Ludwig látkép

Itt egy kicsit vitatkoznék a Barával, mert amiket a „barai” munkákból nagyon szeretek, a tükröződések, az elmosódottság és nagyon szeretek az épített környezetből való megfigyelésekben, itt – szórjon rám bárki követ, ellenkeznék és azt mondanám, hogy – azért az üvegtükröződések és az oszlopok és egyáltalán ez a felülnézeti kép nem adja teljesen azt az üzenetet kompozícióban, formáiban sem. Számomra hevenyészettnek tűnik ez a mostani levél, mostani üzenet. Olyan, minthogyha a gép elkattintódott volna és tudom azt, hogy őneki sokkal mélyebb, és sokkal erősebb értelmű munkái érkeztek már be pont épített környezet kategóriájába, úgyhogy éppen a Bara érdekében én visszautalnám a 13-as lecke házi feladatát és kérnék ismétlést, vagy pedig egy újabb kísérletet. (szőke)

Szabadon

ismét egy tükröződés

Amit az előző képnél elmondtam, a Börtön című képnél pontosan azt, mivel egymás után látom itt az alkotásokat, pontosan azt értem üzenetként érthetőnek a Szabadon című képnél, amely a gyermekkor 16-os lecke kategóriájára készült. Ugyanis mindaz, ami látványában, tükröződéssel kapcsolatban megjelenik a képen és ugyanaz végrehajtható lett volna itt is, mint a Börtön képnél, itt mégis belekerül az a pici kis fűszer, az a pici kis íz, az a kicsi kis báj, az a fintor, amely egyrészt a rózsaszín kiscipő a kép alján, másrészt pedig a modell keze, sziluettje, hajszélei a fákkal együtt láthatóvá válnak. Tehát itt létrejön az a fúzió, amit az előző képnél hiányoltam. Úgyhogy ez a kép egy háromdisznós kép és nagyon izgalmas, ahogy a mostani időszakban amennyire látom időről időre az alkotók visszatérnek a víz, a víz tükröződése, vagy ablaküveg, vagy hasonlók, de mindenesetre ezek a félig áteresztő, tükröződő felületekkel való játékukra, ami az én véleményem szerint az Estiskolán egy következő szint, amikor már a látványt nem konkrét, hanem egymáshoz kapcsolódó fénytani jelenségként közelítjük meg. (szőke)
értékelés:

börtön

Két dolgot szeretnék kimondani és ezt igazából Barának, hiszen mindig a képeket az alkotóhoz próbáljuk valamilyen módon értékelni, nem az Estiskola képanyagainak nagy részéhez képest, olyan csak ritkán fordul elő. Nem az a cél, hogy egymással versenyezzünk, hanem az önmagunk történeteit próbáljuk megkeresni kihangsúlyozva, hogy jót akarok. Természetesen ez a kép jó. Természetesen ez a kép korrekt. Természeten a különböző vízszintes felületek mondjuk úgy síkdinamika játéka megvan. Természetesen ez egy tehetséges alkotás. És mondjuk úgy, hogy ebben a 13-as lecke épített környezetben ez egy ötös dolgozat. De ha a Bara történeteket nézem és a Bara üzeneteit, akkor azt mondom, hogy ez a kép azért csak félig kész, mert ezt lehet tudni, hogy a Bara képes csuklóból kirántani egy ilyen expozíciót, meglátni ezt a látványt. És megint azt mondom, hogy a hármas egységből, ami az előző kép kapcsán hosszabban elemződött, akár a Bara modellje, akár az épített környezet és akár a Bara belső világa, ahol ő szereplőként jelenik meg, nagyon jó lenne, hogyha ebből a hármas külön rendszerből fuzionálások jönnének létre. Tehát ebből a képből az én véleményem szerint csak a Bara hiányzik. És a tehetségével maszkolja el azt, hogy maga a feladat az félig van megoldva, mert attól, hogy egy jó képet elkészít, avval a résszel ami a címből adódik, hogy börtön, nyilván azt, hogy ezt valaki meglátja, valaki érzékeli, valakinek ez a filozófiája ezen a képen keresztül, az ő jelenléte hiányzik ebből a képből. Azt had ne én mondjam meg formailag, hogy milyen módon kellett volna megoldani. Én nagyon reménykedem abban, hogy a Bara sejti, vagy tudja, hogy mire gondolok. Ezért én erre a képre egy disznót adnék. Nem azért mert nem szeretem és nem azért, mert a kép nem tökéletes, hanem azt szeretném, hogy a Bara azt az üzenetet értse meg, amit próbálok közölni ezen kívül. (szőke)
értékelés:

Újra

A kép fekete-fehér és hozza a balett táncosnak a mesevilágát. Hozza a női cipőket és hozza hozzá a költői attitűdöt evvel az eldobott csikkel és a javított betonfelületekkel. Van az egészben egyfajta 70-es évekbeli mozgóvilágos hangulat, az a fajta balladisztikus hangvétel, ugyanakkor mivel ezen a képen nagyon kevés mozgás van, kimondhatjuk azt, hogy ez egy beállított kép. Érdemes lett volna az expozícióval, vagy a fénymeghatározásokkal ezt a látszólag jelentéktelen sérült, foltos felületet, amely ennek a képversnek hátteret ad, egy picit több lehetőséget adni. Most olyan minthogyha ezek a szürkés felületek ad hoc módon lennének háttérként kezelve a hármas egységben. Az elhagyott cipő, a közelben lévő másik párja és a köztük lévő cigaretta. Talán ha egy picit más felületre helyezi az alkotó ezeket a fixen lehelyezhető kicsi felületeket, akkor még sűrűbb lehet ennek a képversi jellege. Úgyhogy én ezt a képet szeretem, de két disznóra értékelem. (szőke)
értékelés:

ARC - 3 az 1-ben

...avagy ki is vagyok valójában.

Bara munkáiban alapvetően az elmúlt időszakokban több irányt lehetett fölfedezni. Nagyon gyors összegzésben: a város, a városi kultúra épített környezetének megfigyelései és abban a különböző geometriai, fénytani jelenségek. Bara kislánya, aki egy csodálatos modell és a kezdeti időszakoktól Bara jelen van itt köztünk, együtt van velünk, tehát a kis szereplőjének a folyamatos fejlődése is látható, nem csak alkotói szempontból, hanem fuzionálva egy anyai megközelítésből is, és ez egy csodálatos napló, amely majd talán 5-10 év múlva lesz nagyon izgalmas. Mindezek a megfigyelések az alkotó szempontjából nőként, barátnőként, anyaként van egy másik nagy vonulat, tehát ez eddig kettő. És a harmadik vonulat maga Bara. Ez a legnehezebb helyzet, hiszen akár az itt látható képnél is, de más alkotásaiban, gondolok itt például arra a képre, ahol egy szobabelsőben egy hajópadlószerű felületen a föld közelében látható egy esemény - tehát minden egyes olyan kép, amely a Bara megmutat, önportréiban megmutatásaiban jelentkezik, az ebben a háromféle csokorban kincsnek tekinthető, mert számszerűen azt hiszem ezek vannak legkisebb példányszámban itt jelen. Az ok pedig az, hogy az alkotó külvilágot megfigyelő, értelmező, szemlélődő habitusa az exibicióban nagyon visszahúzódó. Hovatovább talán azt is lehet mondani, klasszikusan nőies, befogadó jellegű inkább és nem kitárulkozó. Ebbe a harmadik típusú naplósorozatba tartozik bele a második lecke önportré ismétlése. Ilyen értelemben viszont azt gondolom, hogy fontos megjegyezni ennek a képnek kapcsán, hogy természetesen nem ismétlés történik, hanem ha a Bara munkáit megnézzük, az eltöltött itt jelenlévő hosszú időt, folyamatosan mélyebbre és mélyebbre ás az önmaga megismeréseiben és az azon keresztüli közlésben. Logikus, hogy egy többszöri expozíció, vagy egy fátyolos, többlépcsős, szinte zongoraleckeszerű, lektűrszerű képet látunk itt és nem egy konkrét deklarációt, ahol az arcok közeliben, fél közeliben, sejtelmesen kísértetiesen, álomszerűen és esetleg egy félalakos kompozícióban kitárulkozón egymásba olvadnak. Az eszköz amit ide választ az egy jó döntés, átgondolt döntés, hiszen még egyszer mondom, amit az előbb itt próbáltam összegyűjtögetni, fedi ezt a személyiségképet. Nagyon is adekvát ahhoz a habitushoz, ha visszagondolnak a többiek a táborokra, amelyekben Barával lehetett fizikálisan is találkozni, együtt lenni, jelen volt közöttünk, hogy ott is tulajdonképpen nagyon sokszor fátyolszerű volt a jelenléte. Nagyon is erőteljes, de nem a csoport élére kerülve, hanem inkább a melankólia felől és inkább a háttérbe húzódó értelmezés felől jelenik meg. Ebben az értelemben ez a kép egy jó összegzés. A kép pontosságára, a létállapot kimondására úgy gondolom, hogy elfogadhatóak és jók az irányok, de figyelemre is ösztönöznek, mert alapvetően a kép színvilága a barnás és a szürkés és a feketés foltok keverékéből áll össze nagyon kevés vörössel, amely inkább pont a többi egymásra mixelt hatás miatt barnába hajlik. Miközben aki találkozott Barával tudja, hogy az a lángvörös hajkorona, a test alabástromszerű fényei azok nagyon is hoznak egy vitális és egész különleges látványú jelenséget, az emberi jelenlétet, a földi jelenlétet, ahogyan Bara látható és ezt összesűrítve úgy lehetne kimondani, hogy rengeteg vitalitás van ebben a valós jelenségben. Itt viszont egy lelki folyamat van összesűrítve, amely a melankólia mellett inkább valamilyenfajta szomorúbb, valamilyenfajta befelé fordulóbb tónusrendszert hoznak. Annyiban kapcsolódnék, vagy annyiban javasolnék ennek a képnek kapcsán az alkotó további munkáihoz, hogy én száz százalékosan el tudom fogadni ezt a képet, sőt, azt tudom mondani, hogy nagyon szeretem ezt az üzenetet, ráadásul a létállapot is most mondjuk úgy, hogy közel áll hozzám, mégis azt javasolnám, hogy volt lehetőségem megtapasztalni azt az életörömet és azt a vidámságot, amely létezik az alkotói folyamataiban, hogy képzőművészeti szempontból az egy érdekes kihívás lenne, hogyha mindebben a logikai rendszerben – a mixelésben, a kitartott, hosszú expozíciókban – elindulna egy újabb önmegfigyelési kísérlet, amely kifejezetten azt a házi feladatot veszi a maga számára fontosnak, hogy megpróbálok vitalizálni és dinamizálni. Én úgy gondolom, hogy ez a kísérlet, azért is lehetne érdekes, mert az alkotói folyamaton keresztül ez visszahathatna a belső történetekre is. Hiszen, talán nem szemtelenség azt mondani, hogy nyilván ezek az alkotások, legyen az akár a kislánya, legyen az akár a város megfigyelés, vagy az önportré, mind-mind tulajdonképpen önmagunk számára gyógyítások, értelmezések a mindennapokhoz képest. És talán, hogyha a színvilágban elkezdődne egy sokkal érzékibb, életigenlőbb keresés, az visszahathatna talán a hétköznapokra. Ettől függetlenül a kép egy háromdisznós kép és várom továbbra is a következő alkotásokat. (szőke)
értékelés:

Lebegés

Azt szeretném mondani, hogy ez az, ez az a Bara-i titok, amely azt bizonyítja, hogy Bara nagyon is képes világcsúcsokat létrehozni, a maga kategóriáiban és van, amikor időnként pont a tehetsége által kisujjból rázza ki a történeteket. Én ezt egy nagyon jó képnek tartom. Attól szürreális, mert ő meglátja a reális, valódi világban a szürreálisat és mindezt számunka egy nagyon jó megfigyelőfotósként tálalja is ezt és ráadásul még ez át is van szűrve a Bara-i dizőzön, azon az üzeneten, amelyben ott Marlene Dietrich-i tekintélyt parancsolás. (szőke)
értékelés:

csellengő

Barának ebben a kompozíciós világban és ebben a környezetben, ahol a város, a városi növényzet, a városi terek, gyermek, ebből azt gondolom, hogy már egy egész kiállításra való kísérletet, szerkezetet, rendszert össze lehetne rakni. Ebbe a sorba illik be ez a kép is. Talán egy picit, egy nagyon picit többet kérnék ugyanebben a gondolatrendszerben, azért, mert hogy úgy mondjam, ebben az utazásban is a Bara letette már a garast magával szemben. Megint azt kell, hogy mondjam, hogy a kép önmagában jó, a kép önmagában működik és elfogadható, és hiszem azt, hogy tud a Bara ebben erősíteni. Azt, hogy most itt a kislánynak kellene megfordulnia, anyának kellene belógnia itt valahol, ezt én nem tudom megmondani, de úgy érzem, hogy mivel Bara egy tehetséges alkotó, tulajdonképpen most rutinból, még ha nem is mondja ki magának, rutinból végzi ezeket a dokumentációkat, és ezen túl kell tudnia lépni. Ezért ez egy egydisznós kép az én véleményem szerint. (szőke)
értékelés:

Csigusz

Bara tud jobbat, tud pontosabbat, tud sokkal erőteljesebb és drámaibb történetet. Bara képes arra, hogy a képnek a Csigusz címet adja, amely egyértelműen egy nagyon személyes kapcsolatot is jelent az éti csiga és az alkotó között, akkor képes legyen ezt a világot, a „Bara-világot”, Bara létezését belefoglalni ebbe. Megint azt mondom: kezek, test, láb és bármi, nem az én dolgom kódokat mondani. Ugyanakkor, ha nem Bara képét látnánk itt, hanem egyszerűen a 6-os lecke: házi kedvenc feladatkörre érkezne ide alkotásként ez a munka, akkor azt mondanám, hogy egy nagyon szép makro-felvétel és nagyon jó megfigyelés, nagyon ügyes az alkotó, hogy élességet tudott állítani a kis csigának a felületeire. Pusztán azért adott egy disznót a képre, mert abban hiszek, hogy azokat Bara meghallgatja, amiket próbálok neki itt üzenni, és esetlegesen pont ő miatta, talán elkezd még ezekkel a feladatokkal foglalkozni egy kicsit. Mondom érhetőbben, hogy természetesen ezek a képek jók. Ezek a képek tulajdonképpen bármilyen biennálén vagy bármilyen fesztiválon megállnák a helyüket. De úgy sejtem, hogy talán azért folytatjuk itt mindannyian a képeink közös megnézését, beleértve engem is, az én próbálkozásaimat is, hogy tanuljunk egymástól és keressük magunkhoz az utat. Ezért mondom azt, hogy egy disznó, mert tudom azt, hogy Bara ahogyan megvalósította anno sok-sok képpel ezelőtt azt a szobabelső vagy fürdőszobai képet, ahol padló közelben voltunk, és ahogy azt tele tudta egy személyes töltéssel építeni, ez ugyanúgy érvényes lehet egy házi kedvenc házi feladatnál is, hogy megismételhetetlenül és csak a Barára érvényes legyen az a kép, és ne egy tökéletes és jó feladat, amit megoldottunk ötösre. Feladatmegoldás szempontjából ez a kép ötös csak az is egy fontos mérce lenne itt az Estiskolán, hogy valahol mindenütt ott legyen a kézjegyünk, ezért egy disznó. Nagyon várom, ha a Csiga az ott van, mint házi kedvenc, akkor dolgozz még vele egy picit tovább. (szőke)
értékelés:

vörös tincsek

Egyrészt Baránál tudjuk azt, hogy ő nagyon szeret elidőzni azokban a világokban az egészben a részletet találjuk meg, itt is egy ilyen megfigyelés, egy ritmikai megfigyelés zajlik. Talán annyit jeleznék, hogy gyönyörűek azok a formák, a hajszálak, az elfordulások, nagyon festői, nagyon hullámzó, mindaz, ami itt látható. Egy picit lehetett volna a világítással játszani úgy, hogy a hozzánk egészen közel lévő jobb alsó sarokban lévő tömött tincs-sor kapjon egy picit egy olyan fény, egy olyan súrlófényt, amelyből a tömeg ezt az egész síkra rendezettséget egy picit elmozdítja. És talán valahol, csak egy lehelletnyileg az emberi test, egy ujj, egy arc, egy kar, valami még az én véleményem szerint egy picit megjelenhetett volna, de a két disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

tükörkép

Az az út, amit elég határozottan, elég konzekvensen visz a Bara a saját dolgaiban, az a belső út az itt is nagyon jól érzékelhető. Nekem nem hiányzik az, hogy valamilyen konkrét tárgyviszonyítást hozzon létre a tükröződő felülettel, vagy a tükröződő felület alatt lévő altalajjal. Most itt úgy érzem, hogy éppen elég az a konkrétság, amiből sejthető, hogy valami épületbelsőben, vagy épület előtt egy tócsa, vagy pocsolya, vagy egy útfelületen lévő víz tükrözi ezeket az ablakokat vissza, mert sokkal erősebb az az árnyékkeretezés, amit a víz ad. Szabadjon azt mondani, hogy szinte sztalkeri, ahogyan játszik ezekkel a foltokkal. És azért szeretem ezt a képet, mert a Barában megvan az a pimasz bátorság, hogy adott esetben beküld egy ilyen magas pontszámú házi feladatra egy látszólag könnyedén odavetett képet és azt mondja, hogy én ezt képes vagyok megoldani. Én ennek a képnek a kapcsán csak azt vetném fel, hogy az lenne jó, ha mindig ugyanilyan magabiztosan készülnének el az alkotások, mert hogy folyamatosan azt látni, hogy benne a tehetség, az az adottság, amely nem tanulható az megvan, de mindig ugyanilyen módon, 100 százalékosan kellene minden feladathoz hozzáállnia. Ehhez drukkolok, hogy ez mindig így is legyen, mert minden házi feladat ugyanolyan fontos ebben a játékban, amit mi játszunk. Tehát ez három disznó. (szőke)
értékelés:

Napfürdő

A képen, hogy mivel, hogyan éri el, milyen tükröződő felületekkel, mivel játszik Bara, azt én nem tudom, de csodálatosan éri el a látszólag jelentéktelen járdakövezet meseivé változtatását a fekete-fehér színvilágban. Nyilvánvalóan tudatosan választott fekete-fehér világ, mert evvel sokkal jobban sűríthet és valójában két felülettel kezd el játszani. Egy mesei háttérrel, amelyben mint egy utazó, mint egy kis álomkövet megjelenik az ő szereplője, az a szereplője aki az életének egyik fontos állomása, modellje, sőt talán még azt is meg lehetne kockáztatni, hogy ezekben az üzenetekben, ezekben a költői üzenetekben tulajdonképpen a modell és a fotós között egy olyan erős viszony van és itt most nem elsősorban a magánéletre értem, hanem a közös, szavak nélküli munkában, testkommunikációban, amelyben nagyon jó rezonatőr a kislány, és tulajdonképpen Bara életérzéseit közvetíti - egyszerűen fogalmazva magát Barát láthatjuk itt a képen. Attól, hogy a háttérben ezeket a füstszerű alakokat, talán ha egy picit jobban megnézzük a kislány mellett jobbra felső kétharmadnál, akár még asszociálhatnánk, ugye a Rosach-tesztre gondolva egy táncoló, fátyolszerű női alakra is, amely alak széttárja a karjait és egy hosszú szoknyában kiterül ott abban az árnyékfolyamban. Szóval az egész egy eddig sokszor látott szoció környezetben álomszerűvé válik és ebben az álomszerű árnyékvilágban közben úgy jelenik meg a kis modellje, hogy egy alkatához, testalkatához mérten erőteljesen nagyobb szemüveggel, mint egy külön applikált szemeltakaró, tekinteteltakaró szerkezettel kommunikál felénk. Természetesen ez a kép sem vidám, de nagyon sűrített és nagyon jól olvasható. Talán annyi megjegyzés lenne, pont azért, mert olyan érzékenyen figyeli meg a külvilágot Bara, hogy egy picit lehetett volna játszani a bal sarokkal, ahol ez a vízóraakna, vagy valamilyen szerelőakna szél belelátszik itt a képbe és egy nagyon picit lehetett volna a képet esetlegesen talán jobbra komponálni. Így a kislány még jobban azt az érzetet keltené, hogy kilép ebből a világból. De a három disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Mögötte

Egy lépcsőházi bejárat látható a képen. És ennek a lépcsőházi ajtónak, amely felülnézetből, vagy félig felülnézetből, valószínűleg egy nagylátószögű optikával, picit torzítva tükröződik, van egy fontos felülete, ez a bizonyos tükörkép. A tükörképben sejthetően valamilyen sötétszínű szőnyeg átsejlik az ablakon, de jól látható a csempézett lépcsőfokozat és magának a fotósnak a lába. Két szimmetrikus sötét árnyékfolt, és ugyanúgy szimmetrikusan az ajtókon tükröződnek, talán kívül-belül útbaigazító feliratok esetleg, itt a képen foltokként, négyzetes foltokként és két kör alakú kis foltként jelenve meg. Szinte szimmetrikus a kép az ajtókilincset leszámítva, de az szimmetrizál a tükörképben, és igazából az optika tengelye az, ami egy picit balra húzza a képet - nem elsősorban jobbra-balra döntve, hanem a fotós függőleges tengelyében való elfordulással. Magyarul a gép nem párhuzamosan helyezkedik el a tükröződéssel, ettől van az egésznek egy csavarodása. Nem tudom, hogy vakuval készült-e a kép, van két oldalt egy ilyen félkörív, amely a fölső felületeket besötétíti. Sejthetően a képet kétféleképp értelmezhetnénk. Egyrészt ezek a szimmetrikus folthatások és az ezekkel való játék, de a kép ezt teljességgel nem használja ki. Gondolok itt az előbb említett fehér köröcskékre, vagy a négyzetlapocskákra, vagy akár a fényképész, sejthetően a fényképész lábára. Az a véleményem, hogy ezekkel lehetett volna egy picit manipulatíven játszani. A lábakat a közép osztatú fatengely mellé két oldalra helyezni, vagy még jobban aszimmetrizálni. Mind a két út lehetséges lett volna. Az is, hogy valamelyik tükröződésbe helyezni erőteljesebben egy fikciót lábakkal, tárgyakkal, szoknyákkal, bármivel. Esetlegesen a kompozíciót fölfelé dönteni, hogy ezek az absztrakt kör és négyzetformák nagyobb hangsúlyt kapjanak, mert most tulajdonképpen egy szoció és egy ritmusjáték között mozog ez a kép. Mivel a kettő közötti utat érzékelhetjük a képen, az én meglátásom szerint nagyon sokat segíthetne egy ilyen helyzetben az emberi jelenlét, vagy az emberi jelenléttel valamilyen akció, valamilyen játékos, filmes helyzet, szituáció. Az ajtók mindig nyílnak, záródnak, kizárnak valakit, hívnak valakit. Olyan ez az egész, minthogyha egy nagyon jó szituáció, nagyon jó ötlet jelenne itt meg, amely mint meglátás, mint érzékelés izgalmas és nincs végigvezetve. Azt kell, hogy mondjam, hogy ennél a munkánál határozottan és erőteljesen kimondódik a mondat eleje, és aztán hiányzanak belőle az alanyok és az állítmányok. Azért egy disznó, mert Bara nagyon erőteljes és jó munkákat tett már le az asztalra. (szőke)
értékelés:

Kutya

Igen, Bara járja az utcákat, keresi a látványt, keresi a tereket. A fényviszonyokban nagyon sok érdekesség található ezen a képen. Például ezek a korlátok, aminek szinte ugyanott vannak az árnyékai, vagy ez a furcsa, festett terelőbeton, és tulajdonképpen az út íve, amin tényleg a kutyus és a gazdája elhaladnak. Ugyanakkor most én úgy érzem, hogy úgy dekomponált a kép, hogy nem húzza semmi össze ezt egy közös kohézióvá. Az a bizonyos 6-os lecke házi kedvenc kategóriájában tehát nem kap egy olyan súlypontot itt ez az egész árnyékos, sziluettes, gazdi és a kutyája helyzet, amitől egyrészt a 6-os leckére ezt el tudnám fogadni, másrészt úgy érzem, hogy egy kicsit ez a kép olyan, mintha csak el lett volna kattintva. Én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)