Az a helyzet, hogy ez egy családi albumba készült fotó, és mindazzal együtt, hogy biztos nagyon fontos ez a család életében, azt kell, hogy mondjam, hogy fotográfiai szempontból ez nem értékelhető kép. Sok sebből vérzik, és ebből most néhányat felvillantok. De még itt az elején szeretném azt leszögezni, hogy csakis azért mondom el, hogy próbáljak segíteni az értelmezésben és egyáltalán nem azért, hogy kritizáljalak téged, vagy a képen szereplőket!
   Az egyik az, hogy vakuval készült a kép, és a fénymennyiségből ítélve ez egy olyan vaku lehet, ami a gépre van szerelve, nem tud normálisan bevilágítani egy ekkora teret, ezért a tér ijesztően sötétedik be, így nem egy barátságos dolog a bútorlábak aljánál az a fénymennyiség, amit látunk, viszont nagyon sok a fény az előtérben. A másik dolog a póz. Egyébként, ez egy nagyon kedves helyzet, de most egy olyan pillanatot rögzítettél, merevítettél ki, ami a széttett lábakkal, premier plánban a pelussal, meg a kisnadrággal, nem annyira előnyös a baba szempontjából sem. Hozzátenném, hogy az arc szempontjából sem, mert a szemet nem látjuk, viszont ebből a pózból a tekintet maga nemcsak, hogy nem kifejező, hanem sokkal inkább hasonlít azokra a babákra, amiknek mozgott a szeme, és közben sírtak is, amikor hanyatt forgattuk őket. Tehát nem egy valós helyzethez hasonlít, hanem inkább egy műanyagbaba helyzethez. Aztán látszik, hogy valaki benyúl a képbe, valamit ad a gyereknek, és hát, nem igazán látom azt, hogy azzal foglalkozna a gyermek, hanem inkább azt, hogy ez egy próbálkozás, ezért a kapcsolat is elég nehezen ismerhető fel. Tegyük hozzá, hogy a szőnyeg a lakberendezési helyzetben biztosan nagyon jó, de most szanaszét szabdalja az egész képet. Ezek maguk a képi dolgok, amiket elmondtam, amire figyelni kell. A másik az, hogy ha már család, akkor itt két irány van. Az egyik egy közhelyesebb megoldás, amikor egy békés, meghitt, meleg családi helyzetet mutatunk, a testi érintésnek itt nagyon nagy szerepe van, az ölelésnek, a kézfogásnak, az összebújásnak. A másik pedig a szabadban egy közös programnak valamilyen megörökítése, de itt is fontos lenne a kapcsolat, tehát, hogy legyen valamilyen kontaktus. Én ezt gondolom, úgyhogy a leckét visszaadom ismétlésre, mert ezzel a képpel nem nagyon tudok mit kezdeni, esztétikailag problémás. (hegyi)

Kedves Csaba, olvastam a kommentárokat, azt kell mondjam, hogy amit írsz, az nem tud érvényesülni a képen attól, hogy olyan erős a tónus- és kontrasztkülönbség most a képen, hogy jószerivel a befogadást is lehetetlenné teszi. A sötétben tartott arcfél gesztusban nem él meg, a világosban tartott arcrészlet pedig olyan szinten tárgyias és profán, annyira erősre emel részleteket, hogy ettől olyan érzet alakult ki bennem, hogy ez a kisgyerek elesett és beütötte a fejét, amitől feldagadt az arca. Vagy begyulladt a foga. Szóval míg a sötét részek értelmezhetetlenbe csúsznak, addig a világosak túlrajzoltak. Amíg ez nincs egyensúlyozva, nincs kontroll alatt, addig az üzenet el se tud indulni a néző felé. Ismétlést kérek. (hegyi)

A leiratból tudjuk meg azt, hogy ez a margitszigeti víztoronynak egy részlete, egy szobabelső. Azt gondolom, hogy ez egy jó ritmus, bár nem voltam a víztoronyban, ezért nem tudom biztosra megmondani, hogy mi az, ami még esetleg ezeknek a formáknak a környezetében lehet, mert van egy olyan érzésem, hogy ha egy kicsit tágabb kompozíciót kapnánk, akkor kevésbé lenne elvont az üzenet, és megmaradhatna az a ritmusjáték, amit most látunk. De így talán jobban tudnánk kötni a valósághoz az eseményeket. Ez abban az esetben fontos, hogy ha az épített környezetről beszélünk. Ha ez a kép az absztrakt leckébe került volna, talán jobban értelmezhető lenne, mint absztrakció. Azért vagyok zavarban, mert a meglátás tökéletes, de valahogy van egy hiányérzetem. És ezzel a hiányérzettel nem tudok mit kezdeni. Nézegetem a képet... nézegetem, és nem tudom eldönteni, hogy ez most falfestmény, vagy valami árnyjáték a formákkal? Igazából olyan, mintha egy festmény részletét látnám. És ha ezen a nyomvonalon indulok el, talán a megfejtéshez is közelebb kerülök, mert ha ez egy festmény részlete lenne, akkor egyszerűen tudnám azt mondani, hogy ebből a részletből nem tudok rájönni, hogy ki a festő és mit festett. Hogy ez egy Kandinszkij, vagy valaki másnak a munkája, hogy ez egy kubista munka, vagy mi akar lenni?! Maga az irány érdekes, de ez akkor tudna megélni, ha szentelnél rá mondjuk egy fél évet, vagy évet és mondjuk járnád a különböző, egyébként közismert helyeket, és ezeken a közismert helyeken keresnél olyan részleteket, amik nem evidensek és ezeket a részleteket mutatnád meg egy gyűjteményként. Akkor azt mondom, hogy az érdekes, hogy ott megyek el minden nap a Lánchíd fölött és most te kiragadsz belőle egy olyan részletet, amit soha nem láttam. Vagy nagy közhelyünk a Hősök tere és te abból kiragadsz egy olyan részletet belőle, amit én még nem láttam. Mivel ez maga egy olyan helyszín, ahol nem biztos, hogy mindenki járt, ezért talán a valóságból egy kicsit többet kéne adni. Ezt érzem. Ha őszinte akarok lenni, akkor szívem szerint visszaadnám ismétlésre a leckét, vagy legalábbis továbbgondolásra. Két út áll előttünk, vagy több ilyen részlettel dolgozni és egy képsort kiadni, mint egy lírai etűdöt, vagy ha csak egy kép, akkor valahogy jobban kötni ahhoz a helyszínhez, ahol ez készült. Én így gondolom, úgyhogy visszaadom ismétlésre! (hegyi)

Benne van a fejemben, zakatol az a muzsika, amiről beszélsz, igaz hogy a vonatjegyek ára már nem 3 forint 20 fillér, de azért vannak olyan dolgok, amik örök érvényű élményeket tudnak megmozdítani. Érdekes a kép felosztása. Nagyon jó a gesztus amit megfigyeltél és nagyon személyes. Nekem ez a kép bal oldalánál szűk. Attól szűk, hogy kilátok a kalauz mellett. Tehát ha még azt a fél ujjnyit levágod úgy, hogy még a tárcsába, amit a kezében tart, ne vágjunk bele, akkor lehet, hogy nem érzem azt, hogy ennyire szűk. Ez érdekes, hogy vágással oldható meg, hogy ne legyen szűk, mert akkor átkerül a ritmus a mozdonyra, mint tömegre. Ez a beállítás inkább afelé mutat, hogy ha már ellátunk a kalauz mellett, akkor oda kéne még tömeg. De a gesztus 10 pontos, tehát abszolút rendben van ez a köszöntés – tesszük a dolgunkat, de mégis vannak kollegiális helyzetek, vannak barátságok amik lehet, hogy akár a szabályokat is felülírják, másodperceink vannak csak egy kézfogásra, aztán mindenki megy tovább a maga útján, de biztosítjuk egymást ezzel a gesztussal, hogy megvagyunk, élünk. Mindenféleképp köszönöm azt, hogy ezt megosztottad velünk és én azt gondolom, hogy a barátság leckére ez egy nagyon jó közlés. Úgyhogy megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, mindazzal együtt, hogy a kompozíción még lehetne csiszolni. (hegyi)
értékelés:    

Jó ez a geg és bizsergető az élmény mert, bár nem túl sokat repültem eddig, de minden egyes ilyen helyzetnél az volt a vágyam, hogy nekem oda kell menni ehhez a turbinához és nekem ezzel valami kapcsolatba kell kerülnöm, mert annyira vonzó objektum, és hát itt veled ez megtörtént. Ahogy látom egyébként ez valami kultikus tárgy lehet, mert ott a feneked melletti résznél elég rendesen ki van fényesedve az egész, tehát valószínűleg ide jó páran leülhettek már, de a geg jó és egy jó üzenetet kapunk. Megvan a három csillag, mint önvallomás és az élményt is érzem. Várom a folytatást, a többi képet. (hegyi)
értékelés:    

Csaba, ez egy nagyon erős első lecke. Én azért örülök ennek a képnek, mert egy nagyon jó ritmust hoz, egy nagyon izgalmas megfigyelést mutat. Lehet azon gondolkodni, hogy miért nem éles minden képpont, de ha itt mindent élesre veszünk, akkor tulajdonképpen elveszítjük az egésznek az optikai csodáját. Én maximálisan egyetértek azzal, amit itt látunk, ez egy nagyon jó gesztus, egy nagyon jó irány. Annyit hozzátennék, hogy a kép fölső részénél van egy érdekesség. Föntről a második sorban húzódik egy vonal, ez nem tudom, hogy mitől van, nem is akarom nagyon fejtegetni, de lehet, hogy ezt a két sort lehagytam volna a képről. Nézd meg, hogy ha e két sor alatt a feketében elvágod a képet, akkor még feszesebb, még dinamikusabb lesz a kompozíciód. Várjuk a további munkáidat. (hegyi)
értékelés: