Két dolgot szeretnék kimondani és ezt igazából Barának, hiszen mindig a képeket az alkotóhoz próbáljuk valamilyen módon értékelni, nem az Estiskola képanyagainak nagy részéhez képest, olyan csak ritkán fordul elő. Nem az a cél, hogy egymással versenyezzünk, hanem az önmagunk történeteit próbáljuk megkeresni kihangsúlyozva, hogy jót akarok. Természetesen ez a kép jó. Természetesen ez a kép korrekt. Természeten a különböző vízszintes felületek mondjuk úgy síkdinamika játéka megvan. Természetesen ez egy tehetséges alkotás. És mondjuk úgy, hogy ebben a 13-as lecke épített környezetben ez egy ötös dolgozat. De ha a Bara történeteket nézem és a Bara üzeneteit, akkor azt mondom, hogy ez a kép azért csak félig kész, mert ezt lehet tudni, hogy a Bara képes csuklóból kirántani egy ilyen expozíciót, meglátni ezt a látványt. És megint azt mondom, hogy a hármas egységből, ami az előző kép kapcsán hosszabban elemződött, akár a Bara modellje, akár az épített környezet és akár a Bara belső világa, ahol ő szereplőként jelenik meg, nagyon jó lenne, hogyha ebből a hármas külön rendszerből fuzionálások jönnének létre. Tehát ebből a képből az én véleményem szerint csak a Bara hiányzik. És a tehetségével maszkolja el azt, hogy maga a feladat az félig van megoldva, mert attól, hogy egy jó képet elkészít, avval a résszel ami a címből adódik, hogy börtön, nyilván azt, hogy ezt valaki meglátja, valaki érzékeli, valakinek ez a filozófiája ezen a képen keresztül, az ő jelenléte hiányzik ebből a képből. Azt had ne én mondjam meg formailag, hogy milyen módon kellett volna megoldani. Én nagyon reménykedem abban, hogy a Bara sejti, vagy tudja, hogy mire gondolok. Ezért én erre a képre egy disznót adnék. Nem azért mert nem szeretem és nem azért, mert a kép nem tökéletes, hanem azt szeretném, hogy a Bara azt az üzenetet értse meg, amit próbálok közölni ezen kívül. (szőke)
értékelés:

...avagy ki is vagyok valójában.

Bara munkáiban alapvetően az elmúlt időszakokban több irányt lehetett fölfedezni. Nagyon gyors összegzésben: a város, a városi kultúra épített környezetének megfigyelései és abban a különböző geometriai, fénytani jelenségek. Bara kislánya, aki egy csodálatos modell és a kezdeti időszakoktól Bara jelen van itt köztünk, együtt van velünk, tehát a kis szereplőjének a folyamatos fejlődése is látható, nem csak alkotói szempontból, hanem fuzionálva egy anyai megközelítésből is, és ez egy csodálatos napló, amely majd talán 5-10 év múlva lesz nagyon izgalmas. Mindezek a megfigyelések az alkotó szempontjából nőként, barátnőként, anyaként van egy másik nagy vonulat, tehát ez eddig kettő. És a harmadik vonulat maga Bara. Ez a legnehezebb helyzet, hiszen akár az itt látható képnél is, de más alkotásaiban, gondolok itt például arra a képre, ahol egy szobabelsőben egy hajópadlószerű felületen a föld közelében látható egy esemény - tehát minden egyes olyan kép, amely a Bara megmutat, önportréiban megmutatásaiban jelentkezik, az ebben a háromféle csokorban kincsnek tekinthető, mert számszerűen azt hiszem ezek vannak legkisebb példányszámban itt jelen. Az ok pedig az, hogy az alkotó külvilágot megfigyelő, értelmező, szemlélődő habitusa az exibicióban nagyon visszahúzódó. Hovatovább talán azt is lehet mondani, klasszikusan nőies, befogadó jellegű inkább és nem kitárulkozó. Ebbe a harmadik típusú naplósorozatba tartozik bele a második lecke önportré ismétlése. Ilyen értelemben viszont azt gondolom, hogy fontos megjegyezni ennek a képnek kapcsán, hogy természetesen nem ismétlés történik, hanem ha a Bara munkáit megnézzük, az eltöltött itt jelenlévő hosszú időt, folyamatosan mélyebbre és mélyebbre ás az önmaga megismeréseiben és az azon keresztüli közlésben. Logikus, hogy egy többszöri expozíció, vagy egy fátyolos, többlépcsős, szinte zongoraleckeszerű, lektűrszerű képet látunk itt és nem egy konkrét deklarációt, ahol az arcok közeliben, fél közeliben, sejtelmesen kísértetiesen, álomszerűen és esetleg egy félalakos kompozícióban kitárulkozón egymásba olvadnak. Az eszköz amit ide választ az egy jó döntés, átgondolt döntés, hiszen még egyszer mondom, amit az előbb itt próbáltam összegyűjtögetni, fedi ezt a személyiségképet. Nagyon is adekvát ahhoz a habitushoz, ha visszagondolnak a többiek a táborokra, amelyekben Barával lehetett fizikálisan is találkozni, együtt lenni, jelen volt közöttünk, hogy ott is tulajdonképpen nagyon sokszor fátyolszerű volt a jelenléte. Nagyon is erőteljes, de nem a csoport élére kerülve, hanem inkább a melankólia felől és inkább a háttérbe húzódó értelmezés felől jelenik meg. Ebben az értelemben ez a kép egy jó összegzés. A kép pontosságára, a létállapot kimondására úgy gondolom, hogy elfogadhatóak és jók az irányok, de figyelemre is ösztönöznek, mert alapvetően a kép színvilága a barnás és a szürkés és a feketés foltok keverékéből áll össze nagyon kevés vörössel, amely inkább pont a többi egymásra mixelt hatás miatt barnába hajlik. Miközben aki találkozott Barával tudja, hogy az a lángvörös hajkorona, a test alabástromszerű fényei azok nagyon is hoznak egy vitális és egész különleges látványú jelenséget, az emberi jelenlétet, a földi jelenlétet, ahogyan Bara látható és ezt összesűrítve úgy lehetne kimondani, hogy rengeteg vitalitás van ebben a valós jelenségben. Itt viszont egy lelki folyamat van összesűrítve, amely a melankólia mellett inkább valamilyenfajta szomorúbb, valamilyenfajta befelé fordulóbb tónusrendszert hoznak. Annyiban kapcsolódnék, vagy annyiban javasolnék ennek a képnek kapcsán az alkotó további munkáihoz, hogy én száz százalékosan el tudom fogadni ezt a képet, sőt, azt tudom mondani, hogy nagyon szeretem ezt az üzenetet, ráadásul a létállapot is most mondjuk úgy, hogy közel áll hozzám, mégis azt javasolnám, hogy volt lehetőségem megtapasztalni azt az életörömet és azt a vidámságot, amely létezik az alkotói folyamataiban, hogy képzőművészeti szempontból az egy érdekes kihívás lenne, hogyha mindebben a logikai rendszerben – a mixelésben, a kitartott, hosszú expozíciókban – elindulna egy újabb önmegfigyelési kísérlet, amely kifejezetten azt a házi feladatot veszi a maga számára fontosnak, hogy megpróbálok vitalizálni és dinamizálni. Én úgy gondolom, hogy ez a kísérlet, azért is lehetne érdekes, mert az alkotói folyamaton keresztül ez visszahathatna a belső történetekre is. Hiszen, talán nem szemtelenség azt mondani, hogy nyilván ezek az alkotások, legyen az akár a kislánya, legyen az akár a város megfigyelés, vagy az önportré, mind-mind tulajdonképpen önmagunk számára gyógyítások, értelmezések a mindennapokhoz képest. És talán, hogyha a színvilágban elkezdődne egy sokkal érzékibb, életigenlőbb keresés, az visszahathatna talán a hétköznapokra. Ettől függetlenül a kép egy háromdisznós kép és várom továbbra is a következő alkotásokat. (szőke)
értékelés:

Barának ebben a kompozíciós világban és ebben a környezetben, ahol a város, a városi növényzet, a városi terek, gyermek, ebből azt gondolom, hogy már egy egész kiállításra való kísérletet, szerkezetet, rendszert össze lehetne rakni. Ebbe a sorba illik be ez a kép is. Talán egy picit, egy nagyon picit többet kérnék ugyanebben a gondolatrendszerben, azért, mert hogy úgy mondjam, ebben az utazásban is a Bara letette már a garast magával szemben. Megint azt kell, hogy mondjam, hogy a kép önmagában jó, a kép önmagában működik és elfogadható, és hiszem azt, hogy tud a Bara ebben erősíteni. Azt, hogy most itt a kislánynak kellene megfordulnia, anyának kellene belógnia itt valahol, ezt én nem tudom megmondani, de úgy érzem, hogy mivel Bara egy tehetséges alkotó, tulajdonképpen most rutinból, még ha nem is mondja ki magának, rutinból végzi ezeket a dokumentációkat, és ezen túl kell tudnia lépni. Ezért ez egy egydisznós kép az én véleményem szerint. (szőke)
értékelés:

Egyrészt Baránál tudjuk azt, hogy ő nagyon szeret elidőzni azokban a világokban az egészben a részletet találjuk meg, itt is egy ilyen megfigyelés, egy ritmikai megfigyelés zajlik. Talán annyit jeleznék, hogy gyönyörűek azok a formák, a hajszálak, az elfordulások, nagyon festői, nagyon hullámzó, mindaz, ami itt látható. Egy picit lehetett volna a világítással játszani úgy, hogy a hozzánk egészen közel lévő jobb alsó sarokban lévő tömött tincs-sor kapjon egy picit egy olyan fény, egy olyan súrlófényt, amelyből a tömeg ezt az egész síkra rendezettséget egy picit elmozdítja. És talán valahol, csak egy lehelletnyileg az emberi test, egy ujj, egy arc, egy kar, valami még az én véleményem szerint egy picit megjelenhetett volna, de a két disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

A képen, hogy mivel, hogyan éri el, milyen tükröződő felületekkel, mivel játszik Bara, azt én nem tudom, de csodálatosan éri el a látszólag jelentéktelen járdakövezet meseivé változtatását a fekete-fehér színvilágban. Nyilvánvalóan tudatosan választott fekete-fehér világ, mert evvel sokkal jobban sűríthet és valójában két felülettel kezd el játszani. Egy mesei háttérrel, amelyben mint egy utazó, mint egy kis álomkövet megjelenik az ő szereplője, az a szereplője aki az életének egyik fontos állomása, modellje, sőt talán még azt is meg lehetne kockáztatni, hogy ezekben az üzenetekben, ezekben a költői üzenetekben tulajdonképpen a modell és a fotós között egy olyan erős viszony van és itt most nem elsősorban a magánéletre értem, hanem a közös, szavak nélküli munkában, testkommunikációban, amelyben nagyon jó rezonatőr a kislány, és tulajdonképpen Bara életérzéseit közvetíti - egyszerűen fogalmazva magát Barát láthatjuk itt a képen. Attól, hogy a háttérben ezeket a füstszerű alakokat, talán ha egy picit jobban megnézzük a kislány mellett jobbra felső kétharmadnál, akár még asszociálhatnánk, ugye a Rosach-tesztre gondolva egy táncoló, fátyolszerű női alakra is, amely alak széttárja a karjait és egy hosszú szoknyában kiterül ott abban az árnyékfolyamban. Szóval az egész egy eddig sokszor látott szoció környezetben álomszerűvé válik és ebben az álomszerű árnyékvilágban közben úgy jelenik meg a kis modellje, hogy egy alkatához, testalkatához mérten erőteljesen nagyobb szemüveggel, mint egy külön applikált szemeltakaró, tekinteteltakaró szerkezettel kommunikál felénk. Természetesen ez a kép sem vidám, de nagyon sűrített és nagyon jól olvasható. Talán annyi megjegyzés lenne, pont azért, mert olyan érzékenyen figyeli meg a külvilágot Bara, hogy egy picit lehetett volna játszani a bal sarokkal, ahol ez a vízóraakna, vagy valamilyen szerelőakna szél belelátszik itt a képbe és egy nagyon picit lehetett volna a képet esetlegesen talán jobbra komponálni. Így a kislány még jobban azt az érzetet keltené, hogy kilép ebből a világból. De a három disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés: