A riport házifeladatban klassz a választás, meglepő a szereplőd megtalálása és tényleg jó lenne a történetet megismerni az állattal kapcsolatban. A trilógikus szerkezet is segít, mert így könnyű bevezetni, mesélni, befejezni. Sajnos nem ez történik, jók a macska helyzetrajzai, de a környezet ráül, belóg, tónusában összemos. Pedig megérte volna rendezni, beavatkozni! Most a három kép külön áll, nem szervül és nem építkezik történetté. Ha nézem ugyanott maradok befogadóként, ahonnan indultam: Látok egy furcsa állatot és nem tudom meg, ki Torcello. Ismétlés. (szőke)

valós vasalt

Szép szerethető "szoció" vagy üzenet, témájában. Jók a barnásban tartott, vagy megtalált színek, háttérben zöld, szürkés-kék. Az iránnyal van pici gond, a vasaló "útja" befelé a középpont felé húz, de ott nem történik most izgalmas esemény, legalábbis nem látható. Ki a főszereplő? A hús? Nem látható jól, nem serceg, gőzöl. A vasaló? Egy része lemarad, miközben egy nagyon szép archaikus szerkezet. Úgy sejtem jól tapintasz rá most is a témáidra, csak nem szánsz az elmélyülésre elég időt. A házifeladattal dolgozz tovább! (szőke)
értékelés:

Jót tesz a képnek, hogy fekete-fehér verzióban látható. A klasszikus japán előkertek egy darabkájának hangulatát idézi. Azt is fontosnak tartom, hogy a szürkék közt egy kevés ponton megjelenik a kiindulás: a fekete, amely viszonyba állítja a szürkék variációit. Valami viszont hiányzik az alkotói személyiségből a képről, hiszen nyilvánvalóan az Estiskola megközelítéséből folyamatosan próbáljuk "kézjeggyel" ellátni munkáinkat az önértelmezés miatt. A dokumentum hatást pedig véleményem szerint úgy lehet elkerülni, hogy a képet az alsó vízszintesénél horizontálisan az alsó kőig szűkebbre vágni. Abban az esetben valóban belekerülhet egy japán útikönyvbe az alkotás. Ezek miatt javaslom a házifeladat további gyúrását. (szőke)
értékelés:

Egész jó a beállítás, örülök neki. Azt az egy kis tojáshéjat vagy nem tudom mi lehetett az, azt le lehetett volna törölni, mert ettől bár dokumentumszerű az itt látható üzenet, de ugyanakkor a fehér odavonzza a tekintetet állandóan, elterelve a szemekről. Nagyon jó a fotós és a modell viszonya. Egy picit az élességet kellett volna megnézni, hogy hova helyezzem el, vagy ha már azt mondom, hogy a szemnél döntök és ott van, akkor valamivel, egy egészen parányi – mondjuk akár az objektívemen keresztül – tükrözést meg kellett volna oldani a szemnél. (szőke)
értékelés:

Egy olyan kép látható itt, amelynél továbblépések vannak az árnyék megfigyelés korszakában. Talán lehet majd egyszer visszatekintve azt mondani, hogy a Bara egy bizonyos időszakában sokat foglalkozott az árnyékokkal. A továbblépés az azt jeleni, hogy nem csak az eredmény, az árnyék felület van most ábrázolva, hanem az árnyékot vető is. Ebből az következik, hogy ha én dönthettem volna, akkor megtiszteltem volna a modellemet egy picit jobban és a bal lábat – feltételezhetően nagyon szép kis vállat, nyakat, fejet: az emberi testet – bent hagytam volna a kompozícióban. Tehát vagy maradok a megszokott rutinomnál, hogy szűkre vágom és csak az árnyékkal dolgozom, vagy szabadabbra engedem a képet és azt mondom, hogy de hát az árnyékot vető itt a főszereplő. Azért mondtam, hogy tovább lépés, mert itt már a trükkről is beszél az alkotó. Úgyhogy, miközben én ezt a képet nagyon szeretem, visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Azt mondom, hogy a házi feladatot a Bara most nem oldotta meg. Kiszökött a hármas leckéből, de nem a képre vonatkozik. A kép, amit itt látunk nagyon izgalmas. Barának az árnyékok mesélésében, az árnyékok elhelyezésében nagy rutinja van. Tehát ez a kép egy érett és jó alkotás. Ezért kell azt mondanom most, hogy a kép önmagában megkapja a három disznót, de a 3. lecke, Egész alakos önportréra nem fogadom el, mert trükközés van. Pontosan azért, mert tehetséges, és egy árnyékkal meg egy csuklógesztussal elintézi ezt a dolgot. A házi feladat szempontjából – tehát én továbbra is azt mondom, hogy a tehetséget ne használjuk arra, hogy kitérünk egy feladat elől – ha már ismétel, akkor a 3. lecke Egész alakos önportré visszamegy ismétlésre. Ugyanakkor a ketrecben című kép megkapja a három disznót. (szőke)
értékelés:

Egy iskolai feladatot látunk, Barai módon elmesélve, ahol a cickafark vagy tejoltó galaj - nem fogom tudni pontosan megmondani – mezőn elhelyezkedését, a kamerához közeli állapotában élesség állítást, majd az élesség háttérbe való állítását és az ezekkel való játékokat látjuk itt. Ugyanakkor – nyilvánvalóan a Bara tehetségéből adódóan – ezek a képek önállóan megállják a helyüket, szinte filmszerűek. A legkedvencebb képem ebből a sorból a harmadik kép, amely pontosan a dekompozíciója miatt, hogy a felénk szaladó kislány és a felénk tekintő mögötte lévő másik személy a pillanatnyiságot tükrözi azzal, hogy az arc nem látható, mint egy elkapott kép jelenik meg a harmadik beállításunk. Egy keretes szerkezetet lehet érzékelni, ahol szinte ugyanannyi a bevezetésünk ehhez a középső részhez és ugyanannyi a lezárásunk. Én azt mondanám, hogy a két utolsó képből dönteni kellene és csak az egyiket használni, mert a két kép nem sokat építkezik már. Tehát, ha rám lenne bízva, akkor én meghagynám második, a harmadik és a negyedik képet. (szőke)
értékelés: