Sziasztok. Ez jött némi gondolkodás után ötletnek. Láttam, hogy mások, szájat, szemet mutatnak magukból, úgy hogy úgy gondoltam megfelel a kritériumoknak. Remélem nem lőttem mellé.

Ez a kép azáltal válik érdekessé, hogy a fotót, mint médium, teljesen másképp használod, van egy dupla csavar ebben, hogy van egy ilyen grafikai játék, és utána az összehozódik valahogy egy képpel. Érdekes nagyon, és a filozófiája is izgalmas, az, hogy a koponyát így beleszövöd az egészbe, és a húst lehántod róla, aki te magad vagy. Jó az ötlet, egy dolog, ami zavaró nekem: oké, hogy ez erre a parafa táblára föl van szurkálva, de egyébként nem biztos, hogy ez a parafatábla annyira fontos. Nem biztos, hogy én ezt akarnám ábrázolni, hogy hol van ennek a kerete. Látod a képnek a bal alsó sarkánál azt a világos háromszöget? Az például zavaró. Amint azt ott letakarod, már látod, hogy sokkal nyugodtabb a kép, és egy dologra kezdesz fókuszálni: a fő motívumra. Ha pedig faliújságot akarsz ebből csinálni, akkor viszont még valami buszjegyet tűzögess ide, vagy más holmikat, ez a továbblépéshez lehet egy ötlet, a három csillag és a leckemegoldás megvan, köszöntünk a Látszótéren, és várjuk a folytatást, várjuk a többi munkádat. (hegyi)
értékelés:    

Nehezen viselem ezt az időt... kimerítő.

Dóra, ez egy nagyon izgalmas kép. Egyetlen egy dolog: a kezedet tartsd a szemed és a képernyő közé, takard le az orrodat meg a szádat, hogy csak a szemed és a hajad legyen meg, és akkor látod, hogy mennyire élénk és titokzatos, mennyire jól működik a szemed a hajad tónusainak viszonylatában. Mindehhez képest az orrod, az arcod meg a szád nagyon túl van világítva. Ez ezzel a képpel is megoldható, hogy visszább veszel a tónusokból. Körberajzolod, kicsit kimaszkolod az egészet, visszaveszel a tónuson, és máris látni fogod azt, hogy ha ezt visszaveszed fényben, akkor egyből a szemed kezd el élni. Most egy picit ezek a formák ezt szétverik, miközben a szemedben van a titok, nem ebben a mosolyban, és nem abban, amit az arcnál látunk. A gesztus is fontos, de most elvitted a hangsúlyt a szemedről. Megvan a leckemegoldás, de játssz még ezzel egy kicsit, kérlek. (hegyi)
értékelés:

Értem a felvetést, a múzsára várást, az ember várja az ihletet, valami létrejön, valami elindul a fejében, hogy mit szeretne megcsinálni, és aztán valahol a félúton ez megáll. Most ezen a képen egy kicsit ezt érzem. Van itt minden, a Jézuskától a géppuskáig, egy kicsit sok is ez. Van egy nagyon szép, barnás színű drapériánk, van egy régi könyvünk, amit lapozgatott a mester, megint itt van ez a napszemüveg, ami érdekes, vegyük úgy, hogy ez egy régi szemüveg, bár én ezt bakinak tartom, aztán van itt egy pohár bor, vannak almák. Mondjuk a bor és az alma együtt túl sok savat fog csinálni, nem nagyon ajánlom, a borhoz inkább a sajt illik, ha fogyasztunk valamit, és az almához is jó a sajt. Tehát ha már bor meg alma, akkor a sajtot rakjuk oda közé, és akkor az lehet egy lakoma, de így most nem nagyon értem, hogy mi akar lenni az almával. Formailag persze értem, de akkor most melyik utat választjuk? És még vannak könyvek, két másik könyv oda felállítva, és még van egy kis mécsesünk is, ráadásul ez nem akármilyen, hanem valamilyen karácsonyi mécses. Itt most egy másik hangulat is bejön, giccsesebb ez a mécsestartó, ez kivisz minket ebből a korból, amit a könyv akar mutatni, és aztán ott van egy asztalterítő rojt, vagy nem tudom mi ennek a pontos neve. Az az érdekes, hogy egyébként formailag, kompozícióban nagyjából a helyén vannak a dolgok, de tartalmilag nem. Ha könyv, akkor ahhoz elég lenne a bor, valami világító eszköz, gyertya. Bár, ha gyertya van, akkor ez a fénymennyiség, amit itt látunk olyan szinten sok, annyira túl van világítva, hogy ennek a negyede elég lenne, épp, hogy derengjen valami. Ennyire tárgyiasra ne világítsuk be. Ha ezt a vonalat veszem, akkor a könyv, a szemüveg (esetleg valami másikat keresni), ha esetleg átvilágítok rajta, akkor érdekes fényjátékot is hozhat, keresek valami gyertyát régebbi gyertyatartóval, és utána még ez a függönyrojt is jó, ez egy irány. A másik irány, hogy bor, alma, gyertya, drapéria, akkor nem kell a könyv meg a szemüveg, akkor még valamiket tennék oda, függően attól, hogy melankolikus akarok-e lenni, vagy életvidám. Nyilván nem olyan könnyű beszerezni valami elhullott, lelőtt vadat, de ezzel is lehet gondolkodni, vagy akár a piacon lehet szerezni csirkét tollastól. Szóval sok irány elindulhat, de nem kötelező csak ezekkel megoldani, amiket itt mondok, mindenesetre az biztos, hogy el kellene dönteni, hogy merre megyek. Én ezt most visszaadom ismétlésre, mert akár erre megyek, akár arra, a világítás túl sok, a döntés a te kezedben van, most a néződet a félútnál otthagytad. Igen, a tanulmány fontos, és nagyon örülök, hogy Győző elkezdett a Csendélet leckével foglalkozni. Hajrá, de akkor lássuk a medvét, folytassuk ezt a munkát, ne hagyjuk abba. Ismétlés. (hegyi)

régi vackaim 3.

Pistám, az érdekes, hogy te oda fölmész a magasba, én elfogadom harmadik leckének, ez olyan pistás leckemegoldás, mindezzel együtt minden csodálatom a tiéd, ember fel nem menne oda rajtad kívül. Legalább ki volt rendesen kötve oda az a létra, mert ez elég balesetveszélyes, azért egy leckemegoldás miatt ne veszítsünk el egy Berecz Pistát. (hegyi)
értékelés:    

Imádom a lepkéket, és a virágok is mindig bámulatba ejtenek. Érdemes őket közelebbről megnézni. Csodálatosak.

Értem a leiratot, hogy imádjuk a lepkéket, és tényleg fantasztikus a megfigyelés, tulajdonképpen jó is a ritmus, és minden alkatrészt jól meg tudunk figyelni. Én elhiszem, hogy ezek ilyesmi színek, de mégis valahogy az egész ettől a hideg, lilás árnyalattól nekem taszító, felépül közém és a tárgy közé egy fal, mintha egy furcsa függönyön keresztül néznék át. Ettől az egész nem tud érzelmileg közel kerülni hozzám. Én elfogadom, hogy ezek ilyen színek, bár itt valami közrejátszhatott, nem biztos, hogy a fehéregyensúly tökéletesen be van állítva, mert ennek a virágnak a közepe ennél lényegesen élénkebb sárga, az onnan hiányzik, most kicsit fáradt lett ez az egész. A megfigyelés rendben van, a kompozíció is oké, szépek ezek a foltok is. Volt egy utómunka táborunk, lesz még ilyen, meglepően kevés ember jött el, pedig fontos lenn, itt is azt mondom, hogy az utómunkával ezen a képen lehetett volna kicsit segíteni, nem csak a színekkel, hanem azzal, hogy fókuszáljunk. Most a kép jobb alsó sarka felé kifutunk a témából, ott ellágyul ez az egész a sok-sok virággal. Szép ez, de a fókuszt meg kell tartani, itt a lepke a fontos, és ezt azzal el lehet érni, hogy egy pici maszkolással visszább veszünk a tónusokon, sötétebbre vesszük ott a képet, ahol a kép széle felé közelítünk. Nem vignettálásra gondolok, hanem arra, hogy tónuskülönbséget hozunk létre a fő motívum és az ezt illusztráló mellékmotívum között. (hegyi)
értékelés:

régi vackaim 2.

Azok, akik viszonylag régebb óta vannak velünk, azok tudják azt, hogy a Hiba leckének az egyik kiindulási pontja a Hibaisták megjelenése, és az ő alkotói körük, az ő felfogásuk a hibát illetően, és innen indultunk. Ehhez képest meglepően kevés kép jön erre a leckére, miközben nagyon érdekes és izgalmas kérdéskört feszeget az hibaizmus maga. Ezt a kérdéskört mi, látszóteresek is körbejárhatnánk, hogy mit jelent számunkra a hiba, mikor beszélhetünk szép, esztétikai formában megjelenő hibáról. Nem akarom ezt most itt részletezni, csak azért mondom el, mert nagyon érdekes, hogy ez a lecke lényegesen kevéssé pörög, mint mondjuk az Épített környezet, amire előszeretettel küldenek a tanulók megoldásokat. Amit itt látunk ez egy nagyon érdekes és izgalmas képi helyzet, ha megfigyeljük, valami technikai malőr miatt vízszintes sávok keletkeztek a képen, kicsit el is csúszott az egész, ismétlések vannak. Mindezzel együtt izgalmas, és érthető maradt a kép, sőt, így egy egyébként nem túl érdekes és fontos képből jött létre valami olyan plusz, amit valószínű az alkotó önmagában nem biztos, hogy létrehozott volna. Azért mondom azt, hogy ez egy nagyon jó kép és leckemegoldás, és három csillagos is a Hiba leckére, mert nagyon jól példázza azt, hogy miről beszélünk akkor, amikor a hibáról beszélünk. Arról, hogy az alkotói szempontból értékelhető hibának szerintem az egyik fő ismérve, hogy hozzáad valami pluszt a képhez a véletlen, és így többé válik a kép, mint amit az alkotó eleve gondolt, mint amit ő eleve létrehozott volna. A hiba nem elég, hogy egy rontás, és jaj de szép, hanem kompozícióban, megjelenési formában kell, hogy valami pluszt adjon. Ha ez nem történik meg, akkor rontott képről beszélünk. Ez nem egy rontott kép, ez egy gyönyörű hibaista kép, nagyon szépek ezek a csíkok, és nagyon izgalmas az az ügy, ami valószínű, hogy a technika véletlenje folytán jött létre. (hegyi)
értékelés: