Munkák | Page 10 | Látszótér

Szűrés

Égigérő fa

Nem hiszem, hogy túl sokat kell mondanom erről a képről abban a tekintetben, hogy mennyire jól működik ez a mese, amit itt Bara illusztrál a képpel. Az most mindegy, hogy a Piroska és a farkasból egy városi verziót kapunk, vagy valamilyen más mese ugrik be, de az illusztráció része tökéletesen jól működik, és izgalmas az, hogy azzal, hogy ilyen átlós kompozícióban hagyta a fát, és erre ellenoldalban rímelnek a térköveknek az irányai, ez egy nagyon jó meglátás. Talán a képnek a bal oldalából egy fél centit én még vágnék, egészen az árnyék határáig, legfőképp azért, mert most az alján valami ott rendetlenkedik, azok a kis belógó háromszögek zavarnak. Megvan a leckemegoldás, de úgy, és azzal a feltétellel, hogy még illusztrációt küldesz, mert ha nem, akkor elveszem a leckemegoldást, ne álljunk meg egy képnél. (hegyi)
értékelés:

Bubi

Nagyon szép az a fényjáték, amiben ez az egész tartva van, nagyon szépek a tónusok. Amitől idegenkedni szoktam, az a napszemüveg, mert az egy álca, vagy védelmi vonal is, amivel meg kell küzdenie a nézőnek, de most ennél a képnél ez is rendben van, mert jól ritmizál a buborékokkal. Egy kicsit bánom, hogy a buborékokba belevágunk, lehet, hogy egy tized másodperccel előbb fényképezve még nem ennyire kiterjedt ez a buborék-forma, és akkor talán kompozíción belül tudjuk tartani ezt, akkor ritmizál a kislány fejével, létrejön egy kettős mérlegnyelv. Számomra, ami izgalmas, az a háttérnél, a sikátornál megjelenő fényjáték, ami feszültséget ad ennek a képnek. Demeter nevében is köszönöm, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Kert
Kert
Kert

Izgalmas az a feszültség, amit Bara létrehoz ezen a képsoron. Ezt a feszültséget támasztja alá az első kép kompozíciója, ebből lehet kiindulni, a másik kettő ennek már csak magyarázó kiegészítése. A kép akkor lenne kiegyensúlyozott, ha azon a ruhaszárító kötélen a csipeszek mellett lógnának ruhák, amik ellensúlyoznák azt a nagy rózsaszín virághalmazt, ami a kép bal oldalán létrejön a fénnyel is, és az organikus és épített formák elosztásával is ráerősít Bara erre a disszonanciára. Ezt a feszültséget várja az ember, hogy kibontva majd megoldódik. A második képnél látjuk, hogy a szereplő odamegy ehhez a fához, ott van már a fény és árnyék határán, ahol lehullottak a kis szirmok, és a harmadik képen látjuk szemlélni magát a csipeszsort, de nincs megoldás. Nem oldódik a feszültség, nem kerül pont az i-re, és ez az, ami ereje ennek a képsorozatnak. Keressük magunkban a megfejtést arra, hogy vajon mi történhetett, ami miatt nem történtek kiteregetésre ezek a ruhák, mi a történet vége? Antonioninak a Nagyítás c. filmje jut eszembe, hogy keressük a fa árnyékában, hogy hátha ott a megoldás, vagy a kerítésen túl. Nagyon izgalmas, köszönöm szépen, megvan a három csillag, és a leckét is megoldottad, mert érzem a feszültséget. (hegyi)
értékelés:

Duna

Ez olyan, mintha valami leletmentés során egy festő vásznát találtuk volna meg a kisszobában, és a sok lim-lom között egy restaurátor ezt áttörölgette volna, és előkerült volna a kosz-csíkok mögül a gyönyörű tájkép. Zseniálisan jól látja Bara a vonalakat, és a tömegelhelyezést is. Talán most a kép előterét szigorúan vágta el, én ide az előtérbe még egy kicsit kérnék, jó lett volna, ha ott van egy fél centi, hogy ez a kép előterében lévő vonal is be tudjon jobban fejeződni. Nagyon finomak ezek a felhőjátékok is, nagyon szép, de ezekhez a határozott vonalakhoz ez nem biztos, hogy elég. Lehet, hogy ha a kép aljához kapok még egy fél centit, akkor a felhők is helyükre kerülnek. De kár ezt így cincálni, mert a látásmód abszolút izgalmas és festői. Ritka, amikor azt mondom, hogy ez itt helyén is van. Bara, ez egy nagyon jó kép, nagyon kedvelem. El lehet kezdeni rajta szöszölni, hogy a kép jobb oldalán milyen fény szűrődik vajon be, amitől olyan kis szürke lesz az egész, de nincs nekem ezzel semmi bajom. Nem egy darabolós, könyvelői megközelítés, hanem egy érzelmi megközelítés, úgyhogy ez szerintem elfogadható technikai helyzet. Megvan a három csillag, és az ötödik osztály Természetfotó leckéjét is megoldottad. (hegyi)
értékelés:

Szentendre

Az üzenet személyességének nagyon örülök, és annak, ami a leckebesorolással együtt értelmezhető, hogy van egy fénytani helyzet, van egy tér, valami kis vízmosásnak a partján állunk, és ebben a helyzetben, ami nem egy különlegesen extra szituáció, az ember mégis érezheti úgy, hogy ő most valami tökéletességnek a részévé válik. Ennek én nagyon örülök. Van valami, ami Barára jellemzően megvan, hogy nagyon jól érzi a vonal-ritmusokat. Ha megfigyeljük, olyan formák jönnek most létre, ami egy nagyon jó meglátás. Van egy lejtős partszakaszunk egy egyenes vonallal, van egy domboldalunk nagyjából hasonló vonallal, aztán van egy partívünk a víz résznek a két oldalán, és ezek mind egy pontba gyűlnek össze, és ebből a pontból egy nagy facsoport ágai robbannak ki. Jó az elhelyezés, és a dinamikája is jó. Mégis azt mondom, hogy hideg, függetlenül attól, hogy meleg színekkel dolgozik az alkotó. Korrekt, jól megfogalmazott kompozíció, de az érzelmi áttételek során elveszítettem belőle Barát. Szemérmes üzenet, de ez most alul marad, és elfedi magát a közlést. Ha ennyire szemérmesek vagyunk, és ennyire halkan beszélünk az érzelmeinkről, akkor az nem biztos, hogy mindenkinek megnyílik. Persze nem kell mindenkinek megfelelnünk, de azért nem árt, ha az ember el tud érni egy olyan pontot, amikor ez úgy van kidekázva, hogy át tudja szakítani azt a hártyát az ábrázolt helyzet és a néző között. Ez most nem biztos, hogy sikerült, nem sok hiányzik, de ebben még sincs rendben valami. Bara, egyszerűen próbálok fogalmazni: merre jársz, hol vagy, gyere elő! (hegyi)
értékelés:

Melankólia

Ha jól látom, ez valami városrészlet lehet, ahol a lemenő nap sugarai a jégfoltokon csillannak meg, és ebben a havas helyzetben áll egy kis manócska. Az az egyetlen bajom ezzel a megoldással, hogy most kompozícióban annyira szélre került, hogy ez akkor lenne érthető, ha ellenpontozná ezt a fény játéka. De ez a fényjáték körülbelül 2/3-nál véget ér. Tehát, ha ezt a kompozíciót választom, akkor a kép jobb oldalából lehetne vágni legalább egy ujjnyit, és akkor ez helyrerántódna. Másrészt, a magány és a hiány érzete mindig valamilyen szinten személyes, belső, de nem valamilyen emelkedett érzés. Ez a fajta ábrázolás, amikor ennyivel magasabb vagyok a szereplőnél, távolságtartó megközelítést ad, tehát dokumentál, rögzít valamit, de nem vonódik be. Mivel nem a saját ábrázolásomról van szó, mint alkotó, hanem valakit, mint modellt használok a közléshez, nekem a modellel kell valamilyen kapcsolatban lennem, és ahhoz, hogy a magány, a hiány érzete a nézőben is elinduljon, ahhoz nézőpont szinten ahhoz a szinthez kell tudnom közelíteni, ahol a szereplő van. Ezért ez most nekem kicsit még pontatlan. (hegyi)
értékelés:

Hanna

Bara nagyon érzi a ritmust, figyeljük meg a kislány sapkájának az ívét, és azt a korlát-ívet, ami a képnek a jobb alsó sarkában látszik. Ezek azok, amik nagyon izgalmasak, és ezeket Bara zsigeri szinten jól érzi, hogy mit mivel rímeltet. Ezek a formai játékok nagyon fontosak. Erre egy átlós vonal a szem vonala. Teljesen rendben van ez az egész, egy hangulatot hoz, a kis szereplőnk idejött a kamera elé, belekacsint a kamerába, hogy „Anya, én most elfutok”. Persze ezt nem mondja ki, csak látjuk utána, hogy belefut a tájba, és elkezd korcsolyázni a Városligeti tavon. Jó az üzenet, el tudom fogadni. Érdekesek ezek a fények is, amikre ez a sapka, sál, kapucni-színvilág is furcsa mód rímel, ezekre a kicsit fáradt, késő délutáni fényekre, úgyhogy tetszik a dolog, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Tejszínes brokkolis csirke

Hozzávalók:
60 dkg csirkemellfilé
1 kis fej vöröshagyma
40 dkg mirelit brokkoli
1 dl húsleves
2 dl tejszín
mustár, só, bors
vaj

Elkészítés: A mirelit brokkolit szobahőmérsékleten kiolvasztjuk. A csont nélküli csirkehúst megmossuk, lecsöpögtetjük, és ceruza vastagságú metéltre vágjuk. A vöröshagymát finomra vágjuk. Egy lábosban kevés vajat megolvasztunk, és a hagymát kissé megpirítjuk. Rárakjuk a feldarabolt csirkehúst, és erős tűzön, állandó kevergetés mellett fehéredésig pirítjuk. Sóval, fehérborssal megszórjuk, és hozzátesszük a brokkolirózsákat. Ráöntjük a leveslét, és addig pároljuk, amíg a levét félig elfövi. Akkor hozzáadjuk a tejszínt, ízlés szerint mustárral fűszerezzük és összeforraljuk. Vágott petrezselyemzölddel megszórva, párolt rizzsel körítve tálaljuk.

A környezet kiválasztása tökéletes, nagyon szeretem ezt az áttört asztalfelületet. Az is jó, hogy harmonizál ennek a színvilága ahhoz az öntethez, ami itt elkészül, de kicsit bágyadtak a színek. Ha tudom azt, hogy a rizs nagyjából fehér, a háttér halványbarnás, amire a hús is rásegít, és a brokkoli zöld, akkor ezeknek meg kellene keresni valamilyen ellenpontját, és azt szerepeltetni. Ez lehet egy piros szalvéta, de ha ezt a kék tányért ki tudnánk cserélni valamilyen másik színű tányérra, akkor az is jót tenne, mert az egy fontos dolog, hogy erőt, vidámságot, egészséget sugározzon a kép, és ez a kék eléggé bánatos szín. Egyébként a képpel egyetértek, ez egy jó megoldás. A világításnál még annyit lehetett volna segíteni, hogy valami minimális derítéssel visszatükrözzünk a fényből a kép alja felől, plasztikusabb lett volna a tárgyfotónk. Ha megfigyeljük, akkor van két rizs-hengerünk, és a tőlünk távolabbi rizs-hengernek az árnyékos része is kevésbé bukik be, mint a másiké, és ez annak köszönhető, hogy maga a rizs a reflektáló felületünk, tehát az egyik rizs-henger deríti a másikat. Ez a mennyiségű fény elég lenne, akár ha csak egy fehér papírlapot használunk, akkor már egy picit tudunk deríteni, plasztikusabb, térbelibb lesz a tárgy. Az irány abszolút jó, Bara kezdjen el ezzel dolgozni, érdekes terület, nem csak finom, meg célszerű is, hanem titkon a csendélet-fotózásról van itt szó az alkalmazott fotográfiának ebben a szeletében. Egyébként most már tavasszal lehet használni rendes brokkolit is mirelit helyett, de ez is biztos nagyon finom volt. (hegyi)
értékelés:

Hanna és Gizi cica

Mesekönyv illusztráció is lehetne ez a kép: Mirci, a háromlábú cica és a kislány meséje a varázstakaró alatt. Valószínűsítem, hogy itt valami olyan családi helyzet lehetett, ahol Hannának Bara éppen mesét mondott, amibe a kislány már beleszenderedett, még nem teljesen fölvállaltan, mert tartja ő magát, mintha figyelne erre a mesére, de már az álommező határán van, és közben előbújt egy szellem a takaró alól, ez a macska, aki nagyon is éber, és jelen van, kommunikál velünk. Nagyon érdekes pillanatot kapott itt el Bara, de az nekem itt most szembetűnő, hogy nem tudom értelmezni, hogy mi is a mese témája. Alszik egy kislány, és a takaró alól előmászik egy macska. Ez szép, jó, és érdekes helyzet. A valóságban tudjuk, hogy semmilyen drámai történetet nem vonz magával, valószínű, hogy itt ténylegesen csak annyi történt, hogy ez a cica megunta azt a pihenő helyzetet, ahogy ő a kislánnyal foglalkozott, és most a saját dolgára indul. Ugyanakkor, mivel ez egy képpé szerveződött, és képi eszközökkel drámai megközelítést kapott, mégis kellene valami mesét ehhez kitalálni. Ha ez a mese megvan, akkor meglenne az is, hogy mi miért, és hogyan szerepel a képen. Lehet, hogy rejtélyesnek tűnik, amit most mondok, mert ennél konkrétabban nem fogom tudni elmondani a helyzetet: attraktív a dolog, de az attraktivitása a hitelességét gyöngíti. Ezt most nem tudom ennél szebben megfogalmazni. Egy talált helyzetben néha egészen szenzációs véletlenek állnak össze. Ezt, ha akartam volna se tudtam volna így megrendezni, hogy egy kislány nyugodtan pihen a háttérben, és belemászik a képbe egy cica. Ugyanakkor a talált jellege miatt nincs meg az az erő a képben, hogy ez igazolja, hogy miért készült el. Kicsit most meg vagyok lőve, úgyhogy Bara, kérlek, segíts, hogy érted-e, hogy mit akarok mondani, beszélgessünk még erről. Ami a leckebesorolást illeti, ezzel most nem tudok egyetérteni. Értem én, hogy a családot egy cica, a kislány és anya képezi, akik hármasban vannak szoros kötelékben, de akkor ebből a hármasból hiányzik anya. Az nem elég, hogy anya fényképez, neki is valahol szerepelnie kell. Valamilyen módon ebben benne kell lennie, nem lehet mindig a fényképezőgép mögé bújni, valahogy ezt a kötést létre kell hozni. Ebben segíthetne a cica, aki kommunikál a fényképezővel, de akkor is, kinyújtom a kezem, valamit csinálok, hogy ez a kapcsolat vizuálisan is létrejöjjön. Egy csillagot tudok adni, mert tanácstalan vagyok. (hegyi)
értékelés:

Roller

Erről beszélek, ezek a Barára jellemző fogalmazások, amiket én keresek. Itt nem teljesen érthető számomra az, hogy miért jó, hogy ez a kép borul, erősen és észrevehetően el van dőlve. Értem én, hogy a pillanat maga olyan, amit nem lehetett elszalasztani, de ha a szereplővel kommunikálunk, hogy fusson neki még egyszer, akkor ő valószínűleg megteszi ezt a szívességet nekünk, és akkor megismételhetjük ezt a helyzetet. Nem tudom, hogy mi az a világossárga kocka, lehet, hogy valami reklám lehet, ami tükröződik a kirakat-üvegen, sajnos azzal nem nagyon tudunk mit kezdeni, ez van. Az a jó és a finom, hogy a valós térben nincs semmi. Vannak járdaburkoló elemek, és van ez a tükröződő felület, és semmi más tereptárgy nincs. Minden, ami valóság, csak a tükröződésében él, ebben van jelen, minden csak egy vetített képe önmagának. Ez filozófiailag is egy jó üzenet. Az is jó, hogy ezzel a tört térrel egyértelmű, hogy a történetmesélés az, ami itt nagyon erős, a félredobott rollerrel és a fal mellett szaladó kislánnyal. Ráadásul, hogy még jobban meg legyen bolondítva ez a helyzet, ott még van egy autó, ami még tovább viszi ezt a mesét. Kettő csillagot adok, mert ez a ferdeség engem nagyon zavar. (hegyi)
értékelés:

Cím

Nem tudom, hogy itt mi volt az instrukció, de a főszereplő olyan, mint egy 80-as évekbeli punk, aki itt pogózni kezd a kisjátszótérnél a parkban. Nagyon jó a megfigyelés, egyáltalán nem zavaróak az autók, mert nem autókként szerepelnek, hanem ritmusokként. A világítás is tökéletesen rendben van, a mozgásfázisok is jók. Sok mindent nem tudunk azzal kezdeni, hogy a teljes hajkorona íve megjelenhessen. Kicsit beleüti a képhatárba a fejét a modell, a haja átlóg a képhatáron, ez picit engem zavar, de egyébként egy nagyon erős üzenet, és a Mozgás leckére kitűnő megfejtés. (hegyi)
értékelés:

Az öreg halász és a

Rögtön a címmel kezdem: én az „és a…”-t lehagytam volna. Az öreg halász tökéletesen elég, és fejben az ember befejezi ezt a mondatot utána, még akkor is, ha akit itt látunk nem halászni van a Duna parton. Ami a képet illeti, egy nagyon érzelmes és szerethető üzenet, és ezt az idillt mindenféle rendezéssel és tereptárgyakkal nehéz lenne még kiegészíteni, mert ezek varázslatos pillanatok, de amint a fotóst fölfedezik, már nem biztos, hogy ennyire megmarad a személyes érintettsége a két személynek. Mégis azt mondom, hogy ugye tudjuk azt, hogy Bara és Hanna közösen szoktak fotós túrákra járni, esetleg ha Hannát megkértük volna, hogy álljon a képnek a mellvért tetejénél lévő részére, jobb oldalra, és csak a két lábát hagyjuk a képen, az még izgalmasabban helyre rántotta volna ezt a kompozíciót. Most nekem a víz formái a kép bal oldalán nyitva hagyják ezt az egészet. Ha levágom teljesen a bal oldalt, akkor annyira szűk lesz ez az egész, hogy már nem biztos, hogy megmarad a kompozíció ereje. Valahogy most ellenpontozni kellett volna azt a nagy középszürkés világosabb korlátformát, onnan nekem valami hiányzik. De ezek azok a trükkök, amit az ember vagy létre tud hozni, vagy elrontja vele az egészet, úgy értem, hogy lehet, hogy a bácsi fölfigyel ránk, és elkomorodik, hogy most mit nézegetjük őt a kislánnyal. Tetszik az egész, és színvilágában is nagyon jól kontroll alatt tartott kép, de Bara, én azt mondom, hogy ne add föl sose azt a fajta személyes bevonódást, ami a képeidre egyébként jellemző szokott lenni. Nem te vagy ez a távolságtartó városfotós - akik jóllehet a 10 ujjukat megnyalnák egy ilyen gegért - nyugodtan kezdj el ragaszkodni ahhoz, hogy azok a képalkotó elemek, amiket szoktál használni, rajta legyenek a képeiden, mert ezek jellegzetesek, Barásak, ezekről nem kell lemondani. Meglenne erre a három csillag, de én a te érdekedben mondom azt, hogy legyen ez kettő. (hegyi)
értékelés:

két parton mégis együtt

Igen, ez izgalmas, de valami nincs eldöntve: mi az, ami nekem, alkotónak fontos? Szerette volna Bara a valóságot belekomponálni ebbe a képbe is, mint az előző, tükröződős képébe is, ezért a kép jobb felső sarkában ott van egy cipőorr, de határozatlan a megjelenése, a vágása is olyan, mintha nagyításnál ottmaradt volna a hüvelykujjam, és belelaboráltam volna. A képen lévő vonalak elhelyezése is kérdés. Most ez az egész kicsit dől lefelé, jobb kéz felé folyik lefele az egész, vissza kellett volna tudnunk ezt húzni. Ennél a kompozíciónál azzal tudtuk volna visszahúzni, ha a fölső világos és sötét határvonalat vesszük vízszintesnek. Nagyon szép és nagyon jó az a dolog, amit ez mutat, de most ez kompozícióban nem olyan sikeres. (hegyi)
értékelés:

cím nélkül

Nem tudok címet adni ennek a képnek :(

Igen, ez az, amit Bara nagyon érez, ezeket a tükröződős játékokat a személyesség és a személytelenség határán billegve. Itt most ez a szó szoros értelmében is megvalósul, mert a tükröződésre helyezi a nagyobb hangsúlyt, és a valós helyzet ábrázolása csak jelzésértékkel bír a képen. Nagyon erős jelzésként, és kompozícióban is tökéletesen helyén van az egész. Nagyon jól van kimérve a sötét és világos formák aránya. Ezek nagyon jól egyensúlyba vannak hozva, és azt látom, hogy nem is kell erről sokkal többet mondanom, mert a kép mindent elmond. Itt lehetne azt mondani, hogy oké, de engem zavar, hogy abban a pocsolyában úsznak valamik. Nem, mert ez az, ami izgalmassá teszi ezt az egészet, és kihozza abból, hogy csak egy mechanikus tükörkép-játék legyen. Vagy azt is mondhatjuk, hogy igen, de ott van az a tábla, az miért van ott, az megbontja a kompozíciót. De pont ez a jó benne, ez az izgalmas, hogy a szabályos kompozícióba belekerül ez az egész, ráadásul ritmusban tökéletesen jól működik. Ilyenkor van az, amit én szoktam mondani, hogy el kell tudnunk vonatkoztatni attól, hogy minek a tükröződését látjuk, és ha folthatásként kezeljük, mondjuk, mint egy labda a vízben, akkor pont az az izgalmas, hogy a két láb előtt ott van egy ilyen, és várjuk azt a pillanatot, hogy mikor rúg bele ez az ember, aki itt várakozik a járda szélén. Szóval nagyon dinamikus, nagyon jó dolog, Talp leckére is tökéletes, benne van a menjek vagy maradjak bizonytalansága, mindaz, ami a talppal összehozható. És nem baj, hogy nem tudsz címet neki. :) (hegyi)
értékelés:

Lépcső

Igen, ez érdekes, azért, mert Bara, ha már kubizmus, és absztrakt, akkor ezt elkezdte megoldani, elkezdett valahogy fotográfusi eszközökkel felelni erre. Egy kicsit itt szintén a perspektívával van problémám, azzal, hogy ez az egész dől hanyatt. Ettől van az az érzete az embernek, hogy elfordul az óramutató járásával ellenkező irányba, miközben látjuk, hogy a vízszintesek vízszintesek, de a függőlegesek folyamatosan egy ilyen haránt irányba mozdulnak el, így ezzel van némi problémám. Ez akkor lenne helyrebillenthető, ha ezt a függőleges részt, ami a kép bal oldalán van, levágnánk. Tudom, csorbulna az az érzelmi helyzet, hogy itt egy térbeli dolog és tükröződés van, ezt elveszítenénk, ugyanakkor ha ezt levesszük, akkor a tömeg elkezdi helyrebillenteni a függőlegeseket. Erre most rájátszanak azok a vonalak, amik ott még erősebben dőlnek. Itt fekete vonalakat látunk, mint kotta vonalak, függőlegesen, de épp ez az, hogy nem függőlegesek. A másik az, hogy ezeket kinevezem függőlegesnek, és ezekhez képest kezdek el játszani, akkor a vízszinteseimet veszítem el. Nem könnyű helyzet, ez egy érdekes kérdés. Még egy megoldás van: ha ugyanezt a helyzetet akarom mindenáron használni, hogy nekem oda kell a függőleges rész, akkor azt mondom, hogy oké, de akkor valamivel billentsük az egész tömeget helyre. Ez úgy valósulhat meg, ha várok egy kicsit, mondjuk amíg a legfelső emeletnél az erkélyre a kép jobb oldalán valaki kijön, vagy kitol egy kerékpárt, vagy elkezd teregetni. Ez az egésznek a játékosságára is ráerősít, és visszahúzta volna a tömeget. Megvan a három csillag, mert az Absztrakt leckére jó ritmus. (hegyi)
értékelés: