Itt az a helyzet, hogy megint az arányokkal van egy pici problémám. Értem, hogy Gimének fölkeltette az érdeklődését ez a fajta építészeti megoldás, amit ez a tükröződő felület létrehoz. A meglátás nem rossz, csak nagyon statikussá vált attól, hogy látunk egy oszlopot, látunk parkoló autókat, látjuk a másik házat, de nem nagyon történik semmi. Ha az utcán elhalad valaki, aki belenéz a képbe, vagy valamilyen esemény történik, akkor ez izgalmassá tehető. Most ez egy háttér. Ráadásul a régi nyavalyám az, hogy a tükröződő világ izgalmas, de akkor ha a valóságból is valamit megmutatunk. Itt a valóságot a két acélpánt képviseli, amibe ez az íves üvegfelület bele van erősítve. A felvetés jó, az irány jó, csak ennél egy picit több időt kell tölteni, Gime. Légyszíves, ha már egy ilyet felfedeztél, akkor szánjál rá még egy öt percet, hogy hátha ott valaki áttol egy babakocsit, egy kerékpáros, vagy egy kéregető kíntornás. Ez jót tett volna a képnek. (hegyi)
értékelés:

Izgalmas a kompozíció fölvázolása, amit Ágnes mutat: a kerítés perspektívája, és az erre szinte merőlegesen rázuhanó villanyvezetékek. Tömegében is viszonylag jól van ez elhelyezve, bár a képnek a bal oldalából én egy-másfél centit levágtam volna, majdnem az ablak határáig. Egy deszkát meghagytam volna az ablakkereten túl, ott létrehoztam volna egy vágást, úgy még feszesebb lett volna a kompozíció. Az nem ártott volna, hogyha közben valami történik az úton. Az út egy picit nekem üres. Lehet, hogy ezeket a gyerekeket lehetett volna úgy instruálni, hogy megvárni míg egy lovasszekér, vagy egy kerékpáros elmegy ott, tehát, hogy valami történik az úton, mert az lett volna kompozícióban a még izgalmasabb. Nem a történettel van baj, az érthető, és teljesen helyén van, a meglátás is nagyon szuper. Ez tenné fel a koronát erre a képre. Ettől függetlenül én megadom rá a három csillagot, azért mert annak örülök, hogy Ágnes elkezd áttételekben fogalmazni. Azt azért megjegyzem, hogy ez a kép is dől, ez most éppen bal felé borul, nem ártott volna másik felé kiegyenesíteni. (hegyi)
értékelés:

Ez az az Gime féle világ, amit én díjazok, amit kedvelek, amikor túl sok duma nincs, nem is kell ehhez semmilyen verbális hozzáfűzés, mondjuk ennél azért kicsit talán kevésbé grafikus címet is el tudnék képzelni, valamit ehhez ki lehetne találni, mert ez így picit lebuktatós-szábjarágós, de maga a kép abszolút rendben van. Egy picit ez is tekeredik az óramutató járásának megfelelően el van fordulva, úgyhogy egy ellenkező irányba egy-két fokot visszaforgatnék, még akkor is, ha ezáltal azok a térkorcák amik a burkolatot jelentik a háttérben, elmozdulnának. Ugyanis maga a tömeg az, az a park részlet, ami itt számít, és ez azt kívánná, hogy picit vissza legyen forgatva. Nagyon izgalmas az, amit itt Gime meglátott ezekkel a kis leülőkkel: a két nénit meg a két bácsit, a két néni világosban, a két bácsi sötétben, tényleg olyan mint egy ilyen mese történet, hogy Juliska néni és Irma néni megbeszélik a heti dolgokat a piacozás előtt, a két bácsi meg a sportról kommunikál, de azért a tekintetük néha összevillan, és ebből ki tudja még mi bontakozhat ki. Tényleg izgalmas ez a meglátás, és ennek a formai megfejtése az, ami fontos, nem csak az, hogy itt talált a Gime egy ilyen átjárót, és ezt ő lefotózza. Ez az átjáró önmagában ott van, de ez a tervasztalon is nagyjából így szerepelt, hanem élettel tölti ezt a képet meg, és ezek a szereplők azok, amik ezt tovább emelik a dokumentálásnál. (hegyi)
értékelés:

Ez egy izgalmas kép. Erre azt mondom, hogy hajrá, és így tovább. Lehet, hogy egy tized másodpercet én még vártam volna, hogy az a hölgy, aki telefonál még egy lépést tesz, azért mert akkor egy kicsit kikerül ebből a takarásból. Igazán izgalmas akkor lenne, ha ő ehhez a harmonika részhez jutna, ami a busz csuklóját jelenti, mert kompozícióban az lenne az erős. Mögé kerülhetne az ajtó, ami nyitva van. Ott várhatná a leszállót ezt most ő picit eltakarja, de ez már csak rutin kérdése, hogy az ember megtalálja a legpontosabb kompozíciós pillanatot. A kép, amit András meglátott, az egy nagyon jó kép. Ahogy látom ott a tükröződésben ott van maga az alkotó a kis rövid nadrágjában, nyakában a fényképezőgéppel. Azt is látom, hogy ez a fényképezés pillanata nem egy kontroll alatt tartott pillanat, mert a fényképezőgép András hasánál van. Valószínű, hogy ez nem egy tüköraknás fényképezőgép, hogy ő ebben az állásban kontroll alatt tudja tartani azt, hogy mi van a kompozícióban. Ebből az is következik, hogy a kép azon kívül, hogy nagyjából a helyet belőtte, hogy honnan fog fényképezni, tartalmaz olyan elemeket is, amik a véletlennek köszönhetőek. Ezt csak azért mondom, hogy van ez a fajta fotográfusi stílus, amikor a pocakomtól lövök, mert lusta vagyok letérdelni, ismerem én ezt, bár Gimének nincs akkora pocakja, hogy ez zavarja abban, hogy le tudjon guggolni, nem is árt egy kis testmozgás. Ez az egyik része a dolognak, a másik az, hogy azt is el tudom fogani, hogy ő direkt belekomponálta magát ebbe a képbe, és akkor hülyén nézne ki, ha ő ott guggolna. Vacilálok én itt, és azért teszem ezt hozzá, mint kitérő a kép elemzésében, mert én nem annyira vagyok barátja ennek a hasamról fényképezős metódusnak. A kép ereje kompozícióban abban rejlik, hogy ez a nagy szürkés-fehér flekk, ez a tükröződő felület jó ritmusban, jó arányban viszonyul a busz perspektívájához, jól nyitják ezek a formák a teret, és a hölgy a telefonnal abszolút szükségszerű, nélküle ez a kép nem lenne olyan izgalmas. Köszönöm ezt a munkát Andrásnak, végre valami olyan, ami a nézőnek is dekódolható. Ezért én most azt mondom, hogy ez abszolút egy három csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

Nagymamám még készített nagyon hasonlót. Én már nem fogok.

Az ötlet nagyon jó, és ezt nagyon fontos iránynak tartom. A környezetünkben lévő tárgyakat is jó, ha fel tudjuk mérni, de azokat a történeteket is érdemes megmutatni, amik ebben a népies világban sodródnak az eltűnés szélére. Ezek a fali terítők, vagy fali képek, amiken ezek az áldások, rigmusok rögzítésre kerültek, ezek a régi kor lenyomatai. Annyit hozzáteszek, hogy volt ennek egy nagyon izgalmas folytatója, vagy újraélesztője, ha jól tudom, Szabó Eszter Ágnes. Az ő falvédője egy időben nagyon sokat körözött az interneten, a szövege úgy szól, hogy "Nagymamám Zalai Imréné találkozása David Bowie-val". Azért érzem ezt fontosnak elmondani, mert amit most látunk, az is egy újraértelmezés ezen a képen, hisz ezek a fali képek ezeket a szövegeket mint illusztráló szöveg tartalmazták. Ezekhez általában valamilyen képi világ, ornamentika tartozott, most pedig ezeken a képeken ez már egy újkori értelmezés, magát csak a szöveget tartalmazza, viszonylag kis sorközzel, elég nagy betűkkel, hogy jól lehessen olvasni a lakás távolabbi pontján is. Ha az eltűnő világról beszélünk, akkor ez egy köztes állapot. Vagy valamilyen átértelmezést kell találni, ami már az eltűnő világot mégiscsak életben tartja, mint ez a David Bowie-s falvédő, vagy pedig tényleg az eredetit kell megkeresni. Ez a kettő között van, és olyan nagy vizuális plussz ebben nincs, sőt, azt gondolom, hogy az eredeti falvédőkhöz képest ez egy utánzat. Tehát vagy megtalálom az eredetit, vagy pedig ennél erősebbet keresek. Ez most a kettő között van. Mindeközben értem azt, hogy Eszter ezt miért tartja fontosnak. Ha őt érdekli ez a fajta tárgyi világ, akkor érdemes lenne egyfajta gyűjtést készíteni, felkeresni olyan helyeket, amik ezek eredeti környezetükben föllelhetőek. Az lenne a legszebb és legizgalmasabb feladat, ha ezeket nem csak az adott környezetben mutatná meg, hanem valamilyen szinten mint portrét. Tehát az a néni, vagy bácsi, akinek a szobájában ez a textíl föllelhető, az is le lenne fotózva. Ez egy izgalmas út lenne. Ebben az Eltűnő világ leckében elég sok anyag van, ebből elég jól el lehet indulni. Ha komolyan vesszük, akkor ebből jó sok munkát ki lehet magunknak szakítani. Még egy olyan feladatmegoldást is kaphatunk, ami a későbbiekben kiállítási téma is lehet. Ha az ember nekifog egy ilyen gyűjtésnek, akkor lehet, hogy egy kiállítási anyag is összejön. Mint megoldás azt gondolom, hogy ez a fotó jó, külön tetszik az, hogy átsüt rajta a nap. Itt az időpont és a kamera helyének a megválasztása is fontos. Én érzek egyfajta véleményalkotást is a képen, azáltal, hogy pont ezt a két kvázi népies motívumot találta meg magának. Én erre mindenféleképpen meg tudom adni a három csillagot, azzal, hogy ha ez érdekli, akkor elkezd ezzel komolyabban foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

Itt most az a helyzet, hogy egy olyan formai játékot látunk, ami nagyon ígéretes: a naplemente, a víztükör, a tükröződésben lévő fénycsík, a hegyek vonulata, a part, ez önmagában is izgalmas ritmusokat hozhat ki, és mindehhez képest van egy szereplőnk, aki áll a parton. Abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ő most jó helyen van. Úgy értem, hogy lehet, hogy egy kicsit vagy közelebb kellett volna őt instruálni a vízhez, vagy egy kicsit lejjebb vinni a kamerát, nem sokat, hogy ne érjen a feje bele a hegyekbe. Egy kicsit ezzel még játszani kellett volna ahhoz, hogy maga a formai elrendezés erősebb legyen. Ezeknél a helyzeteknél, ahol ilyen kevés információval dolgozunk (mert ugye itt két-három tónus van, amivel játszik az alkotó), hogy vannak főbb pontok, itt egyenértékűnek számít, és tökéletesen mindegy tömegelhelyezés szempontjából, hogy világos vagy sötét foltokról beszélünk. Van egy fényes i betűnk a képnek a bal oldalán, van két vízszintes vonalunk, ami ad egy ritmust, és utána van egy másik i betűnk a kép közepén. Most ezek között nincs meg az a fajta játék, ami a szemet vinné. A nap, ahogy lemegy, az lehetne egy pont, ahol a szemed elindul. Utána a parton álló hölgynek a feje megint lehet egy pont, de onnan hova megyünk tovább? Ez most egyelőre kettő: valahogy vissza kellene tudni vezetni a szemet arra a függőleges fénycsíkra, hogy utána megint eljuthassunk a ponthoz. Ez egy kicsit olyan, mint a billiárd, hogy vannak a golyók, és onnan egy pályát beírnak, ahogy lökdösődnek a fal mentén. Nagyjából ilyesmi pályát ír be a szem is, vehetjük ezt a képet úgy, mint egy billiárdasztalt: elindítottam a golyót, valahonnan az visszapattan, és valamilyen irányt majd vesz. De jó, ha ez körbe tud menni, és nem akad meg valahol. Én kedvelem ezt a képet, nagyon jó, hogy dolgozik Eszter a sziluettel. Egy csillagot tudok adni magáért az ötletért, de a kivitelezésbe egy kicsit többet kell belegondolni. Ezeket a képeket csakis az indokolja, ha nagyon feszes a kompozíció, másképp bárki állhat bármilyen tó partján, és azt bárki lefényképezheti. Attól lesz Eszter képe, hogy Eszter, a maga kompozíciós ötleteivel beindítja ezt a mozgást. (hegyi)
értékelés: