Ugye Escherről azt kell tudni, hogy nagyon érdekesen használta a teret, tessék utánakeresni a Google-ben. Nagyon furcsa és izgalmas helyzeteket hozott létre. Ez a kép ezt viszonylag jól teljesíti, azért viszonylag, mert a függőleges elforgatása nekem most tömegben is billenti ezt a kompozíciót, nem nagyon látom, hogy miért dőlünk el. Az ötlet maga jó lenne, tetszik ez a kollázs ezzel a szendvicsmegoldással, de valahogy most ez ettől nem tudja kifutni azt a teret, amit kifutna egyébként. Nem tudom, hogy mennyire áll rendelkezésedre a lehetőség abban, hogy ezt esetleg korrigáld. Lehet, hogy megérné, hogy megnézd, hogy mi van akkor, ha ez korrigálva van. Nem gondolom, hogy itt a csillagvadászat lenne a téma, úgyhogy én ezt a kérdést most nyitva hagyom, várom a választ Barától, hogy van-e mód arra, hogy ezt korrigáljuk. (hegyi)

Garcia Lorca jut eszembe erről a képről. Nagyon érdekes a női kommunikáció, a női attitűd ábrázolása ezen a képen. Attól válik ez érzékennyé és finommá, hogy ezekkel a nagyon kemény vonalakkal szétverted az egészet. Az ablaktükröződéseknek ezek a formái, rácsai olyan kemények, annyira drasztikusak, hogy megkeményítik azt a szituációt is, amiben vagytok. Egyetlen egy problémám van: a háttérben van valami ágyvég, egy tükör, vagy képkeret, vagy micsoda, az zavar Bara szájánál, orránál, az kár, hogy ott van, gyengíti ezt a dolgot. Még egy csatot is látok, valami táskának a csatját a Hanna vállánál, ami szintén elviszi a figyelmet, visszaránt a földre. Ezekre oda kell figyelni, hogy a manifesztumok, a tárgyi kiegészítők hogyan jelennek meg, szükségesek-e. Azt a táskát le lehet tenni, és megcsinálom a képet, aztán visszavesszük és sétálunk tovább. Ezek fontosak, hogy szerepet tudunk-e biztosítani a képben, és ha igen, akkor mit, mert ha nincs szerepe, akkor az véletlen hibának fog tűnni. És még valami: a szemüveg akkor kell, ha portrézol, akkor fontos lehet, hogy az alany szemüveges. De itt, amikor instruált modellként érzéseket szeretnél megmutatni, amikor az egyedivel az általános felé haladunk, a szemüvegnek nincs indoka, szintén az időtlenség ellen dolgozik. (hegyi)
értékelés:

Bara, azt mondd meg légy szíves, hogy miért ez a címe, ezt nem teljesen értem, hogy itt mit akar pótolni a három pont, milyen gondolati sémában kellene elinduljak. Lassan ott tartok, hogy a komolyságát a munkának megkérdőjelezi az, ha az ember nem nagyon akar megtanulni címeket adni a munkáinak, mert az is egy viszonyulás, egy viszonyrendszer, valamilyen koordinátarendszerben elindulok. Én nehezen tartom elképzelhetőnek ezt az állandó címnélküliséget, főképp azért, mert ahhoz nagyon rendben kellene lennie a képnek, hogy azt mondjam, hogy tök mindegy mi a címe, meg van véve kilóra. Ennél a képnél én most mondok két problémát, ami számottevő: az egyik problémám a gyűrű, én elhiszem, hogy ezt a gyűrűt azon az ujjadon hordod, de most azt a gesztust, amit mutatsz, gyengíti az ékszer, oda figyelek, és nem a gesztusodra. A másik, hogy hasonlóképpen pontatlan a fogalmazás attól, hogy az egyik körmöd sötét háttér előtt van, a másik nem, keresem, hogy mi van, az egyik letört talán, szóval szóródik a figyelmem. Azért fontos ezekre az apró gesztusokra odafigyelni, mert ezek azok, amik egyébként akár jó irányba is mutathatnak. Ha mind a két köröm meglenne rendesen, tényleg csak egy kicsit kellett volna mozdítani a kézen, akkor erősebb lenne az üzenet. Ezt azért merem neked mondani, mert viszonylag sokat beszélgettünk már képekről, és sok leckén túl vagyunk, én nagyon örülök, hogy elkezded újból a leckéket, egyszer nem ártana úgy végigmenni a leckéken, hogy végigcsinálod a leckesort, de egy kicsit pontosítva kellene. Megvan a három csillag, és a leckemegoldás is, mert ez egy jó gesztus, csak figyelj oda arra, hogy mennyire gyönyörűek az ujjaid, ahogy a hüvelykujjad, a gyűrűsujjad és a kisujjad kiad egy formát. Nézd meg, hogy az mennyire izgalmas, főleg a kisujjad, ahogy ott támogatja a másikat, és oda mellésodródik. Ezek az apró nüanszok azok, amik finomak, nőiesek, kellemesek, akkor azt ne rontsuk el egy ilyen gyűrűvel. Lehet, hogy én a karperecet is levettem volna. (hegyi)
értékelés:    

diana 3

Ez egy olyan lecke, ami tulajdonképpen nehéz, annak ellenére, hogy nagyon könnyűnek tűnik, mert a lecke címe az, ami jól lehatárol, és azt is mondhatjuk, hogy péntek délelőtt készült a kép, tehát tessék elfogadni, mert péntek délelőtt exponáltam. Nem erről szól a mese, hanem arról, hogy van egy hangulata a péntekeknek, a péntek délelőttnek, és ezt a hangulatot ki hogyan éli meg. Nagyon szélesnek tűnik a spektrum, amit ezek a leckék megengednek, de közben pontosan az alkotón múlik az, hogy mennyire szab magának határt. Ez egy érdekes kép, hogy a filmtovábbításnál történt valami gond, vagy nem tudom, miért van a duplikálás, de érdekes maga az ötlet. A tévéken volt régen ilyen, hogy szaladt a kép, és ütögettük az oldalát, hogy hátha megáll, így viszonylag nehéz volt nézni a híradót, hogy két feje volt a Takács Marikának, de most ennél a képnél nem vagyok teljesen biztos abban, hogy értem, hogy mire megy ki a fuvar. Ha az ismétlés a fontos, akkor én legalább háromujjnyit vágnék, majdnem az egyharmadát levágnám a kép aljának, mert az nagyon szép és lírai, de nem ad hozzá, elviszi a figyelmet az ismétlésről. Ha letakarnám a kép alját, akkor az a rész, amin az ismétlés megtörténik, már izgalmas, értelmezhető lenne. Ha pedig az érdekel engem, ami létrejön ezekkel az oszlopokkal, akkor maga az ismétlés nem kell, akkor a kép felső részénél vágnék. Úgy is érdekes dolog jönne létre, hogy mi az árnyék és mi a valóság, és hogy ez hogyan jön létre. Abban is benne lenne az ismétlés, de magát az alakot és az autókat már nem ismételném meg. Tehát itt most a vágással kellene játszani. Bara, ezt most azért adom vissza, hogy gondold végig, hogy mit szerettél volna, és azt mutasd. Ha te nem döntesz, akkor a néződet is bizonytalanságban hagyod. (hegyi)

Városligeti oszlopok kicsit másképpen. A kép DIANA-val készült:)

Ha jól érzem, ez az 56-os emlékmű elindított egy láncreakciót, aminek én kifejezetten örülök, részben azért, mert a kreativitásotokat teszteli ez a feladat, hogy ki miképpen tudja személyessé formálni ezt az adott tárgyat, másrészt mindenképpen egy tiszteletadás is az alkotónak. Van egy harmadik szempont is, amit ne felejtsünk el: van egy dokumentációjellege is. Akármennyire is elvolt az, amit közlünk, hogy ez a szobor még létezik, lehet, hogy nem sokáig lesz ez így, forr körülöttünk a világ, és sajnos ez a változás nem kíméli a képzőművészetet sem, veszik maguknak a bátorságot az irányítók arra, hogy olyan területeket is felbolygassanak, amikhez szerintem nem túl sok közük van, úgyhogy ez ebből a szempontból is fontos. Jó lenne, ha ez nem egy egyszeri eset lenne, tehát találjunk olyan jól megközelíthető, beazonosítható helyeket a városban, amikről ki-ki a maga nézetét, gondolatát megoszthatja a többiekkel. Ez jó irány, és remélem, hogy nem egy ilyen lánc indul el, hanem ennek lesz folytatása. Ami a képet illeti, nagyon szép ritmusok, tónusok jelennek meg, az Absztrakt leckére tökéletesen jó megfejtés: a színvilága, ez a vöröses, lángoló helyzet, ami itt létrejön. Nagyon érdekes, hogy a felhőkből lesznek füst és lángoszlopok. Ez mind-mind passzol a szobor érzelmi kontextusához. (hegyi)
értékelés:    

Néhány képpel ezelőtt elmondtam egy viszonylag sarkosabb véleményt arról, ahogy a Bara az ő modelljével, Hannával dolgozik, hogy sok olyan képet kaptunk már, ahol hasonló ábrázattal, hasonló gesztusokat kapunk. Most itt a dolognak a különbsége a virággal van abban, hogy olyan, mintha egy virágbolt ablakán benézett volna a modell, és ott tükröződik valami. Nekem most így ez zavaros. Ahogy az előző képnél, a vízi helyzetnél a madarakkal pontosan a kompozíció, és annak az izgalmassága mentette meg a képet, attól lett kép, itt ez most kuszaság kompozícióban. Az, hogy mi mit fed, hogy miből mennyi látszik, hogy mi van a fölső és az alsó rétegen ez most olyan esetleges nekem. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy az jó, hogy a te modelledet folyamatosan egy ilyen zord helyzetbe akarod hozni. Ezt már ismerjük, és ha ezt nem tudod fokozni, ha erre nem tudsz rátenni mindig még egy kicsit, akkor egyszer csak elhasználod a modelledet. Pedig ez nem lenne a cél, mert nagyon jól tudtok együtt dolgozni. Kicsit hagyd őt lélegzethez jutni abban, hogy ő mégiscsak egy gyerek, aki nem kötelezően kell mindig összevont szemöldökkel nézze a felnőttek világát. (hegyi)

Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó volt. Ez volt valamennyi közt a legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy lámpa meg egy lámpagyújtogató elfért rajta. A kis herceg el sem tudta képzelni, mi értelme lehet valahol az égbolton egy bolygón - amelyiken se ház nincs, se emberek nem laknak - egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis azt gondolta magában: "Lehet, hogy ez az ember itt: merő képtelenség. Mégis kevésbé képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos. Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját, mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is."

Kiváló kép. Ez egy olyan megoldás tőled, Bara, ami igazán rád jellemző, és mégis egyetemes dolog. Mindamellett, hogy barás, de mégis át tudtunk lépni egy olyan szinten, ami már nem arról szól, hogy ki milyen technikai dolgokat tud bevetni, vagy, hogy a saját útján milyen újabb csúcsokat tud meghódítani, hanem van egy alázat ebben a dologban. Az az alázat, ami nem árt, ha az illusztrációnak a sajátja, hogy foglalkozik azzal, hogy mi is az, amit illusztrálni akar, és nem egy teljesen külön világot akar felépíteni, hanem ahhoz próbál kapcsolódni, miközben nem egy szájbarágós dologról van szó. Úgy értem, hogy nem az a tipikus téma, hogy odateszünk egy kis szőke hajú gyereket, mert ő a kisherceg, és akkor ebből már mindenki leveszi a maga következtetését. Köszönöm szépen, három csillag. (hegyi)