Igen, ez egy érdekes dolog, hogy mit kellene mondani Gerlei Gábor képéről. Hol kellene belekötni háttérrel kapcsolatban vagy bármivel. Azért nincs értelme ezt megtenni, az egyértelműen látszik, hogy a Gerlei egy olyan fajta lírai költő, vagy egy olyan fajta irodalmár, aki folyamatosan a lassulással és a csenddel nagyon jól tud dolgozni. De ez csak az egyik titok a Gerlei-féle történeteknél. A másik, hogy igenis jól és különlegesen tud bánni az emberekkel. Az más kérdés, hogy olyan emberekkel, akikkel a Gerlei akar foglalkozni, de akivel akar, azokat az embereket megnyitja. Nagyon furcsák lesznek valószínűleg, amiket most mondok, hogy ez a kép látszólag egy portré, látszólag egy normális, konszolidált beállítás. Tele érzelemmel, erotikával, vággyal, szexualitással, lemondással, szomorúsággal, örömmel és nagyon sok mindent el lehetne még mondani. És egy kép komponensekből állhat össze elképzelésem szerint. Az egyik az alkotó különleges megfigyeléseiből, helyzetismeretéből, ha ez egy családi környezetben történt, akkor ott, amelyet reprodukál, létrehoz és keletkezik belőle ez a fotó, másrészt pedig amit az alkotó kisugároz, mert hogy az alkotó instruál, a munka közbeni instrukciók egészen bizonyos, hogy nem csak szavakból kell, hogy álljanak az alkotók szempontjából. Hanem lehetnek érintések, csendek, elharapott félszavak, pislantások, zavart ruhaigazítás, de olyan szoros kapcsolat van, az egyértelműen látszik, a modell és a fotós között és mi ennek csak tanúi lehetünk, csak beleselkedhetünk egy belső történetbe, egy érzelmi helyzetben, nézők, aminél tulajdonképpen, ha akár a Mario és a varázsló című méltán híres történetet ide lehetne emelni, a varázslótól függően az ő engedélyével nézhetünk bele a titkok birodalmába. Ez egy titkos és titokzatos kép amit megenged Gerlei a fényképezőgépén keresztül, hogy mi belefülelhessünk, beleszagolhassunk. Ez egy büszke kép, egy büszke tartással. Ez köszönhető annak, hogy a Gerlei megteszi, exponálja, rögzíti, elénk tárja, hogy ez a látvány itt van. De köszönhető annak a bizalomnak is, az, akit ő fényképez, a jövőnek manifesztál, hogy ő teljes egészében a bizalmával, a Gerlei varázsütése miatt kitárulkozik. Ettől van olyan gyönyörű módon ábrázolva a nőiség, az érzékiség, a szexualitás, vagy akár az anyaság. Ezt egy nagyon jó képnek tartom. Ha megtehetném, akár négy disznót is adnék rá, de három disznó a maximum, amit adhatunk. (szőke)
értékelés:

Az év bizonyos szakában a Nap a fürdőszobán át egy keskeny csíkban még beköszön a napplinkba, mielőtt aludni térne.

Gábor egy nagyon átgondolt és nagyon sokszor elmélyült alkotó és most is egy igazán izgalmas és igazán nagy kihívású képet közöl. Az előtér és a háttér viszonylatában két nagyon fontos út is látható a képen. Mindaz, amit itt a talpat hátulról megvilágító fényjelenség ad, és egy szórt fény baloldalról a kamera mögül, ez egy nagyon izgalmas jelenség. Másrészt pedig az a háttér, ami lehetne csak egy fal, egy felület, egy szürke háttér, de ez a háttér azért annyira tartalmaz információkat, hogy a talp gazdáját, tulajdonosát is sejthetjük folthatásaiban. Én pedig azt mondom, hogy ez a kettő, a kettő viszonylata erősíti föl ezt a képet, és ha ez a kettő viszonylat ilyen szoros, mert hogy a spontán idelátogató és csak úgy a képre tekintő ember számára tulajdonképp rögtön a talp jelentkezik főszereplőként, a lábujjacskák, majd egyszer csak létrejön egy másik üzenet, észreveszi az ember, hogy, de hát ránk tekint a talp gazdája valahonnan a messzeségből. Ebből az következik, amit próbáltam itt valamennyire, rendezetlen módon körbejárni, hogy nagyon fontos lenne közelebb húzni fényben, él-fényekben, értékekben azt a bizonyos hátteret is, de csak épp annyira, hogy a szólót, az igazi üzenetet a talptól ne vegyük el. Egy picit a háttéren emelnék fényben, és közelebb hoznám a talp történethez, másrészt én bátrabban kezelném a talppal való foglalkozást. Azt mondanám, hogy nem érzem indokoltnak azt, hogy a talp egésze miért itt és pont itt van az alsó képhatárral megszakítva. Amennyiben a Hét törpe, amelyből jelen pillanatban magával Hófehérkével együtt is négyen vannak jelen, ha ők a főszereplők, akkor nyilván azt is próbálom ezen keresztül megfogalmazni, hogy az alsó képszegmensből 1/3-ot kellene vágni, miközben ezt a képet tekintve nagyon is fontosak a talp többi jelenségei. A bőrfelület, a bársonya, a puhasága, a domborulatai. Akkor pedig azt mondom, hogy mért nem kaphatok én ebből többet? Mért lehet csak a fotós élménye ott a valóságban, az öröme ennek a talpnak a megfigyelése, áhítata, csodálata? Mért nem enged bennünket is közelebb? Valahol határmezsgyén érzem ezt a bemutatást. Minthogyha valaki kisgyerek, szeretne az odaérkező családlátogatásra megjött rokonoknak adni a süteményből, mert azt mondták neki, hogy adjon, de vissza is tartja a legfinomabb falatokat. De úgy gondolom, hogy ettől függetlenül a két disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Mercedes old timer felvonulás és seregszemle

Nagyon szépen, konzekvensen építi föl a Gábor azt, hogy hogyan halad előre, mint fotográfus, mint riportfotográfus egy folyamatban. És az is biztos, hogyha ezen az eseményen ő jelen volt, akkor feltételezhető, hogy ő ezeket a csodálatos régi járműveket tiszteli és szereti. Ha mint ilyen, mondjuk úgy, hogy egy lelki gyűjtő is, aki ezeket a régi formákat, ahogyan az építészettel foglalkozva is látszik, hogy alázattal figyeli meg, akkor azt gondolom, hogy pont a Gábor precizitásából adódóan el is várható tőle a pontosság - nem tudom, mert nem vagyok jó autóvezető -, hogy a második képen látható két kerékkel rendelkező, legalábbis felém két kereket látok fehér körbefestéssel, a bordó színű autó milyen márkájú, de azt tudom, hogy a csomagtartó része lemarad és a sárvédő része lemarad erről a képről, és egy pici igazítással már a régi Mercedes és az a bordó autó találkozása egész élvezetessé tehető lett volna. Ugyanez érvényes a harmadik képnél, ahol nagyon izgalmas az, hogy korabeli stílusban öltöznek be a korabeli autóhoz, tehát egy jó geg, egy jó üzenet látható itt a képen - egyetlenegy apró probléma van, hogy a fotósnak egy picit kellett volna elmozdulni, ahogy a nyári kalapos úr is ugyanúgy partnerként jelen lehessen, mint ahogy az 1960-as években, olasz magazinokban látható hölgy, és hogy ne a 47-es sorszámú versenykártya legyen itt a főszereplője elsősorban ennek a képnek. Vagy pedig kifejezetten erre kellett volna a fotóriporternek hangsúlyoznia. A következő képet, ahol a kerekek párbeszéde van, azt megint egy jó megfigyelésnek tartom. Bárha a kerekek különbözősége és a kerekek beszéde itt a riportban a cél, akkor megint azt mondom, hogy a Gerlei Gábortól elvárható precizitás mért nincs jelen például balról jobbra haladva a második képnél, ahol a sárvédő, sárhányó elég határozottan kitakarja a következő kereket, majd a következő egy picit, de esetlegesen kitakarja a Mercedes kereket és így tovább, és így tovább. Nincs eldöntve, hogy a lámpaformák, a hátsó felületei ezeknek a fémszerkezeteknek, avagy a kerekek különbözősége az üzenete ennek a képnek. Még egyszer mondom, hogy a megközelítés az jó, csak egy picit vannak elrajzolva a dolgok. Ilyen értelemben a következő képet a képriportban jónak tartom, tulajdonképpen bármilyen fotósszaklapban megjelenhetne. És az utolsó képre is ez érvényes, bár én azt mondom, hogy a Gerlei féle precizitásból, ahol ugye pici megfigyeléssel, látjuk azt, hogy maga a fotográfus jelen van itt ezeken a krómozott felületeken, megint csak azt mondom, mert Gábornál láttunk már ilyet, elvárható lett volna, hogy ott a Mercedes felületen bekacsintson és visszatükröződjön nekünk. Avagy nem, de akkor viszont a sejtését sem kéne meghagyni, hogy egy fél test ebben a tükröződésben látható. Úgyhogy én ezt a képsorozatot most kétdisznósra értékelem. (szőke)
értékelés:

Nagyon köszönöm Gerlei Gábornak ezt az üzenetét, de nem tudom elfogadni. És elsősorban azért nem – értem, hogy a fényjátékokkal is dolgozik – amit talán már többször próbáltam üzenni, hogy bizonyos képzőművészeti alkotások, amelyek más alkotóknak a munkái, véleményem szerint, hogyha a fotográfia világába belekerülnek, akkor még mindig kell valamilyen lépcső, valamilyen generálás, amitől erősebb tud lenni a fénykép és megtalálja a saját nyelvét, minthogy egyszerűen két erdélyi fafaragást lefotografáljon. Az én véleményem az, hogy itt két számomra nagyon szimpatikus és nagyon szerethető szobor van kint a külső térben lefotografálva. Én visszaadnám a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzás, gyászt és várnám a Gábortól erre a következő képet. (szőke)