Ahogy öregszik úgy válik egyre érzékenyebbé.

Azt írja Viki, hogy „ahogy öregszik, úgy válik egyre érzékenyebbé”, és ez a képen nagyon jól látszik. Hogy mire tette ő fel a fejét, nem tudom, valószínű, hogy ez egy szék, de nagyon esendő ez az egész, és ettől válik izgalmassá, mindazzal együtt, ami a háttérben létrejön a kanapéval, aminél érdekes a vágás, de a kutya most helyrebillenti ezt az egészet, és nem kell mindennek mindig sterilnek lennie. A kutya jelleme van úgymond harcban az idővel, a játék és a szeleburdiság az öregséggel, morózussággal és fájdalommal, és egyelőre még az első van nyerésre, de nem lesz ez mindig így, ez által tud a kép az elmúlásról is szólni. A képi játékosság megvan: a csíkos háttér, a vágás, aminek ellenpontja tud lenni a kutya. Ez olyan most így, mint amikor sütöttem a palacsintát, hogy a töltelékbe egy csipetnyi sót is beletettem, itt a kompozíciónál a vágás a csipetnyi só, hogy nem rendezem le, meghagyom egy kicsit koszosan, slendriánul, és ez a koszosság az, amitől még drámaibb lesz maga a fő motívum. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Ha jól megfigyelem a technikát, akkor ez is a mobiltelefonos képek sorozatba tartozó képhármas, és nagyon izgalmas az a képi játék, amit itt létrehoz Viki. Az első kép gyönyörű, a második kép még izgalmasabb, még beljebb jutunk, és ami érdekes, hogy a szerző szándéka szerint a harmadik kép lenne a korona, az összegzés, erre utal a technika is, mégis elveszítjük a fókuszt és így nem akkorát lép tovább, mint amekkorát léphetne. Ez azért feltűnő számomra, mert azt gondolom, hogy itt egy olyan technikai helyzetet kapcsolt be Viki, ami nem biztos, hogy most erre passzol. Ha azt figyeljük meg, hogy az első két kép között mi történik, akkor egy általános helyzetfelvázolás után eljutunk egy intimebb, belső szférába. Gyönyörűen mutatják ezt a textil gyűrődései, nagyon izgalmas az, amit itt képben látunk. Kompozícióban is szép, nagyon izgalmasak azok a fényjátékok, amik létrejönnek, a textil anyagszerűsége, ezek nagyon izgalmas, erotikus vonalak, nagyon erős jelképrendszer. A harmadik képnél nekem ez kilágyul ettől a trükktől. Mintha megijedt volna Viki, hogy mi van akkor, ha még tovább kellene mennie ezen az úton. Kinyitottam egy ajtót, bekukucskáltam, és megijedtem attól, hogy ott mit látok, vagy ott mit kellene csináljak, hogy ott nekem milyen reakciót kellene adnom. Ez az érzés van most bennem. Nem érzem azt, hogy adekvát lenne az eszközhasználat a harmadik képnél. Miért vetítődik egymásra a két emléknyom? Mit akar ez szimbolizálni? Főképp attól, hogy konyharuhaszerűen van ez ide besráfozódva egyszer csak elkanyarodunk a hiba felé, és nem tudom, hogy mi az oka ennek. Az is érdekes lehet, hogy ha alapvetően ezzel kezdünk el dolgozni, hogy akár két történetet összemosunk, és valamilyen játékot létrehozunk ezáltal. Ez is lehetne egy járható út, de most nem ez történik, így ez most mellébeszélés lett. Ha lehet, akkor ezt visszaadom ismétlésre azért, mert nagyon erős, ahogyan elindult, de jó lenne ezt a döntést meghozni, egyértelművé kell tenni a néző számára, hogy merre is akarunk menni. Ha az első két képen megyünk tovább, én nem csinálnám ezt az egymásra exponálást, vagy akkor játszunk az egymásra exponálással, de akkor nagyon föl van adva a lecke formailag. Az egyik tartalmi és érzelmi kérdésben erős, a másik formaiban. Ráadásul itt nem érzem indokoltnak a mobilos eszközhasználatot. Várom a Viki reakcióját és a képeket. (hegyi)

Nem mondom, hogy ha a macska beszélni tudna, örömét fejezné ki ezekért a képekért, nem túl előnyös ábrázolás, sőt, elsőre igen kellett koncentrálnom, hogy élőnek gondoljam az állatot és ne valami felfúvódott tetemnek. De a kép mégis jó, és itt van értelme a kettőzésnek, játékos lesz tőle az egész és könnyed. (hegyi)
értékelés:

ebből a mobilfotózásból én sem maradhatok ki.

Hát, nem tudom Viki, szerintem is fontos kipróbálni, mit tud a mobil, hiszen az korunk polaroidja, de azt is gondolom, hogy mindamellett, hogy könnyen adódik a megoldás, hogy akkor majd áldokumentarista képeket csináljunk, mégsem hiszem, hogy meg kéne ezzel elégedni, mivel mindenki ezt csinálja vele. Igen, a mobilban benne van, hogy lehet hibázni, hogy szabadságérzetet ad, hogy nem kell vacakolni semmivel, de ez kevés, emellett azért keresni kell azt, ami indokolttá teszi esztétikai értelemben is a használatát. Természetesen ez azoknak szól, akik megtehetik, hogy fényképezőgéppel is fotózzanak, akiknek csak mobilja van, ott a helyzet olykor a szükség által határolódik le. Szóval Viki én ezeket nem tartom erős dolognak, hogy akkor a kutya meg én épp uncsizunk és tévézünk, és a film is vacak, akkor fotózzak, de akkor majd mobillal. Miért? És miért kettő? És miért változik a szereplő? Segíts, mert nem értem. (hegyi)

Kiváló, látod, itt működik a kettőzés. Arbus is megirigyelné. Szóval hogy más is értsen: Vikivel az a helyzet, hogy ha koncentrál a feladatra, akkor kiváló meglátásai vannak, egészen addig, amíg a kétségei belső kontrollként működnek. Amikor buli van és haverok, akkor kevéssé sikerül ez. Márpedig a fotós lét az attitűd elsősorban. Ami néha terhes. Ez van. A hosszútávfutó magányossága. Hogy megéri-e, azt mindenki maga kell eldöntse. Ha ilyen képek jöhetnek ki a dobozból, akkor megérné. (hegyi)
értékelés: