eltűnés

Ehhez a képhez, megsúgom, volt egy technikai leirat, hogy nagyon-nagyon erős teleobjektívvel készült fotográfia. De én ezt a technikai leiratot úgy vettem, hogy ez nekem egy üzenet, tudom, hogy nem biztos, hogy ez teljesen így volt, de azt gondoltam, és ezért elnézést kérek a Bélától, hogy nem kell leleplezni magát a technikát. Pontosan azért, mert nem a technika az, amiről itt most akarunk szólni, és itt nem arról van szó, hogy egy objektívtesztet mutatunk be, tehát igazándiból ezek a technikai leiratok olyanok, mint rádióamatőr újságokban a kapcsolási rajzok, hogy csináld utánam, ha tudod. Ennek a képnek nekem az az erőssége, hogy attól, hogy talán a párának, talán a forróságnak, és hát az objektívnek is köszönhetően ennyire erősen jelentkezik ez a festői hatás, a térgörbülés, ezek a szinte már pointilista szintre eljutó ábrázolások; nagyon is erősen hoz egy fülledt nyári kora délutánt mondjuk, vagy késő délelőttöt, és igazából egy nagyon jó képi üzenetet kapunk. Hogy ez miért lett a huszonhetes rezonancia leckébe beküldve, azt nem igazán tudom dekódolni, merthogy ha ezen a nyomvonalon indulok el, és két fiatalembert látunk ezen a képen félig sejthetően, egy nagyobban és talán egy kisebbet, akkor én azt mondom, hogy számomra ez sokkal jobban beszél a gyerekkorról. Tehát hogyha egyetért ezzel a Béla, akkor én ezt áttenném a gyermekkor leckébe. A rezonancián egy picit kéne még gondolkodni, de én azt gondolom, hogy ez elég magas számú lecke ahhoz, hogy talán célszerűbb lenne az alacsony számú leckéket gyakorolni, és azokra megoldásokat küldeni, hogy tudjunk róla beszélgetni, eszmecserélni, és erre a képre pedig azt gondolom, ha áttehetem a gyermekkor leckébe, akkor megvan a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

élet

A ’70-es, ’80-as években létezett például az Ország Világ, Új Tükör, és más olyan sajtóorgánumok, amelyek az akkor Magyarország nem csak mindennapi eseményeit közvetítették, hanem kis színeseket is lehetett ezekben az újságokban látni fényképek formájában. Egy ilyen ironikus megközelítést látunk itt is. Az, hogy a fényképész észreveszi a kép helyszínét és a kép helyszínében rejlő abszurditást a madáretetővel kapcsolatban, az egy nagyon jó dolog, ugyanakkor maga a helyszín kiválasztása, maga a kamera elhelyezése az némi kívánnivalót hagy maga után, mert attól függetlenül, hogy nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy mint egy bútorraktárban, össze van itt minden zsúfolva. Gondolok itt Oláh Ferencné keresztjének a ferde léczárására, amelyből jobb oldalon egy kis kereszt lóg ki, nyilván egy másik sírdomb kapcsán, a háttérben lévő ipari környezet, a ferdén belógó gyárkémény, a bukszusok és minden, amiket most fölsorolhatnék. Nekem ez egy kicsit kaotikus. Ez azt jelenti, hogy vagy időpontbeli megfigyeléseket kéne létrehozni hajnalban, éjszaka, másmilyen időszakban ugyanezt a képet adott esetben feldolgozni, vagy más pozíciót keresni. Most nekem az ötleten túli hirtelen kattintásnak tűnik, és bár nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy nem átgondolt a kép, zavaros. Ismétlés. (szőke)

köszöntjük  kedves utasainkat
a szegedi reptér csekkolója

Végig azon gondolkoztam, hogy amennyiben itt számítógépen lenne egy ilyen elektronikus festőecsetem és a szegedi űrállomást és a két fölugró figurát, a „dipárcsör”, az „árrivá” föliratot és minden mást kicsit átfestenék, egyszerűen csak egy teljesen közérthető színnel, mondjuk okkersárgával lefesteném ezt az egészet, vajon ez a kép érne-e akkor valamit? Izgatna-e engem nézőként? Mondjuk a most bal oldalon látható ereszcsatorna széle kilóg a képből, de ez egy dolog. Én attól félek, hogy ez a kép akkor nem igazán tudna komoly üzeneteket hordozni, mert hogy itt, most, mint egy ilyen internetes geg jelentkezik ez a szöveg vicc, vagy szöveg helyzet, ami véleményem szerint a szociót sem éri el. De nem azért, mert nem jót akar az alkotó, hanem nincs átfordítva a vizualitás szintjéről, hanem egyszerűen ott az adott helyzetben ez rögzítődött és nem olyan biztos, hogy ez a kép, a képen lévő verbális humor két év múlva is meg fogja állni a helyét. Ezt nagyon nehéz most eldönteni. Én ezt áttenném szorgalmiba ezt a képet. (szőke)

ölelés
Már csak a fa ágkarjai ölelik

Nem szoktam szeretni az ilyen fajta képeket. Direktnek gondolom. Nagyon sok hasonlót lehet asszociálni ezekben a temetői közegekben. Mégis valami miatt, talán mert hogy legalább azt, hogy ez a fa pontosan szimmetrikusan, középről érkezzen oda árnyékként és ágazzon szét, mégis talán attól, hogy van ez az asszimetria, ez a kép picit túllép azon a szokásos megközelítésen, amit a temetői fotóknál szoktunk látni. A temetői fotóknak sem vagyok nagyon a híve. Épp azért, mert eléggé divatos ezt a fajta témakört eszközként használni ehhez. De az árnyék és a felület játéka miatt én azt gondolom, hogy az egy disznó jár erre a képre. Nagyon sok olyan szín van közben a háttérben, ami ezt a ritmusjátékot, ami itt az előtérben a betonfelület és az árnyékok és a korpuszforma, keresztforma, az ívek, ebben a játékban nagyon érdekes lehetne, csak közben ott vannak azok a natúr zöld bukszusok, puszpángfa és minden más rekvizitum, ami egy picit visszahozza a szocióba ezt a történetet. Nem tudom megmondani, hogy ezt azon túl, hogy esetleg esti időszakban kéne fényképezni, nem tudom, hogy lehet megoldani, mert akkor nyilván nem jelentkezne így ez az árnyék. Most egy kicsit így bizonytalankodik a kép üzenete emiatt. De esetleg várnék a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzásra még további próbálkozást, az egy disznó megvan. Azt azért még hozzáteszem, hogy a horizont azért ezeknél a képeknél fontos, értelmetlen, hogy miért dől ez most ennyire. (szőke)
értékelés:

Én
Munka közben

Annak ellenére, hogy a formai környezet, az ipari környezet, a munkásruha, és minden egy jelenkort mutat, nekem mégis valahogy Ludas Matyi valamelyik verésére utal ez a kép. A tükröződésből fotózva büszke tartás, ahol elhangzik a mondat, hogy háromszor fogja visszaverni ezt kenden Ludas Matyi, én, Vécsi Béla így és itt állok elétek a kamerámmal. Ez egy nagyon szerethető kép. Igenis van benne humor, a kinyitott wc-ajtóval együtt, a fölmosórúddal, vagy nem tudom, hogy mik ezek, és a gesztussal, amely mintegy ilyen 1918-as Uitz Béla plakát, ezt az öklöt így ide egészen az orrunkig tolva az úgynevezett előtér-középtér-háttér kategóriában ritmizálja. Én ezt egy háromdisznós képnek gondolom, és csak így tovább, Béla. (szőke-hegyi)
értékelés:

Én

Béla, ez a kép jó, három disznó, csak így tovább! Szeretem a péküzemeket. Szőke vótam. (szőke)
értékelés:

talp-fa

A tizenegyes lecke szimbolikus megközelítését látjuk, és ehhez egy abszolút mértékben felső gépállást, mint egy térképészeti leiratot látunk. Látjuk a tilefonokat, látjuk a vasúti sín felületet, látjuk az öreg, idős talpfákat, és a bazaltkavicsokat. A kép egy aszimmetrikus de ritmikai játék, olyan, mint egy kis zenei kompozíció. Én egy jó megoldásnak gondolom azt, hogy itt most ebben a ritmikában választotta az alkotó a fák-vasak-bazaltkő kapcsolatrendszerét. Ami az én megjegyzésem lenne, hogy érdemes lenne ugyanebben a beállításban különböző napszakokban megfigyelni ezt a jelenséget, mert elképzelhető, hogy a fény másképpen érkező megvilágításai az árnyékokat, de egyáltalán a felületek színezetét is megváltoztatná, amely még jobban a dombormű ritmikájára, felületi különbségeire koncentrálna. Eltolná esetleg ennek a naturális üzenetét, és akkor még jobban egy zenei kompozícióvá válna mindaz, amit itt látunk. Még egyszer mondom, hogy az irány jó, és az is érződik, hogy a Béla szeret ilyenfajta tárgyi kultúrákat rögzíteni, tehát azt sejtem, hogy nem gond azt mondani, hogy ha megvan a két disznó, mégis kérnénk egy ismétlést akár ugyanezzel a beállítással más fényviszonyokban. Még ne adj'isten egy éjszakai kis zseblámpás megvilágításban is, mert ez, amit itt Béla önmaga számára és számunkra is fölvet, mélyebb értelmezést kíván. Szerintem nagyon jó az, amit ő most egy karcolat szintjén, vázlat szintjén itt elkészít. Többet érdemel a kép. Ezért mondtam azt, hogy két disznó megvan, de véleményem szerint ismétlés. (szőke)
értékelés:

No more change
A 11-es végleg befejezte szolgálatát. Megnyugodott. Körötte is csend van. Ha néha mégis erre téved egy vonat... nem mozdul... ő már nem.

Badár Sándor, vagy Jiri Menzel is megirigyelné azt, hogyha Csongrád alsó után egy kis bakterház mellé kiáll az ember, ilyen jó megfigyeléseket végez valaki. Két esély lehet. Egyrészt, hogy Vécsi Béla szereti a vasút atmoszféráját, világát, szagát, bádogtetőit és azokat a fajta Mekalor gázolaj kályhás belső történeteket gumipadlóval, vagy olajos deszkapadlóval, ami a bakterházakban zajlott, vagy egyszerűen tud erről a világról valamit. Ugyanis az a fajta empátia és az a fajta szeretet, ami ezen a képen megvan, az nem nagyon feltételezhető egyszerűen úgy, hogy Vécsi Béla a családdal átment a sorompónál Nagyhegynél a szedertemető mellett, aztán gyorsan megállt azt kattintott egy ilyen képet. Látszik, hogy a megfigyelés szeretetteljes. Nem egyszerűen egy szocio képet látunk. Pedig semmi nincs rajta. Nem megy hátul a Sorompós Maca, Badár történetéből, stb, stb. Hanem látunk megint kézzel festett ellensúlyokat és az egésznek van valami hihetetlen romantikája. Nézzük meg azt az öntöttvas szerkezetet, amin ez a lámpa dobozka áll. Én nagyon szeretem ezt a képet. Nem akar se többet, se kevesebbet, csak egyszerűen a múltról beszélni és nekem jó ritmusban van fényképezve. Tudom, az árnyék kilóg, tudom, a fölső 11-es bádogdoboza le van metszve, de én azt mondanám, hogy néha érdemes azt is nézni, hogy ebben a zavaros világunkban valaki hirdet és meglát ilyesmit is. És én ezt a képet három disznósnak gondolom. (szőke)
értékelés:

csendesség
Egy szegedi kicsi temető kicsi részlete.

Itt egy nehéz feladatot választ a Béla, mert egy temetői sírhely melletti havas padot próbál főszereplőjévé tenni. A probléma az, hogy mint általában minden nagyvárosi temetőnél, túlzsúfolt a temető, rengeteg olyan formanyelv van egymás mellett, ami rettentően kaotikussá ezeket a tereket, és ezeket nagyon nehéz fotózni úgy, hogyha az ember nem a káoszt szeretné hangsúlyozni. Ebből a szempontból mondom azt, hogy tulajdonképpen nem is sikerül teljességgel ez, mert a háttérben lévő katolikus kereszt sötétje, a mellette lévő sírkőboltozat, és ezek a kerítések is, sok minden egy kicsit zavarossá teszi ezt a képet, bármennyire is középre van komponálva, nem tud főszereplővé válni ez a pad. Miközben engem érdekelne az az izgalmas helyzet, hogy van egy kerítés és mögötte pedig toronyházak, tehát annyira szürreális ez. Nem arról van szó, hogy a témakereséssel van a baj, hogy egy temetőben fotózok, és nem ezért adom vissza ismétlésre, mert rossz helyszínt választottál, hanem egyelőre én úgy érzem, hogy nincs eldöntve, hogy mit akartál ezzel közvetíteni. Tudom, hogy erre a padra le lehet ülni, tudom, hogy itt lehet imádkozni, sírni, azt is esetleg, hogy most már nem ülnek le, de alapvetően képileg nincs kifejezve ez, tehát ismétlés. (szőke-hegyi)

A barátom barátja
Che mindenhol.

Egy tárgyfotót látunk, ahol az oldalsó megvilágítás miatt a zsaluzott vasbeton felület raszterei, törései, levegőbuborékai látszanak, amelyre fekete-fehérrel Che Guevara van rászprézve kellően elmosódott formában. Ennek a kettőnek a játékossága, humorhelyzete hozza ezt a képi világot. Én annyit mondanék, hogy igazából az arányokat eltolnám a vasbeton felület felé, amelyen tényleg csak sejthetően jelenik meg Che Guevara. Ahhoz viszont kontrasztosabbnak kellene lenni a beton sérült felületeinek mélyedéseinek, ami aztán eltorzíthatja, valamilyen módon másodrendűvé minősítheti a grafikát pontosan azért, mert általában (ez többször elhangzott) a grafikák fényképen keresztüli reprodukálása mindig akkor érdekes, hogyha az beágyazódik egy adott közegbe. Különben azt kell feltételeznünk, hogy azt az alkotást vagy azt az alkotót kell értékelnünk vagy elfogadnunk, aki egyszer már interpretált valamit festményen, fotón, képen keresztül. Én itt eltolnám a hangsúlyt még jobban a falfelületre, amin csak átsejlik, mint egy szellemarc, az itt lévő kép. Két disznó. (szőke)
értékelés:

csendélet

Az előző képnél is lehetett látni, hogy a Bélát nagyon érdeklik az árnyékok, az árnyékok vetületei, és hogy ezekhez ő ért, és ezeket jól komponálja. Ez így is lenne most is, hogyha ez a bizonyos olajos vagy pálinkás üveg nem lenne itt előttünk. Amitől izgalmas a kép, az a dekompozíció és a fényt átengedő folyadékkal teli üveg, és az, hogy az üveg méretétől perspektivikusan szaladnak ezek az árnyékok oda befelé ebben a privát térben az ágyhoz. Nem tudom, hogyha a két könyvet kivennénk a sarokból, akkor vajon nem billenne-e a kép. Engem különösképpen azért nem zavar, mert ugyanezt a privát tárgyi kultúrát, tehát a kis állólámpa kapcsológombját ugyanúgy megtalálom a háttérben is, és a különböző rendezetlenül otthagyott pici apróságokat, épp ettől emberi és ettől nem műtermi. Talán beljebb kellene picit tolni, hogy nagyobb tömeg legyen, és ez a tömeg billentené vissza ezt a másik tömeget. Tehát én ezt egy jó munkának tartom, természetesen nem hiba nélküli, de nagyon örülök, hogy ilyen képeket is küldtök. (szőke-hegyi)
értékelés:

önportré arc nélkül
Néha árnyéka vagyok önmagamnak, mint itt épp.

Nagyon ügyes, nagyon trükkös játék, ugye, közvetlen előtér az orr, ajak, orrlyuk, és a háttérben ez a Renault jel, amiben így benne van a Béla arcéle. Én ezt annak ellenére, hogy úgy tűnik, mintha az arc nem lenne mosolygós, egy vidám, mosolygós gegnek érzem elsősorban a citromsárgák miatt. Jó ritmusban vannak ezek az ékszerű sárgák. Az ék alatt azt értem, hogy a Renault jel ugye több helyen is megtörik a képen. Még ezek a furcsa energiatakarékos égők is, a belső szoba, a pálma, ezek mind jót tesznek ennek a képnek, ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés: