Szorgalmi

Egy mozgóképet látunk, egy kis etüdöt. Az a felvetése ennek a filmnek, hogy ez egy elrontott film, mert nincsen hangja, aztán persze lebukik az alkotó, hogy azért ő is gondolkodott utólag ezen, és valamicske hangocska azért mégiscsak akad majd a film során. Egy felirattal indul a film, aztán ahogy távolodik a kamera, látjuk, hogy az egyik szereplőnek a hátára az van ráírva, hogy MÚLT, és egy másik szereplő mint egy varázsszőnyegen valami játékot játszik, később már azt is látjuk, hogy építőkockából épít magának egy várat. Aztán ez a figura, aki a múltat személyesíti meg a kis rövidgatyójában, szandálban, zoknival odamegy a szereplőhöz, és elkezdi nézni, hogy ő mit csinál. Nagyon jó vágásokat látunk, változik a kamera nézőpontja, felülnézetből is látjuk ezt a helyzetet, aztán feliratként megjelenik az első mondat, úgymond, hogy "Szia! Szépet építesz. Segíthetek építeni?". És ez egy filozófiai helyzet, ugye, gyerekjátszótéren is látunk mi ilyet, hogy a szereplők nem nagyon engedik egymást közel a játékhoz, és itt is ez a helyzet. Ez a figura, aki a múltat személyesíti meg, ki van zárva ebből a játékból, és szomorú. Ez nagyon jól átjön a filmen. Aztán egy leblendével azt látjuk, hogy a mi kis szereplőnknek megváltozott a pólója, most már ő a jelen, és ő is elkezd játszani az ő kis saját területén, és a másik szereplő is építi a maga kis játékát. Többféle értelmezés létezik, képzelhetjük magukat ennek a szereplőnek a helyébe is, mi vagyunk ezek, akik építjük a magunk kis légvárait. Megfontolt mozdulatokat látunk, nagyon szakszerű építés, tehát a gyerekkor, vagy a gyerek megközelítés azért itt eléggé erősen látszik, hogy ez csak egy felvezetés, vagy ez csak azt a célt szolgálja, hogy hamar képbe kerüljön a néző, hogy mi ez a helyzet. És aztán a film közepén eljutunk egy konfliktushelyzethez, amikor beigazolódik az a tézis, ami a filmnek az elején volt, és ez a figura, aki a múltat, a jelent, és későbbiekben a jövőt szimbolizálja, felrúgja a játékot, elrontja a várat. Még egyszer mondom, játszótéren hasonlatos helyzetek vannak, csak ilyenkor a szereplők rohannak a mamához, hogy segítsen. Utána megint vált a kép, és a harmadik történet van, már kitaláljuk, hogy ez a figura lesz a jövő, aki építget, építget, de kis bénán. Itt el van nagyolva egy kicsit ez a bénázás, ez a magányos szerencsétlenkedés, mind a két szereplőnk a maga dolgával van elfoglalva, dehát elég jól látszik, hogy a rövidnadrágos szereplő nem igazán boldog, és a saját játékát is elrontja dühből, csalódottságból, ez nem egészen biztos, de az látszik, hogy ő valamilyen célt el akart volna érni, de ez nem nagyon sikerült neki. És megint egy interakció jön. Tehét megint a szereplők interakciójához jutunk, amikor megint hasonló a szituáció, mint a többi snittben is, egy felirattal támogatott párbeszédes helyzet jön létre, és a konfliktushelyzet megoldódik azzal, hogy közös játékba fognak a szereplők. Nagyjából röviden ez, ami a filmből elmondható, már így tételesen felsorolva, és akkor most jönne az a rész, ami a film értelmezése az én szempontomból.    Az Árpi saját munkáihoz képest nagyon örülök annak, hogy egy olyan egyszerűsített képletet kapunk, amiben az eszközök a minimálisra szorítkoznak, tényleg a két szereplő, és a konfliktushelyzetet hordozó fa játékkocka, és a varázsszőnyeg az, ami igazán látszik a képen, és egy erősen túlvilágított háttérrel, egy fehér háttérrel tulajdonképpen egy légies, könnyed helyzetet kapunk, ami nagyban segíti azt, hogy a néző már rögtön az első kockáktól kezdve érezhesse azt, hogy ez egy filozófiai megközelítés lesz, és nem a valós történet az, ami a lényeg. Múlt, jelen és jövő többféle értelmezést kaphat, a saját feljődéstörténetünkről is beszélhetünk ezáltal, de tulajdonképpen a "nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba" esete is előjön, hogy mennyire ismétlődnek azok a sémák, amiket megélünk, és a fő üzenet nyilvánvalóan az előítéletről szól, a konfliktus verbális kifejtése ezt mutatja. Ami nekem egyetlen problémám ezzel a filmmel, az, hogy ebben a helyzetben számomra a két szereplő megcserélendő lenne. A kis rövidgatyós szandálos úriember lenne számomra az, aki a főszerepet vihetné a játékkal, és a másik szereplő lehetne az, aki úgymond a külső behatoló. Alkatilag is azt gondolom, öltözékben is, és jelrendszerben is számomra ez közelebb álló megoldás lenne. A helyzet az, hogy a film szempontjából arra a kérdésre, ami a múlt, jelen és a jövő megfogalmazása, a végkifejlet egyszerűbb, mint amit ez az egész eszköztár és ezek a jelrendszerek sugallnak. Ha én egy viszonylag egyszerű fickó vagyok, akkor könnyen megértem az előítéletről szóló üzenetet, ugyanakkor az a szál, ami a múlt, a jelen és a jövővel kapcsolatos szál, az csak jelzésértékkel van jelen, és el is van engedve, mint szál, a film végén. Tehát a tanmesénk olyan, mint hogy ha nagyobb készletet markolna ki, és kevesebbet mutatna a végén meg, mint amennyi ebből kihozható. Nem tudom, hogy Árpi mennyire ért velem egyet, ez a film egy jó alapkiindulás, csak azért ezeket a jelzéseket, ha már egyszer használtuk, akkor értelmezni sem árt. Ha már ennyire didaktikusan értelmezzük magát a játékszituációt, akkor a múlt-jelen-jövő szituációját is értelmeznünk kéne. Legalábbis szerintem. Amikor a három snittet végignézi az ember, akkor azt mondja, hogy nekem a végkifejlet szempontjából nincs szükségem erre a verbális információra, erre a múlt-jelen-jövő információra, sőt, talán azt mondom, hogy még a feliratra sem. Tökéletesen jól működik ezzel a két zörejjel, ez a film mint némafilm, bár én azt mondom, hogy ha már dolgoztunk vele, valamilyen kis zajt, zúgást nem árt odatenni, már csak azért is, hogy ne higyje a néző, hogy az ő számítógépével, vagy az ő lejátszórendszerével van probléma. Ez lehetne akár csak mint egy vetítőgépnek a zúgása, nem használnék zenét, de valamilyen sercegés nem ártana hozzá. Nagyon kedvelem egyébként ezt a filmet, annak ellenére is, amiket mondtam, hogy számomra értelmezési problémát okoznak, de most azt mondom, hogy én az Árpi helyében én ezzel még dolgoznék, akár utómunkában is. A négy csillag megvan rá, és köszönöm szépen. (hegyi) értékelés: