Mint azt a kommentben írtam, a haj most ellene dolgozik a fényeknek és a tömegelhelyezésnek, de ez csak egy a gondok közül. Miért ábrázolod magad kicsinek? Ugyanis az, ahogy a test most lecsúszik, az a gyerek szempontjait erősíti. És a fények... durván ki vannak égve, ezt érdemes lett volna belül tartani a tónusterjedelmen, mert így vadul szétverik a flekkek az egészet, ahol a fény kiégette a képet. Most akkora ugrások vannak a tónusban, olyan átfogás, ami a nézőnek ordít, miközben nincs ennek érthető indoka a gesztus szintjén. (hegyi)

Érdekes optikai csalódás áldozatai vagyunk ennek a képnek kapcsán, ugyanis a horizont rendben van, de attól, hogy a jobb oldala ennyivel sötétebb, olyan érzetet kelt, mintha dőlne. Lehet ezt ilyenkor korrigálni egy picit visszadöntve a horizontot. De ez igazán nem lényeges, mert a kép minden tekintetben teljesíti a leckét - esztétikus, érdekes, jók a tónusai, elhiszem, érzem, még akkor is, ha picit hideg ez az egész, de hát ott a vizek is azok gondolom, ahol a kép készült. Szóval gratulálok, mert egy jó stílusú képet készítettél, sallangmentesen. (hegyi)
értékelés:    

Viki, nem tudom, hogy vagyunk-e olyan viszonyban, hogy azt mondhassam neked, hogy te nem menő vagy, hanem bolond, vagy legalábbis valamilyen debilitás mindenféleképpen látszik, főleg az első képen. Miért kell magunkat idiótának ábrázolni, azzal nem nagyon vagyok tisztában. Főképpen a második kép viszonylatában. Tudom, van egy ilyen divat, főképp lányok körében, hogy a szép lányok készítenek magukról egy szép képet és mellétesznek egy idiótát is, de hogy ez mire jó, számomra rejtély maradt. (hegyi)

Na, hát, ez már egy jobban sikerült helyzet, bár itt is érdekes nekem, lehet, hogy ez az utómunkádnak a hatása, hogy ilyen furcsán vagy körbevagdosva. Nem tudom, mindenesetre az érdekes, hogy miért akarod ezt ennyire drasztikusan leemelni a képről a modellt, tehát az emberi formát miért akarod ennyire kihúzni ebből a történetből, miközben ez az egész illik egymáshoz, tehát a harmónia megvolna. Egy picit most soknak érzem ezt az utómunkát, még egyszer mondom, hogy nem tudom, hogy hogyan, milyen metódussal zajlott ez a körberajzolás, vagy ez az egész, de most nekem ez egy picit sok. Ha egy hajszálnyival kevesebb lenne ugyanis, akkor is érezném azt a fajta dinamikát, amit létrehoztál, de kevésbé lenne az egész esztétikailag problémás, mert az ennyire elmeszelt arc nekem már sok a jóból. Ahhoz, hogy a varázslat megtörténjen, és érezzem azt, hogy te ott, mint egy csodahelyzetben vagy, és egészen hihetetlen, hogy ott lehetsz, hát, ahhoz nekem ebből kevesebb is elég lenne. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes ez a kép, és elsősorban azért - és itt most nem összehasonlításképpen mondom, hanem érdekességként, hogy a világítás itt is hasonló helyzetet hoz létre, mint az előzőnél -, mintha egy vetített kép, vagy poszter elé állt volna oda valaki. Tehát annyira különválik a kép két része, a háttér és az előtért, a modell és a háttér, hogy teljesen más érzetet kelt bennem, elmozdult a valóságosságból. A másik, ami furcsa nekem ebben az egészben, nem tudom máshogy megfogalmazni, de az, hogy csinálod ezt a nagy örömöt, közben meg a fenét van az, már úgy elképzelem, hogy a következő lépésnél a földhöz csapod a kamerát. Nagyon nehéz kérdés az embernek önmagát fotóznia, és abban bizonyos érzelmeket rögzíteni, úgy, hogy azok ne legyenek mesterkéltek. Talán ezért készül kevés olyan önportré, ami szélsőséges érzelmeket mutat, akár örömet, vagy bánatot, és ennek a hihetősége nagyon rizikós. Itt most ez nekem nem hozza ezt, körülbelül olyan, hogy elmentem valamelyik áruházba, ahol volt egy ilyen nagyobb kiállított poszter, és akkor ott előtte csináltam magamról egy vidám képet, hogy én elmentem nyaralni, aztán közben a francokat, mert nem volt rá lehetőség. Most nem állt össze ez nekem egy dologgá, miközben a tónusrend, meg az egész hangulat működik. (hegyi)