Ha már mindenáron ezekkel a madarakkal akarunk viccelődni, akkor ez már inkább humoros, és ezt a képet inkább el tudom fogadni ebbe a leckébe, de azért ez is elég primer. Megint azt mondom, hogy keressük már egy kicsit azt az áttételességet, amitől 2 percnél tovább tart az örömünk. Egyszer megnézem ezt a képet, konstatálom, hogy tényleg vicces, ahogy a feneküket mutatják, de ez azért nem egy térdcsapkodós vicc. Nem annyira erős. (hegyi)
értékelés:

A kérdés az, hogy ez kinek ünnep? A sofőrnek, a nőnek, vagy neked - és mitől? A meseautót értem, és az egy jó megközelítés, bár ha a helyzet kedvezőbb, akkor esetleg párhuzamosan haladva vele, egy hosszabb expozíciós időt választva nem lenne ennyire megfagyott ez az egész, mintha ők ott csak állnának, és nem történne semmi, márpedig a meseautónak az a lényege, hogy az ember azért suhanjon vele. Ami nekem ebben a képben kérdéses, az az, hogy azon túl, hogy látunk rajta egy nagyon érdekes autót – már, hát ez a mostani világban érdekes, mert egyre kevesebb ilyen öreg kocsit láthatunk, és ráadásul ez nem csak felújítva van, hanem funkciójában is vissza van helyezve, sofőrrel, és gondolom, városnézési opció -, de ezen kívül mi az, amit még el tudunk mondani, vagy mutatni? Felteheted a kérdést, hogy kell-e? Én azt mondom, hogy igen, mert mondjuk azon a délutánon, amikor ez az autó körbejárt a városban, és annak nevezetesebb pontjait megmutatta ennek a turista hölgynek, abban az időintervallumban gondolom, készült erről az autóról legalább 26 felvétel. És a tiédnek kell a legjobbnak lennie, és ezt csakis egyetlen helyzetben tudod megtenni, ha egyrészt gyorsan reagálsz, mert a kedvedért nem fognak megállni pózolni, másrészt, ha ezt az egészet végiggondolod, hogy mi az, ami miatt neked fontos, mert az fogja a nézőt is bevonzani a képbe. Ha csak az a fontos, hogy jé, láttam egy ilyen régi autót, akkor arra meg azt mondom, hogy azt egy old timer show –n is meg lehet csinálni, és ott még optimálisabb körülményeket is találsz. Mindenféleképpen ott érzem a továbblépési és kitörési lehetőséget, hogy ha magával az utcával, mint tereppel kezd el az ember foglalkozni, és gondolkozni, akkor ott az első és legfontosabb kérdés nem a technika, hanem az, hogy mi a közöm nekem ehhez, mit akarok én ettől? Miért csinálom? Ez fontos! Sose felejtsd szem elől ezt a kérdést, hogy miért? Az ünnepet nem nagyon értem. A kompozíció egy jó statikus kompozíció, érdekes, ahogy ez a ferde vonal, mint oszlop, vagy mint híd elem kicsit bolondít ezen, erre megadnék 1 csillagot, mindazzal együtt, hogy az ünnephez való kötődését a kép maga nem magyarázza. Ez bekerülhetett volna több másik leckébe is. (hegyi)
értékelés:

Egy szóval: szűk. Attól, hogy ennyire levágtad a környezetet, ettől az egész mozgásnak az irányultsága nem világos. Honnan haladunk merre? Erre azért érdemes odafigyelni egy ilyen ötletnél. Másrészt pedig maga a szituáció rendben van, csak nem nagyon tudom, hogy ebből a nézőpontból volt-e ez a legjobban lefotózható. Most halad valamerre, de becsapós a dolog, mert olyan, mintha azt érezném, hogy ő, ahogy most leérkezik a földre, már neki is fog menni annak a falnak, miközben valószínű, hogy azért volt itt távolság elég. (hegyi)
értékelés:

Az utómunkához lenne némi javaslatom. Ha egy picit emelsz a kontraszton, akkor azok a csapásnyomok, amik a vízben vannak, azok hatásosabbak és erősebbek lesznek. Igaz, hogy valamennyit veszítünk a madarakból, a részleteikből, de nem is vagyok benne 100%-ig biztos, hogy ezekre a részletekre olyan nagyon szükség van most. Több madarat látunk akcióban, tehát itt az akció a fontosabb. Jó a ritmus, és jó az ötlet, viszont arról nem vagyok meggyőzve, hogy ez miért pont a mozgás leckébe készült. Persze, mozognak, de azért ennél egy kicsit próbáljunk meg elvontabbnak lenni. A kép ebben a formában nekem 2 csillagos, legfőképp azért, mert érdemes lett volna egy picit többet befogni abból, ami vízen, a vízzel történik. Nem egy könnyű dolog egy ilyen fotót elkészíteni, hogy pont akkor exponáljak, amikor valami akció történik, de a kép végeredménye szempontjából, hogy mekkora a befektetett munka, az nem oszt, és nem szoroz. (hegyi)
értékelés:

A tömegelhelyezés rendben van, a formákkal sincs baj, és a képhatár is érthető és érzékelhető mindazzal együtt, hogy egy nagyon hajszálnyit a horizontunk dől. De azt szeretném megkérdezni megint, mint a kettővel ezelőtti képednél is, hogy elég egyedinek gondolod-e ezt a képet, mint szituációt? Kiderül-e, hogy kik a szereplők, mit csinálnak a parton, miért mennek ők itt most, mi az a táska, és miért van a férfinek a vállán még a gyereken kívül? Mert most egy csomó olyan képelem van, főképp azáltal, hogy háttal vannak nekünk, ami kérdéseket vet fel. Elfogadom, hogy nem csak a szemből fényképezett képek az érvényesek, sőt, nagyon izgalmas lehet az egy történet szempontjából, hogy gyalogolunk bele a végtelenbe, de akkor történjen meg ez! Ahhoz a környezet, az időjárás és a fényképezés időpontja jelen pillanatban szerintem nem alkalmas, hogy ezt a fajta kicsit melankolikus, drámai szituációt hordozza, hogy a nagy semmibe gyalogol be apa a gyerekkel. Pedig ennek esetleg lehetne húzása. Szóval ezt most ugyanoda sorolom, mint az előző képeket, hogy gondolkodjuk el azon egy kicsit, hogy azon kívül, hogy bekerül egy családi albumba, mivel tudjuk egyedivé tenni a képet. Abban szeretnék neked segíteni, hogy ezen a lépcsőfokon fel tudj lépni, mert utána kinyílik majd a világ. Ezt a kérdést sose téveszd szem elől, hogy keresd az egyediséget, gyere ki a komfortzónából! (hegyi)

Látunk itt egy fiatal lányt, akinek még nincsenek ráncai, és valószínűleg kevés bőrhibával rendelkezik, mégis gyanítom, hogy került erre valamilyen effekt, és én ezt túlzásnak érzem. Olyan, mintha be lenne kenve az egész bőr púderrel, és ebben az életkorban ez szerintem nem szükséges, mint ahogy a rúzs sem. Ez nekem esztétikai kérdés, hogy vajon van-e ezeknek a dolgoknak szerepe. Aztán vegyük azt, hogy van egy képhatárunk, és ez a képhatár belevág a hajba és a masniba, a magasra emelt haj miatt a haj tetejébe is vágunk, talán ez lenne egyébként a legkevésbé problémás, sőt, azt mondom, hogy még egy ujjnyit szükséges lenne vágni ahhoz, hogy ez az egész tömeg feljebb kerüljön. Nem véletlen az első három lecke, és ezt most elég határozottan mondom, hogy mielőtt elkezdünk portrézni, és idegeneket bevonni ebbe a munkába, jó, ha magunkon gyakorlunk, mert kevesebb kérdést vet fel az elemzés. Ne értsetek félre, itt nem az a kérdés, hogy nekem segítetek-e ezzel, mert én szívesen leelemzem a portrét is, de kevesebbet tudok róla mondani a modell iránti tiszteletből, mint ami egyébként talán szükséges lenne. Tehát, ha oktatási szempontból vesszük ezt a dolgot, akkor meg kell szerezni azt a biztonságot, hogy azt a pillanatot úgy rögzítem, ahogy szeretném, és ehhez jó, ha magunk vagyunk a modellek. Ezt a portrét nem tartom szerencsésnek. Nagyon korrekt a dolog, vagy az szeretne lenni, de mindezzel együtt a személyiségből semmit nem tudok meg, és azt kell, hogy mondjam, hogy egy közhelyes pillanatot látunk. Ha bemegyünk bármelyik fotószalonba, kb. hasonló képet fognak csinálni, enyhén profilból, hogy meglegyen a füle, kicsit biccentett fejjel, hogy a toka ne látszódjon, tehát ez egy teljesen klasszikus beállítás, ami nem baj, de ez a beállítás nem azok közé tartozik, amiket egy tizenéves lánynál alkalmazni kell. Benne sokkal több a vitalitás ennél, ez látszik a szemén, de ezt a helyzetet most belefagyasztottad egy ilyen cukormázas dologba. (hegyi)