A leiratból olvashatjuk, hogy Viki kapott egy okostelefont és ez egy ilyennel készült kép. Viszonylag sok instagramos fotót elemeztem az Androidportálnak már. Azt kell mondjam, hogy van ezeknek egy nagyon erős belső világa, ami magából a technikából adódik, és itt nem csak a telefon technikájára gondolok, hogy mire képes hanem arra, hogy milyen atmoszférát tud létrehozni ez a technika a szoftverrel, a képkivágással és a fizikai képalkotó egységekkel együtt. Még egy dolgot általánosságban ehhez hagy mondjak, hogy ezeknek a képeknek általában pont az előnye válik a hátrányává bizonyos idő után. Mégpedig az, hogy előre csomagolnak hozzá bizonyos képi effekteket és ezek nyilvánvaló, hogy hosszas kísérletezés során kerülnek a gépekbe úgy, hogy nagy általánosságban sok gépen, sokféle környezetben használhatóak legyenek. Magyarán ezek az effektek a közhelyekből dolgoznak. Ezt hol jól sikerül, hol rosszul sikerül alkalmazni az adott fotónál, ez az én tapasztalatom. A fényképezőgépes fotografálásnál hasonlatos egy kicsit a polaroidhoz, de mégis más, mert a polaroid anno azért a maga technikai fésületlensége mellett kevésbé avatkozott bele az esztétikai megjelenésbe. Adott egy feszes formát, a négyzetes kompozíciót, adta azt a tónusrendet, amit maga a polaroid tudott biztosítani és azt az élményt, hogy ez gyorsan kész van. Ugyanakkor nem kerültek rá plusz effektek. Nagyon óvatosan használnám én ezeket az effekteket, ezt tudom mondani. Ennél a képnél azt gondolom, hogy ez viszonylag rendben van. Az egész hangulat ebben a vöröses tónusban tulajdonképpen ad az egésznek egy ilyen távolságtartó, kicsit fáradt, kicsit szomorkás hangulatot, de mégis azért nem egy kilátástalan depressziós, hanem egy kicsit ilyen fád jellegű és ez jó. Hozzátartozhat ehhez az egész élményhez. Az időjárással is, a fényviszonyokkal is párhuzamban van. Én most azt gondolom, hogy ez egy jó irány és javarészt a mobiltelefonos munka a jegyzetelés terepe. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne használható alkotói szempontból, mint végcél. Arra szeretném biztatni Vikit, hogy próbálja ezt meg, merüljön bele egy kicsit. Pontosan azért, hogy az eszközhasználat biztossá válhasson és megfelelő helyzetben, megfelelő esetben választhassa ezt, mint opció, hogy ő most akkor fényképezőgéppel avagy okostelefonnal dolgozik. Remélem az, hogy lett egy okostelefon az nem jelenti azt, hogy ez a fényképezőgép árából lett, remélem azért a gépeid megmaradtak. Ez most nekem egy háromcsillagos ügy. Olyan, mint egy naplójegyzet. Ez egy abszolút értelmes és valós irány, úgy hogy hajrá, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Négy képből álló sorozatot kapunk, tulajdonképpen vehetnénk akár a négy évszaknak is. Ebből a négyből az én megítélésem szerint kettő az, aminek markánsan különböző iránya van, mégpedig az első és a második. Aztán a harmadik, negyedik már nagyjából egy féleképpen értelmezhető, egy irány, nyilván ez a fa típusainak is betudható. Lehet, hogy én ezt egy három képes sorozattá redukálnám, az utolsó kép valamiért nekem kakukktojás. Nem csak amiatt, hogy egy éjszakai felvételt kapunk, hanem amiatt is, hogy az, amit ott látunk, a harmadik képen számomra sokkal erősebben van jelen. Három fatípus, három ágtípus, három érzelmi megközelítés. Az első fölfogható akár a tüdő érhálózatának, vagy bármilyen más szervünknél, ha megfigyeljük ezeket a struktúrákat, hasonló hálózatot tudunk felfedezni. Ebben a képben számomra ez az izgalmas, hogy abszolút ezt az asszociációs rendet indítja el. A második kép ezekkel a határozott függőlegesekkel egy nagyon jól rendezett kompozíció, és a fenyőkre jellemző ez a fajta megjelenési forma: határozott, jól megkülönböztethető, nagyon jó irány az, amit a második képen látunk. A harmadik képen, ha jól látom, ezek nyírfák, itt az az izgalmas, hogy olyan a bemozdulásoktól és az árnyékoktól, mintha valami felület előtt lenne ez az egész lefényképezve, mintha lenne egy háttere, ahova vetítődnek képek, miközben jól látható, hogy ez egy külső térben megfigyelt és exponált kép. Számomra ez a harmadik kép a legizgalmasabb. Ami miatt én a negyedik képpel vacillálok, az, hogy ez egy új értelmezési sík. Ezt is el lehetne indítani, hogy ugyanazt a fajta fákat fotózza az ember különböző szituációkban, és ezek hoznak egy érdekes összehasonlítási rendet, de most vagy azt csinálom, hogy különböző fákat fotózok le, és a különböző fák struktúráját figyelem meg, vagy ugyanazt a fát különböző szituban. Ha ez összekeveredik, főleg egy ilyen alacsonyabb számú képsornál, akkor ez fölveti azt a kérdést, hogy most merre tovább, olyan, mintha a munka nem lenne befejezve. Ezt ezért hagynám ebből ki, vagy pedig ehhez az utolsó képhez kell még fotózni másfajta megközelítést is. Amit most mondok, nem azt jelenti, hogy a negyedik kép rossz kép lenne, hanem nem érzem ebben a sorrendben a helyét. Az első három kép miatt megvan a három csillag, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Ez nagyon megy neked, Viki, ez nagyon bejön, hasonlóképpen, mint a havas tájad. Nagyon jellemző, nagyon furcsa attól, hogy vannak benne nagyon meleg tónusok is és nagyon hidegek is, és mégis az egésznek van egy vidám kisugárzása, van egy erős életigenlés is benne. Hideg az egész és kemény, de mégis bíztató a hangulata. Nagyon köszönöm, ez egy nagyon jó kép. Semmiség, egy nagyon laza kézmozdulat, de mégis nagyon jó kép. (hegyi)
értékelés:

Azt nem értem, Viki, hogy ha repülőgép, akkor miért fekvő a kép, és miért „vered bele” a gyerek fejét a kép tetejébe? Miért nem nézhet ő oda föl, hiszen ott fönt kell keresni a megfejtést, te meg csináltál egy ilyen alulról megfotózott portrét, de ez ebben nem jól működik, gondolom, ezt te is látod. Ez akkor működik jól, ha benne hagyod azt, hogy ez miről szól, akkor az eget kell még ábrázolni. Ha más nem, akkor ez egy négyzetes kompozíció lehetne, de fekvő semmi esetre sem. Vagy ha kell neked ekkora tér oldal irányban, akkor ezt a teret fölfelé is meg kellene ismételni. Ez jut eszembe a képről rögtön, egyébként nekem mindig van problémám akkor, amikor gyerekeket ábrázolunk, mert azok könnyen elviszik a vállukon a sztorit, most is van ebben egy kicsi ilyen íz, ettől még én elfogadom ezt leckemegoldásnak a Gyerekkor leckére. Azért is fura nekem, mert amikor hétköznapi szituációban találkozom azzal, hogy a gyerek szutykos, mert evett valamit, vagy összekoszolta a fejét valamivel, akkor ez rendben van, hisz él és virul a gyerek, koszos lesz, de ez nem biztos, hogy képen mindig jól jön ki. Most ennél a képnél nem biztos, hogy olyan jól jön ki, nem nagyon értem az okát, hogy miért szutykos. Nem azt mondom, hogy mindig mindenkit le kell mosogatni, de akkor nem biztos, hogy alkalmas arra a felvételre abban a szituációban. Én ezt mint tanulmány, most elfogadom, az ötlet is jó, a gesztus is őszinte, tényleg arról szól, amit te mondani akarsz, csak egyrészt a formai kivitelezéssel van bajom, másrészt személyesen engem zavar ez a szutykosság. Egyezzünk ki, hogy ez most egy egy csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

A technika gondolom nagyjából hasonló, mint az előző képednél, de mindegy is, itt ez mellékessé válik a kép üzenete miatt. Látok egy nagyon érdekes, tájképnek is egy nagyon jól beillő hátteret, van az egésznek egy kicsi Mars-béli, furcsa íze, nem egy szokványos táj, ettől a színtől kap egy furcsa szürrealitást, miközben van egy főszereplőnk, aki kifelé is néz a képből, kiszorult ebből az egészből, és áll valahol a kép szélén. Ettől az egész olyan meghökkentő hatást kelt, mintha egy petricsészében nézegetném azt, hogy mi is volt az én családommal a helyzet, hogy most hogy is volt az 2012-ben, amikor Anyával egyedül maradtunk a nagy kietlen sziklák között, és megbeszéltük azt, hogy a világ miért ilyen velünk, és mitől maradtunk mi ketten csajok. Ugye férfi szereplő nincs a képen, és mégiscsak egy Család leckét kapunk, ahol csak Anya van megjelenítve a szereplők közül. Nem egy vidám kép még akkor sem, ha ezek a vöröses-rozsda színek emelnek az egésznek a rezgésszámán, de a kompozíció nem egy boldog helyzet, de mindenképpen őszinte és egyenes. Van ebben egy beletörődés, egy dacos helyzet, de azért ott van kimondatlanul, hogy azért ez nem biztos, hogy ez így jó. (hegyi)
értékelés: