Szeretem ezt a képet és nagyon remélem, hogy a cím és minden az az ősz megfogalmazásával és az ősz elemzésével foglalkozik, és ezt én ezt nem is vagyok hajlandó elhinni, hogy talán valami mással. Ez a kép egy három disznós kép. Azt hiszem, hogy Blossfeldt aki ilyen kacsokkal meg indákkal foglalkozott a fotográfiában a századfordulón, vagy talán még előtte. Fantasztikusan szépeket csinált és ez nagyon hasonló ahhoz, tehát nagyon jó ez a meglátás. A képnek a legnagyobb ereje az a középponti rész, ahol ezek az ívek összefonódnak. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egyrészt látunk egy fotográfiát, aminek az egyik sajátsága, hogy van valamilyen technikai játék. Valószínűsítem, hogy ez egy szendvics negatív, vagy egy szendvics fotográfia, ami több réteget tartalmaz, látunk egy polaroid képnek felfogható keretrészt, amit az alkotó úgymond szabadon kezel és képalkotó elemként kezel és nem keretként. Látunk firkákat, amik valószínű ezen a rétegen vagy még másik rétegen vannak, ezek olyanok minthogyha egy gyerekrajznak lennének a részletei, és látjuk magát a fő kompozíciót, ami egy gyermekjátszótérnek lehet talán valamilyen alkatrésze, ahol egy kisgyerek, hát úgy tűnik nekem minthogyha már egy picit megfáradt volna ebben a játékban, és éppen nyugalmat keres azzal, hogy - legalábbis a kéztartás erre utal -, nyugalmat keres abban, hogy kidugja a két kezét ezeken a lyukakon és a szemével is kinéz. Jónak tartom a kompozíciót. Azt kell, hogy mondjam, hogyha nem boncolgatnám így szerteszét ezt a képet, akkor el is tudom fogadni erre, hogy hideg van, arra is, hogy hétfő délután. Azért azt a fajta kohéziós erőt nem biztos hogy most képviselik ezek a firkák, talán épp azzal, hogy verbálisan ez a hideg van, ez megjelenik a képen is, nekem ez olyan furcsa, mint néző mondom és nem mint elemző, zavarba vagyok hozva azáltal, hogy itt ez a sok réteg, hogy ez a sok közlési csatorna egyszerre van jelen és nagyjából egy erővel próbál nekem üzenni, hogy most akkor én döntsem el, hogy mire figyeljek, most én döntsem el, hogy nekem ebben a történetben mi a fontos? Tehát ezért egy picit bátortalan vagyok ezzel az elemzéssel most. Én azt mondom, hogyha a Bara egyetért vele akkor én most erre egy disznót adok elfogadva úgy, hogy ez hétfő délután, elfogadva a címét is és mindent elfogadva, de úgy hogy ez most olyan nagyon nem tudott hozzám kerülni, miközben egyébként hogyha maga az alapkoncepciót, vagy az alapkompozíciót nézzük, egy nagyon izgalmas kiindulási alap ez a négy karika. Picit minthogyha sok lenne most nekem ez a manipulálás. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az itt látható képnél először is annak is örülök, hogy Bara megint kísérletezik és most kipróbált egy olyan képet, amelynél ha nem láttam volna az alkotó kézjegyét, feliratát, hogy Bara képe, nyilván zavarban lennék, mert nem biztos, hogy az jutott volna elsőre eszembe, hogy Bara egyik fényképe érkezett meg. És ez jó szerintem, hogy kitámadások vannak, kilovaglások vannak és megpróbálunk más-más stílust, és én annak is örülök, hogy egyszerűen csak küldesz egy olyan képet, ahol nem akarsz semmi különlegeset, semmi bonyolultat létrehozni, hanem csak egy picit valahol leheveredni, leguggolni. Nem akar nagyon sokat emelni ez a kép, nem akar nagyon sokat markolni. Talán annyi, hogyha ezeket a ritmusokat használja, nézi az ember, akkor ez az alsó kis lándzsaszerű levélke nyilván a kamera pici elmozgatásával akár még jobban szerepet kaphatna ebben a barnás, vöröses tónusú rendszerben. Én azt gondolom, hogy azért a kettő disznó megvan.
Utóirat. A vágy kategóriában ugyanakkor mégiscsak örülnék, hogyha nem lenne ennyire szemérmes a megközelítésed a feladattal kapcsolatban. Tehát várnék még oda képet, ha tudsz csinálni. (szőke)
értékelés:

Itt, ugye vagy azért, mert valami kora reggeli, vagy délutáni fények lehetnek, szinte súrló fények jelennek meg ezen a régi köves járdán. Nagyon, nagyon, nagyon szerették a 60-as években ezeket a fajta fotómegoldásokat, ahol ugye megint csak az ellenfénnyel az óriási árnyékok, a parányi emberke és a mellette lévő felnőtt ember árnyékai a főszereplők itt, ezekkel az erősen megvilágított, majdnem súrlófénnyel megvilágított köveken, és a köveknek is egy kicsit több a funkciója, több az elmesélése. Egyszerű és professzionális mesélési mód ez, amit az alkotó jól teljesít véleményem szerint, és azt hiszem, hogy az állandó modellje, akivel nagyon sokat dolgozik együtt, nagyon jól teljesít itt is, és a barátság kategóriára nagyon is elfogadható és érthető a kép önálló kompozíciós rendben is. Tehát a képre megvan a három disznó és mi nagyon szeretjük ezt a képet. Ez csak egy utóirat és egy zárójel, hogy én arra ösztökélnélek, ami már egyszer nyár vége felé elindult, amikor Bara elkezdett egy picit önmagával is foglalkozni, hogy és ezt még egyszer mondom, hogy csak rád vonatkozik, tehát önmagadnak mondom, hogy Te ezeket a képeket tudod, ezeken a képeken már túl vagy, próbálj egy kicsit bátrabban magadból megfogalmazni. És azt a segítséget amit a társad, a modelled ad, azt a segítséget is egy kicsit jobban szűrd át magadon. Most azt érzem, hogy ezek tökéletesen megoldott alkotások, mint feladatok tökéletesen megoldott feladatok, de hogy valamilyen fajta zártság az még mindig jelen van a munkáiddal kapcsolatban. (szőke)
értékelés:

Ez a Sárffy-ház padlásterének az átjáró résznél lévő kis tetőablaknak, a kutyaólnak a Kajdi Gyula által készített fatokjának az öntapadós részének a megfigyelését jelenti, ahol ketté kellett vágni az öntapadósomat, féltem is ettől, és sajnos itt ez a kép, amit oly sokan megnéztek, és most már sajnos örökre fogják látni, hogy a jobboldali fölső ablakra végülis félig tudtam csak fölragasztani az öntapadóst. Ezt a képet nagyon szeretjük. Az álom, mint fogalom az egy nagyon érdekes kifejezés, mert az álom egy csomószor nem csak szembesít, nem csak a belőle áradó megdöbbentő szertelenséggel és furcsa összetettséggel előre vetít, hanem nagyon sokszor sokkol is, mert az álom őszinte, vagy őszintének tűnik. Sokszor félelmetes, pont az őszintesége miatt. És ez a kép, azzal, ahogy az ablak, amin nem láthatunk ki és előtte sziluettesen egy gyermeki kéz látható, ahogy ki akar szabadulni ebből a zárt világból, ahol csak a fényt sejti, érzékeli, hogy ebből a kastélyból, ebből a Csipkerózsika kastélyból valahogy ki kellene jutni, és nem is tudhatjuk, hogy ki ez a kisgyerek. Nagyon erőteljesen ott van valahol a fojtott szabadulni vágyás. A kép helyzetválasztása, azzal ahogy a fotós a szemmagasságot megválasztja, és a modelljével egy szintre kerül, nagyon sok mindent fölvet. Többek között például azt, hogy, pedig ez a fényképezőgép ide elénk le van helyezve, mégis olyan érzésünk van, az első érzés amitől ez a kép nagyon is furcsává válik, de hát ez a fotós maga. Egy felnőtt ember. És közben amikor nézzük, azt mondjuk, hogy de hát itt valami nem stimmel, mert ha egy emberi kéz, egy felnőtt emberi kéz nem pontosan ilyen, hát akkor most, akkor most valami kollázst látunk, vagy mi történik? És aztán egy idő után rá kell jönnöd, hogy nem, nem egy kisgyermek van az ablak előtt. De mégis avval, hogy sziluettet használ egy olyan megoldást használ a fotós, ahol a fényforrás és köztünk helyezkedik el a modell, attól, hogy leereszkedik a fényképezőgéppel ilyen mélységbe, mindezekkel nagyon furcsa, szürreális helyzetet hoz létre és nagyon jól közvetíti ezekkel a látszólag jelentéktelen eszközökkel az ő belső létállapotát. Ez a kép igenis sokkoló, ez a kép igenis nagyon sok mindent fölvet bennünk, ugyanis felénk is tükröztet és a bennünk lévő félelmeket is fölerősíti és önmagunkkal való elszámoltatásra is késztet, ezért jó ez a kép.
   De miközben egyébként nekem pontosan az tetszik benne - szúrja közbe a pedellus –, hogy egyszerre látom a kisgyereket a kézben és látom a felnőtt embert a fejformában, mert hogy ez a Bara, kihasználta azt a lehetőséget, hogy az optika torzításával a távolabbi részek kicsik lesznek, a közelebbi részek nagyok, tehát ez a differencia a fejméret és a kéz között, ettől van ez a játékosság, de hát nem kell ezt lebuktatnunk nekünk, bár hát az elemzésnek ez is egy lényege, hogy megfejtsünk történeteket. Működik. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hát igen, igen, igen, már vártuk ezt a képet. Énnálam jobban talán Zsolt várta, aki egy tulajdonképpen égből kapott üzenetként bizonytalan mondta is már, hogy vajon a Bara mikor fog beküldeni olyan képet amely konyhában, fürdőszobában, bárhol egyetlenegy kis növényt mutat az ő kis terében. Hát itt van a kép, elérkezett a kép, és bár így működjenek Zsolt álmai, Zsolt vágyai egy olyan élet kapcsán, ahol valamit várunk, hogy a lelkünk épüljön, és a következő pillanatban megtörténik mindaz. Ez áll fönn ennél a képnél is. Bara nem tudunk mást tenni, csak azt hogy erősítünk folyamatosan és azt mondjuk, hogy de hát jók a képeid, de hát jó amit csinálsz, de hát szeresd már magad, fogadd már el, hogy ezeket a képeket te csináltad és végre kezdj már el örülni, és ezt az örömet sugározd oda, annak is akinek te most a legfontosabb vagy. Minden rendben van a kerttel. Azt mondja a francia, hogy kültivé nozsárden, műveljük kertjeinket. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Én ezt nem a riport leckébe gondolnám megoldásnak, és ezt hadd ne kelljen megmagyaráznom, hogy miért, én ezt mondjuk az önportré kategóriájában tartom nagyon fontosnak, mert egy önismereti vagy önelemző helyzetet látunk még akkor is, ha ezekben vannak transzpozíciók, de mégis a Bara saját érzelmi világával foglalkozik. Egyetlen esetben lehetne elfogadni ezt riportnak, ha saját magammal készítem ezt a riportot, tehát magamat vallatom, de azért én ebben tanácstalan vagyok, hogy ez mennyiben lenne jó megfejtés. Öt képből álló képsor, és mindegyik kép saját címmel rendelkezik, és ez nagyon fontos abból a szempontból, hogy a Bara egészen szűkre szabottan kategóriákat állít magának és ezeket fotózza le. Az első a kezdet, és ez valamilyen fürdőszoba lehet, és ennek a képsornak mint felvezetés is egy jó nyitánya ez a kép. Kicsit kapunk a szobabelsőből, látunk a székből is, a falra akasztott házikabátból, és egy gesztust is látunk, ami a széket mint partnert vagy egy elképzelt másik embert mutat, nagyon jó, hogy végig a képsoron többexpozíciós vagy dupla felvételt látunk, akár hosszabb expozíciós, vakuval villantott felvételt; ettől van egy sejtelmes, álomszerű, meseszerű megnyilvánulása a modellnek, ahogyan ezeken a képeken megjelenik. Megemlíteném itt Tóth Gyurit, bár hát ő ezt más irányba vitte el, ezt a technikát, de érdemes utánanézni is. Utána a szomorúság következik, és itt már a modell belenéz a kamerába, de ugyanezzel a fátyolos, áttetsző dupla expós megoldással, és maga a gesztus nagyon is jól hozza azt, amit a cím mond és ez minden képnek az erőssége is, hogy az egyszavas kis kategóriák nagyon is jól jelennek meg gesztusokban, nagyon pontosan fogalmaz a Bara, pontos utasításokat adott saját magának, hiszen ő a modellje ennek a sorozatnak. És ez fontos, hiszen nyilvánvalóan van egy érzelmi helyezet, ami létrehozza, előhívja ezeket a fotográfiákat, és az egész estiskola ezeknek az érzelmi helyzeteknek a kezelésére, megmutatására szól, és ezek a helyzetek nagyon sokszor tesznek minket bizonytalanná, sokszor tesznek érzelgőssé, szentimentálissá, és ez sokszor rontja a képek erejét. Ennek a képsornak az ereje pont abban van, hogy a Bara tudott saját magával szigorú lenni, és azt mondani, hogy bármennyire is érzelmi ez a szituáció és bármennyire is felkavaró, bármennyire is fájdalmat hív bennem elő, a saját magam megfigyelése által, de ezeknél a képeknél pontosan fogalmazok, és ez az érzelgősség nem jelenik meg a képeken, és azok nagyon erős üzenetekké válnak. Hogy meghagyja nekünk ezeket a dolgokat magunkban lecsapódni. Utána a szenvedés c. képen az az izgalmas, ahogy elkezd a fénnyel játszani, és mondhatnánk, hogy egy tradicionális fényfestési eljárást alkalmaz, de mégis itt ezen a képen nem díszítőelem a fény, ahogy ezt sokszor látjuk a csendéleteknél pl. hanem bizony itt a szenvedéstörténetnek, a mozgásnak a leképezése, azt erősíti, azt a fajta fájdalmat, kontrasztot hozza létre, ami a szituációban benne van, és nagyon jó a lezárás is, ahogyan a szereplő maga eltűnik a képről, csak egy üres széket látunk megint, de mégis, a csempefoltokban, a fényvillanásokban felfedezhetünk valamiféle, és itt már érdekes kérdés, hogy vajon mennyire tudatos ez a megfogalmazás, de felfedezhetünk egy arcot ezekben a fényformákban, úgyhogy én nagyon köszönöm ezt, és arra bátorítom a Barát, hogy dolgozzon ezzel a technikával, illetve saját magával, nagyon fontos korszak volt nála az a korszak, amikor a Hanna volt a modellje, nagyon sok felfedezést tudott tenni ezáltal, és én most annak örülök, hogy ezt a fajta munkát egy szinttel magasabbra emelve már magát használja modellként, elért arra a szintre, hogy ezeket a megfigyeléseket ezeket elkezdje alkalmazni saját magára. (szőke)
értékelés: