Nagyon dinamikus és drámai a kép, szinte hibátlan, viszont a kép felső részéből annyit mindenféleképpen vágnék ami az ablaküveg fölött van. Nem kell a keret, azt a foltot nem kell befejezni, a fény nyugodtan kifuthat a képből, sőt jót is tenne neki. De az üzenet érthető, van benne valami éteri, angyali, nem evilági. Még annyit fűznék hozzá, hogy az én ízlésemhez ez a szaturáció túl sok, minimum 20 %-ot visszavennék belőle, mert az ellene dolgozik az álomnak, túl valóságos így a színrend. (hegyi)

Az ötletet értem, azt viszont nem - és ez nem az első eset nálad -, hogy ha egy lámpával dolgozol, miért teszel a fény útjába tárgyakat, amik aztán csúnya árnyékokat vetnek? A kép szempontjából engem nem érdekel, hogy a szereplő a valós életben jobbra vagy balra fésüli a haját, de most érthetetlen az, hogy miért nem a másik irányba lógattad a haját, hiszen egyrészt betakar az arcba, másrészt emiatt az árnyékok szétkaszabolják a fejét, ráadásul a kamera és a fej találkozása így most nem pontos, azaz maga a geg, amire felépítetted a képet erősebb lenne, ha a haj a másik oldalon lenne. Annyit mondanék még, hogy szerencsés lett volna ha kitaláljuk azt, hogy mit kezdjen a másik kezével, ellen tarthatta volna a fejét, vagy hadonászott volna vele az üres téren, de most ez a csonkolt váll nem nagyon jó. Attól, hogy valami vicces, még ugyanazon gondossággal kell megrendezni, mint bármi más történetet, és ez a fotós dolga, ahogy az is, hogy a fény rendezett legyen, mert most pl. a kamerát tartó kéz nagyon túl van világítva, ettől túl hangsúlyos lesz. Remélem Viki, hogy miután túlvagy a vizsgákon, több időd lesz a a fotóra is. Érdemes lenne. (hegyi)

Hehh, megleptél ezzel a képpel, látom, meg kell csinálni a radiátor fölötti részt, mert ronda a vakolathiány, Princ meg hozza a formáját, szóval igen, ilyenek ezek a dolgok itt, jót tesz neki a hosszított verzió, mert ad neki valami eleganciát, ellensúlyozza a lepusztulást, hát, szóval megvan ez Viki, oké, köszi. (hegyi)

Azt kell mondjam, hogy talán ez a képed az, ami beállításában és hatásában az utóbbi idők legeltaláltabb önportréja, jól hozza azt, amit mutatni akarsz és a hasonulás is rendben van, mert nem erőltetett és nem pantomim, de egyben ez a kép az, ami tónusaiban a leginkább kívánná, hogy ezt a kopogós utómunkát újragondold. Ugyanis Arbusnak voltak középtónusai. Itt meg azokat meggyilkolásztad. Ahogy a kékes színtorzulás is távolságtartó, tehát ellene dolgozik annak, amit a megidézett szerző közölni akart a világgal. Szóval én azt mondom, hogy ha megvan az eredeti RAW, érdemes lenne ezt újragondolni, hagyni fekete-fehérben, és a túlhúzott kontrasztot is helyére tenni, mert megérné. (hegyi)

Nem szeretem a barnát, nem szeretem a barnát, nem szeretem a barnát! Mert szépeleg, kelleti magát, édeske és hamis. Elolvastam, amit kiegészítésnek írtál - javaslom azt, hogy használjuk ki a lehetőségét, hogy a képekhez megjegyzés fűzhető a feltöltésnél, mert segít az értelmezésben. Oké, kiállításon nincs leirat, de ez nem kiállítás.

Ami a képet illeti, a papírzsebkendő nem való tárgy. És az a helyzet Viki, hogy el kell dönteni, hogy egy hangulatot akarsz mutatni, vagy dokumentálni. Ha a dokumentálás a lényeg, mint egy rendőrségi helyszínelésen, akkor korrekt fény kell, akkor a környezetből is több kell, mert akkor a néző is érezheti, hogy van egy tárgyias távolságtartás. Ha érzelem kell, akkor viszont ami ellene dolgozik a témának, azt ki kell venni, akkor nem lehet azt mondani, hogy a dédi környezete és nem nyúlok hozzá, mert ha kiveszed pl a zsebkendőt, akkor is a dédi környezete marad, csak te tudod, hogy kivetted, viszont az érzelmi hatás erős lesz és a formai dolgok nem zavarják ezt be, nem nehezítik.

Amit most írok, az nem csak neked szól, hanem általában gondolom igaznak: nincs olyan, hogy talált kép. Hogy valami úgy adja magát, hogy azzal semmit se kell csinálni. És itt fűzöm hozzá, hogy már eleve a kétdimenziósra váltás is módosítás, a képhatár kijelölése is az, önkényes, és szubjektív, a lencse megválasztása és a világítás, a mélységélesség - ez mind mind befolyásol és szubjektivizál, tehát már csak ennek okán sem érvényes az, hogy valami úgy jó, ahogy van, mert olyan nincs, az nem megfotózható, ami van, eleve belekavar a mi döntésünk. Márpedig ha ez így van, akkor ott a fotós "láttató" felelőssége, hogy kötelessége hogy esztétikai formát adjon. Ez nem jelenti, hogy mindent jólfésülten kell csinálni. De a hatásokat egy csapatba kell szervezni. Ha zaklatott, akkor arra, ha lírai, arra, ha experiment, akkor arra, ezeket nem lehet keverni, mert abból a néző számára is zavar születik. A dekomponálás is komponálás.

Azért írtam ezt le Viki, mert van esztétikai formaérzéked, van hozzá kezed és szemed is, de nem engedheted meg magadnak azt, hogy valamit ne csinálj végig azért, mert például a dédi emlékének valami fals tiszteletet akarsz adni azáltal, hogy nem nyúlsz bele a képbe. A tál, az olló, a reszelő és a koszok azok, amik az üzenetet hordozzák, a zsebkendő nem. Jól válogatsz, jók a kimetszéseid, csak add hozzá a határozottságod és eltökéltséged is. És itt is felhívom a figyelmed a mélytónusaid bezáródására. (hegyi)

Tulajdonképpen vidám képeket kaptunk, de... de nem érzem azt, hogy a pillanat megismételhetetlen lenne, hogy ezt így és csak így, és csak ekkor lehetett képpé formálni, azaz talán úgy fogalmazhatnám meg, hogy a pillanat "egyediesítése" nem történt meg, emiatt azok a képelemek, amik bezavarnak - akár a kapaszkodó, akár az ablakkeret - indok nélkül szerepelnek. (hegyi)