábbis amit az alkotásain keresztül az ő világába beengedni látott. Merthogy annak ellenére, amivel itt találkoztam a valóságban egy fiatalemberrel, aki kedves, jó humorú, vidám, a képei nagy része mélyebb értelmű, rengeteg önelemzéssel, rengeteg önkritikával és rengeteg, hogy úgy mondjam elemző fájdalommal. Ez nem biztos, hogy baj, és én igazából csak erősíteni tudnám, hogy ugyanezen az úton tudjon haladni, hiszen ezeket a képeket Gergely a saját szabadidejében, a saját maga fejlődésében és a saját maga útkeresésében végzi. Nem véletlen, hogy nagyon sokszor olyan képek, az elmúlt időszakokban olyan képek érkeznek tőle, amikor ő úton van. Ezért a második lecke önportré kategóriájában én ezt egy nagyon fontos ritmus képletnek, de nem csak ritmusképletnek, hanem pont az arctól hitelesítve egy nagyon fontos útkeresésnek tartom. Három disznó. (szőke)
értékelés: