Szorgalmi

Összefoglaló videó arról, kik vagyunk, mit jelent a Látszótér, milyen leckékkel, feladatokkal találkozhatsz nálunk, hogyan működik a Látszótér Rádió, hogyan lehetsz te is rádiós, mi az a Zártosztály, és mi az alapítványunk küldetése. Újoncoknak kötelező, de az öreg rókáknak sem árt, ha megnézik a filmet.

Galériában

Szorgalmi, így igyekszem rövidebb lenni. Tetszik a nézőpont, jók a formák, csak te beleveszel a tetőszerkezetbe. De kedvelem a hangulatát. (hegyi)

kísérlet 1.

Tudom, hogy mindig el-eltűnök, és elnézést szeretnék ezért kérni,- bár lehet, hogy innen már senki se emlékszik rám, - de közben végig fotóztam, kiállításokat néztem meg, vagy éppen alázatból elő se vettem a gépet. Mostanában megint kattogtatok, és még a legelején, mikor ide kerültem, akkor tanultam meg, hogy ha jól akarunk fotózni, akkor először magunkat kell, és most eléggé beleestem, ha lehet mondani, egyfajta depressziós önutálatba, ami miatt képtelen vagyok írni (mostanában néhány versem megjelent, meg ezt is tanulom, szóval azért jó lenne, de ezt is olyan nyomásnak, ördögi körnek érzem), szóval emiatt úgy éreztem muszáj számot vetnem önmagammal, muszáj meg tudnom, hogy ki is vagyok valójában. Tehát ez egy kísérlet lesz tőlem, önmagam megtalálására, és remélem nem baj, ha itt megosztom, bizakodva, hogy elfogadjátok.

Kedves Rita, én örülök, ha küldesz munkát, remélem most nem tűnsz el. Előbb a leiratra reagálok. Olyan, hogy alázatból nem veszem elő a gépet, olyan nincs. Csináld. Ez a lényeg. A képről a legfontosabb, amit mondhatok, hogy valami éles pont vagy forma kell, amin a néződ megkapaszkodhat, ha figurális a kép, akkor főleg. Jó a tükörjáték, javaslom, folytasd! (hegyi)

A Sziget, meg a tusványosi esemény kapcsán jutott eszembe, hogy ne legyél borbátháronos vagy lászlópetrás. Hogyan készülj fel, ha tömegrendezvényre vagy tüntetésre mennél fotózni, mit vigyél magaddal, mire lehet szükséged egy jó portréhoz, hangulatképhez. Néhány gondolat az igazságról, kis etikai és viselkedési kódex a tusványosi történések tükrében.

Mit vegyél fel, ha fotózni mégy, hogyan viselkedj fotózás közben, utcán, társaságban, portrézásnál vagy street fotónál, itthon és külföldön.

Ez még csak szorgalmi

Remélem együttéreztek velem utólag is. Az utak lezáródtak előttem hazafele, GPS Jovanna meg csak fordultatott volna hol jobbra, hol balra, meg vissza. Na de itthon vagyunk, egészben, épségben, s ami a legfontosab: egy kellemes Pályautcai délután emlékével, melyet nálatok tölthettünk, együtt Veletek! Köszönet érte Barátaim!

Jó volt titeket látni, remélem ősztől beindul itt az élet és elkezdhetünk majd dolgozni, és remélem, az a pár mondat, amit beszélni tudtunk, dolgozik benned - mondjuk most lenne jó idő arra Feri, hogy amiket mondtam, meg amiket terveztél is ismételni, azokat megcsináld, rossz időben nehezebb lesz a vizes és egyéb munkákat megismételned, mert melegben eleve jobb érzés kevesebb ruhában lenni. (hegyi)

Ha a fényképezőgéped mellé van már számítógép és megfelelő monitor is, a digitális laborhoz, az utómunkához szükséged lesz képfeldolgozó szoftverre. Ebben az adásban az Adobe Photoshop és a Lightroom alapvető tulajdonságait vetjük össze Sebi barátommal, és ejtünk néhány szót a képek mentéséről és tárolásáról, az effektek használatáról is. A filmben elhangzott két beépülő modul (plugin) az ingyenes Google NIK Collection és a VSCO Presets. Köszönet a közreműködésért Sebestyén László fotográfusnak
http://phoo.hu

Frida Kahlo 110 éves

110 éve született Frida Kahlo.

Az egyik nagy szerelmemről van szó, úgyhogy elnéző vagyok abban a tekintetben, hogy mennyire szürreális és mindemellett mennyire jellemző a korra, hogy ez egy mobiltelefontok. Bár, ha jobban magamba nézek, én is majdnem vettem magamnak egy Ai Wei Wei-es tokot. Köszönöm, hogy megemlékeztél Fridáról. (hegyi)

Rózsák

Ehhez túl sokat nem tudok mondani mást, minthogy szűkek vagyunk, nagyon bezártad ezeket a virágokat a képkeretbe. (hegyi)

Hegyi 50 lett. Mi, merre, hogyan tovább.

Ha már megvetted a fényképezőgéped, kell hozzá számítógép és monitor is. Mi az a minimum, amire figyelj vásárlásnál? A digitális labor minisorozat első részében ezekről van szó.

Egy újabb sziluettes kép

Jó helyeket találsz a fotózáshoz, Feri. Irigyellek. Ha még egy fél tekerésnyit vársz az exponálással, a bicaj hátsó kereke el tud válni a fa sziluettjétől. Nem nagy dolog. (hegyi)

A tizedik adásban a fényképezéshez szinte elengedhetetlenül szükséges kiegészítőket vesszük sorra. Állvány, lámpa, derítőlap, akku, távirányító és memóriakártya, ami belefér a táskába.

János vág - a paprikák vége

Kedvelem a rajzoló látásmódját. Ez azért biztató, mert ez a fajta elvonatkoztatás kell ahhoz, amit fotográfiának nevezünk, vagyis, hogy jó kép szülessen: az ember nem ember, hanem kör, ahogy a vájdling is, a rekeszek kockák és ezt a rendet csak a két cselekvő kéz bontja meg. Egyetlen apró szépséghiba, ami vágással korrigálható, a fémnyelű kés a bal alsó sarokban. Szorgalmit nem csillagozunk, de lenne amúgy kettő minimum. (hegyi)

A nyolcadik adás a tükörreflexeseké, kisfilm vagy roll, analóg vagy digitális, mikro 4/3, APS-C, fullframe, és egy majdnem baki a Pentaxszal, A sorozat zárásaként összefoglalom, mit tudhatunk az egyes kameratípusokról, amikkel az előző adásokban foglalkoztunk.