Ugyanazt fogom elmondani, amit már elmondtam többször: megint egy szín-játék van létrehozva, nem értem miért. Ha már ennyire üresen hagyom az eget, és szerencsémre ez a madár is segített abban, hogy egyáltalán értelmezhető legyen ez a forma, akkor erre miért kell rátennem még pluszban ezt a fotós trükköt? Másrészt itt is a túlélesítés jön létre, tessék megnézni a párkány és az ég között megint egy szellemképszerű valami van, ami a madárnál is létrejön. A régi tévéknek volt ilyen a képe, hogy ilyen szellemképes volt az adás, de akkoriban mi ezt megszoktuk, és így fogadtuk el. A mai korban ez kicsit furcsán hat, főleg úgy, hogy ez nem egy tévéképernyő. Itt megint rákerült valami effekt a képre, amire még rájátszik az is, hogy ez az egész helyzet furcsán van megoldva. Magyarán: Gime, sokszor mondtam, hogy van, amire a mobil alkalmas, és van, amire nem. Erre ez a mobil nem alkalmas. Persze lehet mondani, hogy ez fényképezőgép, és én készséggel elhiszem, de akkor azt mondom, hogy a PS utómunkád pocsék. A másik, ehhez képest elhanyagolható probléma az, hogy tessék megnézni a jobb és bal oldal közötti különbséget: ferde az egész, és nem értem, hogy miért. A megfigyelés rendben van, a madárral együtt nem lenne rossz, ugyanakkor nekem ezt az egészet elrontja a bindzsizés. Ismétlés. (hegyi)

Drezdában, 2011.03.19.szo.; 0493-as fájlsorszámú képkocka...

Gime kísérletei a tónusokkal és világítással az 1. Műteremmunka alkalmával.

Erre a képre hasonló dolgot tudok mondani Andrásnak, mint amit a színházi fotóknál mondok: van egy megrendezett helyzet, ezt a helyzetet nem András rendezi, hanem a kirakatrendező. Az ő ízlését dicséri, hogy ennyire flottul föl vannak állítva a babák, és porcelánfejű androidként egy elképzelt báli helyzetet mutatnak, ahova kerékpárral érkezik a látogató. Szóval a szürrealitása is megvan ennek az egésznek, de azért nagyon is erősen visszafogott és kordában tartott, „cool” érzést próbál ez sugallni. Mindezzel ellentétbe állítva a figura, aki az utcán elmegy a kirakat előtt nem túl jellemző. András ráhúzta erre, hogy ő a megfigyelő, de szerintem nem, ebben az állapotban ő egy bandukoló gyalogos, aki jó magyar szokás szerint a cipője orrát nézi, és tekintetét nem a többi emberre veti. Neki túl sok köze ehhez a kirakathoz nincs, azon kívül, hogy egy képre került azáltal, hogy akkor exponáltál, amikor ő itt van. Jó az, hogy ő rajta van a képen, mert önmagában ezek a bábuk nem lennének elegek, és el is indulna valami mese akkor, ha az ő gesztusából jellemzőbb pillanatot kapnánk. Ha azt mondod, hogy téged érdekel ez a háttér, és ez a színpadi berendezés, ami itt létrejön a kirakatban, akkor érdemes egy állvánnyal ide kimenni, és várni, hogy ki, mikor, hogyan mászik be a képbe. Valószínűsítem, hogy lennének jellemzőbb pillanatok. Ahhoz, hogy ez a kép működjön, ahogy én ezt nézem, lehet, hogy egy órával is korábban kellett volna fényképezni, mert itt nagyon sötét van, és csak a kirakat fényei adják meg azt a tónusjátékot, ami szükséges. Ez akkor érvényes, ha a kirakatot akarom ábrázolni, de te ide be szeretnél kapcsolni egy új történetet, el akarsz mesélni egy saját mesét. Ez akkor fog tudni működni, ha valamennyi részlet megmarad a szereplőből, akit ide be akarsz emelni. Értem én azt, hogy árnyjátékot akarsz vele játszatni, és csak a formával akarsz foglalkozni, de a háttér annyira szabdalt, annyira részletekkel teli, hogy ebben a méretben, ebben a képkivágásban nem engedi érvényesülni az árnyjátékodat, belevág abba a történetbe. Másik megoldás az, hogy tágabb képkivágással dolgozol, és engeded közelebb magadhoz a járókelőket, akkor a mérettel kezdesz el dolgozni, nagyobbat takartatsz ebből a háttérből. Nem könnyű döntés, de kell ahhoz, hogy a mese valóban erősen el tudjon indulni, és ne neked kelljen ráhúzni valamilyen élményt, hogy neked ez a magányról szól, és a kép címe az, hogy Megfigyelő. Most a képen fellelhető képalkotó elemeket összevetve nem látom ezt a párhuzamot. Ismétlést kérek. (hegyi)