Barának már volt egy ilyen kép hármasa, amikor formai játékokkal mesélt el egy történetet és mutatott nekünk nagyon is izgalmas tereket. Az őszidőben készült és azt én nagyon köszönöm, hogy még hogyha ez Bara ebédlőjéből való kitekintés is, akkor is egy nagyon fontos dolog, hogy az ember ilyen megfigyeléseket tesz a saját környezetében. Nagyon is jó és köszönöm azt a fajta struktúraváltást, amit a hó jelenléte egy képnél okoz. Ezt a struktúraváltást ez a képsor nagyon is jól hozza, az még ennek a képsornak az ereje, hogy nem csak annak a másik képsornak a viszonylatában, hanem önállóan is megállja a helyét. Hogyha megfigyeljük, az első kép egy nagyon finom játék. Tehát azt mondom, hogy ez szinte nekem Gross Arnoldot juttatja eszembe azzal a kis finomsággal, ami ott, abban a bokor ágacskával megjelenik a kis lépcsőkorláttal, tehát ez egy nagyon, nagyon finoman rajzolt munka, nagyon letisztult, nagyon egyszerű és nagyon jó kompozíció. A második kép dinamikus, erős, határozott üzenet ezekkel az ívekkel és egyenesekkel egy nagyon jó meglátás. És aztán van egy harmadik kép, ami nagyon is izgalmassá teszi, mert hogy pontosan az a jó ebben a képsorban, hogy nem mechanikusan ismétli az ősszel fölvett képeket, az is érdekes lehetne, de Bara továbblép, és azt mondja, hogy most egy másik feladványt adok, olyan, minthogyha egy kvíz kérdés lenne és most egy másik kérdés tevődik föl. Tehát a harmadik kép teljesen más irányt mutat, mint az előző képsoroknál felfedezhető képek, úgyhogy itt pontosan az ami az izgalmas, hogy ez a nagy fa mintha hirtelen idenőtt volna. Hogyha jól megfigyeljük akkor ez tulajdonképpen ugyanaz a – hát ez nem tudom mi ez, egy kocsibejáró lehet, vagy valamilyen híd alatti átjáró, fene se tudja – de ugyanazt a helyzetet mutatja, ugyanazokat a kis hópamacsokat látjuk itt a lejárón és mennyire más a két kép attól, hogy az egyiken rajta van ez a fa, egy olyan pozíciót keresett a Bara és a másiknál csak azzal, hogy odébb mozdult, egy teljesen más ritmust tud létrehozni. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ezen a két képen lehet azt megfigyelni a legjobban, hogy mekkora változást tud az okozni, hogyha mondjuk három métert odébb lépünk a kamerával és egy más képkivágást, vagy egy más objektívet csavarunk a gép elé. Úgyhogy én ezt nagyon köszönöm, három csillag és várom Barától a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Azt nem tudom, hogy hol talál ilyen helyet Bara, de igazándiból megint egy telitalálatot kaptunk. Nagyon finom, nagyon rajzos, olyan mint egy Giacometti-szobor. Nagyon tetszik ez az egész képi világ, amit Bara észrevesz ezekkel a - gondolom én – szárítókötéllel vagy szárítószerkezettel, de mindenesetre nagyon jó az, ahogy ezt a két oldalt összeköti. Nyilvánvaló, ha jól látom, itt valamilyen tükrözéses játékot kapunk, tehát ez az összekötés Bara átlal jön létre, de nagyon finom, nagyon jó megoldás. Ha letakarjuk akár az alsó, akár a felső képrészt, önmagában érdekes, szép, de nem elég. Attól válik ez a kép egy kreatív munkává, hogy Bara rájött arra, hogy ebből bizony egy elforgatással kettőt kell egymáshoz pászítani ahhoz, hogy ez izgalmasan működjön. Úgyhogy én azt mondom, hogy itt az a jó, hogy Bara ezekkel is elkezd játszani, és megint egy lépcsőfok abban, hogy az ember nem csak rögzít és dokumentál, hanem tudatosan használ egy eszközt a képi kifejezésmódjának erősítésére. (hegyi)
értékelés:

Utólag tudtam meg, hogy a két képeslap tulajdonképpen egy sorozat akar lenni, úgyhogy én most ezt megpróbálom egyben értelmezni, bár nekem ezek a képek külön is működnek, nagyon szeretem őket. Mind a két képnek az az ereje – főképp az első képen látszik ez jól – hogy a kétdimenziósnak sejthető keretezés a kép alján átalakul és kap egy kicsi teret, és ettől az egész majdnem olyan, mintha egy roncsolt negatívot látnánk, aztán közben kiderül, hogy ez a roncsolás a valóságban a gondolom vakolat nélküli téglákból adódik. A képeslapok 2-es képnél is elég erősen megjelenik. Polaroid képeknél lehet ilyet látni, főképp a nagyobb méretű polaroiddal lehet hasonló hatást elérni. Tehát én azt mondom, hogy ezek nagyon jó és nagyon erős meglátások, és nagyon tetszik. Ebből egy sorozatot is el tudnék képzelni, tényleg akár képeslapként is. Nyilvánvaló, hogy nem végtelen a száma ezeknek az ablakoknak és az ezeken való kitekintéseknek, bár azt mondom, hogyha egyszer az ember elkezd ezen gondolkozni és bekattan az agya erre az irányra, akkor aztán már mindenben képeslap keretet lát. Tehát én arra ösztökélném Barát, hogy nyugodtan kezdjen el ezzel foglalkozni, mert ez egy izgalmas játék és megéri. Nem mondom azt, hogy ezzel váltjuk meg a világot, de nem is biztos, hogy kell. Én azt mondom, hogy egyszerűen ha valami nyugalmat sugárzó és esztétikus képi megoldás, akkor abban utána az ember – nem rögtön az elején – egy idő múlva elkezd megtalálni olyan kis részleteket, amik aztán viszik a szemet, a gondolatot és az érzelmeket. Akár az első, akár a második képet nézem, ez mind a két képnél létrejön a térjátékkal. Köszönöm. Mivel utólag mondta Bara, már nem tudtam összevonni ezt a két képet egy leckébe, mert mindkettőhöz születtek hozzászólások, úgyhogy én most azt mondom, hogy a két kép kap 3 csillagot. (hegyi)
értékelés:

Hannáról már nem egy arcképet küldött Bara és az az izgalmas ezekben a képekben, hogy mindig más arcát tudja mutatni, mindig más szerepben tűnik fel. Olyan ez a kép is, minthogyha egy kép kiragadott kockája lenne. Jók azok az ívek, amik a háttérben keretbe foglalják ezt a helyzetet és az is jó, hogy ebben a keretezésben nem egy centrális kompozíciót látunk, ez adja meg a dinamizmusát ennek a képnek, hogy kilóg a modell ebből a szabályrendszerből. Ami egy picit még nekem segítene, az talán az, hogyha egy picit még többet kapnék a testből. Most a kép vágása nem teljesen erős a kép alsó részén. Ha egy picit lejjebb döntöm a kamerát, vagy még lejjebb megyek, akkor ez a fajta dinamizmus még erősebb tud lenni. Merthogy most a kép fölső részén egy ujjnyi rész van, ami igazából nem túl sokat ad hozzá a képhez, ez az ujjnyi rész nekem viszont lentről hiányzik ahhoz, hogy ez a történet igazán mozgalmas legyen. (hegyi)
értékelés:

Azért izgalmas ez a kép, mert tulajdonképpen azt igazolja, amiről az előbb beszéltem, hogy minden egyes fotográfiai megfejtésnek alapja tud lenni a csendélet. Ha ezt vesszük, akkor itt nagyon hasonló történet mesélés indult el, pontosan azáltal, hogy nem egy szokványos temetői képet látunk, amit mi is oly sokszor látunk, ha – ne adj Isten szerettünkhöz – kimegyünk a temetőbe, hanem az, hogy Bara mer elvonatkoztatni ezektől a primer közlésektől, és nagyon egyszerű képi eszközökkel, úgymond, amit ott talál, azt emeli magasra és fogalmazza, komponálja át saját ízlése szerint egy képpé. Azt a Bara tudja, hogy mennyira találta ezt így ahogy van, vagy mennyire avatkozott be. Nagyon jónak tartom azt, ahogy a kövirózsából kialakított kereszt mellett ott van egy lehullott kis falevél. Nagyon jó, hogy a tükröződésben ott van jelzés értékkel, hogy ez egy sírkő, de van annyira szemérmes az alkotó, hogy a tükröződést használva nem konkrétan utal valakire. Nagyon jó, ahogy a kép bal alsó szélén kifut ez a másik kis levélke. Az egész egy nagyon kedves, kellemes, harmonikus dinamikai játék kompozíció szempontjából. Szintén nagyon jó az, hogy a fény-árnyék viszonylatokban is nyugodt, nagy felületekkel mer dolgozni Bara. Úgyhogy nagyon szeretem ezt a képet és nagyon jónak tartom ezt a megoldást, és Barát is arra bíztatom egyébként, hogy már csak úgy a saját megnyugtatása kedvéért kezdjen el foglalkozni a csendélettel. Most tél van, rossz idő, az ember egyébként sem szívesen megy ki a lakásból. Mit tudom én, két íróasztal lámpát az ember összeszed, az ebédlőasztalra leteszi, esti fényekben könnyebb ezzel foglalkozni, s egy pohárral meg egy kis kancsóval – nem tudom, nem akarok ötleteket adni – neki lehet állni berendezni csendéleteket. Ezt nem csak Barának mondom, hanem a többieknek is, hogy most itt van a lehetőség rá, nem kell kimenni a lakásból, nem kell különösebben nagy tortúrát csinálni ahhoz, hogy az ember elkezdjen foglalkozni ezzel. (hegyi)
értékelés:

Van most már 34 leckénk, és én mindig örülök annak, ha valaki vissza-visszatér az első leckékhez. Igazán akkor lennék boldog, hogyha valaki fogná magát és azt mondaná, hogy én eddig eljutottam valamilyen szintre, itt vagyok már veletek egy ideje – ez mondjuk Barára főképp igaz – és azt mondom, hogy nekifogok újra a leckéknek és végig megyek a soron, nem ide-oda kapkodva, hanem tudatosan, elsőtől a harmincnégyig. Ez csak egy ötlet, nem kötelező ezt így csinálni, bár amikor ezek a leckék feladásra kerültek, ez is egy cél volt. Nézegettem ezt a képet és igazándiból egy picit nehezen tudom megfogni, hogy hol van ezen Bara. Persze mondható, hogy magának a kép elkészítésénél, kigondolásánál vagy a meglátásánál már ott van, de nem tudom, hogy Bara-e az, aki ott a lépcső tetején, mint ún. Bábu a lépcső tetején ácsingózik. Ha igen, akkor nem tudom, hogy csinálta ő ezt a képet. Ez nekem valami tükröződő felület lehet, amiben ez így visszatükröződik és ez a tükröződő felület nem egy üveg, hanem valószínűleg valami más anyag vagy egy autó oldala, ami ilyen érdekes hullámformákban torzítja is a képet. A kép maga tetszik. A tónusterjedelme picit nekem kérdéses, valahogy tónusban gatyába kéne rázni., de keresem Barát. Nagyon örülök ennek a képnek, kettő csillag és várnám Barától azt, hogy ez most hogy, vagy mint, segítsen egy kicsit, fedje fel a titkot. (hegyi)
értékelés:

Izgalmas ez a tükör játék, hogy ez valami üvegház vagy mi, nem tudom, de nem is fontos, a lényeg abban van, hogy a természet formái és a tükröző táblák elvágó egyenesei jól ritmizálnak. Egy kicsit maga a képkivágás az, ami bizonytalanná tesz, valahogy valami nincs a helyén ettől, hogy mit hol lehetett volna változtatni, nem tudom, mert nem voltam ott, hogy mi van balra és jobbra, de most valahogy be van szorulva a fa, és így a tükör dőlése bár indokolt és jót tesz a képnek, de nem tudja kifutni magát. Ha nem lehet egyik irányba se többet adni, akkor fent kellene vágni picit, szóval ez az, ami csak ott és akkor eldönthető, utólag már okoskodás. (hegyi)
értékelés: