fénygyermek portré a csillagok közt

Egy elsuhanó fénygyermeket nehéz csak úgy lencsevégre kapni.

Erről a képről nekem valamiért a sáskajárás jut eszembe, valószínűleg a szín, meg azok a formák, amiket látok erre enged asszociálni, de maga a kép egy izgalmas megoldás a kettes leckére. Trükközés van, valószínű hosszú exponálás közben, ahogy látom, némi fényfestés is történt, és az ún. hot pixelek, mint csillagok jelennek meg a képen. Nem vagyok biztos abban, hogy ezt a képet kiállítási képnek is beválogatnám, mert több benne a véletlen, mint a tudatosság, de mint talált kép, elfogadom. Azért szeretném, ha András ezt a kettes leckét filozófiai értelemben is átgondolná, hogy hogyan, milyen eszközökkel, miként mutatkozik be. András olyan egy kicsit nekem, mint egy pantomim művész, aki nagyon sok mindent képes eljátszani. Mégis én valahol ezek mögött a portréképek mögött azt az embert keresem, aki a hétköznapi szerepeit maga mögött tudja hagyni. Ez nem csak az András képére igaz, hanem az összes 2. leckés képre, de igaz ez az első három leckére is. Megadom erre a három csillagot azzal a széljegyzettel, hogy a szavatossági ideje a talált képeknek lényegesen rövidebb, mint a tudatos munkának. A véletlen sosem kizárható, a káosz ott van körülöttünk, de ebből azért érdemes leszűrni valamennyit, és ami fönnakad, azért nem is biztos, hogy olyan nagyon kár. Hogy ne legyek ennyire elvont, ha megnézzük ezt a képet, azok a foltok, amik itt létrejöttek, azok a zöld-fehér formák véletlenszerűek. A maguk sarkosságával, hegyességükkel, éleikkel nem egy nyugalmat sugárzó helyzetek. Persze, mondhatjuk azt, hogy András nem egy nyugalmat sugárzó személyiség, de mégis azt gondolom, hogy ha a szerepeit az ember félreteszi, akkor a társasági szerepei kerülnek először szűrésre, és ezek azok, ami például a jópofa fiú, az izgága fotós, az excentrikus performer. Ezek a szerepek bizonyos szituációban helyénvalóak, de a megörökítés mindenféleképpen be is fagyaszt egy történetbe. Itt nem vagyok teljesen biztos abban, hogy András a jövőnek ezt a magáról készült képet kell, hogy konzerválja. (hegyi)
értékelés:

repülés az ívben

Ugyanazt fogom elmondani, amit már elmondtam többször: megint egy szín-játék van létrehozva, nem értem miért. Ha már ennyire üresen hagyom az eget, és szerencsémre ez a madár is segített abban, hogy egyáltalán értelmezhető legyen ez a forma, akkor erre miért kell rátennem még pluszban ezt a fotós trükköt? Másrészt itt is a túlélesítés jön létre, tessék megnézni a párkány és az ég között megint egy szellemképszerű valami van, ami a madárnál is létrejön. A régi tévéknek volt ilyen a képe, hogy ilyen szellemképes volt az adás, de akkoriban mi ezt megszoktuk, és így fogadtuk el. A mai korban ez kicsit furcsán hat, főleg úgy, hogy ez nem egy tévéképernyő. Itt megint rákerült valami effekt a képre, amire még rájátszik az is, hogy ez az egész helyzet furcsán van megoldva. Magyarán: Gime, sokszor mondtam, hogy van, amire a mobil alkalmas, és van, amire nem. Erre ez a mobil nem alkalmas. Persze lehet mondani, hogy ez fényképezőgép, és én készséggel elhiszem, de akkor azt mondom, hogy a PS utómunkád pocsék. A másik, ehhez képest elhanyagolható probléma az, hogy tessék megnézni a jobb és bal oldal közötti különbséget: ferde az egész, és nem értem, hogy miért. A megfigyelés rendben van, a madárral együtt nem lenne rossz, ugyanakkor nekem ezt az egészet elrontja a bindzsizés. Ismétlés. (hegyi)

Herman Stigler és felesége a Zwingerben, Drezdában

Gime, én azt mondom neked, hogy én ezt a képet átteszem a szorgalmiba. Ennek több oka van: egyrészt ez még mindig nem életkép, nem zsáner. Ha tudni lehetne azt, hogy kicsoda is Herman Stigler és a felesége, akkor lehetne zsáner. Ez most nagyon egyszerűen megfogalmazható számomra, hogy ez mitől nem az: attól, hogy nem tudtam meg a szereplőkről semmit. Ők turisták? Mert akkor milyen speciális helyzetet mutatok be, ami jellemző rájuk? Ők főállású turisták, akik végiglátogatják az összes helyet, és valamelyik újság fizeti az útiköltségüket, és ők onnan tudósítanak a kis kamerával, amit látunk a kőpárkányon? Nem valószínű. Ő fotográfus, aki így örökíti meg magát, és ebből csinál fotoblogot? Kicsi az esélye, mert nem vagyok biztos benne, hogy ilyen kamerával dolgozna. Nem tudom, hogy kik ők, ezt nem mutattad meg. Ettől nem lesz életkép, nem lesz zsáner. Egyébként, mint kép, borzasztóan ingerel ez a túlélesített metódus, amit itt ismét látok. Átfordulnak a kontrasztok, annyira túl van húzva az élesség. Ha megfigyeljük a háttérben lévő modern épületet, akkor ott lehet egészen jól látni, hogy a fekete keret és a szürkés-fehér ház-tónus között szinte fehérre meszelődve van egy csík, ami a valóságban nincs ott, de ettől a túlélesítéstől jön létre. Ezek azok, amik lebuktatják azt, hogy itt valami bindzsizés megint van. Kár, de ezzel a képpel akkor sem tudnék túl sokra menni, ha ez rendesen lenne laborálva. Még valami: ezt a Gime.hu-t én nem kérem az Estiskolára, köszönöm a megértést. (hegyi)

Dresden-0493

Drezdában, 2011.03.19.szo.; 0493-as fájlsorszámú képkocka...

Poharas csendélet
Poharas csendélet
Poharas csendélet
Poharas csendélet

Gime kísérletei a tónusokkal és világítással az 1. Műteremmunka alkalmával.

Vörösboros pohár
Vörösboros pohár
Vörösboros pohár
Vörösboros pohár

Gime kísérletei a tónusokkal és világítással az 1. Műteremmunka alkalmával.

Prága, a Károly-hídnál

Ez egy kellemes kompozíció, a Károly-híd környezetét is jól mutatja, tulajdonképpen egyetértek a dologgal. Egy csúcsára állított háromszög-kompozíciót látunk, még akkor is, ha ez a torony egy újabb háromszöget indít el a tó másik oldalán, de a képalkotó elemek a kép közepe és alsó régióiban határozottabbak. Itt is van egy problémám, hogy itt létrejön valamiféle folthatás a kép bal alsó részénél is, de mégis ezek elgyengülnek, és ehhez képest lényegesen erősebb a kép jobb oldalán lévő korlát, efelé billenti az egész mérleget az a fajta rácsozat, ami a víz tükröződésében is megjelenik. Ezekre azért érdemes odafigyelni, mert ebben a helyzetben valamivel kompenzálnom kell tudni. Jó ez a dolog, viszont nem árt, ha valamit oda tudok képzelni. Ez a fotós dolga, hogy kitalálja, hogy mi kerül oda, most ez súlypontban billeg, de a kettő csillag megvan. Azért kettő, mert András kompozícióban ennél lényegesen határozottabban tudsz beszélni, és nem nagyon tudom azt elfogadni, hogy dőljön a horizont, és azt sem, hogy ennyire túlélesített képeket adsz. Szép ez a meleg tónusú fekete-fehér, amit kitaláltál magadnak, de kicsit szépelgő. Ez egy sima fekete-fehér képben is tökéletesen megáll, nem kell ehhez a bindzsizés. (hegyi)
értékelés:

Megfigyelő

Erre a képre hasonló dolgot tudok mondani Andrásnak, mint amit a színházi fotóknál mondok: van egy megrendezett helyzet, ezt a helyzetet nem András rendezi, hanem a kirakatrendező. Az ő ízlését dicséri, hogy ennyire flottul föl vannak állítva a babák, és porcelánfejű androidként egy elképzelt báli helyzetet mutatnak, ahova kerékpárral érkezik a látogató. Szóval a szürrealitása is megvan ennek az egésznek, de azért nagyon is erősen visszafogott és kordában tartott, „cool” érzést próbál ez sugallni. Mindezzel ellentétbe állítva a figura, aki az utcán elmegy a kirakat előtt nem túl jellemző. András ráhúzta erre, hogy ő a megfigyelő, de szerintem nem, ebben az állapotban ő egy bandukoló gyalogos, aki jó magyar szokás szerint a cipője orrát nézi, és tekintetét nem a többi emberre veti. Neki túl sok köze ehhez a kirakathoz nincs, azon kívül, hogy egy képre került azáltal, hogy akkor exponáltál, amikor ő itt van. Jó az, hogy ő rajta van a képen, mert önmagában ezek a bábuk nem lennének elegek, és el is indulna valami mese akkor, ha az ő gesztusából jellemzőbb pillanatot kapnánk. Ha azt mondod, hogy téged érdekel ez a háttér, és ez a színpadi berendezés, ami itt létrejön a kirakatban, akkor érdemes egy állvánnyal ide kimenni, és várni, hogy ki, mikor, hogyan mászik be a képbe. Valószínűsítem, hogy lennének jellemzőbb pillanatok. Ahhoz, hogy ez a kép működjön, ahogy én ezt nézem, lehet, hogy egy órával is korábban kellett volna fényképezni, mert itt nagyon sötét van, és csak a kirakat fényei adják meg azt a tónusjátékot, ami szükséges. Ez akkor érvényes, ha a kirakatot akarom ábrázolni, de te ide be szeretnél kapcsolni egy új történetet, el akarsz mesélni egy saját mesét. Ez akkor fog tudni működni, ha valamennyi részlet megmarad a szereplőből, akit ide be akarsz emelni. Értem én azt, hogy árnyjátékot akarsz vele játszatni, és csak a formával akarsz foglalkozni, de a háttér annyira szabdalt, annyira részletekkel teli, hogy ebben a méretben, ebben a képkivágásban nem engedi érvényesülni az árnyjátékodat, belevág abba a történetbe. Másik megoldás az, hogy tágabb képkivágással dolgozol, és engeded közelebb magadhoz a járókelőket, akkor a mérettel kezdesz el dolgozni, nagyobbat takartatsz ebből a háttérből. Nem könnyű döntés, de kell ahhoz, hogy a mese valóban erősen el tudjon indulni, és ne neked kelljen ráhúzni valamilyen élményt, hogy neked ez a magányról szól, és a kép címe az, hogy Megfigyelő. Most a képen fellelhető képalkotó elemeket összevetve nem látom ezt a párhuzamot. Ismétlést kérek. (hegyi)