Nagyon örülök, hogy a Zoltán dolgozik a csendélettel, foglalkozik vele, világít. Ugye ez a régi-régi könyv külön kap egy fényértéket, talán a fölötte lévő lámpa, vagy valami, ami ezt még megvilágítja. Nem a gyertya az elsősorban irányadó. Itt a gyertya nem 100 százalékosan főszereplője ennek a képnek, bár kompozícióban az asszimetrikus kompozícióban fontos helyre van helyezve, hanem még külön világításokat is kapunk, bizonyítéka ennek a szék háttérben lévő árnyéka. Én úgy gondolom, hogy mivel, tehát egy plusz fényforrást is használ az alkotó, és ebből a környezet megjelenik a háttérben, talán egy picit a szék mögött kellett volna valamilyen drapériát, felületet elhelyezni ahhoz, hogy ne érezzük azt, hogy a kép alsó harmada szépen ritmikailag is jól megoldott. Bár ezeknél a fajta csendélet munkáknál, festményeknél a könyvnek ez a szárnyaló formája, amelynek az egyik felét látjuk itt ahogy a könyv ki van nyitva, a másik felét pedig a pohár szára és a vörösboros butella széle kitakarja, ott még egy picit lehetett volna játszani. Ugyanakkor a fölső kétharmadban, elsősorban a baloldali résznél úgy érzem, hogy nem nagyon tudott az alkotó mit kezdeni ezzel a háttérrel. Tehát én ezt jónak tartom ezt a képet. Érdekes ez a zöld világ, amivel fedve van az egész kép. Kettő disznót gondolok és remélem, hogy próbálkozik még a Zoltán ugye a csendélet feladataival, mert az látszik, hogy örömet talál benne. Pontosítani kéne. Például önmaga felé elsősorban azt, hogyha készítek egy csendéletet azon túl, hogy szeretem ezt, mi még az a plusz üzenet, ami csak rajtam keresztül tud átáramlani a nézők felé, és hogy ez a képemen meglelhető legyen. (szőke)
értékelés:

Sokat gondolkoztam azon, hogy a pulóver mintázata kell-e erre a képre? Végül abban maradtam magammal, hogy "erre" a képre kell. Ha nem lenne ott, az már egy másik kép lenne, némileg más jelentéssel.

A Velencei Karnevál hangulatát idézi ez a kép, ahol ugye tudjuk, hogy egy télbúcsúztató rituálé az a fajta maszkos felvonulás, és az a fajta maszkos ünneplés, amit Carnevale néven űznek. A maszk az mindig valami titok, a maszk az mindig valami sejtelmes helyzet, a maszk az mindig valami plusz üzenetet is hordoz, azon kívül, hogy ugye az embernek, hogy mondjam, klasszikus filmekben is lehet tudni, hogy a maszk mögötti emberről majd kiderül, hogy a jó oldalon áll vagy a rossz oldalon, és ebből lehetnek konfliktushelyzetek, ezt előszeretettel használják filmművészetben. Én azt mondom, hogy ennél a képnél ráadásul az egy izgalmas kérdés, hogy ugye két maszkot látunk, és a gesztus is ezt mutatja, hogy a maszk mögött is maszk van, bár azt nagyon jól megoldotta az alkotó, hogy azért látunk ugye egy fület, és az a fül az valószínűleg hozzá tartozik, tehát azért még remény az megvan, hogy egyszerűen a kettes leckénél ezt az arcot ezt meg fogja nekünk talán mutatni. Én egy nagyon jó ötletnek tartom, és a ritmus is nagyon jó, ez a ferde kompozíció a bottal, a kis fények azon a ruhadíszítésen, tehát én ezt nagyon jónak tartom, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nekem ilyen a gyász. Ettől a leckétől még nagyon messze vagyok ugyan, de mostanában készítettem és úgy gondoltam, ha már megvan, fel is tehetném.

Nagyon szép az, ahogyan a gyertyafényben a fekete-fehér képnél a kéz erek, a kéz felületei látszanak és nagyon szép a gesztus, ahogyan a két kéz elénk tárja a gyertyát. A fekvő formátumú képnél ugyanakkor minden jobbra van komponálva. A gyertya formája és minden, az abban az esetben, ha még hatékonyabban dekomponált lenne, akkor elképzelhető, hogy valamilyen ritmika létrejönne a képben. De most úgy tűnik, hogy ez egy középpontos kép szeretett volna lenni. Ez a középpontozás ugyanakkor el van bal felé tolva és tulajdonképpen az aszimmetrikus döntés nem indokolódik most ebben a helyzetben. Sem a szimmetria nem jön létre, mert hogy a jobboldali felületen van végig ez az információ, amit a gyertyával látunk. Tehát igazából, ha azt próbálom követni, ami a képen látszik, akkor számomra fontos lett volna, hogy a bal kéz ne maradjon takarásban. Vagy, ha a két kéz egymásra helyezve elénk tárja ezt a látványt, akkor a gyertyát, ezt az egy darab gyertyát tettem volna picit közép felé, merthogy most a képen azt a jelzést látjuk, hogy ez az egy gyertyafény világítja meg a felületet. Ennek ellenére én azt mondom, hogy ez egy nagyon szép vállalkozás. Remélem, hogy evvel még a Zoltán fog foglalkozni a későbbiekben is. Mindannak ellenére, amit elmondtam a képpel kapcsolatban én ezt egy három disznós képnek értékelem.
   Miközben valószínűleg nem ez az egy gyertya világítja meg – teszi hozzá Hegyi – mert ekkora éles árnyékot nem adna a gyertya, mert akkor minden irányba adná ezt a kis árnyékot. Tehát, hogyha meg ezt vesszük, hogy valamilyen pótfényforrással rásegített erre, akkor talán lehetett volna ezt a pótfényforrást úgy megválasztani, annak a helyét, hogy a gyertya árnyéka ne a mutatóujjnál legyen. A másik ami eszembe jutott, nem tudom, hogy igazam van-e, de nekem az egy picit furcsa, hogy itt van egy megfolyás ezen a gyertyán, de ez nem a tenyérbe folyt. Tehát úgy csinálok mintha. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ez a cím se lett túl jó, de ennél jobb nem jut eszembe perpillanat. Valami olyasmit szerettem volna mutatni, hogy milyen borzasztó, amikor az ember rájön arra, hogy eddig a pontig tudja elvinni / megcsinálni / megalkotni az adott dolgot és egyszerűen nincs tovább, nincs több erő, kitartás, tehetség, stb.

Én annak örülök, hogy egy olyan képet kapunk, ahol nagyon is tudatosan választódik ki a háttér, nagyon is tudatosan választódik meg a világítás, és maga a gesztus is. Sőt, még azt mondom, hogy nagyon is tudatosan használja az alkotó azokat a színeket, amiket használ. A kép címe ugye az, hogy Saját korlátaim mögött. Igazándiból a képcímmel nem is szeretnék vitatkozni, én most a cím nélkül fogom ezt megérteni. Ez egy nagyon jó fotográfia, egy nagyon jó első leckét kapunk. Talán annyit tudnék még ehhez hozzátenni, hogy a kép aljától, tehát tulajdonképpen ahol az ujjak összeérnek, onnan egy nagyon pici reflexet még, valamennyit most is kap, de valamennyi picivel többet kaphatna, hogy az ujjak végei, az ujjak befejeződése megtörténjen, mert akkor dinamikában jobban fog érvényesülni maga ez a kézfej, a kézfej és a szögesdrót kapcsolata. Amit viszont nagyon fontosnak tartok a többi estiskolás számára elmondani, hogy van egy nagyon parányi kis képrészlet, ami ugyanakkor nagyon nagy erővel bír, és ezt szeretném most itt kiemelni és felhívni rá a figyelmet. Ez pedig az a rész, ahol a húsba vág ez a szögesdrót-tüske. Ez azért fontos, mert egy történetet lehet mímelni is, úgy csinálni mintha, fölteszem a kezem, rátekerek egy szögesdrótot, de nem szeretném, ha fájna meg nyomot hagyna, meg egyébként is, - és létre lehet hozni a maga valóságában is. Ennek a képnek ez az ereje, hogy itt nincs kamu. Úgyhogy függetlenül attól, hogy a világítással kell még egy kicsit játszani, én ezt egy háromdisznós képnek tartom. (szőke-hegyi)
értékelés: