Szakkör | Page 27 | Látszótér

A bükkaljai Tibolddarócon a két világháború között a lakosság fele a község feletti szőlőhegyekbe vájt sok száz barlanglakásban lakott, az 1930-as népszámlálás szerint 1459-en. Ezzel Budafokot követően ez az a település hazánkban, ahol a legtöbben éltek egykor a föld alatt. A könnyen véshető riolittufában már a török időkben vájtak menedéket, végül közel egy kilométer szélességben, általában három-hét szint magasságban alakultak ki a pincefalu „utcái”. Noha a barlanglakások között voltak egy-két szobás, alápincézett, igényesen kifaragott megoldások is, a higiénés körülmények igen rosszak voltak. Az elköltöztetés feltételei nehezen adódtak, még az 1970-es években is 29 barlanglakásban éltek emberek. Mára a felső szinteken lévő hajdani lakások többségét az erózió tönkretette, az alsók viszont borospincévé alakultak.

Łódź, fényfesztivál, lusta fotós mobillal.

Nagyecsér mára elnéptelenedett tanyaközpont Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén. A falu a 30-as évek végén élte fénykorát. A falu legnagyobb lakosságszáma elérte a 700 főt. Később a szocialista törekvések nyomán fokozatosan elvesztette lakosságát (1960-ban már csak 187-en éltek itt.) Az 1950-es évek végén a településre bevezették a villamosáram-ellátást. A település általános iskolájának felső tagozatát a hatvanas években bezárták, majd végül az egész iskolát bezárták. A falu fokozatosan elöregedett és a fiatalok elköltözése miatt, valamint a halálozás nagyfokú népességcsökkentő hatásai miatt a falu lakossága elfogyott az évek során. Az iskolabezárás, az elöregedés és az elköltözések, valamit a Mezőnagymihály és Nagyecsér közt soha el nem készült műút hiánya együttesen okozták a település végzetét. A település 2001-ben már csak 7 embernek adott otthont. Manapság gyakorlatilag teljesen lakatlan település, düledező házakkal, házromokkal. Már csak állandóan egy ember él ott.

Sziasztok! Fúúúú hát nagyon régen jártam itt nálatok. De itt vagyok :)) Hoztam most egy pár képet nektek, az elmúlt időszakból.

Barcelona pavilon - Ludwig Mies van der Rohe - 1929

A kép Balatonbogláron készült még a nyáron. Az előtérben a Tornászlány szobra látható, amit próbáltam a megvilágítással egybemosni a valósággal, hogy ne tűnjön szobornak.

Ezt a képet Pécsett készítettem, amikor ott élő Testvérem mutatta be a várost. A lépcső vonala fogott meg azt hiszem, és a fehérre mázolt kopott téglafal. Expo adatai: 33mm, ISO100, f/9, 1/320s. A képet színesben készítettem el, majd a Lightroomban konvertáltam fekete-fehérré. Próbáltam egy drámaibb utcai hangulatot varázsolni, ahol a vonalaké, és a textúráé a főszerep.

Miért a hónap képe:

Ez egy igazán nehéz döntés volt. Sok jó kép született ebben a hónapban is. Aztán megláttam Szalai Olivér, Nesz című képét. Szavakat sem igazán találtam, hogy a bennem keltett érzéseket hogyan írjam le. De megpróbálom. Ahogyan a növény levelei centrikusan, befelé a sötétség felé irányítják a tekintetemet. Magával ragad és elnyel. Győzedelmeskedik. Nem tudni, mit rejt a sötétség. Nem azért, mert nem lehet látni, azért, mert nem lehet kiismerni. Van valami, ami megfejthetetlen számomra. Valami, ami hideg és riasztó, valami embertelen. Ismerjük az érzést, amikor egy könyvet olvasunk, és tudjuk, hogy tragédia lesz belőle? Érezzük, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látjuk, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudunk szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudjuk, sem az irányt megváltoztatni. De egyben jó is, mert a sötétség az illatok ideje, a sötétség a látás ideje, a sötétség a felfedezés ideje, a sötétség a vágyak ideje, melyek világosban nem lehetségesek. Hát én ezért választottam, ezt a képet a hónap képévé. (Harangozó Zsófia)