Nagyon szeretem ezt a képet, mert a képben több dolog találkozik, ami már tapasztalat kérdése, amit gyakorlással tudunk megszerezni. Mire gondolok? Arra, hogy a perspektívával, és a fotós maga nézőpontjának a megválasztásával egy olyan üzenetet tud létrehozni, ami dinamikájában és térélményében is nézegethetővé teszi a képet, mert van egy elsődleges üzenet, a gyerek kezében lévő makk, termések, amiket mindannyian gyűjtöttünk, aztán megkukacosodtak, és ki kellett dobni őket, tehát van ez az elsődleges üzenet és ezt erősíti az őszies-télies ruházat, ugyanakkor háttérként mint lazúr ott sejlenek a mégzöldek és a mársárgák, amik abszolút erősítik az ősz üzenetét, és ott van a perspektívájában a kis szoknya és a kis cipő, ami a gyerekhez tartozik, és amit nagyon jól takar a kéz, és ami nagyon jól keretezi a kezet. Tehát itt egy olyan formai játékot látunk, ami egy nagyon jó kompozíciós megfigyelés. Talán még a cipők orra beleférhetett volna ebbe a kompozícióba, annyi még esetleg jó lett volna, de mégis ez egy nagyon erős, jó kompozíciós játékot mutat, és ráadásul még a gyerekkorra is tud utalni. Tehát mindenféleképpen egy megélt üzenetet kapunk, és nem csak valami. (szőke-hegyi)
értékelés:

Én nagyon szeretem ezt a képet, ugyanis a Bara már nem először olyant fedez fel, amivel lehet, hogy egy átlag néző vagy sétáló az utcán csak elmegy mellette, észre sem veszi. Mégpedig ezeket a tükröződéseket, és a tükröződések játékait. Itt most ugye a képen egy ajtót látunk, és egy korban hozzáillő, régi, karos lámpát. És ennek a tükröződései megjelennek az ablaküvegen, és mivel ez egy duplaszárnyas ablak, a belső üvegen is egy harmadik formaként megjelenik a lámpa. A kép maga két átlós síkra bontódik, és az egyik egy nagyon jól értelmezhető, az ablak felsődeszkájának a síkja, és van egy másik átlós, ferde sík, ami enyhébb lejtésű, maga a lámpák között. Ez a két sík egy X-ként fogható fel és nagyon jó ezeknek a ritmusa, és nagyon jó ez a megfigyelés, amit a Bara tett ennél a képnél. Talán egy pici megjegyzés, hogy ha a képkeretet képzeletben megfognánk, és lefelé elcsúsztatnánk, hogy a lámpatest fölött az az 1 centinyi rész már nem fontos, viszont az alul megjelenhetne, akkor dinamikusabb lenne ez a kompozíció. De a három disznó szerintem így is megvan erre a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szeretem ezt a képet, sok képen, elsősorban az első lecke motívumrendszereiben jelentkezett már az árnyékkal való kapcsolat, nagyon jó az, hogy az épített környezetet használja fel a fénnyel való munkában, és a külső, valós fény, a Nap fénye, ami árnyékokat hoz létre, és ezt használja egyedi fényforrásnak, és az így megjelent árnyékok játékát, ezeket az absztrakt formákat használja fel a valós felületeken. Fúziós képről kell, hogy beszéljünk, ez itt azt jelenti, hogy nem elsősorban tájkép, de nem is absztrakt kép, hanem a kettőnek a fúziója, dokumentummegfigyelés, és egyben átlép azon a kategórián, hogy egyszerűen csak dokumentáltam valamit, bizonyítja ezt az a bátorság, hogy az épület valós felületeiből az alkotó nem használ fel, azt mondja, hogy az árnyék üzen annyi tartalmat, amiből egy teraszt, egy korlátot, a fotós emberi alakjának formáját egy füves területen jól látjuk. Véleményem szerint tehát ez a fúzió itt jól működik, mert a fotós tudatosan átszűrten, jól átgondoltan kezdi a látványelemekben a filozófiát, és a valóságot összhangba hozni. Ezért a 18. lecke, nyár kategóriájában ez egy háromdisznós kép.
   Volt egy hosszú vita a kommentekben erről a háromszögről itt, mert van aki azt mondja, hogy ezt Photoshop-pal kivéve el lehetne tüntetni, merthogy ez hiba. Oda tart ez a lámpaoszlop. Oda mutat minden, és ez jól visszafogja ezt az egészet a másik oldalon. Éppen az a jó, hogy ott nincs fű, hanem oda mutatnak az irányok és sematikussá válna a felület. Éppen azért, mert a számítógép manipulatív eszköztára ami segít nekünk, az nagyon sokszor éppen a valóságban rejlő rendezetlenséget-játékosságot azt tünteti el. Ha elvesszük azt a járdát vagy mit onnan, akkor elvesszük a szocio-tartalmát is. Rendezett lesz, korrekt lesz, szalonképes lesz, de elveszik minden, amitől a szerelmeskedés is egyedi, és jólfésült lesz. Az jelzi ott, hogy a valóságban vagyunk. (szőke)
értékelés:

A Baráról tudjuk, hogy egy nagyon jó és hűséges modellje van a kislánya személyében, és nagyon nagyon jól ábrázol a Bara a kettőjük kapcsolatából mintegy naplószerűen történeteket. Egy kicsit számomra ezeknél a képeknél, már említettük, hogy a világításnál vannak némi-némi továbblépésre ösztönző gondolatok, mert azt én fontosnak tartom a gesztusokat, azoknak a befejezettségét, és fontos az, hogy a gesztusok, az érzelmeknek az arcon megjelenésének mindig van egy csúcspontja, és a fotográfia célja az, hogy ezeket a csúcspontokat megtalálja, és a néző felé koncentráltan közvetítse. Ez Barának többnyire jól sikerül megtalálni, és ez a kép is egy ilyen jól megtalált pont; amikor a két szereplő a két hölgy kapcsolata, barátsága megnyilvánul a képen, a mosoly egy bizalmas helyzet, a kisember a nagy emberre felnéz, majdnemhogy katonai tisztelgésnek felfogható gesztussal, figyel a kislány az anyjára, az anya a lányára, tehát nagyon sokrétű ez a kapcsolat. Egy picit kompozícióban és világításban vannak nekem kérdéseim. A gesztus egyrészt vágódik könyöknél, és az egy kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Ha a kettejük kapcsolatára koncentrálok, akkor akár még szűkebbre is vághatom ezt a képet, és csak a két arc kommunikációját hagyni meg; ha viszont fontos a testkommunikáció is, akkor ez a vágás nem indokolt, és ugyanez a helyzet a Bara fejtetőjénél a hajkorona határánál történő vágásra. Ott is lehetne még szűkebbre vágni, és akkor csak az arc gesztusai beszélnek, vagy pedig fontos lenne ezeket az íveket is befejezni. Tehát azzal, hogy milyen közelit vagy plánokat választunk ezzel mindig a nézőt helyezzük egy virtuális színpadon egy jelenethez közelebb vagy távolabb, és az üzenet bensőségességét erősítjük vagy gyengítjük, egészen eltartásban a szemlélő vagy megfigyelő szerepéig. Tehát a vágás azért fontos, mert ez az, ami az üzenetnek az erejét, iráyultságát meghatározza. (szőke)
értékelés:

Egy makrófelvételt látunk, és a makrófelvételnél a Barától megszokott fekete-fehérben elsősorban a lapos, kör alakú felületeknek a játékai az élességgel valamilyen henger alakú felületen, nevezetesen egy karon, ez ugye egy ilyen karkötő-halom lehet, láthatjuk ezeknek a kis, kör alakú formáknak az egymáshoz rendeződését. Innentől természetesen asszociálhatunk az emberi testre, az azon elhelyezett tárgyakra, de erősebb a tárgyak összessége, így én nem kapcsolnám össze ezt az egész történetet a testtel, hanem a tárgyak halmazán az élesség és a kompozíciós rend egy nagyon picit azt kell, hogy mondjam mást ad ki, vagy adna ki, mint amit itt a képen látunk. Érthetőbben elmondva: a makrófelvételeknél nagyon hogy úgy mondjam időigényes helyzet az, hogy az élességet az ember beállítja. A filmeknél a makrókat statívról csinálják és hosszú ideig állítják be a fényeket, mivel olyan parányi távolságokban változhat az élesség és ezzel a kompozíciós rend, hogy nagyon sok időt kell ezzel eltölteni. Szerintem a képen a pontatlanságok amódon jönnek létre, hogy itt az alkotó a saját karját, a saját maga elé helyezett fényképezőgéppel fényképezte le, és ez egy bizonytalanságérzetet is adott, nem lehetett kellő időtartamig tartani a gépet. Ebből jön létre a kis lapos tárgyak élességrendszerén keresztül, ami nyilvánvalóan vonzza a szemet, pl. a kép jobb alsó részén lévő lapos kis ékszerdarabkán a karc élessége, az alatta lévő bőrfelület tetoválás foltjainak elmosódása, és a kompozíciós rend elcsúszik, mert az élességek máshová viszik el a mondanivalót, mint amit a képen éppen látok. Ez azt is jelenti, hogy most úgy tűnik, hogy egy spontán élességelhelyezés és egy spontán kiszakítás történik a képen, miközben nagyon jónak tartom azt, hogy a makróvilág megfigyelése, a tárgyak emberi testtel való kapcsolata elindul az alkotónál; nagyon jó a megfigyelés, csak pongyola a megfogalmazás. Nem elsősorban a vágásról van szó, hanem elindul egy megfigyelés és ezzel nem halad végig szisztematikusan az alkotó. Az én javaslatom az lenne, hogy ezzel el kellene kezdeni műhelymunkaként, a test, a testen megjelenő ékszerek, fátylak, akármik – nagyon sok mindent felvet ez a kép, de ez csak ezzel a megoldással ki van pipálva. Úgy, hogy közben tehetséges alkotóról beszélünk. Tehát itt rengeteg mindent lehetne továbbgondolni. Fátylak a térdhajlatnál, nyaknál, ékszer, az ékszerek kanyarodásai az emberi testen, vízcsepp megjelenik a kerámiafelületen és ezerféle hülyeséget lehetne mondani, de nem az én dolgom ezt megmondani. Nagyon jó irányban indult el az alkotó, és az első leckénél ha akar még ezzel foglalkozni, akkor igenis az ő teste ebben nagyon sok segítséget tud nyújtani, és van egy affinitása a különböző tárgyak, anyagok, textíliák testtel kapcsolatos párbeszédjével, és ezt folytatni kellene. (szőke)
értékelés:

Ez kétdisznós. Egyrészt azért, mert a kalap széléből kellene még hagyni, másrészt hogy az a baj, hogy az előző képnél is ott volt egy baltanyél, itt meg van egy vödör, ami kompozícióban egy picit zavaró, és a fényekkel itt valaminek történnie kellene. Nagyon jók a fények a kalapon, hogy látszik, hogy ilyen erős napsugár volt, és ettől megvan a nyár, a gyerekkor és az egész hangulat – ugyanakkor tudjuk hogy ez a kalap ez árnyékol, és itt kell azt a trükköt alkalmazni, hogy egy fehér papírlappal vagy pólóval vagy valamivel vissza kell egy kicsit deríteni a szemére, mert most ha megnézzük az arcfelülete egy közép tónusértéken van, és ennél sötétebb tónuson van a szem és a száj és az orr, miközben a lényeg mégiscsak a szemnél kellene hogy legyen, és legalább arra a tónusértékre fel kellett volna hozni azt a részt. Úgyhogy ezeket a trükköket alkalmazni kell, még ha tudom is, hogy ezek a pillanatok nem tartanak örökké, ezek a grimaszok nem tartanak örökké, de hát mivel ezzel a modellel nagyon jól tud együtt dolgoznia Bara, lehet ismételni, ennek tudatában, hogy ez a felület takar, és ha takar, ott sötétebb lesz a felület annál, mint hogy kellene. (szőke)
értékelés:

Én látom ezt a képet, meg érdekes is, ez az összetartozás-dolog, meg ahogyan a háromszögeket összeraktad, de valahogy nem áll össze... ennek a megoldásának a kulcsa nálad maradt Bara. (szőke-hegyi)