Igen, ez érdekes, azért, mert Bara, ha már kubizmus, és absztrakt, akkor ezt elkezdte megoldani, elkezdett valahogy fotográfusi eszközökkel felelni erre. Egy kicsit itt szintén a perspektívával van problémám, azzal, hogy ez az egész dől hanyatt. Ettől van az az érzete az embernek, hogy elfordul az óramutató járásával ellenkező irányba, miközben látjuk, hogy a vízszintesek vízszintesek, de a függőlegesek folyamatosan egy ilyen haránt irányba mozdulnak el, így ezzel van némi problémám. Ez akkor lenne helyrebillenthető, ha ezt a függőleges részt, ami a kép bal oldalán van, levágnánk. Tudom, csorbulna az az érzelmi helyzet, hogy itt egy térbeli dolog és tükröződés van, ezt elveszítenénk, ugyanakkor ha ezt levesszük, akkor a tömeg elkezdi helyrebillenteni a függőlegeseket. Erre most rájátszanak azok a vonalak, amik ott még erősebben dőlnek. Itt fekete vonalakat látunk, mint kotta vonalak, függőlegesen, de épp ez az, hogy nem függőlegesek. A másik az, hogy ezeket kinevezem függőlegesnek, és ezekhez képest kezdek el játszani, akkor a vízszinteseimet veszítem el. Nem könnyű helyzet, ez egy érdekes kérdés. Még egy megoldás van: ha ugyanezt a helyzetet akarom mindenáron használni, hogy nekem oda kell a függőleges rész, akkor azt mondom, hogy oké, de akkor valamivel billentsük az egész tömeget helyre. Ez úgy valósulhat meg, ha várok egy kicsit, mondjuk amíg a legfelső emeletnél az erkélyre a kép jobb oldalán valaki kijön, vagy kitol egy kerékpárt, vagy elkezd teregetni. Ez az egésznek a játékosságára is ráerősít, és visszahúzta volna a tömeget. Megvan a három csillag, mert az Absztrakt leckére jó ritmus. (hegyi)
értékelés:

Amit Bara elkezdett az előző képénél ezzel a keretre feszített négyzethálós textillel, tekinthető egy játéknak is, és cseles Bara, mert egyrészt használja azt, hogy ezeknek a négyzethálós felületeknek egy érdekes szűrő hatása is van, furcsa mód a polár szűrőt juttatja eszembe ez a fajta technika, tehát, hogy bizonyos szögből nézve átereszti a fényt, bizonyos világítási helyzetben pedig kirekeszti az átlátást. Azért mondtam, hogy cseles Bara, mert erre egy picit rásegített laborral szerintem, a kép középső részénél, nekem legalábbis olyan érzetem van, mintha az arcra egy picit ráerősített volna a hívásnál. Ez nem baj, jót tesz a képnek. Ami egy kicsit a bajom az előző képhez képest, hogy ez a kép kevésbé van feszesre komponálva. Ha megnézzük az előző képét, az első leckét, az egy nagyon korrekt kompozíció. Nagyon izgalmas a karokkal, és a fekete folttal, amit a ruha és a ruha ujjai képeznek, ezek dinamikusan mozgatják ezt az egész szerkezetet, és indokolják azt, hogy miért nem középre van komponálva, jót is tesz ennek az egésznek az, hogy egy kicsit a középvonalból ki van mozdítva. Ennél a képnél, mivelhogy értelmezhető az arc, már zavaró az, hogy elfordul egy picit ez az egész textil-forma, másrészt határozott képalkotó jelként bekerült a képbe egy keret része, és más jelentéssel bírnak a kezek, amik tartják a keretet. Azt is érdekes megfigyelni, hogy ez a szűrő jelleg abból is adódik, hogy az archoz közel kerül ez a háló, vagy távolabb. Fénytanilag érdemes ezt megfigyelni, mert itt nem csak az történt, hogy más szögből exponál az alkotó, hanem az is, hogy megfordította a keretet, és az archoz közelebb került a háló. Megvan a kettő csillag erre a képre is, de én azt kérném Barától, hogy ha már sorozatban gondolkodik, akkor legyen magával szigorú. Amit az első képnél létre tudott hozni kompozícióban, abból ne engedjen. Még egyszer mondom: saját magával hasonlítom össze, a saját alkotási megfejtésével. Engem zavar az, hogy ha már ilyen szép tartásba ott van a kéz, akkor a kisujjba belevágunk, holott annak még tér kellett volna. Ha belekomponáljuk ezt a sarkot, akkor létrehozunk egy új tömeget, és ahogy ez aránylik a körülbelül hasonló színtónusban lévő hajhoz, ez az arány most nincs kiegyensúlyozva. Ha már betettem az ablakkeretet, akkor többet kellene adnom. Ez az irány lenne az, amit fontos lenne tartani. Bara nagyon precízen tud komponálni, itt ez most egy kicsit lötyög. Segítségképp mondom, hogy attól, hogy figuratív egy kép, és szerepel rajta ember, nem kell megilletődni, az ember is csak egy forma, ahogy azok a felülről fotózott tájképei is a garázsbeállóval, ott ami működik formai rendként, itt is annak kéne működnie, ugyanabban a szigorúságban. (hegyi)
értékelés:

Kérdés, hogy itt a tükör mi elsődlegesen, mert ugye van egy tükröződő vízfelületünk, és van egy tükrözésünk. A tükrözéstől félek, hogy ez egy számítógépes trükk, és nem valami valós tükröződő helyzet hozta ezt létre. Azért mondom ezt így, hogy félek, és ez most kifejezetten Barának szól, amit mondok, hogy én őt, magát féltem picit ettől a fajta technikai játéktól, ugyanis Bara rendkívül pontosan tud mértanilag komponálni, anélkül, hogy különösebb segédeszközöket venne igénybe. Kezébe vesz egy kamerát, készít egy felvételt, és kész, rendben van. Tehát ha ennek valaki a birtokában van, akkor nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ezeket a megoldásokat is kell használja, de mondom, ez kifejezetten csak Barának szól. Izgalmas amit látunk. Nekem egyékbént nagyon tetszik ez a képi megfejtés, leginkább a kép alján egészen gyönyörű struktúrák jönnek létre. Női formákat látok a víztükröződésben. Nekem ez a kép még izgalmasabb lenne, ha a főszereplők - tulajdonképpen két alakot látunk ott: egy idősebb nénit és egy kislányt - torzóként szerepelnének a képen. Ritkán mondok ilyet, de nekem ennél a képnél elkelne a vágás nyak magasságban a kislánynál, mert a feje, az arc, a háttérben lévő fák és a háttér egyrészt le is buktatják ezt az egész dolgot, másrészt elviszik a figyelmemet arról, ami a víztükörnél létrejön. Talán ennyi. Bara saját magához, és ehhez a tükröztető technikához mérve is egy jó szintet hozott ennél a képnél létre, csak hát ez nem az én világom. De ami létrejött, azt el kell ismerjem, hogy egy jó minőség. Bara, ugye nem baj, ha erre most én kettő csillagot adok? Ennél a képnél mondom Barának, mert az előző képeknél már mondanom kellett volna, és itt gondolok arra a macskaköves utcára, hogy egy kicsit kezdem azt a fajta Barát hiányolni, aki lelki- és filozófiai kérdéseket boncolgat. Bara, te kényeztettél el minket ezekkel a gondolataiddal, én örülnék azzal, ha a kétkedő és kétségek közötti Barát visszakapnám, úgymond a mértanilag, kompozíciókban fogalmazó Bara megvan, abban egyetérthetünk a többiekkel, hogy ez neked megy. Egy picit talán az érzelmekhez kellene visszanyúlnod. Ez nem erről a képről szól, hanem úgy általánosságban, Barának. (hegyi)
értékelés:

Nem tudom, hogy ez micsoda, de valami nagyon izgalmas hely lehet. Hogy ez egy pályaudvar, vagy kiállítóterem lehet, de olyan az egész, mintha egy digitális kijelzőnek lennének a kis pálcikái. Ha közelről megnéztek egy ilyen kijelzőt, akkor lehet látni, hogy azok is ilyen csúcsos prizmás kis izék. Ez nekem nagyon úgy tűnik, hogy valaki direkt csinálta ilyenre, talán ez valamilyen padlóvilágítás lehet, de még ez se biztos. Bara, itt van egy kép, és órákig lehet nézegetni, nagyon izgalmas az egész. Hogy itt mi történik, hogy ez micsoda, nem tudom, de tök jó, hogy olyan, mintha víz alatt is lenne az egész. Valószínű, hogy egy pincében mászkálnak az emberek, miközben ez világít, de hogy ez honnan kapja a fényt, nem teljesen értem. Nagyon tetszik. Ez egy sci-fi illusztráció is lehetne, teljesen rendben van. Te saját magad küldtél be erről egy másik verziót, és ez a kép annyival kevesebb mint az, majd ott elmondom, hogy az miért jobb, itt attól tátom el a számat, hogy ez vajon micsoda, nem a fotográfusi teljesítménytől, vagy attól, amit te magad hozol létre. Kicsit olyan ez, mint egy színházi fotó, de azt a struktúrát és azt a játékot, amit itt a tervező és az alkotó, aki a világítást kitalálta, azt te nagyon jól mutatod meg. Ez is egy nagy feladat egyébként. Ebből nekem egy kicsit te magad hiányzol, magad elé engedted azokat, akik ezt létrehozták. Nem baj ez, mert kell az embernek tudnia hátralépni, amikor valami olyannal találkozik, ami önmagában is megáll a lábán, de a másik kép barább, abban benne vagy, ebben kevésbé. De azért a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Bara, ritkán mondok ilyet: magát az élményt sokszor átélhetted, mindannyian kerültünk olyan helyzetbe, amikor ránkszakad az ég, de a hely megválasztása és ez a póz az első jelentésrétege ennek a leckének, és ennek is viszonylag a konvencionális megközelítése - ha magány, akkor lehorgasztott fej, ölelem saját magam, ha magány, akkor kicsi vagyok. Ez az élmény valószínű, hogy ott akkor rögtön is érzelmileg érintett téged, de kell egyfajta távolságtartás saját magunkkal szemben, még ha saját magunk is vagyunk a saját modellünk, de mégis kell annyira távolságot tartani a saját érzelmi löketünkkel, hogy azt mondjuk, hogy trükközünk. Ennél a képnél az alávetettséget, az egyedüllét érzetét még inkább lehetett volna növelni. Elvitt téged kicsit az erdőbe az a kapu, az az ajtó, de odáig nem jutunk el, hogy ez, mint egy szörny, bekebelezzen. A két szemét már látjuk, meg ezeket fölfoghatjuk fogként is, meg egy szájként, de a világítási viszonyok erre még nem segítenek eleget rá. Ez lett volna az egyik út, hogy olyan fényket teremteni, és olyan világítást, amivel ezt a fajta szörny-horror megtámadottság érzését erősítjük. A másik az lett volna, ha erről lemondok, és nem ez érdekel, hanem a szereplő. Itt most két főszereplő van: a környezet és a modell. Ha a modell érdekelne, akkor nem érdekel a vaskapu, a modellre figyelek, lényegesen magasabb gépállásból, akár egy torzítottabb, nagy látószögű objektívvel megvalósítva emelem ezt a helyzetet egy más minőségi szintre. Nagyon izgalmas egyébként matéria az, ami most a kezünk közé kerül. Itt a szandálra, a lábra, meg a farmernadrág szárra szeretném itt felhívni a figyelmet. Ebből a képből akár részletek is kimetszhetőek lehetnének, amik sokkal erősebben hordozhatnák ezt az egészet. A kevesebb néha több. Nem biztos, hogy ez a kompozíció olyan sikeres, és a magány érzetét nem adja vissza olyan jól, főleg Bara, aki jól alkalmazza az asszociációkat, a képi metaforákat. Vagy ennél még egyszerűbben kellene fogalmazni, még puritánabbul, még kevesebb dolgot bekapcsolni képileg, vagy elvontabb irányba vinni magát a gesztust. Ha ezt a magambakucorodós-ülős gesztust veszem, akkor ez más környezetben lehet, hogy jobban megél. Én azt szeretném, Bara, ha ezt a 38-as leckét még jobban kiveséznéd magadnak. Biztos, hogy nem egy fájdalommentes műtét, de ne használj érzéstelenítőt közben. (hegyi)

A kép, ha nagyon akarnánk, akkor megfejthető lenne, hogy hol s milyen módon készült, hogy ez egy ilyen gyalogosokat terelgető oszlop, vagy földön talált Bara valamilyen króm gömböt, de mindegy is, mert az a megoldás, ami a képen látszik, független ettől. Ami jól látható a képen az egyrészt az, hogy egy tükröződést használ Bara, másrészt az, hogy ez a tükröző felület és a környezete enyhén színmódosításon is átesett, és egy viszonylag centrálisnak mondható kompozíciót kapunk. Az ötlet jó, és tetszik. A kivitelezés is majdnem tökéletes. Az nem bajom, hogy száz százalékosan benne kellene a körnek lennie, mert vágható a körív, csak a vágásnak a helye most nem tökéletes. Ugyanis ha nem is fejezem be magát a körívet a tetejénél (mégegyszer mondom, a kompozíció ezt a döntést elfogadhatóvá teszi), de azok a fényfoltok, amik létrejöttek, ami a környezet épületei, bokrai, fái, ez a körív nem ártott volna, ha befejeződne. Itt tulajdonképpen két kör látunk. Az egyik körív az már a föld, a talapzat, amin állunk, és ez tart ennek a krómgömbnek a széléig. A másik körív maga a horizont. Ezt meghagytam volna, és úgy csináltam volna vágást, vagy legalábbis annyira meghagytam volna, hogy a világosabb részek, maga az ég, ne fusson ki. Ott most ez az egész szappanbuborék ereszt. Ennyi hozzáfűznivalóm van, erre most kettő csillagot tudok adni. Az irány abszolút tetszik, a lábak egészen fantasztikusak, benne van Bara humora, és én ezt nagyon kedvelem. (hegyi)
értékelés:

Két eset lehetséges: az egyik az, hogy ezt a fényképet Bara készítette, úgy, mintha Hanna készítette volna. A szülő azért elég sokat lát a gyerekből, hogy az milyen irányba megy, ha vettem neki egy kis fényképezőgépet, akkor tuti fogja majd mutatni, hogy "anya, anya, nézd már mit csináltam" és akkor az ember látja azokat a tipikus helyzeteket amiket a gyerek érdekesnek tart, és ahogy ő lát, ahogy ő minket megfigyel. A másik eset az, hogy ezt a képet maga Hanna készítette. Ha ez a második eset igaz, akkor arra azt mondom, hogy tessék beíratni Hannát az iskolába, és az ő képei majd külön fölkerülhetnek anya segítségével. Ez se lenne egy rossz irány, mert szerintem izgalmas játék. Ha ez volt, akkor nehezen tudok mit kezdeni vele. De vegyük úgy, hogy ezt a képet Bara készítette, csak Hanna volt az ihletadó. Maradjunk ennél, mert erről tudok beszélni. Az nagyon jó meglátás, hogy a gyerek kicsi ember, nálunk alacsonyabb általában, ebből kifolyólag ő a világból nagy alakokat lát, akik föléje tornyosulnak, és ez indokolja azt, hogy ez a fénykép honnan készült. Másrészt tipikus helyzet a gyerekeknél, hogy mindent középre raknak, ők a kompozíciót még egészen egyszerűen fogják föl, az a jó kompozíció, amin rajta van anya feje, vagy cipője. Akkor is legyen középen, ha nem ezt indokolja a kompozíció. A gyerek nem nagyon törődik azzal, hogy levágta a kezét, azzal se törődik, hogy anyának bolond lett a haja, mert most őt az érdekelte, hogy anyán a kedvenc pólóm van, amit én nagyon szeretek, és akkor ő ezt le akarta fotózni. Nagyon jó geg, nagyon jó szkeccs, és meglátás. Még az is jó, hogy itt vannak színroncsolások, tehát én ezt is el tudom fogadni. A gyerek nem fog se fehéregyensúlyt állítani, se semmit. Még egyszer mondom: ha ez az irány, és ez az igazság, akkor én ezt jónak tartom, és megadom rá a három csillagot. Bara, azt kérem, hogy legyünk annyira becsületesek egymással, hogy ha nem így volt, és ezt Hanna készítette, akkor azt tessék mondani, mert akkor ez a három csillag nem neked jár. (hegyi)
értékelés: