vonal

Ha jól sejtem, akkor ez a Felvonulási téren lévő szobor, az ’56-os emlékmű, ebben a kivágatban legalábbis nekem erre utal. Látunk egy szereplőt, aki támaszkodik ehhez az építményhez. Enyhén kontraposztos beállításban áll a modell. Érdekes a kompozíció azért, mert a tömegeket jól ellensúlyozza, annak a tömegmennyiségnek, amit a kabát, a ruha, és a modell képvisel, kilóban, dekában jó ellenpontja a vöröses csíkozás a kép másik oldalán. Tulajdonképpen én egyetértek ezzel a képpel, de kettő problémám van: az egyik az, hogy ezt az egész formai játékot ez a divatszatyor szétveri, erre oda kell figyelni, addig le kell ezt tenni, csak nem viszi el addig senki. Most ez visszarántja az üzenet líraiságát a földre, és ezáltal az Ez a divat 1976-os számát látjuk, abban voltak hasonló divatfotók. Ez komolytalanná teszi ezt a dolgot. Ez is lehet irány, de akkor még valamivel ezt hangsúlyozni kell. Azt is sajnálom, hogy a cipő orra lekerült a képről, be kell tudni fejezni ezeket az íveket, formákat. Nem indokolja semmi a vágást, nincs miért levágni. (hegyi)
értékelés:

keretben 2.

Amit Bara elkezdett az előző képénél ezzel a keretre feszített négyzethálós textillel, tekinthető egy játéknak is, és cseles Bara, mert egyrészt használja azt, hogy ezeknek a négyzethálós felületeknek egy érdekes szűrő hatása is van, furcsa mód a polár szűrőt juttatja eszembe ez a fajta technika, tehát, hogy bizonyos szögből nézve átereszti a fényt, bizonyos világítási helyzetben pedig kirekeszti az átlátást. Azért mondtam, hogy cseles Bara, mert erre egy picit rásegített laborral szerintem, a kép középső részénél, nekem legalábbis olyan érzetem van, mintha az arcra egy picit ráerősített volna a hívásnál. Ez nem baj, jót tesz a képnek. Ami egy kicsit a bajom az előző képhez képest, hogy ez a kép kevésbé van feszesre komponálva. Ha megnézzük az előző képét, az első leckét, az egy nagyon korrekt kompozíció. Nagyon izgalmas a karokkal, és a fekete folttal, amit a ruha és a ruha ujjai képeznek, ezek dinamikusan mozgatják ezt az egész szerkezetet, és indokolják azt, hogy miért nem középre van komponálva, jót is tesz ennek az egésznek az, hogy egy kicsit a középvonalból ki van mozdítva. Ennél a képnél, mivelhogy értelmezhető az arc, már zavaró az, hogy elfordul egy picit ez az egész textil-forma, másrészt határozott képalkotó jelként bekerült a képbe egy keret része, és más jelentéssel bírnak a kezek, amik tartják a keretet. Azt is érdekes megfigyelni, hogy ez a szűrő jelleg abból is adódik, hogy az archoz közel kerül ez a háló, vagy távolabb. Fénytanilag érdemes ezt megfigyelni, mert itt nem csak az történt, hogy más szögből exponál az alkotó, hanem az is, hogy megfordította a keretet, és az archoz közelebb került a háló. Megvan a kettő csillag erre a képre is, de én azt kérném Barától, hogy ha már sorozatban gondolkodik, akkor legyen magával szigorú. Amit az első képnél létre tudott hozni kompozícióban, abból ne engedjen. Még egyszer mondom: saját magával hasonlítom össze, a saját alkotási megfejtésével. Engem zavar az, hogy ha már ilyen szép tartásba ott van a kéz, akkor a kisujjba belevágunk, holott annak még tér kellett volna. Ha belekomponáljuk ezt a sarkot, akkor létrehozunk egy új tömeget, és ahogy ez aránylik a körülbelül hasonló színtónusban lévő hajhoz, ez az arány most nincs kiegyensúlyozva. Ha már betettem az ablakkeretet, akkor többet kellene adnom. Ez az irány lenne az, amit fontos lenne tartani. Bara nagyon precízen tud komponálni, itt ez most egy kicsit lötyög. Segítségképp mondom, hogy attól, hogy figuratív egy kép, és szerepel rajta ember, nem kell megilletődni, az ember is csak egy forma, ahogy azok a felülről fotózott tájképei is a garázsbeállóval, ott ami működik formai rendként, itt is annak kéne működnie, ugyanabban a szigorúságban. (hegyi)
értékelés:

keretben

Örömmel tölt el az, hogy Bara itt van újra köztünk, és hogy elkezdte újra az első leckével, ráadásul egy olyan értelmezést küldött, ami egyrészt megőrizte a Bara képi világát, nem megy szembe saját magával, másrészt jellegzetes, olyan jegyeket is hordoz, amivel felismerhető, hogy kinek az alkotása, azon kívül, hogy bizonyos testi jegyeket be tudunk azonosítani. Ennél a pontnál találkozom azzal, ami a személyes vallomás jellege ennek a képnek, mert Bara a saját fotós munkásságában, amit én legalábbis láttam, bizony-bizony egy fátyolon keresztül tartja magát. Sok olyan alkotó van, aki szereti a saját gondolkodásmódját, a saját jelenlétét erősen hangsúlyozni egy-egy alkotásnál, Bara mindig valamilyen hártyapapírt vagy selyemfüggönyt tesz maga és az alkotás közé, van Barnánál egy pici eltartás az alkotási folyamatban a kész mű és az alkotó között. Ez a kép erre nagyon jó példa. Ennek nagyon örülök, hogy Bara ebben a dologban elkezdett dolgozni, és abban is egészen biztos vagyok, hogy nem fog beleőrülni ebbe, hogy most millió ilyen felkasírozott textil anyagot használjon a képen, de ennél a képnél ez tökéletesen rendben lévően működik. Ráadásul kép a képben, tehát az is egy izgalmas játék, hogy ezzel a fakerettel keretezett kép is önmagában egy használható kép lenne, és olyan, mintha azt mondaná Bara, hogy tessék, itt van a leckemegoldásom, döntsétek el azt, hogy most az egész kép a leckemegoldásom, vagy csak kiragadtam, és ez csak egy werk-fotó. A kettő közötti billegés az, ami ennek jót tesz, ami egy dinamikai játék értelmezésben. A megoldás is rendben van, én ezt egy jó gondolatnak tartom. (hegyi)
értékelés:    

Tükör által homályosan

Kérdés, hogy itt a tükör mi elsődlegesen, mert ugye van egy tükröződő vízfelületünk, és van egy tükrözésünk. A tükrözéstől félek, hogy ez egy számítógépes trükk, és nem valami valós tükröződő helyzet hozta ezt létre. Azért mondom ezt így, hogy félek, és ez most kifejezetten Barának szól, amit mondok, hogy én őt, magát féltem picit ettől a fajta technikai játéktól, ugyanis Bara rendkívül pontosan tud mértanilag komponálni, anélkül, hogy különösebb segédeszközöket venne igénybe. Kezébe vesz egy kamerát, készít egy felvételt, és kész, rendben van. Tehát ha ennek valaki a birtokában van, akkor nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ezeket a megoldásokat is kell használja, de mondom, ez kifejezetten csak Barának szól. Izgalmas amit látunk. Nekem egyékbént nagyon tetszik ez a képi megfejtés, leginkább a kép alján egészen gyönyörű struktúrák jönnek létre. Női formákat látok a víztükröződésben. Nekem ez a kép még izgalmasabb lenne, ha a főszereplők - tulajdonképpen két alakot látunk ott: egy idősebb nénit és egy kislányt - torzóként szerepelnének a képen. Ritkán mondok ilyet, de nekem ennél a képnél elkelne a vágás nyak magasságban a kislánynál, mert a feje, az arc, a háttérben lévő fák és a háttér egyrészt le is buktatják ezt az egész dolgot, másrészt elviszik a figyelmemet arról, ami a víztükörnél létrejön. Talán ennyi. Bara saját magához, és ehhez a tükröztető technikához mérve is egy jó szintet hozott ennél a képnél létre, csak hát ez nem az én világom. De ami létrejött, azt el kell ismerjem, hogy egy jó minőség. Bara, ugye nem baj, ha erre most én kettő csillagot adok? Ennél a képnél mondom Barának, mert az előző képeknél már mondanom kellett volna, és itt gondolok arra a macskaköves utcára, hogy egy kicsit kezdem azt a fajta Barát hiányolni, aki lelki- és filozófiai kérdéseket boncolgat. Bara, te kényeztettél el minket ezekkel a gondolataiddal, én örülnék azzal, ha a kétkedő és kétségek közötti Barát visszakapnám, úgymond a mértanilag, kompozíciókban fogalmazó Bara megvan, abban egyetérthetünk a többiekkel, hogy ez neked megy. Egy picit talán az érzelmekhez kellene visszanyúlnod. Ez nem erről a képről szól, hanem úgy általánosságban, Barának. (hegyi)
értékelés:

Fényjáték II.

Az előző képnél elég sok mindent elmondtam arról, hogy mitől szuper az a kép, most elmondom, hogy ez mitől jobb. Attól, hogy Bara egy helyzetet, ami eléje tárult, az első nagy rácsodálkozás után volt olyan bátor, hogy fölborítsa, és megkeresse benne saját magát, azt ami őt ebben izgatja. Egészen konkrétan, nem mellébeszélve, nem nagyon foglalkozva azzal, hogy ezt a teret akár a Kelet-Németország legnagyobb fényfestő grafikusa hozta létre, Bara mert olyan pimasz lenni, hogy ebből az egészből egy redukcióval a saját történetét meséli el. Egyrészt redukció van a színekkel, másrészt a formákkal. Abból a valóságból ami azon a képen a valóság és a tér kivetülése a játék maga, itt mit sem hagy, fejreállítja a világot, és azt mondja, hogy engem azok a kis UFO-lények érdekelnek, akik a lábukat lóbálják a felhő tetején. Én ezzel abszolút egyetértek. Azért fontos a két képet megfigyelni, mert mind a két kép érvényes, jó, fontos. Az előző kép is abszolút tisztességesen megcsinált munka, de amikor azt mondjuk, hogy keressük saját magunkat, a saját élményeinket, énünket az adott alkotási folyamatban, akkor körülbelül ez egy illusztrációja lehet annak, hogy miről is beszélek. Ennél sokkal tovább nem akarnám ezt boncolgatni, itt is lehet mondani, hogy el van ferdülve egy kicsit az egész, de ez a ferdeség vissza van húzva most pontosan azáltal a tömeg által, ami a kép jobb oldalán a szereplőkkel és a fénykapuval létrejön, tehát ez itt ez teljesen rendben van. Három csillag, köszönöm, Bara. Körülbelül hasonló élményt várok tőled a Magány lecke megoldására is. (hegyi)
értékelés:

Fényjáték I.

Nem tudom, hogy ez micsoda, de valami nagyon izgalmas hely lehet. Hogy ez egy pályaudvar, vagy kiállítóterem lehet, de olyan az egész, mintha egy digitális kijelzőnek lennének a kis pálcikái. Ha közelről megnéztek egy ilyen kijelzőt, akkor lehet látni, hogy azok is ilyen csúcsos prizmás kis izék. Ez nekem nagyon úgy tűnik, hogy valaki direkt csinálta ilyenre, talán ez valamilyen padlóvilágítás lehet, de még ez se biztos. Bara, itt van egy kép, és órákig lehet nézegetni, nagyon izgalmas az egész. Hogy itt mi történik, hogy ez micsoda, nem tudom, de tök jó, hogy olyan, mintha víz alatt is lenne az egész. Valószínű, hogy egy pincében mászkálnak az emberek, miközben ez világít, de hogy ez honnan kapja a fényt, nem teljesen értem. Nagyon tetszik. Ez egy sci-fi illusztráció is lehetne, teljesen rendben van. Te saját magad küldtél be erről egy másik verziót, és ez a kép annyival kevesebb mint az, majd ott elmondom, hogy az miért jobb, itt attól tátom el a számat, hogy ez vajon micsoda, nem a fotográfusi teljesítménytől, vagy attól, amit te magad hozol létre. Kicsit olyan ez, mint egy színházi fotó, de azt a struktúrát és azt a játékot, amit itt a tervező és az alkotó, aki a világítást kitalálta, azt te nagyon jól mutatod meg. Ez is egy nagy feladat egyébként. Ebből nekem egy kicsit te magad hiányzol, magad elé engedted azokat, akik ezt létrehozták. Nem baj ez, mert kell az embernek tudnia hátralépni, amikor valami olyannal találkozik, ami önmagában is megáll a lábán, de a másik kép barább, abban benne vagy, ebben kevésbé. De azért a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Egyedül

Itt megint azt mondom, hogy nagyon szépek az eszközök, csak kezdünk Bara, belecsúszni a giccsbe. Ennél te mocskosabban szoktál fogalmazni meg beszélni. Te mered ennél sokkal jobban belevinni magad dolgokba. Itt most rövid leszek, mert az előző képnél elég sok mindent elmondtam, az is a Magány leckéről szólt, és ennél a képnél is azt mondom, hogy kerüld a közhelyeket. Fölfelé vezető út, macskaköves is ráadásul, gyalogol rajta egy ember. Ha jól látom, csillognak is ezek a kövek, valószínűleg valamilyen nedvesebb időszak, ha nem is vizesek, de nedvesek ezek a kövek. Ez is egy fényhíddá válik szinte, visz a nagy semmi felé. Azt tudni kell, hogy az ilyen elemzések úgy zajlanak, hogy én elmondom szóban, és segítséggel ez beíródik szövegként szorgos kis ujjacskák által. Aki ez beírja, az hallja, hogy én most itt hebegek, meg dadogok. Azért, mert tanácstalan vagyok, hogy mi lehet az ok, ami miatt Bara most visszahúzódott. Gyere vissza közénk, Bara, és ahogy az előző képnél is mondtam, ne használj fájdalomcsillapítókat és érzéstelenítőket, menjél mélyebbre magadban. (hegyi)

Magány

Bara, ritkán mondok ilyet: magát az élményt sokszor átélhetted, mindannyian kerültünk olyan helyzetbe, amikor ránkszakad az ég, de a hely megválasztása és ez a póz az első jelentésrétege ennek a leckének, és ennek is viszonylag a konvencionális megközelítése - ha magány, akkor lehorgasztott fej, ölelem saját magam, ha magány, akkor kicsi vagyok. Ez az élmény valószínű, hogy ott akkor rögtön is érzelmileg érintett téged, de kell egyfajta távolságtartás saját magunkkal szemben, még ha saját magunk is vagyunk a saját modellünk, de mégis kell annyira távolságot tartani a saját érzelmi löketünkkel, hogy azt mondjuk, hogy trükközünk. Ennél a képnél az alávetettséget, az egyedüllét érzetét még inkább lehetett volna növelni. Elvitt téged kicsit az erdőbe az a kapu, az az ajtó, de odáig nem jutunk el, hogy ez, mint egy szörny, bekebelezzen. A két szemét már látjuk, meg ezeket fölfoghatjuk fogként is, meg egy szájként, de a világítási viszonyok erre még nem segítenek eleget rá. Ez lett volna az egyik út, hogy olyan fényket teremteni, és olyan világítást, amivel ezt a fajta szörny-horror megtámadottság érzését erősítjük. A másik az lett volna, ha erről lemondok, és nem ez érdekel, hanem a szereplő. Itt most két főszereplő van: a környezet és a modell. Ha a modell érdekelne, akkor nem érdekel a vaskapu, a modellre figyelek, lényegesen magasabb gépállásból, akár egy torzítottabb, nagy látószögű objektívvel megvalósítva emelem ezt a helyzetet egy más minőségi szintre. Nagyon izgalmas egyébként matéria az, ami most a kezünk közé kerül. Itt a szandálra, a lábra, meg a farmernadrág szárra szeretném itt felhívni a figyelmet. Ebből a képből akár részletek is kimetszhetőek lehetnének, amik sokkal erősebben hordozhatnák ezt az egészet. A kevesebb néha több. Nem biztos, hogy ez a kompozíció olyan sikeres, és a magány érzetét nem adja vissza olyan jól, főleg Bara, aki jól alkalmazza az asszociációkat, a képi metaforákat. Vagy ennél még egyszerűbben kellene fogalmazni, még puritánabbul, még kevesebb dolgot bekapcsolni képileg, vagy elvontabb irányba vinni magát a gesztust. Ha ezt a magambakucorodós-ülős gesztust veszem, akkor ez más környezetben lehet, hogy jobban megél. Én azt szeretném, Bara, ha ezt a 38-as leckét még jobban kiveséznéd magadnak. Biztos, hogy nem egy fájdalommentes műtét, de ne használj érzéstelenítőt közben. (hegyi)

Filozófusok kertje
Filozófusok kertje
Filozófusok kertje

Márti leckéje egy nagyon határozott lecke, és nagyon ritka az a helyzet, amikor ez fotográfiában is jól megoldható. Ugyanis annak a leckének a nyitófilmje magával tud minket ragadni az örömmel, felszabadultsággal, játékossággal, daccal - nekem még van egy kapaszkodás-élményem is, hogy "hé, jelen vagyok, nem tűntem el". Ez most Márti leckéjéről szól. Ez a képsor azért izgalmas, mert Bara szeretne egy történetet elmesélni. Láttunk innen már tőle felvételt, nem mondom azt, hogy az egy teljesen tíz pontos dobás volt, mert az abban a rendszerben nehezebben volt értelmezhető, viszont most, hogy fölszabadította magát annak a hatása alól, hogy neki precízen és pontosan kell fogalmaznia, és eljutott odáig, hogy a játékot, a mozgást, a konstrukciót, az akciót behozza, ennek a játéknak az öröme erősen jól átjön a képsoron. Mind a három kép jól működik, én még azt se bánom, amit a kommenteknél olvastam, hogy az első vajon miért más nézőpontból van fényképezve. Az ember viszonya bizonyos kérdésekhez állandóan változik, és változásban van. Ha ez egy teljesen statikusan rögzített valami, akkor lehet, hogy ez a fajta változás, ebből a meditatív helyzetből való kitörés kevésbé erősen érezhető. Nekem az első kép a másik kettőhöz képest pont abban hoz mást - és ezt a nézőpont érzékelteti számomra -, hogy ott van egy fontolgatós, magamba fordulós, magamba merülős helyzet, és amiután a döntés megszületik, már nincs mellébeszélés. Tehát a második és a harmadik kép ezért jó, hogy egy nézőpont. Ezt el tudom abszolút fogadni. Kedvelem ezt, úgyhogy három csillagot megkap, mert szerintem teljesíti a feladatot. Lehetett volna ezt még tovább is mesélni, de nekem teljesen átjön a történet. (hegyi)
értékelés:

Kossuth Mauzóelum
Kossuth Mauzóelum
Kossuth Mauzóelum

Egy három képből álló sorozatot látunk. Én nagyon szeretem ezeket a képeket, bár azt kell mondjam, hogy nem száz százalékig értek mindennel egyet. Minimális dolgok azok, amiket most szóvá fogok tenni. Az első képnél izgalmas maga a nézőpont, ahonnan ezt az egész építményt látjuk, és nagyon kedvelem azt, ahogy az a kis figura áll azon a járdán a kis botjával. Valószínűsítem, hogy az is egy szobor, de olyan, mintha egy ilyen kiránduló egyszer csak megjelent volna itt a téren, és bolyong, keresi az útját, hogy most merre van a Mátra. Ugyanakkor ezzel a képpel egyetlen problémám van: valamiért elfordul most az óramutató járásának megfelelő irányban, tehát van egy csavarodás benne. Erre még pluszban rájátszik az is, hogy az objektív is torzít. Ezzel a torzítással sok mindent nem tudunk kezdeni, mert gondolom ennél sokkal magasabbra nem tudott Bara fölmenni, és szerette volna a lépcső struktúráit megmutatni nekünk. Ide beidézném Maurits Cornelis Escher aki ezeket a térjátékokat alkalmazta, mint illúziókeltés, vagy mint optikai csalódás. Ennek egy jó példáját mutatja ez a kép is. Ez nagyon tetszik nekem, de ez az elfordulás korrigálandó lenne, mert most nincs semmi indoka ennek, ez maximum 2-3 foknyi visszafordítást jelent a bal irányba, és máris helyrekerül ez az egész. A második képnél kicsit hasonló a problémám. A tömegelhelyezés majdnem helyrehozza ezt az elfordulást. Itt is az objektív megválasztása az, ami egy képpé tudta varázsolni ezt a fogatlan harcos oroszlánt és a két másik szobrot, ami a képen látszik. Én az objektív megválasztását abszolút helyénvalónak tartom, de az elfordulás ilyen mértékben nem teljesen érthető. Akkor lenne indokolt, ha Bara elmozdult volna egy picit önmagának bal felé. Egy kicsit akkor szétválna az oroszlán és az épület egymástól, és az oroszlán tömege billentheté ezt a súlyt annyira, amennyire most billen. Ha ezt a kompozíciót veszem, és innen készült a kép, akkor ezt is vissza kellene fordítani valamennyit. Lehet, hogy én ennél feszesebben meséltem volna, ha visszaforgatnánk, akkor a képnek a jobb oldalából még vágnék körülbelül egy ujjnyit, és akkor még dinamikusabb ez a tömeg, ami itt ordít. Ez a kiáltás még hangsúlyosabb lenne. A harmadik kép viszont teljesen rendben van, kikezdhetetlen ez a megfigyelői szemlélet, és nagyon örülök annak, hogy megint egy szereplő a képre bekerült. Olyan, mintha megelevenedett volna az első képen lévő vándor, és őt láthatnánk akár. Ez egy teljesen rendben lévő kompozíció, nagyon szeretem. Lehet, hogy dinamikailag megfordítottam volna a sorrendet, ezt tettem volna középre, és a második képet tettem volna a végére, és akkor van egy erős húzása ennek az ügynek. De így is el tudom fogadni. Az elfordítások és a tömegelhelyezések egy kis pontosítást igényelnének. Saját magához mérem Barát, hogy amikor ő azokat a téli meg talán tavaszi tájakat lefényképezte a garázsfeljárókkal, akkor ennél lényegesen pontosabban fogalmazott. Azt a precizitást várom most is tőle, úgyhogy én erre most csak kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

Univerzum

A kép, ha nagyon akarnánk, akkor megfejthető lenne, hogy hol s milyen módon készült, hogy ez egy ilyen gyalogosokat terelgető oszlop, vagy földön talált Bara valamilyen króm gömböt, de mindegy is, mert az a megoldás, ami a képen látszik, független ettől. Ami jól látható a képen az egyrészt az, hogy egy tükröződést használ Bara, másrészt az, hogy ez a tükröző felület és a környezete enyhén színmódosításon is átesett, és egy viszonylag centrálisnak mondható kompozíciót kapunk. Az ötlet jó, és tetszik. A kivitelezés is majdnem tökéletes. Az nem bajom, hogy száz százalékosan benne kellene a körnek lennie, mert vágható a körív, csak a vágásnak a helye most nem tökéletes. Ugyanis ha nem is fejezem be magát a körívet a tetejénél (mégegyszer mondom, a kompozíció ezt a döntést elfogadhatóvá teszi), de azok a fényfoltok, amik létrejöttek, ami a környezet épületei, bokrai, fái, ez a körív nem ártott volna, ha befejeződne. Itt tulajdonképpen két kör látunk. Az egyik körív az már a föld, a talapzat, amin állunk, és ez tart ennek a krómgömbnek a széléig. A másik körív maga a horizont. Ezt meghagytam volna, és úgy csináltam volna vágást, vagy legalábbis annyira meghagytam volna, hogy a világosabb részek, maga az ég, ne fusson ki. Ott most ez az egész szappanbuborék ereszt. Ennyi hozzáfűznivalóm van, erre most kettő csillagot tudok adni. Az irány abszolút tetszik, a lábak egészen fantasztikusak, benne van Bara humora, és én ezt nagyon kedvelem. (hegyi)
értékelés:

Tér a térben

El tudom képzelni, hogy ez egy telefonnak a reklámja, vagy akár a szolgáltatónak a reklámja, csak akkor oda valami kis lámpedlivel rá kell villantani, hogy kapjon több fényt az a kijelző. Vagy utólag ezt az egészet egy kicsit kiemelem. Még azt is mondom, hogy nana, most ez az a helyzet, amikor a Gimesi-féle bindzsizésnek lehetne értelme, hogy fekete-fehér az egész hóbelevanc, és közben a telefon színes. Ezt is el tudom képzelni. A reklámoknál ritka az, amikor fekete-fehérek. Én ezt egyébként sajnálom, szeretném, ha több fekete-fehér reklám venne minket körül, mert nagyon harsányak a színek, nagyon üvöltenek, és fárasztóak. Ha azt vesszük, hogy egy újságban vagy tévében mennyi reklám van, és az mind színes, akkor mindehhez képest az egy nem rossz irány, ha van ebben néha valami fekete-fehér is. Nem is az a bajom, de nem ezt szoktuk meg. Viszont a kép maga jó, sajnos ez is dől. Ez most jobbra dől, nem tudom miért. Az összes oszlop borul. De a kép meglátása jó. Akár egy utazási irodának, akár mobilszolgáltatónak, vagy telefongyártónak lehetne reklámja. (hegyi)
értékelés:

Mindent látó 'szem'

Filozófusok kertje.

Az én szégyenem, hogy nem tudom hol van ez a Filozófusok kertje, nem a mi kertünkben van, az biztos. De nem rossz. Sejtésem, hogy lehet, hogy valahol ez a Gellérthegyen van, de ezt nem tudom miből gondolom, csak olyan érzésem van, mintha ez a Gellérthegy lehet. Izgalmas a kép, jó a performansz, majdnem mindennel egyetértek. Ha én a fényképezőgép vagyok, akkor elvittem volna magamat egy kicsit bal felé, mert most fordul ez az egész tér. Ez egy kicsit esetleg most nekem ebben, tehát egy nagyon minimális mozgás lett volna szükség talán. De a kép tetszik. A tökéletességbe a kompozíciót is egyenesbe kell hozni. A másik az, hogy lehet, hogy lejjebb vittem volna magát azt a pontot ahonnan exponálok. Nem kell nagyon lejjebb vinni, de odáig, hogy nagyjából az én fejem ott legyen, ahol a szobor emberkéinek a feje van. Most az az attitűd, mintha én is egyik lennék azok közül, akik nézik, hogy miféle áldozati mozgást hajt végre itt a modell. Ha ez volt a cél, akkor a többiek most lejjebb vannak mint én, én kimagaslom ebből a tömegből, mint fényképezőgép-fejű szobor. (hegyi)
értékelés:

Hanna 'szemével'

Két eset lehetséges: az egyik az, hogy ezt a fényképet Bara készítette, úgy, mintha Hanna készítette volna. A szülő azért elég sokat lát a gyerekből, hogy az milyen irányba megy, ha vettem neki egy kis fényképezőgépet, akkor tuti fogja majd mutatni, hogy "anya, anya, nézd már mit csináltam" és akkor az ember látja azokat a tipikus helyzeteket amiket a gyerek érdekesnek tart, és ahogy ő lát, ahogy ő minket megfigyel. A másik eset az, hogy ezt a képet maga Hanna készítette. Ha ez a második eset igaz, akkor arra azt mondom, hogy tessék beíratni Hannát az iskolába, és az ő képei majd külön fölkerülhetnek anya segítségével. Ez se lenne egy rossz irány, mert szerintem izgalmas játék. Ha ez volt, akkor nehezen tudok mit kezdeni vele. De vegyük úgy, hogy ezt a képet Bara készítette, csak Hanna volt az ihletadó. Maradjunk ennél, mert erről tudok beszélni. Az nagyon jó meglátás, hogy a gyerek kicsi ember, nálunk alacsonyabb általában, ebből kifolyólag ő a világból nagy alakokat lát, akik föléje tornyosulnak, és ez indokolja azt, hogy ez a fénykép honnan készült. Másrészt tipikus helyzet a gyerekeknél, hogy mindent középre raknak, ők a kompozíciót még egészen egyszerűen fogják föl, az a jó kompozíció, amin rajta van anya feje, vagy cipője. Akkor is legyen középen, ha nem ezt indokolja a kompozíció. A gyerek nem nagyon törődik azzal, hogy levágta a kezét, azzal se törődik, hogy anyának bolond lett a haja, mert most őt az érdekelte, hogy anyán a kedvenc pólóm van, amit én nagyon szeretek, és akkor ő ezt le akarta fotózni. Nagyon jó geg, nagyon jó szkeccs, és meglátás. Még az is jó, hogy itt vannak színroncsolások, tehát én ezt is el tudom fogadni. A gyerek nem fog se fehéregyensúlyt állítani, se semmit. Még egyszer mondom: ha ez az irány, és ez az igazság, akkor én ezt jónak tartom, és megadom rá a három csillagot. Bara, azt kérem, hogy legyünk annyira becsületesek egymással, hogy ha nem így volt, és ezt Hanna készítette, akkor azt tessék mondani, mert akkor ez a három csillag nem neked jár. (hegyi)
értékelés:

Ív

Ez az a világ, amit Bara nagyon jól érez, nagyon jó meglátásokat tud küldeni ezekkel a formai játékokkal. A tömegelhelyezés a problémám. Az az ív, ami a képnek a bal oldalán megjelenik, az képvisel egyfajta tömeget, méretet, és az a járda, ami ebből megmarad, az képviselne egy másik mennyiséget. Ha ezt a kettőt beleteszem a mérleg serpenyőjébe, ugye látjuk, hogy az egyik egy fekete-fehér kemény, nagy mennyiségű tömeg, ezt ez a szürkés, lágyabb forma nagyobb mennyiségben kellene kiegyensúlyozza. Ez olyan, mint a mértan, vagy matematika, hogy belerakom, és mérem. Kellene még majdnem két ujjnyi ahhoz, hogy ez a nagy szürke flekk egyensúlyba hozza a kép bal oldalán lévő ívet. De a meglátás abszolút jó. Még egy lehetőség van: hogy odapattintok egy labdát, vagy odateszem a lábam, tehát valahogy visszarántom ezt az egészet, és ahhoz a 20 deka szürkéhez még hozzáteszek 5 deka feketét, és akkor az helyrerántja az ívet. Ha ennyire puritán eszközökkel, és csak az épített környezetben fellelhető formákkal, árnyékokkal és ívekkel dolgozom, akkor kell hozzá még két ujjnyi szürke, ha pedig személyesebbre akarom venni ezt a történetet, akkor valamit beleteszek még. (hegyi)
értékelés: