Sok a munka, nincs időm semmire, de nem akarok begyűjteni egy-két igazolatlan hiányzást. Szóval csendélet...

Kedves Tamás, a képed kapcsán - és ez szinte az összes ezután következő csendélet témára küldött képre érvényes - szeretnénk a témaleírást pontosítani. Ide csatolnánk a csendéletnek és a tájképnek a leírását.

A tájkép az ember természeti vagy maga alkotta környezetének sajátos megjelenítése a festészetben és a fotográfiában, amelyen az emberi alak legfeljebb csak mellékesen jelenik meg. Tárgya a táj, a művész érzelmeinek, gondolatainak közvetítő médiuma, amely különösen alkalmas az érzelmek kivetítésére, láthatatlan dolgok láttatására. A táj – mint a természet egy darabjának – ábrázolása elsősorban attól függ, hogy a kultúra, a kor a természetnek milyen jelentőséget tulajdonít, hogy miféle viszonyban van az ember a környezetével; az ábrázolás maga pedig szorosan összefügg a térfelfogással és az alkalmazott térábrázolási módszerekkel, valamint a tájábrázolásokon látható valós táj változásával is.
   Az antik művészetben alig volt szerepe, a középkori európa sem ismerte. Az önálló tájkép műfaja csak a 16. század legvégén alakult ki, viszonylag későn jelentkezett az a felismerés, hogy a táj sokféle eleme egy egységes természeti környezet része. A közvetlen tapasztalásból így jutottak el az elvonatkoztatásig, az általánosításig, és így kezdték a tájat mint az emberi élet és tevékenység színhelyét ábrázolni. Eleinte a tájképek "montázsok", intellektuális, mesterséges konstrukciók, amelyekben lehetőleg a természeti valóság mindenféle motívuma (föld, levegő, fák, víz) együtt szerepel, "tipikus" formában. A táj statikus, szimmetrikusan építik fel a kompozíciót, hangsúlyozva a középrészt. A 17. századi Hollandiában egyre gyakrabban hangsúlyozza a művész, hogy "a természet alapján" dolgozik. A két véglet, az idealizált és a leplezetlen hűséggel, portrészerűen ábrázolt természeti kép között számos változat, átmeneti forma született. A tájképfestészet Németalföldön talált először jeles művelőkre, itt alakult ki a tengeri tájképfestészet is. A 18. században tűntek fel a városi látképek, a rokokó idejében pedig idilli pásztorjeleneteket ábrázoltak. A klasszicizmus és a romantika új motívumokat dolgozott fel. Új fejlődési útját a barbizoni iskola, és az impresszionizmus nyitotta meg. Az expresszionizmus a tájat mint motívumot csak kiindulópontnak tekinti a művész lelkivilágának ábrázolásához.

A csendélet a tárgyi világ motívumait, a tárgyak csoportját ábrázoló műfaj. Egyik jellemző sajátossága a kompozíció, a beállítás megtervezettsége, az elrendezés. A csendélet az élettelen tárgyak mellett a természetes környezetükből kiszakított élőlényeket, növényeket, gyümölcsöket tárgyi minőségükben szerepelteti. Gyakori kiegészítő motívumok a madarak, halak, rovarok, vagy akár emberi figurák. A csendélet a történelmi korszakoknak megfelelően nyerhetett szimbolikus vagy dekoratív értelmet is, illetve irányulhatott a látvány pontos megragadására. A tárgyak önmaguk jellemzésén túl a környezet, a milliő hangulatával az emberi tartalmakra is utalnak. A csendéleti motívumok már az ókori Kelet és antik művészet kelléktárában is fellelhetőek voltak. Önálló műfajként az itáliai és flamand reneszánsz festészethez kötődik, amikor az érdeklődés a valóság konkrét megragadására irányult. A 18. században a többi műfajjal szemben a csendéletet a "natura morte" (halott természet) negatív jelzőjével illették. A 19. században a posztimpresszionisták a világ tárgyi valóságát viszgálták általa. A 20. századtól a művészeti útkeresések irányát szolgálta, a francia Fauves (Vadak) a tárgyakon keresztül a tiszta színek intenzitását, a kifejezés hatását, a kubisták a tárgyak síkokra bontásával a tér és forma új lehetőségeit keresték.

Mindez azért, hogy pontosan érthető legyen a meghatározásbeli különbség, és ez nem azt jelenti, hogy a kép önmagában esetleg nem értékelhető, de mégiscsak valamilyen stílust és feladatkört próbálunk körbejárni. Érdemes elolvasni a meghatározást, de innentől nem ez szerint értékelünk.
   Fontos kérdés, amit már más alkotásnál is láttuk az Estiskolán, hogy a valódi képkereten belül díszítésképpen, esztétikai megerősítésként használtok egy plusz belső keretet is. Többé-kevésbé az az érzésünk, hogy ez az egész kép témájával, konstrukciójával kapcsolatban próbálja a bizonytalanság érzetét palástolni, azt, hogy az alkotónak nincs meg a kellő bátorsága az itt látható homogén feketét vagy nagy sötétben látható fát kevés információval közölni. Magyarul hasonló kérdés vetődik fel nekünk, mint amit az előző hetekben már írtunk, hogy megvan-e a kellő bátorság az alkotói üzenet azonmód való tálalására, vagy pedig mivel az alkotó nem mondta ki ezt kellően bátran magának, ezért egyfajta esztétikai kisegítés zajlik? Ez a kettős keretezés látszólag összerántja a kompozíciót, de ez csak látszat, mint amikor a némafilmnél zenét teszünk alá. A kép ettől függetlenül szép, a redukált, kontrasztos ábrázolás erős üzenet. A színről, a barnáról, szépiáról inkább egy másik kép értelmezésénél fogunk beszélni. (-szőke-)
értékelés:

Ő a 007-es házikedvencem. A neve Di... BunDi. (Azt hiszem, hogy épp felénk néz.)

Kedves Tamás, kevés hiányzik a három disznóhoz. Egyrészt: a fotó kegyetlenebb a filmnél, a legapróbb részlet is elvonja a figyelmet, beég a retinába, és nem hagy nyugodni. Ilyen a szőnyeg. Zavaró a forma, amit mutat. A másik a kompozíció súlypontja. Ha a "modell" eleve csak részleteiben van jelen, akkor nyugodtan vághatsz jobb oldalon, hogy beljebb húzd a fekete tömeget, mert az ajtó szürkéje eleve arra húz, a kutya is ott ül, ehhez egy feszesebb szerkesztés kell. És a záridő itt is probléma. Tudom, a digitális korszak a mélységélesség és a bemozdulás elvesztését hozza, mert az emberek java azt hiszi, egy kép akkor jó, ha mindenütt tű éles. Ez tévedés. Az időt és a mozgást is azzal tudod behozni, ha a mélységélességgel és a záridővel játszol. A várakozás, a bejönnék de nem merek/nem szabad érzete így csak a befelé tekintésben van jelen, meg a kép címében. A kutya fajta jellegéből adódóan a tekintet hiánya ezt az üzenetet nem erősíti. Erre a mozgással lehet utalni, azzal a finom mozgással, amit a várakozó, de türelmetlen állat produkál. (Ami a fürdetést illeti: a kérdés az ábrázolás célja. Ha a cél a tökéletes jelleg megmutatása, akkor valóban lehet, hogy meg lehet előtte fürdetni is a kutyát, de én alapvetően idegenkedem a beállított történetektől, mert az igazságtól messze vannak. Ez nem jelenti azt, hogy ne kellene a képen szereplő ember vagy állat kinézetével is törődni.) Próbálj kis mozgást vinni a képre. (hegyi)
értékelés:

...na de mi után (Ági... Ági... ismét egy képrejtvény) :)

Tamás, a vágyakozás házira nagyon örülök, hogy az első képet elküldted. A képi eljárásról majd a Zsolt fog írni, én viszont a vágyakozás témakörét a képhez írt szöveggel tudom csak értelmezni, feltételezem, hogy a kísérőszövegek nem véletlenül vannak a képekhez társítva. Úgyhogy én ebből próbáltam kiindulni. Tehát az én értelmezésem, hogy ez a kocsi az Ágié, ő elvitte a kulcsot és ez valójában nem plátói, hanem hosszú ideje működő érdekkapcsolat, mert te az Ágin keresztül a kocsira vágysz. A képet nézve egészen biztos vagyok, hogy a fényképész mögötti négy emeletes padlástérrel rendelkező manzárdszobába ment az Ági, mert fölfelé nézel. Egészen biztos, hogy ha ez mozgófilm lenne, akkor láttuk volna, hogy kiabáltál, Ági: hozd már le a kulcsot. Ezt ezen a képen nem láthatjuk, mert ez egy álló kép. A körülötted lévő sugárcsíkokat tekintve gondolom, hogy zoommal sűrítettél, mert ez egy álló kép, a csíkokat pedig gyerekek hozták létre, mert a kiabálásodra az Ági manzárdja melletti erkélyről összerágott kenyérgalacsinokkal kezdtek el dobálni. Úgy érzem, hogy a képet jól fejtettem meg és mivel ezeket a képen nem lehet látni, így kettő disznót tudok felajánlani. Várom a mjozgóképes megfogalmazását.
   Utóirat: Ezt innentől a Zsolt írja, mert én tudtam érzelmileg kapcsolódni a képhez(nem is, ezt is a szőke diktálja még mindig): Tamás, ha a vágy titokzatos tárgya az autó - a képrejtvényed még ha másról is lenne szó, egyéb megfejtésben nem segítene - akkor két út van, amin érdemes elindulni. Az egyik, hogy a modell legyen "elemelve" a hétköznapoktól. Vagyis ne utcai ruhában, utcai gesztusokkal dolgozzon. A másik út, hogy csak részletet adsz az autóból. Az effekt nem segíti a képbe kerülést, mert ezt a zoom közbeni expozíciót már nagyon sokan alkalmazták reklámoknál arra, hogy a zavaró hátteret elmossák. Ha ilyet használ az ember, figyelni kell a mértékre, hogy mekkorát mozdít a zoom gyűrűn. Ez itt egy ál-zoom, hisz láthatóan csak a háttér mozdul, az autó nem. Reklámfotós helyzet, de a feladathoz nem enged közel. Kettő disznó tehát, de mindenképp küldj másik, kevésbé távolságtartó, tehát merészebb ötös leckét. (szőke)
értékelés: