Hanna

Bara a család leckére küldte ezt a portréját, ezért külön választanám a lecke értékelését és a képelemzést. A lecke szempontjából a család a feladat, és ez a szomorkás kérdő vagy akár vádlónak is mondható tekintet erősen kommunikál a nézővel, így azt a megoldást adja, hogy a képen látható kislány egyedül van. Ha elfogadjuk ezt az irányt, ez lehet megoldása a család leckének, mert sokszor előfordulhat az, hogy családon belül is egyedül maradunk, a felhúzott térdek, az átkulcsolt karok is ezt a magány érzetet erősítik, a szereplő mintegy saját magát öleli át, saját magát ringatja el, zárt rendszeréből csak a szemei kommunikálnak kifelé. Ha a fotósnak azonban van kapcsolata a szereplővel, akkor ez a kapcsolat akár meg is jelenhet a képen valami formában, nem szeretnék ötleteket adni ehhez, ezt Barára bíznám, hogy elfogadja a magányosság üzenetét, vagy sem. Ami a képet illeti, a világításra szeretném felhívni a figyelmet. Most két oldalról érkezik fény, és ettől a szereplő arca sötétebb tónust mutat, mint a vállak, a ruházat. Határon mozgunk, mert az is helyén való irány lenne, ha az arc alig kapna fényt, ezáltal a helyzet még drámaibb lehetne. Ha azonban fontos a tekintet, akkor egy kis tükröző felülettel a szemekre, az arcra kellene fényt visszaverni, hogy ne keletkezzenek árkok, hogy a szembogár is tónust kaphasson. A másik kérdés a vágás. Oldalt és felül rendben van ez a képhatár, de alul hiányzik, vágva van az a gesztus, ami igenis fontos, hiszen a kislány magát karolja át, és ez az üzenethez hozzá tudna adni, ha nem lett volna a kar levágva. (hegyi)
értékelés:

Glória

Jó megoldását látjuk az ősz leckének, egy fekvő formátumú képet látunk, amin a főszereplő centrális elhelyezését dinamizálja a csatornafedél, és a földön heverő lehullott őszi levél. Az őszre utal a ruházat is, talán kompozícióban annyit változtatnék, hogy egyrészt többet adnék a vállakból, hátból, a fő motívumot jobb vagy bal irányba elmozdítanám kicsit, és ehhez képest komponálnám bele a levelet, mert így most a jobb és a bal oldal nem része a kompozíciónak, nem dinamikus az elrendezés. (hegyi)
értékelés:

Vándor

Egy álló formátumú képet látunk, ami szocio irányba mozdul el, vagyis egy élethelyzetet szeretne átadni a nézőnek, erre utal a cím is, mindez a hétfő délután leckéhez érkezett. Annyit a lecke besoroláshoz szeretnék ponotsítani, hogy ezek a leckék, ahogy a többi is, elsősorban rólunk szólnak, a mi élményeinket, érzéseinket közvetítik, tehát a megoldásoknál is erre kellene törekedni. A kép főszereplője egy sejthetően hajléktalan ember, mellette egy fényben fürdő kuka, előtte a nagyjából üres utca és a főszereplő távolodik a kamerától. Ha a cél a hajléktalan létforma megutatása, tehát ha a főszereplő életét szeretnénk értelmezhetővé tenni, akkor azt gondolom, hogy egy picit nem ártott volna olyan exponálási pontot választani, ahol egyrészt nem olvad ennyire bele a téglafalba, másrészt ami szemsík tekintetében is rá irányítja a figyelmet. Ez lenne a hagyományos megközelítés. A dekomponált formavilág szerint pedig egy olyan formát kellene megtalálni, talán a fekvő kép lenne erre az alkalmasabb, amiben más elemekhez képest hozunk egy viszonyrendszert és ebben helyezzük el a szereplőt ellenpontban, mintegy mellékszálként. Összefoglalva én ezt egy egy malacos képnek gondolom, és a hétfő délutánra egy személyesebb megoldást kérek Barától. (hegyi)
értékelés:

Porcelánbaba (javitás)

Barától egy javítást kapunk egy korábbi képére, de azt gondolom, hogy Bara vagy nem olvasta el figyelmesen az elemzést, vagy én nem értek valamit, amit mondani akar, mert én ennél a megoldásnál annyi javulást érzek, hogy kevésbé drasztikus a fotosoppolás, viszont éppúgy idegen maradt a beavatkozás, mint az előzőnél. Jobb a beállítás, a félprofil, de ennyi és nem több történt, legalábbis ahogy én látom. Onnan indulnék neki újra az elemzésnek, mintegy konkretizálva azt, amit már leírtunk, hogy ha egy embert fejbesomnak, úgy, hogy megreped a bőre, az bizony nem marad szépen fésült, nem marad tiszta a ruhája. Tehát ha ezt el tudjuk fogadni, akkor az egyik megoldás, hogy valahogy ezt a karambolt kellene továbbvinni, és ettől még a környezetben megmaradhat a szürrealitás, tehát a horpadt fejű baba, kicsit tépetten, sárosan bekerülhetne akár egy csilivili környezetbe, és ez hordozhatna drámaiságot is, de most ez nem történik meg. Valahogy valamilyen irányba el kell mozdulni, mert így most nekem ez a kép nem mond sokat. (hegyi)

Kapaszkodó

Amikor ezt a leckét feladtuk, de igazából mindegyik leckénél, akkor mondtuk, hogy próbáljatok elvonatkoztatni, használni a szürrealitásotokat, azokat az elvont üzenetrendszereket, hogy ne egy közhelyet vagy ne egy kézenfekvő megoldást adjatok, azért is fontosak ezek a leckék, azért kerülnek feladásra, mert egy belső utat járunk, egy önismereti helyzetet erősítünk magunkban, mert mi azt gondoljuk, hogy ezek az önismereti helyzetek azok, amelyek később, egy modellel folyó közös munkával például, nagyon is hasznunkra lehetnek. Ennek a képnek is ez az erőssége, hogy a mélységélességgel és az élesség pontjának a megválasztásával hozta meg a döntést az alkotó, hogy számára csak illusztráció, és formai utalás maga az alaknak az arca, a sapka és kabátrendszere, miközben az igazi fontos üzenet ahogyan ezt a cím is mondja, a kapaszkodás, az a fajta felemelkedési helyzet, az a történet, ami ezzel a két kis kézzel van elmondva, amik valószínűsíthetően nem ahhoz az alakhoz tartoznak, aki a kép hátterében elmosódottan látszódik, még az is lehetséges, hogy ez az alak védelmezően áll itt emögött a kis edényen vagy korláton, vagy kúton felkapaszkodó mögött, itt látszik, hogy a köríves felületen víz is van, nemcsak a tükröződésében, hanem ahogy az ujjvégek melletti torzításokban észrevehető. Annyit talán amit továbblépésként tudnék mondani, hogy nem ártott volna jobbfelé elmozdulni a kamerával, talán egy fél lépésnyit, hogy ezek a függőleges és haránt vonalak ne vágjanak bele a kis kezekbe, tehát ez segíthetett volna még erősebbé tenni a kompozíciót, de az élmény maga az nagyon határozottan megjelenik, az, amikor számunkra, mint gyerekek számára a világ mint egy óriási leküzdendő, megismerendő ismeretlen helyzet, és ezekben a helyzetekben a nekünk felnőtteknek hétköznapi és funkcióval ellátott helyzetek mind-mind kihívást jelentenek a gyerek számára. (hegyi)
értékelés:

Őszi portré

Azt tudom, hogy ezt a képet a Bara úgy küldte be, hogy gyermekkor vagy ősz, és én azért gondolom, hogy ez inkább a gyermekkor leckébe értelmezhető számomra, mert az ősz leckére ez egy nagyon egysíkú közlés lenne, hogy a főszereplő kislány maga elé tart egy pöndörödött, őszi falevelet, viszont a gyermekkor leckére több élményt vagy több irányt is előhív ez a meseszövés, amit itt látunk. Egyrészt ugye valamennyien emlékszünk gondolom arra, hogy volt környezetismeret óránk és ősszel az egyik feladat volt, hogy préselni kellett különféle faleveleket, és az egész család gyűjtötte ezeket a szebbnél-szebb faleveleket, és valami füzetben helyeztük el ezeket, és ilyen szempontból ez a levél, amit itt látunk, az egy nagyon szép levél, egy igazi trófea, úgyhogy akár ez a vonal is el tud indulni bennem; másrészt pedig hát, benne van a bújócska, a kint és bent, az elöl-hátul játéka, amihez nagyon is erősen kapcsolódik a háttérben a hirdetőoszlop íves formája. Tehát még egy plusz áttétel a városi környezet és a természet kapcsolatában, hogy mint egy leletet, mint egy olyan talált tárgyat mutat fel a főszereplő, ami egy városi környezetben nyilvánvalóan mást jelent a gyereknek, ez a hozzá képest óriási méretű falevelet. Tehát megvan a technokrata háttérnek az az előnye, hogy egy nagyon jó bázist, alapot teremt ehhez a történetmeséléshez. Egy picit engem az zavar ebben a képben, hogy dől a horizont, és ennek semmi oka nincsen, úgyhogy én erre fokozottan szeretném felhívni a figyelmeteket, mivel többeknél előfordul, hogy dőlnek a horizontok, hogy ezekre kell figyelni. (hegyi)
értékelés:

Hurrá

Egy nagyon izgalmas képet látunk, egy tükröződéssel dolgozik itt is az alkotó, valamilyen útszéli helyzet lehet ez valami nagy ház melletti járda melletti pocsolya, amiben a főszereplő tükröződve jelenik meg. Egy jó és határozott döntést hozott az alkotó, hogy a gyerek gumicsizmája fölött rögtön vágja a képet – talán még egy 5-6 milliméterrel lehetett volna lejjebb vágni, hogy a nadrágszár még kevésbé legyen benne a képben, de egy nagyon jó és nagyon érdekes térjátékot hoz létre az alkotó azzal, hogy a tükröződés felületén is megjelennek tárgyak, ezek a lehullott őszi levelek, tulajdonképpen vissza tudják billenteni, vissza tudják hozni ezt a helyzetet, úgyhogy én ezt egy abszolút háromdisznós képnek gondolom. (hegyi)
értékelés:

A szék

Egy utcarészletet látunk, itt is valamilyen tükröződés, vagy dupla expót vagy valami technikai trükköt látok – merthogy ez egy külső felvétel, ha jól látom, valamilyen utcarészlet, amibe belóg egy ilyen szék. Ha nem veszek tudomást arról, hogy milyen technikai manipulációk folytak itt, hanem csak mint kompozíciót nézem, akkor tulajdonképpen a kép háromnegyede az rendben van, nekem a felső részével viszont van egy kis bajom. Ott azok az ívek, ennek a boltíves árkádoknak a részein az ívek befejezése az nekem hiányzik egy picit, és azáltal, hogy ezek az oszlopok kifelé dőlnek, olyan hatást keltenek, hogy egy picit esetlegessé teszik dolgot. Főleg úgy, hogy a kép bal felső részében lévő fehér flekk nagyon kiúszik a képből, tehát nincsen jól határolva. Míg a kép többi részén nagyon határozott formák vannak, addig ez a rész nagyon lágy, nagyon kigyengül. (hegyi)
értékelés:

Formajáték
Formajáték
Formajáték
Formajáték

Egy négy képből álló sorozatot látunk, de igazából ez nem egy időbeli szekvencia, hanem térben osztja fel magát ezt a szobrot, amit szeretne bemutatni, és amivel a vágy érzetét szeretné velünk közölni az alkotó, tehát térben szabdalja szét ezt a szobrot, számára fontos helyzetekre, és nagyon jók ezek a kapcsolódások, ezek a ritmusváltások, és ezt azért akarom kihangsúlyozni, mert beszéltünk már itt az estiskolán a táncfotókkal kapcsolatban, hogy pl. a táncfotókkal vagy színházi fotókkal egy olyan történetet próbálunk megmutatni a fotóban, amit már egy koreográfus megtervezett, tehát nem olyan nagyon nehéz a dolgunk, ha megfelelő pillanatokat kiválasztjuk, ha más műalkotását használjuk fel, és ez itt a szobornál is igaz, akkor mi az a plusz, amit a fotó ezekhez hozzá tud tenni, akár tánc, akár színházi fotó, akár egy szobor esetében, tehát ezeknél mindig egy picit tovább kell lépni, hogy a fotográfia esetén önálló műalkotásról beszélhessünk. És ennél a képsornál pontosan az az izgalmas, hogy a Bara szabadon bánik ezekkel a formákkal, nemcsak az, hogy felszabdalja a szobrot a számára fényben vagy formában fontos helyzetekre, hanem az, hogy meghoz egy fontos döntést, a második képtől egy váltás történik, és az eddig szemben lévő szobrot megfordítja, és ezzel a ritmust nagyon jól megbolondítja. Egy fordulatot követ el, és ebben a fordulatban a szobor hátsó felét mutatja, és ezzel is fejezi be a talp, a talapzatrésznél. Tulajdonképpen a negyedik kép az, ami ezt a fordítást indokolttá teszi, mert a harmadik képet szemléljük, akár azt is mondhatnánk, hogy ha a vágyról beszélünk, akkor egy női alaknál ez a vágykeltés, hát, kétirányú, és van abban egy pici prüdéria, hogy az elsődleges nemi jelleg ábrázolása helyett a hátsó ábrázolásába fogunk, ami szintén egy szép forma, de a talp az, ami igazándiból ezt a döntést indokolja, merthogy ritmusában itt a talp egy lényegesen izgalmasabb helyzetet mutat, mintha ez szemből lenne megfotózva. Pontosan a térbelisége az, ami innen jobban ábrázolódik ennek a történetnek. És még azt is fontosnak tartanám elmondani, hogy ahogyan a négy képen haladunk lefelé, az első kettő még majdnem sziluettesen, tónusszegényen ábrázolja ezt a szobrot, és ahogyan haladunk lefelé ezek a formák folyamatosan finomodnak, és én nagyon fontosnak tartom, hogy a Bara el tudott oda jutni, hogy mélységélességgel is elkezd dolgozni, mert a fotográfia esetében ez az, ami a térbeliséget bekapcsolja, ezt több képnél elmondtuk már, hogy a mélységélesség az egyik eszközünk, amit jól kell tudni használni, hogy illúziókat tudjunk kelteni, mert hát a fotográfia önmagában egy illúziókeltés, hiszen egy történetet próbálunk meg ábrázolni a fotó két dimenziójában, állóképben, úgy, hogy az a történet időben és három dimenzióban zajlott. (hegyi)
értékelés:

Vizparti kunyhó
egy rég elfeledett kép előtérbe kerülése...

Először is, ahogy írja is Bara, ez egy régebbi kép, túl nagy jelentőséget ennek nem akarok ennek tulajdonítani, de a képbe való beleírás, belerajzolás ahogy itt látjuk a Bara-art feliratot – hát, lehet szignózni egy képet, de egyrészt ezt az elektronikus formátumnál kevésbé tartom jól megoldhatónak, másrészről pedig szerintem a szignó inkább a falra kerülő képeknél jelentős, az interneten én hosszú évekig csináltam egy galériát, ezt gondolom tudjátok, és a hosszú évek tapasztalata az az, hogy a képbe írt szignó az nagyon ritka esetben szervül úgy a képpel, hogy ne hasson idegenül az elektronikus közlésnél. Tudom, hogy úgymond a saját munkákat védendő az emberek szoktak ilyen szignókat vagy layereket alkalmazni, vagy vízjeleket (amiket eddig megoldásként láttam hosszú évek alatt, abból egy se volt olyan, ami ne hatott volna idétlenül) – de igazából én itt az estiskolán ennek nem sok értelmét látom. Ennyit erről. A kép egy nagyon is 70-es évekbeli, retró vagy szocióhangulatot áraszt, és szeretném felhívni a figyelmet az ereszcsatornákra, amik mint kis vizipipák merednek ki a falsíkból, vagy arra az ajtóra, ami hát fantasztikus ott az emeleten, valami HÉV vagy buszajtóból lehetett összetákolva, egyszerűen őrületes az a fíling, amit ez a kép így sugall. Az, hogy vízparton van, hát én nem vagyok egy nagyon természetközeli csávó, nem tudom, hogy ez a növényzetből kellene kiderülnie, vagy másból, de picit én a kép fölső részéből egy ujjnyit vágtam volna, és azt lent hozzátettem volna, azért, mert a kunyhóhoz vezető út szerintem fontosabb, mint fent a tér. De egy jó fotónak tartom, egy jó képnek, abban nem vagyok 100 %-ig biztos, ezt a Bara tudja megmondani, hogy mennyire lehetett volna más irányból megközelíteni ezt, látom a kerítést, szóval nem biztos, hogy onnan lehetett volna használható képet csinálni, de engem pl. jobban izgat az a lépcső, ami felvezet az emeletre, mint ez az üres falrész. Ennyiből talán az egy fontosabb helyzet. De hát ezek a buszablakok, meg minden... hát egész egyszerűen eszméletlen. És mindazzal együtt, hogy ilyen talált tárgyakból meg fusiban van összerakva ez a ház, azért egészen korrektnek tűnik maga a megoldás, tehát ennek a kornak a lenyomatának tartom ezt, és a képet egy kordokumentumnak, úgyhogy én megadnám rá a három disznót. (hegyi)
értékelés:

Bújócska

Nézem ezt a képet, és abban nem vagyok biztos, hogy itt ténylegesen egy bújócska történik-e. Ugyanis, ha az én emlékezetem nem csal, akkor a bújócskánál mi valami mögé elbújtunk, és ebben az elbújásban sokkal több volt a gyakorlatiasság, azaz nem egy ilyen optikai játékot próbáltunk ki, hogy ha én két méterrel arrébb elbújok egy tűzcsap vagy kerti csapnak vagy mi ez, akkor ha onnan néz engem valaki, akkor nem lát majd. Mi odamentünk valami konkrét dolog mögé és elbújtunk. Itt van valami pad, és azon van valami történet, és szerintem a Bara az, aki itt elbújócskázott a gyerekek – ha jól látom kétszereplős a történet - elől, és ő takarta ki őket ezzel az oszloppal. Nincs is ezzel semmi baj, ha így van, mert nagyon jó hangulatú, szép képet látunk, azért egy pici utólagos labormunkát ez kívánna, ez a történet, mert most ez fényhatásaiban baloldalra nyílik, merthogy ott világosabb a fal, és arrafelé kifut a képből. Ha megfigyeljük a jobb oldal ott nagyon szépen záródik tónusaiban a kép a képhatároknál, a baloldalon ez a zárás nem jelenik meg, és emiatt kevésbé tudnunk koncentrálni erre a történetre, ami ott középen történik. (hegyi)
értékelés:

Tündérálom
Tündérpor javítása

Nagyon szeretem azt, amit a Bara meg tud mutatni nekünk, de azért ne beszéljünk javításról, mert ez a kép ugyanakkor készült, azaz nem az történt, hogy a Bara visszament és megismételte a képet, hanem akkor, ott készült másik is, és a Bara bepróbálkozik a másikkal, és én örülök ennek, mert ez egy lényegesen jobb kép, és jobb megoldás, ugyanis a gyerekkorról beszél ő, a képen ábrázolt kislány arcjátéka, mimikája, megjelenése sokkal inkább álomszerű, mint az előző képnél az a kicsit riadt, szembesítő, beállítás, és a kompozícióban is jobban sikerült az, hogy a másik képnél engem egy picit zavart a háttérben megjelenő ajtó vagy ablak, tehát ez a kép mindenféleképpen jobban rendben van, és a két disznót, amit az előző képnél nem adtunk meg, azt most odaadom, tehát ez a kép kap két disznót. De Bara, figyellek, mert a kislányon ugyanaz a ruha van, ugyanaz a gumi a hajában, ugyanúgy ugyanakkor készült ez a kép. :) (hegyi)
értékelés:

Nyugdij

Ugye egy-két elszáradt falevelet látunk almi zöldes, gondolom parkrészlet hátterében, amit az alkotó ehhez hátterül választott;és itt most azt mondom, hogy azt kell megfigyelnünk, hogy ezzel a két síkkal dolgozik az alkotó, a két vagy három száraz levél és a háttér. Próbáljuk meg ezt a kettőt mintha két ilyen réteg lenne, először lehántani egymásról, és külön-külön szemlélni. Ugye a hátteret nézve az egy ilyen zöldes-sárgás háttér, alul valamilyen utat talán, felül pedig a fák lombkoronáját, amelyek kilyukadnak, és átszüremlik rajtuk a fény. Ha ezt nézzük, akár még egy valamilyen arcformának is felfoghatjuk, két szemgödörrel, orral. Az előtérben látunk egy faágat, összesöndörödött leveleket, amiken valamennyire átszűrődik a fény, némileg ellenfényben vannak, még kis élfényeket is látunk. Ez a két réteg, amikor egymásra kerül, akkor én azt mondom, hogy ez a két réteg közlésében és játékosságában és formáiban konkurál egymással. Tehát ha az a fontosabb, amire a cím is utal, akkor ahhoz egy nyugalmasabb hátteret kellene választani, olyant, ahol pl. nincs az a két szemlyuk, mert az elviszi a figyelmemet, és folyamatosan oda akarok belenézni, abba a két negatív szemgödörbe. Hogy ha ezt letakarom, és ott vágnék, akkor már jobban elkezd élni a kép, és a képen a központi helyzet, a fókusz rákerül azokra a főszereplőkre, akikről a cím is akar beszélni. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha pedig tónusban nézzük, akkor sokkal világosabb a háttér tónusa, mint az előtéré – és ez önmagában még elfogadható, ugyanakkor ezeknek a tárgyaknak is van térbeliségük, és ezt a térbeliséget a fénnyel, az élességgel lehet létrehozni. Ha azt választottam, hogy a hátterem életlen, akkor itt már a mélységélességgel nem tudunk tovább játszani, itt csak a fényekkel tudunk játszani; hogy ez egy kis tükör, egy zseblámpa vagy egy fehér póló, alufólia, vagy bármi, amivel reflexeket vethetünk, ezt nem én fogom megmondani, de az lenne itt a megoldás, hogy valamilyen kis ellenfénnyel megpróbáljam mozgásba hozni, élővé tenni ezeket a formákat. Mert most egyszerűen két-három levél, ami lóg a fán, és nincs meg az a meseisége, ami ahhoz kellene, hogy a történet elinduljon. Úgyhogy egy disznó, és mindenféleképpen ebből kérnék egy ismétlést a Barától. (hegyi)
értékelés:

Kettős horizont

Hát, ez egy kicsit érdekes számomra, hogy ezt az épített környezetre küldi be a Bara – persze, biztosan van valami köze... ez valami hullámpala vagy nem tudom mi lehet ezekkel a deszkákkal, és itt történt valami színmódosítás is, mert kevéssé tudom elképzelni, hogy ilyen furcsa színűre festenének le deszkákat, tehát megvan a Bara trükkje ebben, megvan az is, hogy szépen osztódik ez a tér, azaz elkezdi felosztani ezt a teret hat részre. Abban már nem vagyok biztos, hogy ez az osztás véglegesen elfogadható lenne, mert egy pici ellentmondást érzek, és vannak ebben az osztatban nagyon nagy lyukak. Súlyukban egy kicsit esetlegesek ezek az osztatok. Pl. ennél a képnél ha a kép jobboldalából akár egy negyednyit levágnánk, máris jobban bemozdulna ez a dinamika, és sokkal inkább másról beszélne. Hogy ez mennyiben épített környezet, azt nem tudom, és most annyira nem is akarok keresgélni, hogy máshova hova lehetne áttenni, így fogadjuk el épített környezetre. Egy disznót tudok adni rá, mert nagyon fontos, hogy ez a fajta kompozíció jól működjön, és hogy a Bara ezt gyakorolja még, és küldjön nekünk még ebből verziókat. (hegyi)
értékelés:

Nudizmus nyáron

Akár az állatvilág vagy a növényvilág is, most ez hogy zöldség... ugye ismerjük mind azt, amikor elmegyünk a piacra, és látunk ott olyan répát, aminek van oldalt egy kinövése, és azt megfelelően elforgatva asszociálhatunk akár a férfi szimbólumokra, vagy egy repedt paradicsomnál a női szimbólumokra, tehát ezek az asszociációk az ember fejében ismert formákhoz kötése megjelenik, és ezt látjuk ezen a képen. Azt nem látom igazán, hogy ez mennyiben nyár, mert ezek a fények ezek nagyon élesek, nagyon világosak az alsó levélen, másrészt akár ha akarom, akár a nyárhoz is köthető – mondjuk számomra ez nemigazán pesti fickó révén ez nem hétköznapi növény, én ezt nem tudom beazonosítani, hogy ez most milyen évszak, én elfogadom a Barától, de nem olyan nagyon meggyőző. Kérdés számomra ennél a képnél is, hogy itt is létrejön egyfajta síkra redukció azáltal, hogy a képnek a mélységélessége olyan tág, hogy éles a közel eső rész, éles a háttér, minden éles, és ez nekem egy picit kérdéses, hogy ha síkra redukálunk egy ilyen helyzetet, miközben a cím is arra utal, hogy a nudizmus, azaz erotikus tartalom, és egy fallikus forma, akkor szerintem igen, ezt látom, de a térbelisége nem olyan határozott, hogy odavonzza a tekintetemet, sokkal inkább nézem azokat a hajladozó szép színeket a felső levélen. Még azt is mondhatnám, hogy az alsó levélen lévő erős árnyéknak a kontrasztja az a finomság, ami a felső levélen megjelenik, és ennek a két levélnek a különbségei miatt nekem ez nem áll össze egy képpé, szétrobban a kompozíció. Én ezt el tudom fogadni a nyár leckére, és egy disznót tudok rá adni. (hegyi)
értékelés: