Minden rajta van a képen, ami ahhoz kell, hogy ebből természetfotó legyen, mégsem érzem annak. Elfogadom ebbe a leckébe, de nekem ez másról szól. Van nekem ebben egy távolodás, búcsúzás, egy meseszerű, nem túl vidám, de azért a mélyponton már túllépő érzet, és egy ilyen kicsit keserű ünnepélyességet is érzek ezen az egészen. Mondhatjátok, hogy a Zsolt megbolondult, de én ezt így gondolom. A nagy kiégett háttér miatt nehezen tudok vele mit kezdeni, mint természetfotó. Viszont ez a kiégett háttér jó a képen, és jót tesz ennek az egésznek, de pont a természetfotósságából vesz el. (hegyi)
értékelés:

Kicsit olyan érzésem van, hogy ez most valamiért bekerült ide a rezonanciába, de nem nagyon látom, hogy miért, talán azért, amit a vízcseppek létrehoznak, de elfogadom, mert a kép tulajdonképpen rendben van. Lehet, hogy én forgattam volna rajta egy kicsit, lehet, hogy ennyi ráférne még, hogy 1-2 fokot az óramutató járásával ellentétesen forgassunk rajta. A tömegelhelyezés rendben van, van ebben valami melankólikus, de ugyanakkor van benne valami kicsit félelemkeltő is. Az ember azt hinné, hogy már túl van valamin, aztán a fene tudja, hogy mi jön még az úton, nekem ez volt az első gondolatom, hogy kint vagyunk az erdőből, de még nem vagyunk túl mindenen. Köszönöm szépen, megadom rá a 3 csillagot. (hegyi)
értékelés:

Érdekes ez a kép, mert elindított egy gondolati síkot. Bódy Gábor világát vélem itt felfedezni. Furcsa megfigyelés, hogy csend, de még ezt is el tudom fogadni, hiszen van egy érdekes helyzet ezzel. Nyilvánvaló van egy primér utalás is, hogy csendben kell maradni ahhoz, hogy ezek az állatok közel merészkedjenek hozzánk, ugyanakkor nem ebben keresem a megoldást. Amivel nem annyira nagyon értek egyet, az a kép előterében a tónus, ahol a napfény ezen a füvön megjelent, és én azt gondolom, hogy ezt tónusban egy kicsit visszább kellene venni. Ha megnézed, és az ujjaddal elkezded takarni ezt a részt, akkor látod, hogy egyből akadály nélkül haladunk befelé, még akkor is, ha ezek a faágak akadályt jelentenek, de nem akadok fent azon, hogy mi van itt az előtérben, nem itt keresem majd a megfejtést, hanem egyenesen befelé haladok. És ez fontos lenne. (hegyi)
értékelés:

Félek attól egy kicsit Viki, hogy nehogy ez a mobiltelefonos fényképezési őrület elvigyen téged az erdőbe, ugyanis az a helyzet, hogy van egy olyan hatása is ennek a játéknak, hogy egy csomó mindent megold helyettünk. És ennek akkor van létjogosultsága - merthogy van létjogosultsága -, ha uraljuk a technikát. Tehát, ha tudjuk azt, hogy ez mit tud, mire képes, és erre komponálunk, erre találjuk ki magát az egész rímet, tehát, ha erre visszük el, és kifejezetten erre a technikára adaptáljuk a gondolatunkat. Ha ez csak azért van, mert kéznél volt a mobil, meg ha ez csak azért van, mert majd az az effekt, amit kap, az majd valamit módosít ezen az egészen, akkor nekem ez azért billeg. Amit itt most látunk, az egy jó ritmus lenne, ez a fa, és ez a nagyon komor lakótelepi dolog jól működik, csak nem tudom, hogy egyrészt mitől van ez a furcsa szín, ez a rózsaszínes valami, ezt én nem nagyon értem, és nem is érzem ideillőnek, másrészt van a háttérben egy tükröződés, ami nagyon izgalmas lenne, de azzal nem nagyon kezdtél túl sok mindent. Így olyan vázlatszerű most nekem ez az egész, miközben maga a témafelvetés izgalmas. Az irányvonal, amit látunk, az akkor válik érdekessé, ha teljes mértékben uralod ezt a technikát, ha azt mondod, hogy oké, a mobil tónust veszít, a mobil máshová teszi az élességet, a mobil roncsol, és ezt akarom, mert ez az, ami ehhez az egészhez hozzá tesz. Én most itt ezt nem érzem ilyen nagyon erősnek, hogy ne lehetett volna rendes fényképezőgéppel megcsinálni. A megfigyelés nem rossz, úgyhogy az 1 csillag megvan a megfigyelésre. (hegyi)
értékelés:

Örülök annak, hogy Viki újból köztünk van, és remélem, hogy ez már egy hosszabb és tartósabb, és ráadásként még abban is reménykedem, hogy egy kommunikatívabb jelenlét lesz, mert fontosnak tartom azt, hogy egy-egy munkáról, képről, kezdjünk el eszmecserét folytatni. Abban, amit látunk az, vagy az lenne az izgalmas, ami a tetoválás és az arc közti párhuzam, hogy ezt a szemet a sajátja helyére emelte az alkotó, és ez egy jó ötlet. Kepes György jut erről a képről eszembe, mert van egyfajta párhuzam, mégpedig abban, hogy a feleségéről készített egy portrét, aminél egy pávatollat használt az egyik szem helyett, tehát, azt tette az egyik szem helyére, érdemes rákeresni. Azért mondom ezt párhuzamként, mert még akkor is, ha ez nem volt egyértelmű cél, nem baj az, hogyha ilyen visszacsatolások, visszatekintések vannak az ember munkájában, mert kell ismerni a múltat, a régieket, és az nem baj, ha ezeket újragondoljuk. Két dologgal van problémám. Egyrészt, ezek a mobiltelefonos fényképező szoftverek ráteszik ezeket az álkereteket a képre, és én ezt most itt nem érzem annyira fontosnak. Sőt! A másik az, hogy talán azért érdemes lenne ezt a képet komolyabban venni annál, mintsem, hogy megmaradjunk egy mobiltelefonos tanulmánynál. És érdemes lenne megcsinálni rendes fényképezőgéppel, ugyanis volna ennek ereje és létjogosultsága. Talán arról is érdemes lenne még beszélni, hogy mi az, ami most, ezen a képen elviszi a fókuszt. Egyrészt a világítás, mert arra figyelni kell, hogy a közelebbi részek mindig határozottabb fénymennyiséget tudnak magukra gyűjteni, tehát a kar néhol már ki van égve. A másik problémám ennél még jelentősebb, mert az előbbi lehet akár egy tudatos helyzet is, de amit én végiggondolnék, és egy ismétlésnél talán másképp csinálnék, az a ruha. Én azt gondolom, hogy ha ehhez megfelelően intim és plasztikus fényviszonyokat keresünk, akkor ez megoldható e nélkül a ruha nélkül is, már csak azért is, mert ez egy olyan másik formai játékot kapcsol be, ami bizonytalanná teszi a nézőt, hogy most akkor mire is akar kimenni a fuvar. Ez most nekem egy 2 csillagos portré, úgy, hogy mindeközben én azt kérném a Vikitől, hogy fontolja meg azt, hogy megismétli ezt, és újból megcsinálja. (hegyi)
értékelés:

Nagyon erős szövegi üzenet köré épül az a filmes világ, amit Viki megmutat nekünk. Azok a problémák, amiket észrevettem, egyrészt javíthatóak, másrészt inkább az ’ízlés kérdése’ kategóriába tartoznak, mintsem az olyan szintű hibajavítás körébe, ami az egész üzenetet esetlegesen értelmetlenné tenné. Az első, amit érdemes lenne megnézni, az a hanghiba. Valamitől valami recsegés, motoszkálás van a háttérben, ami - legalábbis fejhallgatóval hallgatva – eléggé zavaró tud lenni. Nem tudom, hogy ennek mi az oka, lehet, hogy maga a hangfájl lett túlságosan letömörítve, mindenesetre érdemes lenne a hangot egy jobb minőségben újra aláhúzni, már csak azért is, mert a film végének főcíménél ki is fut a zene, hamarabb, mint ahogy a film véget érne, és ezt érdemes lenne rendbe tenni. Aztán van a film elején egy felirat, aminek árnyékolás van adva, ettől nehezen olvashatóvá válik. Ezt én nem alkalmaznám, már csak azért sem, mert a film többi részénél ez nem található meg, de ez is egy olyan képkocka sor, ami talán könnyen cserélhető. A bevágott fotókkal van még problémám, ugyanis idegennek tartom a filmtől ezt a színvilágot, még akkor is, ha ez az üzenet azért került be ebben a formában, mert a fekete-fehérhez képest - mint hétköznap -, a szerző az ünnepi jelleget, vagy a különlegességet, a kiválasztottságot akarja vele szimbolizálni. Azt is hozzátenném, hogy ha meghagyjuk ezt a színes verziót, akkor is kérdéses számomra, hogy a 16:9 –es (szélesvásznú) képarányhoz képest miért lényegesen keskenyebb a fotóknak a szélessége? Azért gondolom ezt problémának, mert a vágásnál azért ezt lehetett látni, hogy nem ugyanaz az arány, és ez kiküszöbölhető lett volna például azzal, hogy felnagyítom a képeket, és egy más vágást alkalmazok rajta, talán több szemközelivel. Azzal nincsen problémám, amit a kommentek között olvastam, hogy miért ugyanazok a képek ismétlődnek állóképként, hiszen ennek lehet egy figyelemfelkeltő hatása, úgyhogy számomra ez kevésbé problémás. Ami már ízlés kérdése ebből, az a következő: sokkal kevesebb életlen képpel dolgoznék. Tudom, hogy divat ez a nagyon kis mélységélességgel dolgozó, az élesség pontját előre-hátra változtató technika, de ha ezt még hozzáteszem ahhoz, hogy a kamera sincsen biztosan rögzítve, hanem az is elmozog, és beremeg néhol, akkor ez már a bizonytalanság érzetét növeli, és nem adja meg azt a biztonságot, hogy az üzenet küldője magában az üzenetben, vagy annak tartalmában biztos lenne. Visszahat arra a világra, aminél nem bizonytalankodhatunk. Itt egy nagyon fontos monológ hangzik el, és ehhez határozottabb kép kellene. Lehet játszani az élességgel - ez fontos lehet -, bár úgy érzem, hogy beleszerelmesedünk az életlenség általi foltokba, csak hát a néző nem biztos, hogy tudja, vagy akarja követni. Ha használunk is ilyen életlenségeket, azokat lényegesen rövidebb ideig kell alkalmazni. Megfordítanám az egészet: néha-néha ki lehet jönni az élességből, mert a szemünkkel is bizonyos idő, míg átfókuszálunk egy közeli, vagy egy távoli pontra. Lehet ezt imitálni, de ha ez nem abban a ritmusban történik, ahogy a képen lévő történet fókusza változik, tehát, ha nem a szem átfókuszálását próbálom követni a kamerával, hanem tetszőlegesen, a magam döntése alapján ide-oda mozgatom ezt a fókuszpontot, akkor a néző is bizonytalan lesz, hogy most ki a fene az, aki kódorog ebben a térben, és miért nem állunk már meg rendesen a lábunkon, részeg a kamerás? Nagyjából ennyit tudnék ehhez hozzátenni. A vágással egyetértek, a ritmusa jó a filmnek. Az első részben elmondott dolgok technikai pontatlanságok, a másik rész szubjektív. Várnám Viki válaszát. (hegyi)
értékelés: