Munkák | Page 23 | Látszótér

Szűrés

Azokból a technikákból, amikből elsősorban az első-második leckék környékén volt sok látható, a tükröztetésre gondolok itt elsősorban, ebből egy továbblépést látunk itt, egy A-B osztatú képet, ahol az alkotó az élességgel foglalkozik egyrészt, tehát a tükörképen látható, fordított tekintet a kommunikáció a nézővel, és a valós kép ennek a kettős játékával a valós személyiség és a tudatalatti, a tükör által homályosan, lásd Bergmann, ezzel a filozófiával egy egyszerű módszerrel, egy kozmetikai tükörrel dolgozik az alkotó. A megszokott, nagyon hálás modelljével láthatunk ebből a sorozatból, ebből a kísérletből egy üzenetet. Az alapvető döntés a képen általában ezeknél a fajta megoldásoknál az, hogy az élességet a tükröződésre vagy a valós képre állítom. Itt ha jól érzékelem, az élesség a valós látványra, a reális, a földi világban van; a kiinduláshelyzetre, a gyermeki arcra pozícionálódik, miközben az optikával, vagyis a nézővel való kommunikáció ami felénk küldődő üzenet, a tükröződés egy másodlagos értéket kap. Ezzel az A-B oldal és a baloldal arányai úgy ritmizálódnak, hogy a tükör, mint valóságfeletti, mint álomszerű, mint valahová rejtett világba néző információs csatorna kap egyfajta sejtelmességet – és ezt az élességgel éri el az alkotó. Azzal, hogy az élességet visszateszi a valósba, és az a szempár, ami felénk tekint nyilvánvalóan az alkotó jó dramaturgiai érzéke, instruálási készsége miatt, hiszen ő instruálja a modellt, ő van a kamera mögött, de ezt az élményt mi kapjuk meg. Nyilán az alkotó jelenléte hozza azt a tekintetet, azt a kicsit kihívó, kicsit játékos, kicsit bizalmas kommunikációt a szemeken keresztül, amit a tükröződés ural elsődlegesen. Tehát visszatérve a kép teljes szerkezetére, jó megoldásnak tartom azt, hogy az élesség megválasztása nem a tükröződő képre, hanem a valós látványra súlypontozódik, mert ezzel azt a kettősséget ami a mindennapjainkban is benne van, a napi életünkben, a napi tevékenységeinkben, a napi jelenlétünkben, mégis ott húzódik valahol a lélek varázslatossága, a lélek mélysége, ami nem elsősorban a logikus világban, a teljesítések világában, hanem a megélések, az átélések világában rejtezik. Ezért jó döntés ez az egyszerű eszköz, hogy az élességet nem a tükröződésre, hanem a majdhogynem profilos arcra helyezi át. A Zsolt itt a jobboldalon függőlegesen kb. kétujjnyit vágna a képen, hogy ez az arányokat még jobban a törött szélű de mégis varázstükör felé helyezné át, ezen esetleg érdemes elgondolkozni. A család házi feladatra a mögöttes filozófiai tartalmat egy egyszerű eszköz jól érzékelteti. (szőke)
értékelés:

Zsákmány
Nagyon szeretem ezt a képet, mert a képben több dolog találkozik, ami már tapasztalat kérdése, amit gyakorlással tudunk megszerezni. Mire gondolok? Arra, hogy a perspektívával, és a fotós maga nézőpontjának a megválasztásával egy olyan üzenetet tud létrehozni, ami dinamikájában és térélményében is nézegethetővé teszi a képet, mert van egy elsődleges üzenet, a gyerek kezében lévő makk, termések, amiket mindannyian gyűjtöttünk, aztán megkukacosodtak, és ki kellett dobni őket, tehát van ez az elsődleges üzenet és ezt erősíti az őszies-télies ruházat, ugyanakkor háttérként mint lazúr ott sejlenek a mégzöldek és a mársárgák, amik abszolút erősítik az ősz üzenetét, és ott van a perspektívájában a kis szoknya és a kis cipő, ami a gyerekhez tartozik, és amit nagyon jól takar a kéz, és ami nagyon jól keretezi a kezet. Tehát itt egy olyan formai játékot látunk, ami egy nagyon jó kompozíciós megfigyelés. Talán még a cipők orra beleférhetett volna ebbe a kompozícióba, annyi még esetleg jó lett volna, de mégis ez egy nagyon erős, jó kompozíciós játékot mutat, és ráadásul még a gyerekkorra is tud utalni. Tehát mindenféleképpen egy megélt üzenetet kapunk, és nem csak valami. (szőke-hegyi)
értékelés: kiscsillag

Régmúlt idők

Hát ez egy régi ablak, még azt is el tudom képzelni, hogy ez az egyik fotósétán készült de végülis mindegy. Igen, szóval az ablaküvegek tükröződéseinek van egy ilyen hatása, amivel – főleg mivel itt az ablakkeret éles, és pontos – akkor az ablaküveg mindig torzít, életlenít, lágyít azon a képen, amit tükröz, és itt is ez az, ami egy ereje, ill. egy segítsége Barának, aki a múltidézés eszközeként jól használja ezt a technikát. Annyi megegyzésem volna, hogy a jobboldalon szereplő figura valamilyen torzítás hatására megkettőződik, de ez megbontja a kompozíciót, tehát én ott, annál az ismétlődésnél vágnám ezt a képet, és máris feszesebb lenne ez a történet, de egy szép képet látok. (hegyi)
értékelés:

Lámpa

Én nagyon szeretem ezt a képet, ugyanis a Bara már nem először olyant fedez fel, amivel lehet, hogy egy átlag néző vagy sétáló az utcán csak elmegy mellette, észre sem veszi. Mégpedig ezeket a tükröződéseket, és a tükröződések játékait. Itt most ugye a képen egy ajtót látunk, és egy korban hozzáillő, régi, karos lámpát. És ennek a tükröződései megjelennek az ablaküvegen, és mivel ez egy duplaszárnyas ablak, a belső üvegen is egy harmadik formaként megjelenik a lámpa. A kép maga két átlós síkra bontódik, és az egyik egy nagyon jól értelmezhető, az ablak felsődeszkájának a síkja, és van egy másik átlós, ferde sík, ami enyhébb lejtésű, maga a lámpák között. Ez a két sík egy X-ként fogható fel és nagyon jó ezeknek a ritmusa, és nagyon jó ez a megfigyelés, amit a Bara tett ennél a képnél. Talán egy pici megjegyzés, hogy ha a képkeretet képzeletben megfognánk, és lefelé elcsúsztatnánk, hogy a lámpatest fölött az az 1 centinyi rész már nem fontos, viszont az alul megjelenhetne, akkor dinamikusabb lenne ez a kompozíció. De a három disznó szerintem így is megvan erre a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lemezjátszó

Nekem van azért ezzel problémám. Itt megjelenik két forma, az egyik a lemezjátszóból ez a gramofontölcsér, a másik meg a mechanikai szerkezet, amin maga a lemez forog. De az nincs eldöntött, hogy ezt a gyönyörű virágforma vagy akár női jelzés, szimbólumformát akarja arányítani magához ehhez a szerkezethez, ehhez a kalapdobozhoz, vagy pedig a sziromformán megjelenő fénypászmákkal, csillogásokkal akarna foglalkozni. Most ez egy kicsi ebből is meg egy kicsi abból is. Egyszerűbben mondva, ennek a képnek ezzel a sziromformával, ezzel a női formával, ezzel a vörösréz tölcsérről és a fényeiről kellene szólnia, és mindarról, ami még bele van komponálva a képbe, arról nem kell szólnia, az túl sötét, túl kevéssé izgalmas, és én értem, hogy ott van a gramofontest a kép alján, de éppen a képből adódóan az nem fontos, ahhoz pedig, hogy a gramofon tölcsérjeinek a ritmusai működjenek, nem jól van vágva a kép. Ha ez a gramofon otthon, családi környezetben megvan, akkor ezzel érdemes lenne ezzel a formával foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Emlék

Szeretem ezt a képet, sok képen, elsősorban az első lecke motívumrendszereiben jelentkezett már az árnyékkal való kapcsolat, nagyon jó az, hogy az épített környezetet használja fel a fénnyel való munkában, és a külső, valós fény, a Nap fénye, ami árnyékokat hoz létre, és ezt használja egyedi fényforrásnak, és az így megjelent árnyékok játékát, ezeket az absztrakt formákat használja fel a valós felületeken. Fúziós képről kell, hogy beszéljünk, ez itt azt jelenti, hogy nem elsősorban tájkép, de nem is absztrakt kép, hanem a kettőnek a fúziója, dokumentummegfigyelés, és egyben átlép azon a kategórián, hogy egyszerűen csak dokumentáltam valamit, bizonyítja ezt az a bátorság, hogy az épület valós felületeiből az alkotó nem használ fel, azt mondja, hogy az árnyék üzen annyi tartalmat, amiből egy teraszt, egy korlátot, a fotós emberi alakjának formáját egy füves területen jól látjuk. Véleményem szerint tehát ez a fúzió itt jól működik, mert a fotós tudatosan átszűrten, jól átgondoltan kezdi a látványelemekben a filozófiát, és a valóságot összhangba hozni. Ezért a 18. lecke, nyár kategóriájában ez egy háromdisznós kép.
Volt egy hosszú vita a kommentekben erről a háromszögről itt, mert van aki azt mondja, hogy ezt Photoshop-pal kivéve el lehetne tüntetni, merthogy ez hiba. Oda tart ez a lámpaoszlop. Oda mutat minden, és ez jól visszafogja ezt az egészet a másik oldalon. Éppen az a jó, hogy ott nincs fű, hanem oda mutatnak az irányok és sematikussá válna a felület. Éppen azért, mert a számítógép manipulatív eszköztára ami segít nekünk, az nagyon sokszor éppen a valóságban rejlő rendezetlenséget-játékosságot azt tünteti el. Ha elvesszük azt a járdát vagy mit onnan, akkor elvesszük a szocio-tartalmát is. Rendezett lesz, korrekt lesz, szalonképes lesz, de elveszik minden, amitől a szerelmeskedés is egyedi, és jólfésült lesz. Az jelzi ott, hogy a valóságban vagyunk. (szőke)
értékelés:

Árnyjátékok

Egy kompozíciós történetet látunk, akár Moholy-Nagyra is gondolhatunk itt vagy más, kortárs művészek munkáira is. Lehet, hogy pont egy ilyennek az árnyjátékát fotózta le most a Bara. Én mondjuk itt most nem igazán értem, hogy miért van kettő kép, nekem egyébként az alsó az, ami erősebb és izgalmasabb kompozícióban, de nem értem, hogy miért van megkettőzve. De az ötletet jónak találom, és ha ezek az árnyjátékok izgatják a Barát, akkor ebben talán mehetne tovább. (hegyi)

Öröm 2

A Baráról tudjuk, hogy egy nagyon jó és hűséges modellje van a kislánya személyében, és nagyon nagyon jól ábrázol a Bara a kettőjük kapcsolatából mintegy naplószerűen történeteket. Egy kicsit számomra ezeknél a képeknél, már említettük, hogy a világításnál vannak némi-némi továbblépésre ösztönző gondolatok, mert azt én fontosnak tartom a gesztusokat, azoknak a befejezettségét, és fontos az, hogy a gesztusok, az érzelmeknek az arcon megjelenésének mindig van egy csúcspontja, és a fotográfia célja az, hogy ezeket a csúcspontokat megtalálja, és a néző felé koncentráltan közvetítse. Ez Barának többnyire jól sikerül megtalálni, és ez a kép is egy ilyen jól megtalált pont; amikor a két szereplő a két hölgy kapcsolata, barátsága megnyilvánul a képen, a mosoly egy bizalmas helyzet, a kisember a nagy emberre felnéz, majdnemhogy katonai tisztelgésnek felfogható gesztussal, figyel a kislány az anyjára, az anya a lányára, tehát nagyon sokrétű ez a kapcsolat. Egy picit kompozícióban és világításban vannak nekem kérdéseim. A gesztus egyrészt vágódik könyöknél, és az egy kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Ha a kettejük kapcsolatára koncentrálok, akkor akár még szűkebbre is vághatom ezt a képet, és csak a két arc kommunikációját hagyni meg; ha viszont fontos a testkommunikáció is, akkor ez a vágás nem indokolt, és ugyanez a helyzet a Bara fejtetőjénél a hajkorona határánál történő vágásra. Ott is lehetne még szűkebbre vágni, és akkor csak az arc gesztusai beszélnek, vagy pedig fontos lenne ezeket az íveket is befejezni. Tehát azzal, hogy milyen közelit vagy plánokat választunk ezzel mindig a nézőt helyezzük egy virtuális színpadon egy jelenethez közelebb vagy távolabb, és az üzenet bensőségességét erősítjük vagy gyengítjük, egészen eltartásban a szemlélő vagy megfigyelő szerepéig. Tehát a vágás azért fontos, mert ez az, ami az üzenetnek az erejét, iráyultságát meghatározza. (szőke)
értékelés:

Kötődés

Nagyon jó az az út, az a sorozatélmény, ahogy egy létállapot miatt egy alkotói szemléletben egy normál, hétköznapi vizualitásban a világból egy egészen más intimebb, személyesebb, parányi mikrokörnyezetbe lép át az alkotó és ezzel a vizualitással folyamatosan foglalkozik, mintegy felnagyítja azt, varázslatossá teszi, ugyanakkor a hétköznapi, valós hétköznapokból elvonul és egy kísérletező fizikusi-kémikusi attitűdből szemléli ezt a mikrovilágot, amelyben manók és szőrszálak és földalatti vezetékek és mindenféle fajta rácsodálkozások léteznek. Ha innen próbálja az ember értelmezni a képeket, amiket a Bara küld, és az asszociációs rendszerét is elfogadja, amiben a leckékre a megoldásokat küldi, akkor azt mondja, hogy ezek jók, ezek a képek jó dokumentum-felvételek, akár egy korabeli fotóstúdiónak a hát, néprajzi dokumentumanyagaiba is belekerülhetnének, mert szakmailag szépen vannak fényképezve. Ugyanakkor ha ezek tudatosan, szándékosan kapcsolódnak bizonyos filozófiákból, pl. a köldök kategóriánál, akkor azt mondom, hogy nem lépnek át azon túl, hogy ebbe a világba betekinthetünk, de mégsem lépnek át arra a szintre, ahol pl. a köldök leckébe azon kívül, hogy egy asszociációt létrehoztam egy deformált vas vagy valamilyen fémkapocs és a hajókötél kapcsolatában, ahol talán még valami víz is van, nehéz ezt értelmezni, de nem kapom meg azt a pluszt, ami például jelentkezhet az előző képben a karlánc és a kar kapcsolata, vagy a padlón elmosódva megjelenő női alak, tehát úgy érzem, hogy megint fel van vetve egy jó filozófiai elgondolás, de nem kerül oda az alkotó, az ő saját kézjegye. Úgy érzem, hogy a Bara ennél többet tud. Ha már az emberi létezés ebben a makróvilágban megjelenik, akkor kérném, hogy egy picit emelje ezeknek a képeknek a tétjét, és ezek ne csak dokumentumképek legyenek. Ez csak az ő munkájára, képeire vonatkozik, kérném, hogy mindig úgy tekintsétek az elemzéseket, hogy ezek az adott alkotó adott munkájára vonatkoznak, és nem cél hogy azok akár egy másik alkotással legyenek összehasonlítva. Ez az ő ügye, és remélem ezzel segítek is neki. (szőke)
értékelés:

Cukorkák

Egy makrófelvételt látunk, és a makrófelvételnél a Barától megszokott fekete-fehérben elsősorban a lapos, kör alakú felületeknek a játékai az élességgel valamilyen henger alakú felületen, nevezetesen egy karon, ez ugye egy ilyen karkötő-halom lehet, láthatjuk ezeknek a kis, kör alakú formáknak az egymáshoz rendeződését. Innentől természetesen asszociálhatunk az emberi testre, az azon elhelyezett tárgyakra, de erősebb a tárgyak összessége, így én nem kapcsolnám össze ezt az egész történetet a testtel, hanem a tárgyak halmazán az élesség és a kompozíciós rend egy nagyon picit azt kell, hogy mondjam mást ad ki, vagy adna ki, mint amit itt a képen látunk. Érthetőbben elmondva: a makrófelvételeknél nagyon hogy úgy mondjam időigényes helyzet az, hogy az élességet az ember beállítja. A filmeknél a makrókat statívról csinálják és hosszú ideig állítják be a fényeket, mivel olyan parányi távolságokban változhat az élesség és ezzel a kompozíciós rend, hogy nagyon sok időt kell ezzel eltölteni. Szerintem a képen a pontatlanságok amódon jönnek létre, hogy itt az alkotó a saját karját, a saját maga elé helyezett fényképezőgéppel fényképezte le, és ez egy bizonytalanságérzetet is adott, nem lehetett kellő időtartamig tartani a gépet. Ebből jön létre a kis lapos tárgyak élességrendszerén keresztül, ami nyilvánvalóan vonzza a szemet, pl. a kép jobb alsó részén lévő lapos kis ékszerdarabkán a karc élessége, az alatta lévő bőrfelület tetoválás foltjainak elmosódása, és a kompozíciós rend elcsúszik, mert az élességek máshová viszik el a mondanivalót, mint amit a képen éppen látok. Ez azt is jelenti, hogy most úgy tűnik, hogy egy spontán élességelhelyezés és egy spontán kiszakítás történik a képen, miközben nagyon jónak tartom azt, hogy a makróvilág megfigyelése, a tárgyak emberi testtel való kapcsolata elindul az alkotónál; nagyon jó a megfigyelés, csak pongyola a megfogalmazás. Nem elsősorban a vágásról van szó, hanem elindul egy megfigyelés és ezzel nem halad végig szisztematikusan az alkotó. Az én javaslatom az lenne, hogy ezzel el kellene kezdeni műhelymunkaként, a test, a testen megjelenő ékszerek, fátylak, akármik – nagyon sok mindent felvet ez a kép, de ez csak ezzel a megoldással ki van pipálva. Úgy, hogy közben tehetséges alkotóról beszélünk. Tehát itt rengeteg mindent lehetne továbbgondolni. Fátylak a térdhajlatnál, nyaknál, ékszer, az ékszerek kanyarodásai az emberi testen, vízcsepp megjelenik a kerámiafelületen és ezerféle hülyeséget lehetne mondani, de nem az én dolgom ezt megmondani. Nagyon jó irányban indult el az alkotó, és az első leckénél ha akar még ezzel foglalkozni, akkor igenis az ő teste ebben nagyon sok segítséget tud nyújtani, és van egy affinitása a különböző tárgyak, anyagok, textíliák testtel kapcsolatos párbeszédjével, és ezt folytatni kellene. (szőke)
értékelés:

Vonalak

Álló formátumú kép, egy lépcsőt látuk rajta, amin egy roller van félredobva. A cím is arra utal, hogy itt Bartát az érdekelte, ami a lépcső vízszinteseiből, a fal függőlegeseiből áll, és amit ez a roller megbont, mint rendszert. De ahhoz, hogy ez valóban működjön, ez a kivágás túl szűk, Tehát ha engem az izgat, ami ebben a formai rendszerben megtörténik, akkor ez a képkivágás igazából nem tudja megbontani a formát, ill. nem látom ezeknek a vonalaknak a folytatását, tehát ez a roller pl. ennek van egy szára, egy talpa, amit tudna egy új ritmut hozni, de ez most nem történik meg. Ráadásul ebben a képkivágásban gondolkodva ha csak egy kicsit elfordul a kormánya, máris egy izgalmasabb formai helyzetet tudna hozni. Lényegesen nagyobb távolság kellett volna a tárgytól, és akkor létrejöhetett volna ez a fajta kompozíciós játék.

Grimasz

Ez kétdisznós. Egyrészt azért, mert a kalap széléből kellene még hagyni, másrészt hogy az a baj, hogy az előző képnél is ott volt egy baltanyél, itt meg van egy vödör, ami kompozícióban egy picit zavaró, és a fényekkel itt valaminek történnie kellene. Nagyon jók a fények a kalapon, hogy látszik, hogy ilyen erős napsugár volt, és ettől megvan a nyár, a gyerekkor és az egész hangulat – ugyanakkor tudjuk hogy ez a kalap ez árnyékol, és itt kell azt a trükköt alkalmazni, hogy egy fehér papírlappal vagy pólóval vagy valamivel vissza kell egy kicsit deríteni a szemére, mert most ha megnézzük az arcfelülete egy közép tónusértéken van, és ennél sötétebb tónuson van a szem és a száj és az orr, miközben a lényeg mégiscsak a szemnél kellene hogy legyen, és legalább arra a tónusértékre fel kellett volna hozni azt a részt. Úgyhogy ezeket a trükköket alkalmazni kell, még ha tudom is, hogy ezek a pillanatok nem tartanak örökké, ezek a grimaszok nem tartanak örökké, de hát mivel ezzel a modellel nagyon jól tud együtt dolgoznia Bara, lehet ismételni, ennek tudatában, hogy ez a felület takar, és ha takar, ott sötétebb lesz a felület annál, mint hogy kellene. (szőke)
értékelés:

Kalap

Én nagyon szeretem ezt, nagyon kedves kép, tényleg fantasztikus modellje van a Barának. Én a kisgyermeki testből egy picit többet adnék, tehát nem csak a kalapra koncentrálnék, hiszen ennek a képnek a titka a felnőttéválás, a kacérság, anya kalapjával, viszont az anya kalapja attól tud még dramatikusabb színezetet kapni, hogy az emberi testből, a játszó színész testéből többet láthatunk, hiszen ezeknek a viszonyából jön létre a felnőttkor megtanulása című játékos helyzet. (szőke)
értékelés:

Összetartozás

Én látom ezt a képet, meg érdekes is, ez az összetartozás-dolog, meg ahogyan a háromszögeket összeraktad, de valahogy nem áll össze... ennek a megoldásának a kulcsa nálad maradt Bara. (szőke-hegyi)

Harmadik szem
Ki vagyok én?

Hosszú expozíciós kép, a Barától már láttunk ilyent, bár a kép címe a harmadik szem, mégis a kép egyik főszereplője az nemcsak az emberi arc, hanem az a szőrmeszőnyeg-szerűség, vagy szőrmesüni vagy szőrmepocok? Amitől az egésznek van valami fura franciás, vagy berlinies, dizőzös, mulatószerű hangulata. Mintha a színpad mögött a táncosnő egy pillanatra kikacsintana ránk, és azok a kis bazári ruhaszélek, a letakart asztal, a használati tárgyak a jobb kar környékén, és azok a kör alakú függők ott, ezek is ezt a keleties hangulatot idézik, de mint egy színpadi vagy műtermi világban, és ez hozza ezt a operettszerű, táncosnőszerű hangulatot, és ezt szerintem jól működteti a szereplő, az egészben van valami Marylin Monroe-s valamilyenfajta kacérkodás, és ezt a kép jól árnyalja. Én esetleg a két könyököt bennehagytam volna a kompozícióban, meg esetleg ezt az árcédulát vagy mit itt elől ezt kivettem volna ebből a képből - így szól Szőke.
Én most Tóth Gyurit hívom be ide az estiskolába - mondja Hegyi - mert ő az, aki többszöri expozíciókkal (hét darabot szokott elkövetni belőlük a képeinél) foglalkozott, hozott létre képeket, és a mozgást, és a mozgással együtt az időt próbálja meg a nézővel érzékeltetni, és nem kell őt utánozni, de ha már ilyen képeket készítünk, vagy hosszú expozícióba belevillantunk, akkor azt fontos tudni, és előre legyakorolni, hogy ezek a mozgások milyen intenzitásúak, mekkora helyet igényelnek, hova fog minden kerülni. Itt most szerencsésen ott van egy harmadik szem, igen, én ezt látom; csak azt nem tudom, hogy ez a harmadik szem mennyiben a véletlen szülötte, aminek utána örültünk, hogy jaj de jó, ott lett egy harmadik szeme. Mert nekem ez egy visszafelé gondolkodás, hogy születik valamilyen eredmény, és ennek örülünk, hogy jaj de ügyes vagyok, és hát közben ezt a véletlen hozza létre. Ezt a véletlent igába lehet vonni, csúnyán fogalmazva. Ez a véletlen a barátunk lehet, ez a véletlen a kezünkre dolgozhat; csak tudnunk kell, hogy – most ez kvázi ellentmondás – hogy ez a véletlen milyen szabályszerűségek alapján működik. És ehhez a megfigyelés is szükséges, hogy minél többször próbálgassunk. (szőke-hegyi)
értékelés: