Egy picit ez a kép is dől bal felé. Nem tudom megmondani miért, mi a cél ezzel a döntéssel. Visszahozhatná a képnek a bal oldalán lévő fal, ha abból többet adunk. Most nem ez történik. A kép ereje azonban abszolút működik. Van valami vészjósló abban, ahogy a modell ezzel a rollerrel a lépcső tetején áll. Olyan mint egy film. Lehetne ez egy bevezető képsora is egy filmnek. A vészjósló élmény abból táplálkozik, hogy minden lépcső hordoz magában valami titkot. Megyünk fölfelé a lépcsőn, és nem tudjuk, hogy mit találunk a lépcső tetején. Ez átvitt értelemben is igaz. Most a kép ezt abszolút jól mutatja, mert a felhős ég az, ahová vezet a lépcső, nem látjuk, hogy itt mögötte egy játszótér van, egy park, egy múzeum, vagy micsoda. Tehát nagyon jó az, hogy ezt a kérdést Bara nyitva hagyja. A másik, hogy áll a kis modell ezzel a rollerrel, és reméljük, hogy nem fog lerollerezni a lépcsőn. Néz ő valahová távolra, érdekli őt az a helyzet, de nem eldöntött, hogy ő most le fog jönni ezen a lépcsőn, és azt fogja megnézni, vagy gyorsan sarkon fordul, pördül egyet a haja a levegőben, és elrollerezik viharsebességgel a másik irányba, ki a képből. Ez is a dinamikát erősíti. Kompozícióban is a csúcsára állított háromszög az, ami ezt a kompozíciót jellemzi. Ez nem egy nyugalmas forma. Nagyon jól használja ezeket Bara. Nekem ez egy három csillagos kép, azzal együtt, hogy nem árt arra figyelni, hogy a vízszintesek vízszintesek legyenek, a függőlegesek függőlegesek, és a párhuzamosak a végtelenbe találkozzanak, ne valahol sokkal hamarabb. (hegyi)
értékelés:

Egy pantomimes helyzetet látunk, régi filmeken vannak ilyen helyzetek, amikor a főszereplő gesztusokkal mutat valamilyen helyzetre például. Itt most a mi kis modellünket látjuk ennél a graffitinél, és a mozdulat, a testhelyzet azt mutatja, hogy itt valamilyen drámai szituáció van, véleménye van a szereplőnek erről a helyzetről. Olyan mint egy szembesítés, hogy "Na kislányom, meg tudod-e mondani, hogy melyik bácsi volt, aki elvitte a táskádat, vagy eltolta a biciklidet?" És akkor egy ilyen helyzetben, mint egy ilyen szembesítésnél, ez a gesztusrendszer abszolút létrejöhet. Azt nem teljesen értem, hogy miért éppen az Eltűnő világ leckébe van ez beadva. Nyilvánvaló, hogy a graffiti az már csak ilyen, hogy egy ideig megtalálható, aztán szép lassan fölülírják más rajzok, vagy elbontják azt az épületet. Nekem egy nagy szívfájdalmam az, hogy az Örs vezér térnél, a Sugár melletti egyik aluljáróban, ami az áruháznál van, ott nagyon hosszú ideig volt egy graffiti, ami a Piedone-t ábrázolja egy kis krapekkal a karján, és én azt nagyon szerettem azt a stencilt. Ez hosszú hosszú évekig, évtizedekig ott volt, aztán valamelyik barom elkezdte ilyen tagekkel, betűjelekkel felülfirkálni. Hogy ennek mi az értelme, nem tudom, hogy ha minőségben nem tudok olyat létrehozni, akkor miért kell a graffitinél is a rongálásnak, a marhaságnak létrejönnie. Ez most egy ilyen zárójeles megjegyzés volt, de azért tartom fontosnak, mert a graffiti önmagában is egy megosztó műfaj. Én azt gondolom, hogy igenis történik értékképzés, bizonyos szituációkban nagyon is odavalónak és helyénvalónak tartom ezt a fajta kifejezési formát, ugyanakkor borzalmasan értelmetlennek és buta dolognak tartom ezeket a betűrajzolásokat, úgyhogy azt gondolom, hogy a kettő nem egy kategória semmilyen szinten. De vissza a képhez: nem igazán tudom, hogy miért az eltűnő világ, dehát nem firtatom, lehet, hogy ez az épület lesz lebontva pillanatokon belül. Szeretem, ezért elfogadom Bara döntését, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Itt egy jó, izgalmas képi megoldást kapunk erre a leckére, nagyon szeretem ezt a képet. A rezonancia ezen a képen többféleképpen is értelmezhető: egyrészt adva van egy víztükör, ez önmagában még csak egyik szintje a dolognak, a másik az, hogy a tükröződésben létrejövő formák, és formai játékok azok, amik izgalmassá teszik ezt a képet, és én nagyon örülök annak a személyességnek, amit a tükörben látható, vélhetően Bara árnyékát ábrázoló forma jelent. Ami még a képnél számomra fontos, hogy az a vízen úszó kis celofándolog azért fontos a képen, azért jó, hogy ott van, mert a valóságból egy darab. Hogy ha azt kivesszük, akkor csak egy víztükör játékot látunk, ami önmagában persze izgalmas, de az nem árt, hogy ha valami vissza tud minket hozni a valóságba, viszonyítási alapként szerepel. Tehát én azt gondolom, hogy ennek a képnek, még ha első megközelítésben hibaként is értelmezhető, ez a vízen úszó valami, ez az, ami igazán megadja a távlatait. Az már egy másik kérdés, hogy az ember hagyja, hogy egy ilyesmi önmagától valóan beússzon a képbe, vagy ő maga befolyásolja ezt a történetet, hogy szed egy falevelet, vagy hajtogat egy papírcsónakot, tehát ez mind-mind érvényes helyzet lehet. De én ezt is el tudom fogadni, amit most látok, úgyhogy a három csillag megvan. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Picit konkrétnak tartom ezt a megközelítését a barátság témának, erről már beszéltem azt hiszem a barátság lecke felvezető filméjben, meg az elemzésekben is elhangzott, hogy jó lenne, ha magatokon keresztül szűrve tudnátok megmutatni azt, mit gondoltok a barátságról. Most egy olyan helyzetet látunk, amikor egy fotós fényképezi a modellt, és közben egy harmadik személy vagy egy állványra tett másik fényképezőgép az, ami elkészíti ezeket az úgynevezett werkfotókat. Azért mondom ezt így, hogy ezek werkfotók, mert nem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy végig lett gondolva az, hogy milyen háttér, milyen képi környezet fogja ezt az egészet körbevenni. Az első képen engem kifejezetten zavar az a fajta építési területeknél használt kordon, ami nagyon kettémetszi a képet. Másrészt pedig érdekes ez a fajta helyzet, ahogy ennek a felső képnek a két modellje, a fényképész és a fényképezés alanya ezekre a kis beton kinövésekre ráül, de mindez azzal a járdaszegéllyel, amit itt most látunk, nagyon határozott vágást hoz létre. Ezzel nem lenne baj, csak ezt érdemes akkor tudatosan komponálni. Ha a cél elérésénél tulajdonképpen csak egy mímes helyzet az, ahogy én fényképezek valamit, és az igazán fontos az a kép lesz, amin ez a fényképezési helyzet látható, akkor nem arra kell koncentrálni, hogy a fényképezés elsődleges megközelítése az milyen lesz, hanem azzal kell foglalkoznom, hogy milyen lesz a leleplező werkfotó. Itt most a werkfotó került beküldésre, tehát ennek a kompozíciós helyzetét kell jól megoldani. A következő képen szintén egy ilyesmi helyzet állt elő. Ez talán a Hilton lehet a várban, nem tudom, és látunk ott egy épületet, a fényképész mögött látunk egy vödröt, ami elég érdekesen támogatja a modellt, az egész horizontban dől, de ez nem teljesen indokolt. Szóval én azt mondom, hogy maga a kép nagyon izgalmas, nagyon jó ez a fényképezem a fényképezést helyzet, de ebből azért többet kell kihozni. Ez most egy kicsit olyan, mintha elmentünk volna egy fotós sétára, amik a táborokban is szoktak volt lenni, és ott az első nap a megszeppent fotósok, más ötletük nem lévén, elkezdik egymást fényképezni. Ezek a képek általában másra nem is jók, mint arra, hogy lazítják a szorongást, és közelebb viszik egymáshoz a tagokat, hogy másnap elkezdődhessen az érdemi munka. Nagyon ritka, hogy ilyen helyzetből időtálló kép jöjjön létre, és mégis mindig, minden egyes helyzetben ezek az expozíciók megtörténnek. Nincs is ezzel semmi baj. Ugyanakkor ebben a helyzetben ez egy önálló döntés volt a Bara részéről, hogy ezt a fajta történetet szeretné elmesélni nekünk. Ha ez így van, akkor nincs indoka annak, hogy miért billeg ez ennyire kompozícióban. Én erre várnék egy ismétlést, mert maga a téma azért érné meg a kifejtést, hogy végre láthassunk egy olyan fényképész fényképezi a fényképészt szituációt, ami túlmutat az esetlegességen. Épp ez lenne benne az izgalmas, hogy tudatosan, megrendezetten rákészülünk erre a szitura. (hegyi)

Nagyon szeretem ezt a képet. Legfőképp azért, mert - megint azt mondom -, hogy koncentráltan, letisztult eszközökkel dolgozik. És szemérmes. Ugyanakkor a szemérmesség mellett hordoz olyan plusz képi információkat és játszik annyira erősen a térrel, amitől egyedivé, úgymond „barás” képekké válnak ezek a fotográfiák. Nagyon szeretem azt, ahogy a kép alsó negyedében a kis cipő, a kis roller a valóságot hordozza, miközben mint egy vágykép, mint egy álomkép a víztükör, a vízben tükröződő alakok redukcióban, fekete-fehér, főképp árnyékredukciókban jelennek meg. Mégis nem csak az összetartozást mutatják, nem csak azt, hogy itt egy felnőtt-gyermek kapcsolatban mutatható be a család viszonyrendszere, hanem azt is, hogy ebben bizony az álmodozás is megjelenik, amit a felhők, a fák, a kis víztükörben lévő csobbanások mutatnak. Abban nem vagyok 100 százalékig bizonyos, hogy nem lehetett volna, egy picit talán szerencsésebb időpontot találni. Egyrészt azért, mert ehhez az élményhez nem biztos, hogy ennyire borongós tónusrend tartozik, másrészt meg azért, mivel most a víztükör az egy picit néhol bezavar. A – vélhetően Barát ábrázoló – felnőtt alaknál a fej fölött olyan tajtékok, olyan vízen úszó és lebegő tárgyak vannak, amik ezt a kompozíciót gyengítik. Nem biztos, hogy könnyű megtalálni ezt a pillanatot, ha ez egy álló víz és nem valami mozgó víztömeg, akkor nyilvánvaló, hogy nehezebb ezt megoldani, de valamilyen megoldást az ember keres. Vagy odébb suhintja valami levéllel, vagy újságpapírral, vagy esetleg magába a vízbe belenyúlva odébb lökögeti ezeket a formákat, vagy pedig keres egy másik ilyen vízparti helyzetet. Kicsit odébb mozdul, hogy ne legyen ez ennyire határozott most ott. Mert ez most olyan mint hogyha egy betonjárdán lenne valami nagy köpés, vagy valamilyen más forma, ami nem odavaló. Ha letakarjuk a kezünkkel, akkor látjuk, hogy ez most nem építi ezt a kompozíciót. Zavaró. Az ötlet az zseniális és én azt kérem a Barától, hogy ezt ismételje meg. Pontosan azért, mert a Bara tud nagyon is mértanian pontosan fogalmazni. És akkor, ha egy érzelmi megközelítést közvetít a néző felé, akkor is kell tartania magát ahhoz a fajta pontossághoz, ami mondjuk a tájképeinél, vagy azoknál a képsoroknál volt látható, amiket nem olyan rég beküldött hozzánk. Nem azért adom vissza ismétlésre, mert rossz a kép, - sőt - hanem azért, hogy javítsuk, ezt a formai hibát, mert szeretném ezt letisztulva látni. (hegyi)

Nagyon-nagyon fontosnak tartom azt, hogy erre a területre is elindul a Bara. Ugyanis erre a leckére általában a gyász volt jellemző, a búcsúzást kevésbé próbáltuk megfogni, holott ez ugye három szóból álló lecke: tisztelet, búcsúzás, gyász. Úgyhogy örülök, hogy a búcsúzás című helyzet is előtérbe tud kerülni, és erre felhívnám a többiek figyelmét is. Nagyon tetszik a kép előtere, a levelek és az ezekből kialakuló rajzolat, egyszerűen fantasztikus. Én a kép fölső részének, akár egyharmadának rovására is ezt jobban megfigyeltem volna, vagy inkább ebből adnék, vagy csak simán vágnék a kép fölső részéből, az nem annyira fontos nekem. Az egy másik kérdés, hogy ha már egy ilyen helyzet van, nem tudom, hogy mennyire voltak ezek a modellek instruálhatóak, mert azért itt izgalmasabb lenne, ha nem csak oldalirányban történne elmozdulás, hanem a képben befelé is. Tehát, hogyha közelebb futna felénk vagy mozdulna el felén az egyik alak, akkor ez dinamikában jobban adná ezt az üzenetet. Úgyhogy kettő csillag azért, mert ez most nem olyan nagyon erős. (hegyi)
értékelés:

Pontosítanom kell egy kicsit a lecke értelmezését. Itt arról volt szó, hogy olyan helyzeteket mutassunk meg, amik mint egy leletmentés ma még úgymond köztünk vannak és működnek, de tartunk tőle, hogy elvesznek, és legalább egy fotó vagy film erejéig lenyomatot készítünk róluk. Értem én itt a temetői összefüggést, csak nem teljesen ez, ami a feladat, tehát a feladatértelmezést kéne egy kicsit pontosítani. Lehet, hogy én fogalmaztam kicsit slendriánul a leckefelhívásnál. Ha így van, akkor elnézést és akkor mondjátok, hogyha így gondoljátok, akkor ezen javítunk. Most ez egy picit mellé megy ennek, és nem mondom, hogy ez 10 pontos találata a leckének, de elfogadom. Az öt képből álló sorozatnál én azt mondom, hogy az első képet, mint bevezetőt, abszolút érvényesnek tartom. A második és a harmadik képből valamelyik a kettőből, és itt most azt kell mondanom, hogy talán a harmadik az, ami számomra izgalmasabb. A negyedik kép megint érdekes és jól működik. Nekem onnan még hiányzik egy ötödik megfejtés. Tehát, hogyha ennyi képből dolgozunk, akkor az egyik, mondjuk a második képet kivenném, és ahelyett készítettem volna valami olyan képet, ami egy picit közelebb enged minket ezekhez hamvasztó urnát tartalmazó kis sírhelyekhez. A bejezés nagyon jó, ahogy a főszereplő ránk figyel - hogy ez szendvics megoldás vagy más, nem tudom - de jó zárása a sorozatnak. Tehát még egyszer, az utolsó és az utolsó előtt kép közé kellene nekem ott valami, ott nekem bicsaklik egy picit a történet. (hegyi)
értékelés: