"Nézd anya, rajzolok Neked valamit."

Nagyon érdekes, izgalmas az a forma, amit a lehelet kiad, és a kékek és lilás színek, árnyalatok harmóniája és hidege jó ellenpontja a kilégzésnek, az emberi viszonyoknak, az üzenetnek, a kapcsolatnak, van ebben valami végletes, végleges, valami szomorú, valami picit keserédes, ami utal a kéttagú családra, a szövetségre, ami anya és lánya között köttetett. (hegyi)
értékelés:    

Ágnes hasonlította a maga cipőképét ehhez, nem én, de ha már megtörtént, akkor hadd mondjam el, mi az, ami ebben a képben nagyon más. Ágnesé szoborfotó. Korrekt és jó meglátás, de a szoborról szól elsősorban, és a szobron keresztül hozza a maga üzenetét, ami a szobor üzenete, nem Ágnesé, vagyis Ágnes tisztelettel volt a szobor iránt és az alkotója iránt és azt mutatta meg jól, amit a szobrász elsősorban akart. Itt másról van szó. Ugyanis Barának csak eszköz a szobor ahhoz, hogy a saját érzéseiről meséljen, amit benne a szobor kiváltott. Hogy legenda-e vagy valóban összenevettek a katonák mielőtt a Dunába lőtték volna az áldozatokat, hogy ez egy úszásgyakorlat, nem tudom. De ez a kép hordozza ezt a kegyetlen, gyilkos humort is, nem humorként, hanem drámaként. Csillan a víz, ketten már a vízben, a Duna nyugodt maradt, tanú, de nem fordult ki medréből. A jég ugyanúgy úszik, mint akkor, a fények, a csönd, a némaság... Köszönöm Bara, (leszámítva a randa aláírást) ez egy kitűnő kép, mert lelke van. (hegyi)
értékelés:    

Miért pont ő, miért pont itt, miért így és ekkor? Ezek a kérdések evidensek akkor, amikor az alkotó magához emel egy hétköznapi tárgyat egy hétköznapi helyzetben és azt ábrázolással kiemeli a hétköznapból. A bogyó itt önálló teret hív magának, mint egy lakótelepi plakát tapéta, úgy áll mögötte a háttér, mert bár a tájkép is szép lehet, és viszi is a szemet erősen, de mégis, ez a bogyó, ez nem hagy nyugtot. Miért? Ő lenne a hiba a gépezetben? Ő lenne a titok? Ami engem ebben a merengésben visszahúz, az az ágacska, amiről ő belóg ide. Oké, hogy keretez fenn, de erre nekem nincs szükségem, hogy körberajzolódjon a kép, mert a képhatár is keretez. Viszont ha csak ezen a félig szakadt fügeléken lógna a bogyód, akkor valóban csak ő lenne, csak vele foglalkozhatnék, csak őt próbálnám figyelni, mozdul-e, fityeg-e, mi lesz vele. Így most ez nem történik meg, miközben nem is a bogyó, hanem az a szár, az az, ami igazán megejtő. Szeretnék, de így most ezzel nem sokra megyek, keresem a kulcsot, de ha nem vagyok engedékeny a komponálással, márpedig elnézést, de Baránál nem tudok engedékeny lenni, mert ő ezt nagyon érzi és tudja, akkor nem tudom így ezt most hova tenni. (hegyi)

Hát, ez így most nekem túl nyitott, túl központi és mindemellett túl sok benne a formavágás, a pontatlanság. Barától ennél sokkal karakteresebb és pontosabb munkákat szoktunk kapni, én most ezt nem érzem erősnek, mindamellett, hogy maga a köldök lecke igényelné azt a női energiát, ami Barában benne van. Leckeismétlést kérek. (hegyi)

Ez olyan, mint egy régi Grimm mese: a világjáró macska hazatért, és közben a kis gazdája már elaludt, mesélt volna neki arról, hogy hol járt, ezért most egy kicsit szomorú. Hogy ez bűnbánat, azt nem tudom, lehet, hogy ez is benne van, bár akkor az a mese kicsit ilyen horror mesébe fordul át, hogy mit csinált a macska, amitől ilyen bűnbánatos lett, és a kislány ott fekszik, de érdekes megközelítés. Maga, mint kép, tetszik, van benne egy ilyen 60-as évek meséje. Az az érdekes, hogy korban nagyon jól tudsz visszanyúlni, úgy, hogy nem archaizálsz. Itt nem arról szól a dolog, hogy elkezdesz olyan technikákkal dolgozni, ami csak arra az időszakra volt igaz, de mégis a hangulat valamiért visszajön. Lehet, hogy ettől a pokróctól, lehet, hogy a kis szereplőtől, nem tudom, de nagyon érdekes érzéked van ehhez az egészhez. Megvan a három csillag, tetszik, megvan a leckemegoldás is, mert jellemző a pillanat. (hegyi)
értékelés:    

Ez a terület az, amit Bara nagyon ért. Zseniálisak a meglátások, nagyon jók a ritmusok, építésznek kellett volna menned, vagy térrendező dizájnernek, mert annyira érzed azt, hogy minek hol a helye. Jókor, jól exponálva, jó helyről, jól megoldott az egész. Ami most ennél plusz, az Hanna felbukkanása, aki ezt az egészet végignézi, mint egy szemlélő, mintha kikacsintana a kamerából, hogy: „látjátok? Ez csak egy játék.” Érdekes ez az egész. Olyan az egész, mint egy francia újhullámos bűnügyi film, hogy valami történt, és nekem meg kellene fejtenem, hogy valahol ez lebukik ebben a képsorban. Valahol ott van az áldozat is, ott van a gyilkos is, de sokat kell keresnem, hogy rájöjjek, hogy ott a második emeleten, szemben, az a nyitott ablak az, onnan jöttek ki, és viszik már a zsákban, és Hanna ezt látta, ő a szemtanú. Tetszik, megvan a három csillag, a leckemegoldásra még várnék, ilyen fotóetűdöt még csinálj. Egyetlen megjegyzés: az utolsó előtti képet beküldenéd-e, hogy kijavítsuk, mert a vágásnál valami forgatási probléma van, és kilóg a széle a papírnak. (hegyi)
értékelés: