Élet, csend
Élni - élni hagyni - tapintat - hallgat - csend - egysíkú - ismétlődik - ritmus
[ - körforgás - halál]

Megint csak Moholy-Nagyot kell megemlíteni ennél a képnél is, és azt nagyon fontosnak tartjuk, hogy Csaba észreveszi a nagyváros ritmikájában, dinamikájában ezeket a vibrációkat, talán egy picit dől a kép, ami zavaró viszont, ez nem tesz jót a képnek. (szőke)
értékelés:

Vágyakozás...
Vágy makro és mikró méretben, de mégis hatalmas mértékben...

Sejteni lehet, hogy nagyon közeli képet látunk egy virág belső világáról, de mégis azt mondjuk, hogy a kép inkább festészeti szempontból közelíthető meg jobban, a napsárgák, a vörösek és feketék ritmusából. A szimbolika az életigenlést, a vibrációt az érzelmeket dinamizálja, amit nagyon jónak tartunk. Másrészt a pointillistákhoz köthető a képi megjelenés, egyértelmű tehát a festőiség, pont azért is, mert volt olyan bátor az alkotó, hogy a gépén található technikai eszközt, a makrót merte úgy használni, hogy a szövegekkel kimondhatót merje elhagyni és egy virágot szinte színélményként tudjon megközelíteni és ezen keresztül az érzelmeit kimondani. (szőke)
értékelés:

Sirály
Fiatal dankasirály

A kép nem rossz, de hiányzik a gyűrű a vízen, és eldöntendő, hogy a madár tükröződése fontos vagy sem - szerintünk fontos - ugyanakkor jobb oldalon lehetett volna még vágni, hogy dekomponáltabb legyen és a madár kiszaladjon a képből. (szőke)
értékelés:

A barátom
Egy éjszakai lepkészet során készült a kép. A barátomat a 125W Hgli (higanygőz) lámpa világította meg.

Véleményem szerint Gyula teljesíti a feladatot, jól komponálja a kép bal oldalára a barát tűnékeny, szinte szellemfotóját, bármelyik harmadik szem magazinba elmehetne ufóképnek ez a fotó, de ezt csak viccesen próbálom megjegyezni; de csak azért, mert ez azért 3 disznós kép, mert Gyula valódi lénye, a tűnékeny, az álmodozó, azt is mondhatjuk, hogy a szeretetéhesség tökéletesen fogalmazódik meg a képen. Azt is mondhatjuk, hogy ez egy trükk ez az ötlet, de azért tartom jónak a feladatot, mert a feladaton keresztül egy fontos vallomást kapunk Gyulától. Hogy mit gondol a világról, hogy hogyan helyezkedik el ebben a világban, az éjszakában, a természetben, a vidéki helyzetben - és ez egy önvallomás, ami őszintén tükröződik és sokat megtudunk az alkotóról, ha a képpel sokat tudunk együtt lenni, csendben, nyugalomban. (szőke)
értékelés:

Fény-árny játék

Természetesen az egy disznó megvan, annyit súgnánk Barának, hogy van ő annyira kreatív, hogy miért nem próbál kitalálni valamit és eldugni a képen, hogy kapcsolódhasson házi feladathoz, mert egyből meglenne a három disznó. Megőrülök. Tönkreteszik a dolgokat ezekkel a szorgalmikkal. Rég meglenne a 3 citromdisznó, ha mittudomén, Bara belesekedne a szemével a jobb sarkon, vagy beraknánk egy dunyhát valahová és azt mondanánk, hogy ott alszunk a lukban, vagy mittudomén. Komolyra fordítva a jobb oldalon lehetne vágni, hogy ne lukadjon ki a kép, érezni lehet ettől még, hogy folytatódik a lépcső, jobban le lenne zárva a képhatár. (szőke)
értékelés:

A függöny szétszalad...
A köd misztikussá tesz mindent. Megbolondítja a szemet, eltünteti a jól ismert dolgokat, mássá teszi azt is, amit meghagy. Amikor felszakad, mintha szent titok tárulna elém; a valóság.

Abba a világba sorolnánk a képet, ahol Tamás a felhők fölött álmodik, ez is egy vágykép, egy mesei, álomszerű üzenetet kapunk, amire a leirat is utal. Kicsit talán a függőleges irányú centrális elrendezésen mozdítanánk felfelé, mert ott kevésbé lényeges dolgok történnek, mint a kép többi részén. (szőke)
értékelés:

Tükörbe nézve
Sose nézek tükörbe. Valószínűleg nem vagyok kibékülve azzal, amit ott látok. Na jó, borotválkozásnál muszáj. De amint látszik, azt se teszem túl gyakran. Szóval most megmutatom, ahogy leggyakrabban látom magam.

Ezekkel a tükröződéses játékokkal sokszor találkozunk az Estiskolán, ez egy kedvenc megoldás, mi a kép jobb oldalából, bár szeretjük a 40-es táblát, de mégis vágnánk, mert az egyértelmű, hogy ez egy visszapillantó tükör, az egyértelmű, hogy ennek a kommunikációja zajlik, de a valódi üzenet Gábor tekintete, ami felénk néz, és a mögötte lévő ülés és szürkék jó ritmusban tudnának működni, ha a kép egy harmadát levágnánk függőlegesen, mert még jobban koncentrálnánk arra a kicsit szomorú és magányos tekintetre, ami most üzen. Arra kell koncentrálni, hogy mit akarunk a néző felé közvetíteni. (szőke)
értékelés:

Én 1989
A képen én vagyok látható, amint az újonnan kapott Pentaxomba befűzöm a filmet és a továbbításnál elkattintom a gépet. Tehát véletlen, viszont vállalom, mint portré. Egyben ez úgymond tisztelet is a Hibaistáknak.

Ezt a képet nagyon szeretem, az egyetlen problémám, hogy valamit kezdtem volna a tükröződéssel a kép alsó felén. Vagy az ívet folytattam volna tovább, vagy a szőrme ágytakarót, csergét, ami most a kutyaházon található, föntebb vágtam volna egy picit, hogy a kép bal oldalán lévő függőleges és a másik felén látható körív geometriai játéka még erőteljesebb legyen és ebbe csak egy pici megjegyzés legyen a figurális üzenet az alkotóval, aki az ölében tartja a fényképezőgépét. (szőke)
értékelés:

Tonett karrier

A szorgalmi egy disznó, ezt megmondtuk, ennek ellenére megadnánk erre a hármat, de ez szorgalmi, tehát ezért egy disznó, Hegyi nem engedi, hogy részrehajlóak legyünk. Olvastuk a vitát a képhatárokról. Az a helyzet, hogy ha ebből a képből bárhol vágnánk, akkor oda jutnánk, hogy elveszítjük azt a perspektíva utalást, játékot, ami most megvan. Egy kis megjegyzést teszünk csak, ez nem csak Ferinek szól. Minden olyan díszítés, kiegészítés gyengít, ami nem tartozik a képhez. Ilyen a fehér keret is. Elektronikus formánál jó, ha a háttértől elhatárol valami, elválaszt, hogy ha a háttér színe azonos lenne valamely képelem színével, az ne olvadjon egybe, de ezt a tervezésnél eleve kalkuláltuk, ezért vannak keretezve egységesen a képek. Ha ehhez még egy keret hozzájön, az már sok. Ez azért is fontos kérdés lehet, mert ha egy nagyított, nyomtatott, laborált képet adtok be egy keretezőhöz, vagy egy kiállításra, pályázatra, ott sem célszerű, hogy ilyen ráerősítést tegyetek magán a képen. (szőke)
értékelés:

Tapadás
Telefonfülke... karcok itt... karcok ott...

Nagyon örülök, hogy ezeknél a képeknél az alkotásaidban, bár egészen biztos, hogy korodból nem valószínűsíthető, hogy a 60-as évek megélt formában lenne jelen, mégis azt kell mondjam, hogy nagyonis élőn és jól dolgozol azzal a szemléletmóddal, ami akár Szabó István kisfilmjeire is jellemző, vagy az akkori fotográfia világát ha megnézzük, sok olyan képet látunk, amiben a játék és a romantika valamiféle melankóliával párosul. A kép archaikusnak tűnik, de az az erőssége, hogy ez az archaikusság teljesen életszerű, elfogadható, a munkából következik és nem egy felvett forma, vagy eszköz. A képben van egy erős szomorúság is, ennek egyik titka talán az arcon lévő szemek, amik nem felénk tekintenek, mintha egy álom, vagy finom eltaszítás is jelen lenne ebben az üzenetben. Mintha azt a sugallatot éreznénk az alkotásból, hogy foglalkozz velem, közelíts meg, de küzdened kell értem. Fejts meg, de nem fogok neked segíteni. (szőke)
értékelés:

Egy éves az Estiskola körülbelül, mármint hogy nagyjából, mert egyrészt mi Andrással régebb óta csináljuk, csak azt ti nem láttátok, mert az még úgymond offlájn ment, hogy mire elindul rendesen, addigra lássátok. Legyen mit. De mondjuk körülbelül egy éves. Valahogy úgy. Hegyi meg azt találta ki, hogy mi lenne, ha mindenki, aki tag, elkezdené újra a leckéket, már aki küldött be, aki nem az meg küldjön, és hogy ez érdekes lehetne, hogy azóta mi változott, hogy mondjuk máshogy csinálnátok ma meg az elsőt, vagy a másodikat, máshogy mutatkoznátok be. Persze lehet az új leckéket is, meg minden megy tovább, csak ez egy ötlet.

Koncertráció

Antal Gábor zongorista, és zeneszerző barátom kért meg, hogy fotozzak egy koncertjén, melyet egy Zeneakadémiáról szalasztott hegedűművész kollégájával adott, íme egy képi ábrázolás a húrnyűvőről :)
   A képen a a háttérben elhelyezkedő tégláknál, vonónál, a hangszernél, tekintetnél számos egymást keresztező irányt figyelhetünk meg, a kép egyetlen éles pontja, a főszereplőre, a hegedűre esik.

Teljes egészében egyetértünk a képaláírással, hogy az élesség az alkotón, az előadón helyezkedik el, ugyanakkor a kompozíció szempontjából, hiszen ez egy portrészerű kép, kérdésesnek tartom, hogy ha nekünk a modell profilja fontos a hegedűvel, akkor a koponyába bal oldalt miért vágunk bele, ahogy az is furcsa, miért ilyen hosszúkás a kép, mert a háttérben lévő narancsos stúdióháttér a hangtörő felületekkel nem igazából segít a kép egészének. Vagy egy sokkal szűkebb közelit hoztunk volna az előadóról, vagy engedjük ezt az egész képet picit tágabbra, hogy a csukló ne amputálódjon, vagy akár a hegedű, ami most azon a határvonalon mozog, hogy nincs is nagyon radikálisan belekomponálva, tehát félig-meddig látom a hegedűt, de nem is olyan tágan, hogy a hegedű egészét mutassuk. A bal kéz fontos a hegedülésnél, most nincs eldöntve, hogy merészen csak az arcon megjelenő koncentrációt láttatjuk, vagy magát az alkotási folyamatot a maga teljességében. Érvényes lenne egy egészen közeli kép is az előadóról a lakkozott hajával és arcán lévő gesztussal, ahogy az is, hogy egy szép művészi tudósításként magát a hegedűjátékot mutassuk. (szőke)
értékelés:

Álmaim őrzője
Ennél a képnél nem tudom megfogalmazni a mondanivalót, sem a gondolataimat, melyek átfutottak elmémen készítésekor... tán éppen azért, mert ágyam nem gondolkodásra szoktam használni.

Kedves Edvin, az ágy kategóriára küldött képedet nagyon köszönjük, teljesen egyetértünk a képaláírással. A képen látható üzenethez viszont hozzá kell tennem, hogy pontos kategóriába sorolható a kép, ez egy enteriőr, egy szobarészlet. Egyrészt mostani formájában kvázi dokumentumfotó, másrészt mivel vannak itt is szimbolikus tárgyak, így azt kell mondani, hogy valamiképp a kép manipulált is, beállított, hogy szebben fogalmazzunk. Elsősorban a kép bal oldalán elhelyezett plüss mackóra gondolunk. A képből arra lehet következtetni, hogy az ágy két fekhelyes, és egy olvasólámpa egy fényforrással világítja meg a helyet és ez a maci a bal oldalon biztos, hogy fontos, és üzenet jellege van. A gyerekkorra, a személyes világra utalnak, de fontos lenne, hogy karakterében erősebben jelenjen meg, pontosabban egy kis reflex fénnyel, vagy kis lámpával kamerán kívülről valamivel a macit meg kellett volna világítani, hogy a forma mindenkinek egyértelművé váljon. Fontos ennek a drámai sötétsége is, de ez nem mehet a térbeliség rovására, meg kellene találni a határmezsgyét, hogy megtartsa ezt a drámaiságot, de értelmezhető is legyen. Mivel a képből azt sejtjük, hogy ez egy kettős fekhely, egy másik szórt fénnyel jó lett volna egy parányit megvilágítani azt a helyet is. A főszereplő párnák és ágyrész arra utal, hogy valakinek az életterébe látunk bele, picit gyűrött a paplan és megmozdult a párna, talán ha erre jobban utalunk, egy kis fikciós segítség nem ártott volna, hogy a fejpárnára egy mélyebb benyomódás is kerül és így a pillanat hatását erősítette volna, hogy belelátunk egy privát térbe. (szőke)
értékelés:

Vitamin
Számomra a csendélet elsősorban gyümölcsöket jelent, talán leginkább azért, mert pici gyerekkorom óta viszolyogva néztem egy gyümölcsöskosarat ábrázoló olajfestményt a falon, amin a festő szükségesnek látott elhelyezni egy hatalmas fekete szarvasbogarat is. Gondolom kellett a kompozícióhoz, vagy valami ilyesmi. Szóval egy kicsi, bujkáló ellenérzéssel álltam neki a csendélet leckéjének. Nem is ment, amíg meg nem láttam ezt a félig elfogysztott gránátalmát, és a megkezdett banánt a tányéron. De ők, egy pici igazgatással már olyan csendéletet alkottak, amivel kapcsolatban már nekem sincs ellenérzésem; színeiben is érdekesnek találom és a kompozíció is tetszik.

Van egy hosszú leírás a csendélettel kapcsolatban, hogy a csendélet mit jelent az alkotónak. Én azt szoktam mondani, amikor pihenőcsoportok vannak lenn, és testkódokkal kapcsolatos elemzések hangzanak el, hogy igazából a verbalitás nagyon sokszor félrevezet, nem azt fedi, ami az emberben zajlik. Itt is azt kell mondjam, hogy a képet a szöveg nélkül is kell tudnunk értelmezni, sőt, az a véleményem, hogy a szöveg egy másik fajta értelmezés felé akar minket elcsalni, miközben a kép egész egyértelmű és határozott képi jelekkel üzen. Melyek ezek a képi üzenetek? Egy nagyon sötét fekete alapon egy foltokkal teli ovális tányérban vörös színeket látok és ez a sötét asztallap szegélyeződik metrikus, szabályos négyzet formákkal, nevezhetjük ezeket csempéknek. Hosszú megfigyelés után elképzelhető, hogy az ember rájön, hogy itt egy értetlen banánt, és valamilyen gránátalmának megmaradt darabját láthatja, ugyanakkor hangsúlyoznom kell azt, hogy maguk a formák, a sötétzöld növény, a növényen rajta lévő a zöld és a vörös keveredéséből létrejövő oxidált barnás foltok, a ráfröccsent gránátalma nedvek és a tányéron eleve elszórt, fröccsent foltok egy egészen más asszocióciót tükröznek. Azt kell mondjam, ez a kép nem vidám kép, sőt, ez egy drámai kép és inkább afelé hajlik az ember gondolatmenete, hogy akár kórházakban, műtőkben, kritikusabb helyzetekben láthat ilyen szituációt. A vörös mint szín üzenetként az érzelmeket, a szexualitást, az életet, az energiát adja, mutatja, de itt mindenféleképp sérült növényeket, átalakított növényeket látunk és igazából nem egy életszerű közegben, hanem valamilyen fajta kémiai állapotban, a két növény csonkított formában van jelen és minden más pedig az urbanizációt jelzi. A tányér kerek, zárt formája a női princípiumot jelzi, a banán enyhén szólva nem egy étvágygerjesztő színvilágban jelenlévő beállítása fallikus üzenetet hordoz és ennek a kettőssége valójában az én sejtésem szerint a mögöttes üzenete a képnek. Ebből kiindulva nagyon nagy kérdőjeleim vannak, hogy a kép címe mit jelent. Ha mindenképp foglalkozni akarok a kép címével, akkor azt kell mondjam, hogy ez a kép a konfliktusról szól, egy olyan fajta konfliktusról, amiben egyértelműen fájdalom, feszültség van jelen, és jelen van benne valamilyen fajta identitás és jelen van benne valamilyen válaszadásnak a keresése. Ebben a képben nem történik meg a válaszadás, de megtörténik egy expresszív és kiáltó, sokkoló formája az üzenetnek, amely semmiképp nem kapcsolható össze a leírt narratív szöveggel. Ez a szöveg nagyon jó és fontos, mert egy ember helyzetét írja le és azt, hogy abban a helyzetben egy géppel, egy exponálással hogyan lehet a tudatalattit és a mély, lelkivilágot tükrözni. Ezt egy nagyon jól átgondolt képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Cim nélkül, idézettel
"...mindig a kín volt ólmos ostorom,
mindig magány a mély monostorom..."

Hát, ezzel így gondban vagyok, mert tudom, hogy ott vannak a fényképek körülötte, de kompozíciójában a haj sötétje jó lett volna, ha megmarad, az ágytakaró, ami a mellkast takarja feleslegesnek tűnik, mert ez a kiterített pozíció mást igényelne. Olyan ez, mint egy halottas kép, és nem vagyok biztos benne, hogy ez tudatosan történt. A nyaklánc nagyon idegen, egy beállított helyzetben ezt le kell venni, mert gyengíti az üzenetet, egy aktnál is le kell venni az ilyen manifesztumokat, hogy ne pornó legyen, és ezt a képet aktnak fogjuk fel, függetlenül attól, hogy egy torzót látunk csak. A kép a testtel, a test struktúrájával és gesztusával foglalkozik, de ehhez ez egy igen szűkre vágott kép, nem csak a hajnál, hanem a mellkasrésznél is. Az ötlet jó, szeretnénk látni egy javítást ebből, ahol több szerepet kaphat a test és a test líraisága, drámaisága is, tudatosabb megoldással. (szőke)
értékelés: